Periszkóp-klasszikusok

Izgalmas és tanulságos amerikai filmet mutatnak be filmszínházaink. Egy rabszállító autóról megszökik két fegyenc: egy néger és egy fehér. Együtt kell menekülniük, elválhatatlanul összeköti őket a csuklóra vert ikerbilincs. És ikrek lesznek ők is – a fajra és színre oly ellentétes két ember –, a közös sors, a közös menekvés ikrei.

A fehér délnek vágyna, a fekete északnak. Mindjárt az elején, a szökés irányából is kitűnik a kettőjük közt feszülő ellentét. A súlyosabb érdek nyer, a néger nem mehet másfelé, csakis a liberálisabb Észak irányába.

Bilincsük szinte egy testté olvasztja őket, mégis a társadalom, a gyermekkorukból hozott sebek és előítéletek ismételten szembeállítják őket. A négert feledhetetlen sebei, a fehért előítéletei vakítják el megújuló erővel. S brutális próbákon kell átesniük, hogy mindketten megszabadulhassanak társadalmuk hazug és irgalmatlan terheitől.

Szét kell verniük bilincsüket: szabadulniuk kell egymástól. Azért is, hogy valóban szabadok lehessenek, s azért is, hogy leszámolhassanak egymással a képtelenségért, hogy sorsuk ennyire eggyé válhatott. Véső és kalapács kell nekik. Beszöknek egy alvó majorba, tolvajok módjára kényszerülnek vissza az emberek közé. Elszigetelt sorsukkal megjelennek a társadalomban. Az eredmény döbbenetes. Kísérletük nem sikerül, a farmerek fölébrednek, s meg akarják lincselni őket.

De a fehérnek még ez a tanulság sem elég. Idegei felmondják a szolgálatot, s elvakultan, önmaga érdekei ellenére is le akar számolni a négerrel. Könyörtelen ökölharc robban ki közöttük, életre-halálra. A bilincs még mindig rajtuk, nyomukban az üldözők. Íme a botrány: szabad kezükkel ütlegelik egymást, s a megbilincselt kezük csöndes. A fehér a bűnös, de melyikük szerencsétlenebb?

Így érkeznek meg rokkantan, kimerülten egy magányos kis házba, ahol egy elhagyatott asszony lakik a kamaszfiával. A bilincs lehull a kezükről. Kitűnő lélektani fordulatokkal szökésük tanulságai most, a szabadságban érnek meg bennük. S reggel, mikor a szerelemre gyúlt asszony a fehérnek az életet s a négernek a halált osztaná, hogy saját szökésüket és boldogságukat biztosítsa, a fehér az asszony helyett a másikat, szökése, megpróbáltatása társát választja. Nem azt, akivel éjszaka az ölelésben, hanem azt, akivel a bilincsben vált egy testté.

Így találnak egymásra abban a pillanatban, amikor üldözőik is rájuk találnak. Elvesztették a játszmát, de megtalálták egymást és önmagukat.

Szűkös távlat, nagyon távolinak tűnő megoldás ez. De épp élességével nagyszerű ű figyelmeztető. Olyan világban élünk, amikor az emberiség sorsa közös sorssá lett. S történt ez olyan pillanatban, amikor az embereket még mindig esztelen társadalmi és faji ellentétek választják el egymástól. A közös fenyegetettségben az emberiség számára föladott kérdés: az életben vagy csak a kiúttalan bukásban hajlandó megtalálni a megoldást? Ember és ember kapcsolatának kell gyökeresen megújulnia, hogy átjuthassunk egy új világba. Nem saját érdekeinket kell megvédenünk többé, hanem egymás érdekeit megértenünk és szolgálnunk.

A keresztény álláspont makulátlan és világos. Nekünk nincs is más feladatunk, mint az elsikkasztott igazságok megvalósítása. Nekünk nemcsak elviselnünk, nemcsak megértenünk, nekünk szeretnünk kell egymást. Mert egyedül a szeretet elég bátor ahhoz, hogy vállalja a teljes igazságot emberek, népek és fajok viszonyában. Teljes igazságra és tökéletes szeretetre kell törekednünk, mert egyedül a nagyobb igazságé a jövő, mert egyedül a nagyobb szeretetnek van jövője.

(Új Ember, 1960. november 6.)