Moca Rudolf színművész arra ösztönzi a cigány fiatalokat, hogy vállalják etnikai hovatartozásukat

Ismert marosvásárhelyi színész, bábszínész beszélgetőtársunk a rendezője I. L. Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabja cigány nyelven bemutatott verziójának, amelyet [2010] szeptember közepén Bukarestben állítottak színpadra. Mint mondja, életútjával, amelyről alább faggatjuk, arra szeretné ösztönözni a cigány fiatalokat, hogy tanuljanak és vállalják etnikai hovatartozásukat.

Antal Erika

►Hogyan jött létre az előadás, kinek az ötlete volt?

- Barátok vagyunk Sorin Sanduval, és tudtam róla, hogy nemrég vizsgázott mint cigány román tolmács, és mérnökként elvégezte a színművészetit is. Tudtam róla, hogy „ursar" cigány, azoknak a leszármazottja, akik 2-300 éve medvetáncoltatásból éltek. Telefonált nekem a nyáron, hogy cigány nyelvre adaptálta Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabját, és megkérdezte, elvállalnám-e a rendezését és egy szerepet. Első pillanatban megrémültem, hiszen ez egy nagyon nehéz darab, ráadásul nagyon sokan játszották már, olyan nagy színészek is, akikkel nem lehet felvenni a versenyt. Gondolkodási időt kértem, és három napon át jártam a könyvtárat, az akadémiát, kerestem az interneten, megtudtam, hogy közel 800 bemutatója volt, még kínai nyelven is játszották. Mikor visszahívott Sorin, rábólintottam, de figyelmeztettem: én nem tudok annyira cigányul, hogy színpadra álljak. Ráadásul négy éve nem játszom színpadon, csak rendezek, Nagybányán, Temesváron, Kolozsváron, most vagy kitöröm a nyakam, vagy sikerül. Mintha mezítláb kellett volna átmenni egy borotvapengén, úgy hogy le se essek, de össze se vágjam magam. Amikor telefonált, azt mondtam tehát: megyek. Jelezte, hogy pénzre ne számítsak, mert senki nem adott, a gazdag cigányok sem, a romák pártja sem, mert nem hittek abban, hogy ez lehetséges. Mondtam, én majdnem negyven évig vártam erre a pillanatra. Negyven éve már, hogy korbácsolom a cigányokat, őrizzék meg, ragaszkodjanak a kultúrájukhoz. Mert a cigány kultúra nem csupán abból áll, hogy táncolunk és énekelünk. Hol van a kézműves a fában, csontban, fémben! Hiszen annyi mindent tudnak, hát ne feledjék el mindezt! És akkor cigány színház, cigány színészekkel! Hát ilyeb még nem volt. Nem is vártam én ezért pénzt. Július 15-én 10 óra or, mert ez történelem, azért jegyeztem meg ilyen pontosan, azért ilyen fontos nekem, megismertem a többi színészkollegát, és elkezdtük a munkát.

► Hogyan boldogult a szöveggel?

- Amikor láttam azokat a betűket, mintha kínai vagy hottentotta, szanszkrit lett volna, semmit nem értettem. Kértem, hogy két hetet kapjunk, halljuk fonetikusan, mit jelentenek a kifejezések, hogyan kell helyesen ejteni. Két hétig csak a nyelvet tanultuk, hogy szokja a fülünk. Reggeltől estig tanultunk. Aztán jött a szereposztás, megkezdődtek a próbák, csakhogy nem volt sehol színpad. Egy gyűlésteremben próbáltunk, néha meg egy folyosón. Keresték a termet, végül a zsidó kulturális központba fogadtak be. Nem kértek semmit, csak annyit, hogy ott is tartsunk egy előadást. A bemutató augusztus 28-ra volt kitűzve, de nem jött össze, mert arra sem kaptunk termet. Igy aztán tartottunk egy nyilvános főpróbát a zsidó kultúrházban, és a nagy bemutatót elhalasztottuk szeptember 16-ra. A Masca Színházba fogadtak be, ahol Sorin dolgozik, és amelynek Mihai Malaimare az igazgatója. Annyian jöttek, hogy a 160 helyre 180-an voltak, a tűzoltók nem engedtek be többet. Az újságírók csak külön engedéllyel jöhettek be. De ott volt a japán, a makedón követ, diplomaták, politikusok. Most készülünk egy nagy turnéra, szeretnénk még Bukarestben is játszani legalább két-három alkalommal, lehetőleg nagyobb színpadon, nagyobb teremben.

►A siker meglepte? Tervezik, hogy máshol is bemutatják?

- Nem gondoltam, hogy épp ekkora sikere lesz, de mások sem hitték. Most pedig összefogtak végre a cigányok, látják, hogy ez nem politikáról szól, és megalakítanánk a cigány nemzeti színházat Bukarestben, aminek ez a produkció lenne az alapja. A jóváhagyás létezik már, de eddig nem tettek semmit, mert nem hitték, hogy ilyesmi is lehet. Turnéra készülünk, de nem csak Romániában, hanem egész Európában. Nagyon jó ez az előadás arra, hogy megmutathassuk, mit tudunk. De Marosvásárhelyen kezdjük, ezt kikötöttem.

►Elérte, amit akart, úgy érzi, ez a csúcs?

- Boldog vagyok, mert átjutottam a borotvaélen. Amikor véget ért a bemutató, és a nézők tizenöt percig állva tapsoltak, azt mondtam, ez mindent megért. Büszke vagyok, mert engem választottak, engem hívtak, és abban a csoportban vagyok, amely történelmet írt.

►Honnan indult, és hogyan jutott el idáig?

- Radnóti vagyok, de Vásárhelyen születtem. Anyám Jászberényből került ide, és én sok vakációmat töltöttem ott a nagymamámnál. Apám 12 gyermekes cigánycsaládban született, anyámmal titokban házasodott össze, és a magyar nagymamám, mikor megtudta, felgyújtotta a hozományát, hogy miért ment magyar létére egy cigányhoz. Anyám szőke volt, apám is világos bőrű, én ilyen sötét színű lettem. A hatodik generáció volt ilyen barna, és rajtam kiütött, így én voltam a fekete bárány. Gyermekkoromban sokszor megtörtént, hogy a nagymamám kidobott, menj ki purdé, a cigányok meg azt mondták, idejöttél, mi 12 gyermeket etetünk, menj a magyarokhoz. Óvodát magyarul végeztem. Mikor mentem első osztályba, magyarba írattak be, de a románoknál volt egy nagyon szép virág-alagút, és én oda-álltam, az ő sorukba, mert a magyaroknál nem volt olyan. Nem vettek számba, hogy ki vagyok, mi vagyok. Aztán mikor hazamentem a könyvvel, és anyám meglátta, hogy román ábécéskönyv, hívta apámat, nézd meg, ez a boldogtalan purdé mit csinált, a románokhoz ment, látszik, hogy cigány. A román osztályban maradtam. Mikor elvégeztem a hét osztályt, líceumba készültem, de elhoztak Vásárhelyre, hogy tanuljak kőművesnek. Beadták az iratcsomómat az iskolába, és beírattak a bentlakásba is. De én nem akartam kőműves lenni, ezért titokban kivettem az irataimat az iskolából és hazamentem Radnótra, felvételiztem a líceumba és naponta ingáztam Vásárhely és Radnót között a felvételi ideje alatt. Amikor apám megtudta, három hónapig répát kellett kapáljak, adok neki líceumot, mondta. Mikor jó eredménnyel érettségiztem, akartam menni egyetemre, de nem egyezett bele. Oda csak a doktorok és a pap gyereke megy. Nem adott pénzt, nem tudtam elmenni a nyári felvételire. Elmentem az állomásra és lapátoltam három hónapig, pénzt szereztem, ősszel elmentem Bukarestbe, volt még három hely, felvételiztem. Otthon nem volt időm tanulni, ezért éjjel tanultam, adtam egy lejt a kapusnak a bentlakásban, engedje, hogy tanuljak, reggel pedig mentem a könyvtárba. Sikerült bejutnom pszichológiára, négy évet ott maradtam. Végeztem, de nem akartam Radnótra visszamenni, hogy ne mondják az ismerősök nekem: vigyázz a fiamra, ne adj rossz jegyet, ilyesmi. Rücsre mentem a líceumba, általános pszichológiát tanitottam, kiegészítve biológiával. Megnősültem, a feleségem a szemészeten dolgozott mint asszisztensnő, megszületett a lányunk, de ingáztam, nem tudtam bejöbbi a városba. Csak két lehetőség adódott: jogi vagy színi egyetem. Jogra nem akartam menni, felvételiztem a színire, elvégeztem azt is, és egyenesen a bábszínházhoz kerültem, mert a színházban nem volt hely. De soha nem bántam meg, annyira szerettem, hogy azért is lettem olyan jó bábszínész, ahogy mondják, és azért kaptam annyi díjat. Aztán megszületett a fiunk, de amikor ő kilenc éves volt, a lányunk meg 18, a feleségem elhunyt mellrákban. Megtanultam főzni, szabni, varrni, mert a lányomnak ruhát kellett varrni. Mindkettőt elláttam mindennel, gondoskodom most is róluk. A menyem román, a vejem magyar, van három unokám. Szép családom van, én velük maradtam.

►Napi téma a cigánykérdés. Erről mi a véleménye?

- Úgy látom, kiteszik a vitrinbe, és senki nem gondol az okokra. Senki nem kérdezi meg, hogy miért mentek el külföldre? Mert itt nem veszik számba, nem nevelik őket, és elmentek, hogy éljenek.

- Európai probléma már nagyon rég, ahogy mondják, de senki nem akarta észrevenni, csak akkor veszik észre, amikor koldulnak és idegesítik a többi embert. A megoldás itt, Romániában, az lehetne, hogy nagy-nagy türelemmel neveljék őket, tanítsák, ne csak a gyerekeket, de a szülőket is. Az összes kormány, amely a forradalom után hatalmon volt, nagy hibát követett el azzal, hogy megszoktatták a cigányokat, hogy adtak nekik, de nem kértek cserébe semmit. Húsz éven át nem nevelték őket, most mit várnak el tőlük? Ki a hibás, ha a gyerek rossz? A szülő, aki nem nevelte meg. A fát is addig kell hajlítani, amíg fiatal. Most a kormány mindent a cigányokra dob, mert nincs, aki védje őket, nincs hazájuk, nincs semmijük. Persze van megoldás, de türelem kell hozzá. Megtanítani őket a köszönésre, a fogkefe használatára, arra, hogy reggel, mikor felkel, mosakodjon meg. Ne ordibálj, viselkedj, kérd számon a gyereket, ha hazamegy az iskolából, milyen leckéje van. Türelem kell. Senki nem vette számba a cigányokat, csak mint manipulálható tömeget, adnak egy pohár pálinkát, hogy szavazzon, aztán menjen a fenébe.

► Mennyire lehet példaértékű az ön életútja?

- Beszéltem a Petru Maior egyetemen a tanárokkal, hogy egyszer szedjék össze a cigány diákokat, hadd beszéljek velük, és kérdezzem meg. jól esett-e nekik, amikor megkapták az igazolást, hogy romák, és bejutottak az egyetemre csak azért, mert romák, és nem azért, mert tudtak is valamit. Én nem restellem magamat, és soha nem mondom, hogy roma vagyok, hanem, hogy cigány. Megkérdezték, miért mondom, hogy cigány. Azért, hogy megtörjem a jeget, a mentalitást, a „cigány" kifejezés pejoratív értelmét. A cigány nem tisztább és nem jobb ember, ha azt mondják rá, hogy roma.

►Volt problémája abból, hogy cigány?

- Fiatalkoromban igen. Most csak leplezett formában. Hallottam például: ki ő, ja, a színész, igen, nagyon jó, csak cigány. Pszichológusként tudom, hogy minden emberben van büszkeség a másikkal szemben, ami féltékenységet, irigységet szül. Elismerem, hogy ismertebb ember, de vissza is húzom azzal, hogy mégiscsak cigány. Én ennek nem tulajdonítok nagy fontosságot.

►A szülei látták színpadon?

- A nagymamám és az apám csak, az anyám nem. De ez is érdekes volt. Mert amikor tanár voltam, a nagymamám büszke volt, hogy az unokája tanár. Azt mondta, látszik, hogy magyar vagyok. Amikor látott, hogy színész vagyok, azt mondta, látszik, hogy cigány, mert tanár volt, úr volt, most meg elment a kuplerájba. Aztán egyszer valaki megmagyarázta neki, hogy színésznek lenni nagy dolog, erre aztán nagyon büszke lett, hogy művész az unokája.

*

Színész, bábszínész, rendező, rádiós műsorszerkesztő. Radnóton érettségizett, majd Bukarestben pszichológia szakon végzett 1970-ben, 1974-ben pedig a színművészetin. Rücsön tanított néhány évet, majd a marosvásárhelyi bábszínház társulatának vált a tagjává. Alakításait számos szakmai elismeréssel jutalmazták.

Forrás: ÚMSZ-Színkép, 2010. október 2-3., 1-2. old.