Petőfi költészete a XIX. század ötvenes éveitől kezdve vált ismertté Oroszországban — első fordítóinak egyike a forradalmi demokrata Mihail Mihajlov volt. A cári cenzúra azonban minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy Petőfi líráját szélesebb körben megismerjék; feltételezhetően ezzel magyarázható, hogy a komi irodalmat megalapozó Iván Kuratov nem tudta megismertetni népével Petőfi költészetét.

Komi nyelven Petőfi versei csak 1917-et követően jelentek meg: poézisét a maga teljességében és sokoldalúságában a komi olvasóknak első ízben a költő és tudós Vaszilij Litkin tárta fel.

Vaszilij Litkin professzor, a nyelvtudományok doktora, a neves finnugor kutató nemcsak világszerte ismert tudós, de egyszersmind a legidősebb komi író, költő, műfordító is, aki Ilja Vasz néven közli munkáit, s akit joggal tartanak a szovjet-komi irodalom egyik megteremtőjének.

Vaszilij Litkin szegényparaszt családban született 1895. december 28-án, egy Sziktivkar városhoz közeli falucskában [Tyentyukovo]... Mivel apja halálakor mindössze kétéves volt, már gyermekkorától vállalnia kellett a paraszti munka minden terhét. De bár egy parasztfiú igen nehezen tanulhatott a cári Oroszországban, rendkívüli kitartással és kiapadhatatlan energiával mégis átvészelte a kudarcokat és nehézségeket; elvégezte a kétosztályos iskolát, aztán a városi szakiskolát. 1912-ben mint arra legalkalmasabb tanulót, állami ösztöndíjjal Totyma városába küldték, az ottani tanítóképzőbe. Miután ezt befejezte, 1916 nyarán behívót kapott a cári hadseregbe. 1918 decemberében szerelt le, de csupán egy évet dolgozott tanítóként, mivel kitört a polgárháború, és Vaszilij Litkin fegyverrel a kézben védte a fiatal szovjetköztársaságot.

Amikor elcsitult a harc, 1922-ben Litkint az Első Moszkvai Állami Egyetem filológiai fakultásán találjuk. Tanulmányai befejezése után, 1926-tól aspiránsként dolgozik, témaköre: a finnugor nyelvészet. Mivel azokban az években a Szovjetunióban még éppen csak első lépéseit próbálgatta a fianugor nyelvtudomány, hogy tanulmányait folytathassa, Vaszilij Litkin hosszabb útra indult: Finnországba, Németországba és Magyarországra.

Magyarországi évei különösen sikeresnek mondhatók: 1972-ben — miután magántanulóként az összes vizsgát letette — a budapesti egyetemen elnyerte a filológiai tudományok doktora címet.

A budapesti egyetemi évek alatt tagja volt a Gombocz Zoltán vezette nevezetes Eötvös-kollégiumnak, annak az intézetnek, amely a legtehetségesebb bölcsészhallgatóknak adott helyet. Magyarországi „tanulóidejének" legjelentősebb eseményeként őrzi Litkin professzor a patinás Belvárosi étteremben szerveződött „Kruzsok" (kör) emlékét. Ebben a körben, amelyet Budenz József, a magyarországi finnugor nyelvtudomány alapítója szervezett, minden kedden este összegyűltek a finnugor nyelvészettel foglalkozó tudósok, hogy beszéljenek terveikről, újonnan megjelent könyvekről, utazásaikról. Azokban az években többek között Szinyei József, Melich János, Gombocz Zoltán, Zsirai Miklós és Lakó György látogatta a Kruzsokot, — később valamennyien a nyelvtudomány neves képviselői lettek.

A Kruzsok egyébként később is működött, s Vaszilij Litkin professzor magyar földre érkezvén sosem feledkezett el arról, hogy meglátogassa társait. Egyik ilyen látogatása alkalmából, 1968-ban mint tiszteletbeli vendéget, az étterem jubileumi kiadású díszkönyvével ajándékozták meg. A kiadvány az étterem történetét ismerteti, szó esik neves vendégeiről, sok-sok éven át kialakult szokásairól. Vendég volt itt maga Petőfi Sándor is — a könyvben ott található portréja és Nemzeti dal című verse, amit Vaszilij Litkin 1948-ban éppen itt olvasott először. (Utóbb e verset le is fordította komi nyelvre.)

A finnugor nyelvtudomány eredményeivel való mind közelebbi ismeretsége és gazdagodó magyar nyelvtudása arra ösztönözték Vaszilij Litkint, hogy még elmélyültebben tanulmányozza a magyar irodalmat. Különösen Petőfi költészete vált számára kedvessé, szívéhez közelállóvá; szabadságszeretete áthatotta Litkin művészetét. Magyarországon írta az októberi forradalom tizedik évfordulója emlékének szentelt nagy poémáját, a szovjet-komi irodalom első elbeszélő költeményét (Munöni — Menetelnek), melynek témája: a polgárháború eseményei komi földön... Az elbeszélő költeményen Petőfi hatása érződik.

Petőfi verseit Vaszilij Litkin 1927-ben kezdte átültetni komi nyelvre — már magyarországi tartózkodása idején lefordított néhányat.

Később, mintegy harminc év múlva, a Vojviv Kodzuv című újságban (1958/3. szám) jelentek meg komi nyelven újabb Petőfi-fordításai: a Te a tavaszt szereted, a Fekete kenyér, a Kicsapott a folyó, Az álom, a Rongyos vitézek, a Kellemetlen őszi reggel. Közülük öt — a Rongyos vitézek kivételével — később Vaszilij Litkin Napkeltekor (Sziktikvar, 1959) című verseskötetébe is bekerült. E fordítások tartalmi és formai szempontból is hűek, ami nyilván annak is köszönhető, hogy a komi és a magyar rokon nyelvek, struktúrájuk meglehetősen hasonló.

A tartalmi és formai hűséget tekintve a Te a tavaszt szereted fordítása a legsikeresebb. A költő-műfordító még fokozza is az eredeti népies jellegét azáltal, hogy bátran helyezi be a vers szövetébe a komi nyelv folklorisztikus elemeit.

Az eredetinek megfelelő jelentéstartalmat sugall a Vaszilij Litkin által fordított másik vers címe (Fekete kenyér) jóllehet a komik földjén, Litkin hazájában a fekete kenyér sosem szimbolizálta a nyomort — sőt ízletesebbnek és táplálóbbnak tartották és tartják a fehérnél. (Valójában persze a cári Oroszország szegényemberének fekete kenyere sosem volt a fehérnél ízesebb — gyermekéveiből jól tudja ezt maga a költő-műfordító is.) Az első versszak harmadik és negyedik sorának fordítása kissé eltér az eredetitől, azok (ti. a fordítás és az eredeti) mintegy felelgetnek egymásnak. Petőfinek ezekben a soraiban az anyai bánat kap hangot, az anyáé, akinek fekete kenyérrel kell kínálnia fiát, aki talán az otthontól távol fehéret eszik; vagyis felvetődik benne a kérdés: ta-íán jobb sora van gyermekének idegenben? Litkin határozott választ ad erre a kérdésre: ehetsz-e fehér kenyeret, amikor otthon egy falat fekete sincs... A fordító tehát közvetlenül az anya nélkülözéseire irányítja a figyelmet, míg az eredetiben ugyanez a gondolat áttételesen fejeződik ki, a kontextusból következik. Ehhez hasonló eljárást követ Vaszilij Litkin több más fordítása esetében is. Az anya nyomorának és az ő nélkülözéseire szüntelen emlékező fiú féltő szeretetének ábrázolása mindennél erősebben hat a komi olvasók érzelmeire.

Hasonló sikerrel ülteti át komi nyelvre Litkin a Kicsapott a folyó hangulatát. Petőfi versétől indíttatva, a fordító saját hazájára emlékezik, az északi folyók szabad tavaszi áradására, a fehér éjszakák varázsos szépségére, a népdalok szívhez szóló melódiáira.

Nehezebb feladattal birkózik Az álom szövegének fordításakor, de bár a ritmus és a rímképlet különbözik az eredetitől, a szeszélyesen szabdalt, szenvedéllyel teli sorok kifejezésbeli tömörségét sikerrel adja vissza. Aló soros eredetivel szemben a komi nyelvű szöveg 17 sorra tagolódik, s a tartalmi hűséget szem előtt tartva, Litkin mintegy aktualizálja Petőfi költeményének zárósorát („Rabnemzetek bilincsét tördelem!"), mely a felszabadult népére gondoló költő-műfordító átültetésében körülbelül így hangzik: „Letépve hámot, rozsdás láncokat, szabadságot hozok neked, Hazám!"

Sikerrel oldja meg Vaszilij Litkin a Kellemetlen őszi reggel fordításának nem kis gondot jelentő feladatát. A komi nyelven megjelent Petőfi-versek legkiválóbbika ez, ennek hangja áll legközelebb a nagy magyar költőéhez.

Litkin egyébként mindegyik fordítása alcíméül odajegyzi: „Petőfi nyomán" vagy „Petőfi-motívumok felhasználásával". Ily módon bizonyos alkotói szabadságot engedélyez magának, mivel a túlzott pontosság, szerinte, hátrányos lenne: Petőfi versei veszítenének a komi olvasóra gyakorolt hatásukból, közvetlenségükből.

1973-ban, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján a Vojviv Kodzuv című lap (1973. 1. szám) Adolf Turkin jubileumi cikkét (A legnagyobb magyar költő) és Vaszilij Litkin legújabb fordítását, a Nemzeti dalt közölte. Ugyanennek a lapnak következő számában jelent meg, szintén Litkin fordításában, a Búcsú című vers. Petőfi e két költeményének átültetése orosz nyelvből történt.

Vaszilij Litkin végül is Petőfi Sándor kilenc versének remekbe szabott fordítását készítette el komi nyelven. Felvetődhet a kérdés: mi az oka, hogy a kiváló költő, Litkin viszonylag kevéssé ismert és kisebb jelentőségű költeményeket választott fordításra Petőfi életművéből? Hiszen ezeket a verseket elolvasva nehéz ítélkezni, és még nehezebb átfogó képet alkotni a nagy magyar költő poéziséről. Úgy tűnik, Litkin alkotói egyéniségéhez, a fejlődő fiatal komi irodalomhoz Petőfi ifjúkori versei álltak közelebb. Mert hogy Vaszilij Litkin feltétlenül képes megbirkózni komolyabb feladatokkal is, azt 1973-ban, az érett Petőfi már említett két versének — a Nemzeti dal és a Búcsú — rangos fordításával egyértelműen bizonyította.

Térjünk azonban vissza Vaszilij Litkin életútjának főbb szakaszaihoz. Magyarországról visszatérvén Moszkva, Orenburg, Rjazany főiskoláin tevékenykedett. 1959-ben ismét Moszkvában találjuk: munkahelye a Szovjet Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének finnugor tagozata. 1962-től 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozik itt, a tagozat vezetőjeként. Vaszilij Litkin napjainkban a jól megérdemelt pihenés örömeit élvezi, de továbbra is tevékenyen vesz részt a tudományos és irodalmi életben. [Szerkesztői megjegyzés: Litkin 1981-ben hunyt el, Moszkvában]

Nagyok Vaszilij Litkinnek a finnugor nyelvek kutatása során szerzett érdemei. Tizenkét monográfiája, közel háromszáz tudományos cikke, tizenhat verskötete, megszámlálhatatlan irodalmi alkotása és műfordítása jelent meg a legkülönfélébb lapokban. S amint erről szóltunk, életművének egyik legfontosabb részét képezik a Petőfi Sándor verseiből készült műfordítások.

ADOLF TURKIN

Kassai-Végh Miklós fordítása

Forrás: Szovjet Irodalom, 1979/11. sz. 158-160. old.