Gregor Mayer könyvéről

Ami nem titok, sőt tudnivaló a műről, annak körvonalai magától a Szerzőtől épp ilyenek:

„Ez a könyv a merénylet századik évfordulója alkalmából jött létre személyes indíttatásommal és rögeszméimmel összhangban, amelyeket az első német nyelvű kiadáshoz írt előszóban már kifejtettem. A trónörökös június 28-i meggyilkolását és az első világháború pontosan egy hónappal későbbi kitörését világszerte nagyszabású megemlékezések és áttekinthetetlen mennyiségű tudományos publikáció idézte meg a századik évfordulón. Nagy anyagi ráfordítással létrehozott kiállítások hozzák közelebb hozzánk az adott korszak kultúráját és mindennapjait, a háború borzalmait és a hátországbeli civilek nyomorúságát. És furcsamód, bizonyos szempontból közel érezhetjük magunkat a Nagy Háború kitörésének előestéjéhez: néha úgy tűnhet, hogy a hatalmak nemzetközi konstellációja ugyanolyan átláthatatlan, mint akkor, hogy a politika ugyanúgy képtelen felmérni tetteinek következményeit, hogy ugyanúgy fennáll annak a lehetősége, hogy bizonyos eszkalálódó lépések kicsússzanak az ellenőrzés alól. Végül az a legkevésbé sem megnyugtató benyomásunk támad, hogy a jelenlegi nagy konfliktusok zöme – Izrael/Gáza, Szíria/Irak, Oroszország/Ukrajna – még mindig az első világháború történelmi örökségéhez tartozik”.

Gregor Mayer mint osztrák újságíró, filozófus, matematikus, a Der Standard osztrák napilap és a német Deutsche Presse Agentur hírügynökség közép- és délkelet-európai tudósítója, évfordulós tisztelgés, elbeszélés ürügye, vagy nyelvi lelemény okán, de mindenesetre kevesli a Nagy Háborúról kiadott munkák számát és mélységét… Igaz, terepismerete egykönnyen meglehet, hisz munkássága során számos riportot közölt a horvátországi, boszniai és koszovói harcokról, évekig a bagdadi DPA iroda vezetőjeként dolgozott, élt és él Budapesten meg Belgrádban is, úgyhogy forrásismerete talán meglehetne. Bizonnyal jobb, „felhangosabb” úgy kezdeni egy magyaroknak írott előszót, amelyben a felvilágosító tudást azonnal saját kezébe veszi az ember, még ha az közös ismeret lenne-lehetne is. De nézzük el ezt, a közel kétszáz oldalas könyv, melyet a Noran Libro adott ki, bizonnyal tartalmaz még a szakértők előtt sem ilyen mélyen, ilyen kiterjedésben vagy épp ilyen szempontból ismeretes adalékokat.[1] Sőt, ha nem is újabb világnagy háború, de még nagyobb összeesküvések korában, amikor nemcsak az „Entente Powers”, hanem a még szuperebb világhatalmak incselkednek a kis európaias békétlenségekkel, talán valóban nem felszínes a figyelem szükségessége a hasonlatos körülmények, a „jelenlegi nagy konfliktusok zömének” ismétlődéseire, melyek akár a Nagy Háború maradék hatásai, akár újabb valamilyen háborúk álnok előőrsei lehetnének. Máshogy szólnak és hatnak ma a merényletek, s kevesebb királyi korona esik is áldozatul, de bőven akad történeti esemény is, mely nem csupán Magyarországra és környezetére, a Balkánra vagy Közép-Európa térségeire mindmáig ugyanúgy hatással van—lehet, mint Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Chotek Zsófia grófnő meggyilkolása Szarajevóban 1914. június 28-án. Az eseményről és történeti okairól—módjairól—következményeiről persze bőven esett már szó akár a 2014 májusában tartott budapesti konferencián, akár az ebből kialakított kötetben is,[2] de akceptálható a Szerző igénye, hogy vagy elbeszélhető és talányokkal teli történetet kínáljon, vagy publicistához méltó keretbe foglalja a történések és jelentések szélesebb körét. Úgy, ahogy éppen Ő és senki más nem tudná…

Akár a merénylet körüli tények és vélekedések, akár az azt megelőző események rajzában Mayer a spekulatív és mégis jó eséllyel közelítő verziók felé kalandozik el: az első fejezetben, saját szavait idézve az előszóból: „…leírtam a körülményeket, és bizonyos értelemben történetileg rekonstruáltam a szituációt. Kétségkívül spekulatív és kockázatos vállalkozás, de talán mégis érvényes megközelítése annak, ami megtörténhetett volna” (11. old.). Finomkodóan pontoskodó részletrajzokkal ered Gavrilo Princip és orvosa Theresienstadtban folytatott beszélgetése nyomába, tónusképekkel a mai Terezín (Csehország) bemutatható környezetét illetően, s ugyanígy az erőd és története, sőt a város későbbi históriája (a gettó, az erőd és a Gestapo-börtön) is mintegy regényes elemként van jelen a merénylet igen távoli kontextusában. Talán már itt a merénylettől messzebbre elkanyarodó terepbejáráskor is érzékelhető a tudományostól távolodó, fikciós, helyenként „népszerű-tudományos” beszédmód, a Principet egykor vizsgáló Pappenheim doktor és az osztrák pszichiáterek korabeli/későbbi pályafutása, a német és osztrák eugenika és neurológia kérdéseit, majd a haláltáborba hurcolt Jan Levit sebészprofesszor történetét és Pappenheim palesztinai brit kapcsolatait mind-mind a kötetbe szövő szándék… – egyszóval e ráérős kitérők szinte csak mint historikus aura veszik körül a címlapra emelt gyilkossági szituációt, a szarajevói merénylet regényes világát.

Egy következő fejezetig is várakoznunk kell a „tényanyagra”, melynek ígéretével sem az előszó, sem a szerzői hangvétel nem fukarkodik, no meg a sehol senki által nem tanulmányozott részletrajzra, mert a második blokk éppen Gavrilo Princip gyermekkoráról, szülőfalujáról (Gravohóról), szülőházáról és családtagjairól, bécsi börtöncellájáról, valamint az 1878-as okkupációt követő Bosznia–Hercegovina politikai-közéleti helyzetéről, a mosolyképes monarchia vagy hanyag diktatúra jellemzéséről ad részletrajzot. Sorjáznak a boszniai fiatal lélek Szerbiába költözésének, a politikában aktivizálódó szervezeteknek (Ifjú Bosznia, antikolonialista törekvések) és a szerb belpolitikába belekóstoló Princip (vagy Mayer inkább?) megértési kísérletének intimitásai, hisz a forrongó folyamatok mélyén látható részletkérdések kavalkádjába is úgy invitál, hogy abból inkább kanyarog egyenes út a regényesített mikrotörténelembe, semmint a szakkutatás zordabb vizei felé.

A negyedik fejezetben már értesülünk róla, hogy Kállay kormányzó halála után a szarajevói mozgalmi légkörben és Bosznia—Hercegovina Monarchián belüli helyzetében illene alaposabban ismernünk a merénylet áldozatát, Ferenc Ferdinánd trónörököst, „a fegyverbolondot” és a „tömeggyilkost”, ki mégsem volt „háborús uszító” (130. old.). Itt derül fény magára a merénylésre, majd a foglyul ejtettek bírósági tárgyalására. Itt válik alapfunkcióvá a (talán eredeti) cél, hogy ugyanis „a szerző különösebb történelmi háttértudással nem rendelkező laikusok számára is követhető módon foglalja össze az eseményeket, azok politikai, szociális és pszichológiai kontextusát. Mayer mintegy dramatizálja a történteket, igyekszik elképzelni a helyzetet, és rekonstruálni a párbeszédeket” (ahogyan a kiadói weboldal sugallja)…, s miként a Szerző maga is üzeni: „...A könyv egy másik világháborúról szól, az elsőről, amely sok, a második világháború kitörése szempontjából mérvadó problémákat hagyott örökül... /…/ egy olyan erőszakos eseményről szól, amely az akkori osztrák tartományi székhelyen, Szarajevóban történt, és egy sor olyan eszkalálódó diplomáciai lépést indított el, amely végül a háború kitöréséhez vezetett...”.

A mű tehát részben a vehemensen patrióta Ifjú Bosznia mozgalom szereplőinek cselekményeire törekszik magyarázatot adni, például mi késztette a fiatal összeesküvőket a gyilkosságra, s mennyi volt ebből a személyes bosszú, a kényszercselekvés, a pszichés motiváció, a jövő félelmeinek belátása és kezelésének előképe. Ebben „segít” az utó- vagy hatástörténet azzal, hogy a Gavrilo Princip és dr. Martin Pappenheim neurológus és pszichiáter közötti párbeszédet idézi föl, felnyitja az orvos jegyzeteit és rémisztő belátásait, akár a kollektív neurózis jelenlétéig érvényes „anamnézisét”. Sőt az alapos helyszínrajz is a letartóztatottak utolsó éveinek helyszínéről, Princip utolsó óráiról és dr. Levittel való kapcsolatáról halálos ágyán. Gregor Mayer elszánt abban a szándékban, hogy bár „áttekinthetetlen mennyiségű tudományos publikáció idézte meg a századik évfordulón. Nagy anyagi ráfordítással létrehozott kiállítások hozzák közelebb hozzánk az adott korszak kultúráját és mindennapjait, a háború borzalmait és a hátországbeli civilek nyomorúságát” – de minderről Ő maga sokkal többet is fölmutathat, értelmet adhat a látszólag elmebajos eseménynek és szereplőinek, sőt egyéni ügybuzgalmából fakadó „tudósítói” többletszándéka a valódi eseményekhez visz majd közelebb minden olvasót – engedtessék meg valamiféle „korszakos kultúrát” formálni mindebből. Mi több, megengedődik, hogy a Nagy Háború történései, körülményei analógiát kínáljanak az első világháború kitörésén túl az eltelt száz esztendő további sodrásának, nem utolsósorban a mai Közel-Kelet állapotainak, továbbá az orosz-ukrán belháború fenyegető előképének belátására is. Ez az „örökség” a szerzői intenció szerint éppúgy fenyegető, mint a korabeli Belgrád és a Szerb Királyság háborús légkörű viselkedésmódja, a Fekete Kéz nevű szervezet, a bombatámadások és a trónörökös legyilkolásáig vezető történeti út – s már csak azért is rémisztő minden előkép és kínálkozó párhuzam, mert a kötet záró fejezetének végén a mai szarajevói ifjúság nacionalista indulatosságát, Princip idealizálását, kommemoratív emlékműveit és „morális hagyatékát” éppúgy vannak, akik a hős követésére építő örökségként kezelik, ahogyan akkor is voltak, akik mentalitás-hagyományt követtek, s ma is vannak bőséggel, akik konstans jövőkép nélkül is követendőnek látják a kombattáns utat és szerepet.

Mayer minden hősiesítő és óvó „üzenete” dacára nem bűnösök világában, s nem is felelősök körében végez történeti kutatást, hanem tapasztalatra építő korszak-olvasatra vállalkozik. Szaktörténész és naiv olvasó legyen, ki emígy vagy amúgy foglal állást, „tényekként” kezeli a leleményt, párhuzamként a retorikus utalásokat, „magyarázatként” a lírai vagy epikus narratívákat. A kollektív emlékezet és Jugoszlávia története bizonnyal roppant érdekes a német nyelvű kiadás olvasói, jelesül mondjuk éppen németországi bosnyákok számára, s informatív a „balkáni háború” mögöttes, időbeli és nemzetközi eredőinek megnevezése terén, mi több, talán még a század- vagy ezredfordulós szerb nemzettörténeti tematika meg a helyi emlékezetpolitika szintjén sem érdektelen. S habár nehezen elvitatható Mayer nyelvismereti előnye és forráskutatási készültsége, de a tematika centenáriumi vállalása akár olyan asszociációkig is elviszi, mint például a könyv befejező sugallata: ha Princip napjainkban élne, „ma talán az occupy-mozgalom élén állna” (166. old.).

Könnyű a kérdésválaszt Mayer ellen fordítani: képben van-e az occupy terében, valóban kínál-e bármilyen analógiát egyes sorsok, politikai vagy pszichés szándékok hasonlíthatósága, s nem publicisztikai csel ez csupán? Háborús szakértő sem, szerb vagy német levéltári anyagokban úszkáló kutató sem vagyok. Szándékom sem több, mint emlékeztetőt kínálni, melyben a szerzői célt érzékítve valahol elrejtem a saját kétely-bombámat, s némileg vitatom a primér párhuzam esélyét a bármikor lehetséges ellenállással veszélyeztető, világháborús fenyegetést előkészítő entitások terén. A Szerző terepismerete talán mégsem elég – elegánsan gazdag irodalomjegyzéke mellett sem – a mozgást a robbanással, a mentális szembesülést a háborús feszültségekkel és nélkülözéssel, a kutatások létét a képzelettel helyettesítő vagy összevetni hajlamos teljes feltáráshoz. Ez tehát még a jövendő számos alapkérdése marad a továbbiakban is. Évforduló ide vagy oda.

A.Gergely András

[1] Gregor Mayer: A nagy összeesküvés – A szarajevói merénylet és következményei. Noran Libro Kiadó, 2014. Budapest, 192 oldal.

[2] Az előadásokból összeállított tanulmánykötet Majoros István főszerkesztésével, Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita közreműködésével állt össze Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára címmel (Budapest, ELTE BTK, 2015.), letölthető itt: https://edit.elte.hu/xmlui/themes/Mirage2//images/pdf.png