1. Püspök az iskolában

1.1 A nevelő püspök

Márton Áron tudta mi a nevelés és az iskola. Fiatal pap korától mindenütt részt vesz a nevelésben és az iskolai életben. Már Kolozsváron, ahol egyetemi lelkész, majd plébános, egyenesen a nevelés és az iskolakérdés szellemi irányítójává növi ki magát. Alig lett püspök, már tájékozott a nevelés és az iskolák teljes problematikájával. Az Egyházmegyei Tanács 1939. november 16-i ülésén, amelyen megyéspüspöki minőségben, első ízben vett részt, arról tesz tanúságot, hogy tisztában van az iskola minden gondjával. Tudja, hogy Trianon óta Erdélyben a templom és az iskola nem csupán pedagógiai vagy vallási kérdés, hanem az erdélyi magyarság megmaradásának is a kulcskérdése.

1.2 Az iskolák ismerője

Már elődje, Majláth püspök úr, akinek ajándékozó szívét különösen élvezte az iskolaügy és a nevelés, határozottan küzdött az iskoláért, jóságát más ajkú emberekkel is éreztette. „… Az Egyház felfogása értelmében ragaszkodott az iskolákhoz a körömszakadtáig."1. Most Áron püspök készít számvetést: 1921-ben 45. 000 volt az elemi iskolások száma, mely 1939-ben 14897-re csökkent. A katolikus iskolák látogatása az utóbbi 20 évben tehát 70%-kal esett. Megállapítja, hogy gyermekeinknek mindössze 25%-a jár katolikus iskolába. Nem vádol senkit kötelességmulasztással, megállapítja, hogy voltak hősi példák is, akik „mint a felbolydult hangyaboly" védekeztek a veszély láttán, mindig oda összpontosítva, ahol nagyobb volt a veszély. A két háború között viszont a kormány mindent megtett, hogy lehetetlenné tegye az egyházak és az általa fenntartott magyar nyelvű iskolák működését. Földkisajátítás címén megnyirbálták a nevelési alapjaink vagyonát, a kiosztásnál pedig a földnélküli híveinkről megfeledkeztek. A kolozsvári román egyetem egyik tanára nevét azzal tette nevezetessé, hogy nehézségeket támasztott és harcot indított a katolikus intézményeink ellen. E tárgyban írt munkái tanúskodnak a kisebbségi népünk ellen folytatott módszeres támadásokról.2 A tanköteles gyermekek 65-70 %-a olyan állami iskolába kényszerült járni, ahol anyanyelvén írni és olvasni sem tanulhatott meg. Ugyanakkor a másik 30-35%-ért minden év elején - s a célzatosan emelt akadályok folyton szaporodó sora miatt – szinte minden egyes gyermekért külön meg kellett küzdeni, hogy beírassák, és anyanyelven taníthassák saját iskoláikban, amelyektől az állam a támogatást következetesen megtagadta. Az ellenőrzés viszont annál szigorúbb volt. A katolikus iskolák állami felügyeletében olyan ellenséges szellem uralkodott, hogy a tanítók, tanárok és diákok egyaránt ki voltak téve a zaklatásoknak és az idegfeszültségeknek. A tanárok és a tanítók a megtűrt közhivatalnokokkal a nyelvvizsgák megszégyenítő vesszőfutásának voltak alávetve. Papjaink közül sokan megismerték a börtönt.3 Ennek ellenére a tanítók vállalták a nélkülözéseket is. A középiskolákkal kapcsolatban látja, hogy nem mind azok tanulnak itten, akik a legrátermettebbek, hanem akik közel laknak a városi iskolákhoz vagy éppenséggel anyagilag meg tudják engedni maguknak.

1.3. A népéért aggódó pedagógus

Figyelmeztet a középiskola céljára, mely mindenütt az általános műveltséget közli és felkészíti tanulóit a felsőbb tanulmányokra. A többségi nép elbírja a diplomákkal ellátott középszerűek nagyobb tömegét; a kisebbségi helyzetben azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre, nemzeti katasztrófát jelent. A kisebbségi nép fiainak mindenütt versenyt kell állniuk, a beleszületettekkel és a kiváltságosokkal, azon kívül pedig többletmunkát kell vállalniuk, lehetőségeikhez mérten a politikában, a társadalomban, az egyházban. Ezért érdekelt az erdélyi katolikus iskola, hogy felkutassa a legtehetségesebb gyermekeket, és elitképzéssel is foglalkozzon. Tudja, hogy a tehetség egymagában nem elég. A katolikus iskolának az információn túlmenően hangsúlyt kell fektetnie a nevelésre. A második világháború végén tapasztalható a vad pusztítás erkölcse. A hullafoltok nálunk is felütődtek mindenütt. A gyermekek vallásos nevelésére a szülő már nem gondol; az iskolai hitoktatás ellen is már hangok hallatszanak.4 . Az iskola falait megmérgezte a gyűlölet, de nem is a mi népünk szellemét sugározzák. A jóra és a szépre fogékony emberpalántákat és serdülő ifjúságot szeretet helyett ellenséges indulatokra, más nyelvű és hitű emberek lebecsülésére és megvetésére biztatta fel.

1. 4 Európai és keresztény nevelést az iskolákba

A nevelés az, ami változtathat ezen a keserves helyzeten5. Az iskolák tekintetében is a Nyugat kipróbált gyakorlatához fordul. „Az irigyelt angol világbirodalom legtöbb nagy embere a híres, úgynevezett nyilvános iskolákból (public school) kerül ki már századok óta. E nagy múltú intézetek nevelési szelleme az ismeretek gyömöszölése helyett, amit nálunk úgy erőszakolnak, a jellem alakítását teszi az első helyre, az akarat edzését, a tettre való készség és a felelősségérzet fölébresztését és tudatosítását sugalmazza." 6 A püspök - bár az angol nyilvános iskolák eszményét követi – Erdélyben a vallásos iskolákban látja azt az intézményt, mely az angol eszményt megvalósítaná.

A nevelés világnézeti kérdés. Bár azokban az időkben kikezdte a liberalizmus a nevelés világnézeti alapjait, megállapítja, hogy a nevelés mégis világnézeti alapokon nyugszik. Igaz, a vallás nem csupán egy világnézet, határai túlmutatnak azon. A vallás lényege az Istennel való személyes kapcsolaton alapszik. A pedagógia ugyan független tudomány, de a nevelés mégsem térhet ki a világnézeti kérdés elől. Az erdélyi kereszténység évezredes múltja arra figyelmeztet, hogy népünk mindenképpen csak ezekből a gyökerekből képes újjá születni. A kultúrát zavaros forrásokból kínálgatják. Az élet csatazajos mezején négy világnézet is harcol az élet irányításáért: a liberalizmus, a bolsevizmus, a fasizmus és a katolicizmus. Ha az erdélyi szempontokat veszzük figyelemben, iskoláink a fenntartó szándékából alapvetően a keresztény világnézet szolgálatában állnak, de a létében fenyegetett magyar katolikus közösség legtermészetesebb követelése is az, hogy iskolái a jövő nemzedéknek adják meg azt a tájékoztatást, és lelkében hívják elő azokat az erőket, amelyek egy nép életének és értékeinek nemcsak a megmentésére, hanem a továbbfejlesztésére is képesek.7

1. 5 Álljon az iskola a kisebbségi sors szolgálatába

„A másik aggodalom, amely közvéleményünket nyugtalanítja, népünk helyzete és sorsa. Jövőnk zálogának kellene lennie, s hangos panaszok sírják elénk a szomorú tényeket, hogy tömbös egybeverődés helyett végzetes hullással omlik széjjel."8 A kérdésben a püspököt három tény is foglalkoztatja: az elnéptelenedés, a megmaradás és az együttélés. Az elnémult harangok üzenetében felpanaszolja népünk tragédiáját: az ősi szállások üresek, a templom harangja már csak más nép fiait hívhatja istentiszteletre, nemsokára „nincs kit nevelni". A helyzeten nem a „hangos magyarkodás" vagy a „struccpolitika" fog segíteni, hanem a nevelés és az iskola. „Az önző, önmagának való nemzedék helyett új nemzedéknek kell jönnie". Az iskola mutassa be a padjaiban ülő nép fiának, hogy a keresztény erkölcsök úgy épülnek bele földi, kisebbségi életünkbe, mint az építészet törvényei az építésbe, vagy a gyökérből kiinduló nedvkeringés a növény életébe. Az élet acélbordázatát földöntúlról származó törvények alkotják.9 Ezért – mondja –"iskoláinkra vár a szép feladat, nagyobb része, hogy a kezükön átmenő nemzedékek nevelésével népünket mind egyedeiben, mind pedig közösségében versenyképesen előkészítsék a létéért folytatott harcra"10. Nem csak a kisebbségi, a többségi kérdésben is keresztény megoldást javasol. A keresztény erkölcs és hitünk parancsa, hogy a más nyelvű emberben is a testvért lássuk. Ezt a tételét össze tudja egyeztetni a kisebbség- és iskolapolitikájával is. „Hogy a békés együttélés lehetséges legyen, első feladatnak látszik a lelki és erkölcsi alap helyreállítása, minek a legjobb helye az iskola. A nevelés állandó vezérelvként tűzze maga elé, és következetes munkával gyökereztesse meg a felnövekvő nemzedékek lelkében, hogy az igazmondás, az igazságosság, udvariasság, a jóravaló készség és a testvéri szeretet mindig kötelező erény, és főképp az minden más nyelvű, hitű emberrel szemben." 11Mindennek megvalósításában kulcsszerepe van a nevelésnek, melynek boltozata az iskolai nevelés. A hitvallásos iskolák kiállották az idők próbáját, tanúságot tettek úgy a nemzetszolgálatukról, mint a kereszténységhez való hűségükről. Ezért meg kell védenünk azokat bátor kiállással és fegyelmezettséggel, írja körlevelében.12 … „Tisztelendő papjaimat és híveimet pedig felhívom, hogy iskoláink és nevelőszemélyzetünk megsegítését elsőrendű és parancsoló kötelességnek tekintsék"13 Bár bevallja, hogy az állandó támadás és a közelmúlt viszontagságai miatt nincs tisztázva és meghatározva a katolikus iskolák konkrét feladata. Mégis meg van győződve a katolikus pedagógia időszerűségéről.14

2. A kiszélesített iskola

2. 1. A nép tanítója

Áron püspök szerette népét, egyházát, hazáját. Terve volt, hogy a két világégést és az azokat követő erkölcsi nyomort átélt kis erdélyi népet a kereszténység hajójában megmentse a művelt Európa számára. Ebben a törekvésében elment a végsőkig. Látta, hogy nem elég a siránkozás és a történtek fölötti kesergés: a munkát el kell kezdeni, mégpedig azonnal és tervszerűen. E tervének sínpárja a templom és az iskola volt. A templomban erkölcsileg akarta szelídíteni a nemzeti katasztrófától megriadt népét, a kiszélesített iskolában, a népnevelési programjában az európai kultúra útjára akarta visszavezetni Szent István maroknyi nemzetét. Kik ezek az emberek? Elsősorban egyházmegyéje, a saját szülőföldjén hontalanná és idegenségbe jutott vérei, akiknek nem csupán hazáját, iskoláját sodorta magával az áradat, de édes anyanyelvük, hitük, kultúrájuk is a politikai tárgyalások asztalára került. De ezen túl jól tudta - és gyakran gondolt a nagy püspök rájuk -, hogy ott vannak a Kárpátokon kívül élő moldvai csángók is, akik még inkább szenvednek a mostohaságban: „.. Vannak messzi területek, ahol csak imitt- amott, nagy távolságokra, valamelyik völgyben eldugva, vagy helység szerényebb pontján meghúzódva áll egy katolikus templomocska, amely öt - tíz, sőt több egyházközségbe szétszórt kicsiny nyáj fölött őrködik. Ezek is édestestvéreink, mostohasorsban, elhagyatva, veszélyek közé kidobva. Megható, hogy hitükhöz ragaszkodnak, a szervezettség, közösség és tömeges együttlét megtartó ereje nélkül is kitartanak. Kötelességünk, hogy utánuk menjünk, tervszerű, alapos gondozásba vegyük őket, hogy megérezzék a nagy testvéri közösség erejét, szeretetét, és megteljenek bizalommal, s büszkén vallják és tartsák mindazt, amit apáiktól kaptak 15. Itt a nagy püspök minden bizonnyal a szórványmagyarságra és a csángó magyarokra gondol. Felelősnek érezte magát értük is. Tudta, hogy másokban nem reménykedhetünk: „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk".16

2. 2.A szülők iskolája

Áron püspöknek nem csupán a tanuló ifjúság nevelése volt fontos, hanem a szüleiké is. A szülők nélküli iskolai nevelés mesterséges ráadás, ha azt a gyermek otthonában a család nem igazolja és folytatja tovább. Ezért a felnőttek nevelése is döntő horderejű feladat. Az ifjúság erkölcsi züllésének is itt van a gyökere. „Panaszkodunk – újabban elég sűrűn, - hogy népünk elmaradott és rossz, hogy különösen az ifjúság elveszítette az apák tisztes erkölcsi érzékét, faji és keresztény tájékozódó képességét. Romlik s az ősök hagyományaihoz mind hűtlenebb lesz. Gyökértelenül, a vallásos talajból kiszakadva, romboló eszmék hátán a romlás lejtője felé sodródik."17 De hát lehetne másként? A mai ifjúság a háború véres esztendeiben lépett a világba. „Apja kínt verekedett a nagy mészárszék valamelyik frontján. Az iskola háborús iskola volt s itthon háborús, megbomlott erkölcsök. Szülői felügyelet és rendes oktatás nélkül kezdte az öntudatos életet." De ha mindezek meg lettek volna is, mi lehetne belőlük, ha most, amikor még a jellem és a lelki alkat nincs kiformálódva bennük, magukra hagyjuk? Foglalkozni kell velük. A Templom és iskola című írásában Erdély figyelmét a kereszténységben és az európai kultúra tekintetében nagyobb jártassággal és mélyebb kereszténységgel rendelkező Nyugatra, Dánia példájára, a népművelés hazájára tereli, ahol a világon elsőnek honosították meg a népművelést a társadalom és a nemzet kulturális életében. Dánia értette meg először, hogy azok az erkölcsi és tárgyi ismeretek, amelyeket egy gyermek 14 éves korig, az elemi iskola elvégzéséig megtanít nem elégségesek ahhoz, hogy mint felnőtt ember - éljen bár a legegyszerűbb életkörülmények között is - akár az egyéni, akár a társadalmi élet feladatteljes útjain a családját vagy a társadalmat megfelelőképpen szolgálni tudja.

2. 3 Egy európai intézmény Erdélybe ültetése

A dániai népművelés Nicolai Frederik Severin Grundtvigtól (1783-1872), a nagy dán püspöktől származik, aki haladó művelődéspolitikai munkásságával nemcsak a skandináv államok mai magas színvonalú népműveltségének, gazdasági és szociális jólétének alapját vetette meg, hanem az egész világ haladó nemzeteinek népművelési törekvéseit megtermékenyítette s új utakra terelte. Grundtvig püspököt az a felismerése vezette a népfőiskola megalapításának gondolatához, hogy Dánia nemzeti élete ellanyhult és válságba került. Az értelmiség szégyellte a dán nyelv pallérozatlanságát s németül beszélt. A dán középiskola nem terelte a műveltebb középosztály figyelmét a dán nemzet sorsdöntő problémáira, s az a műveltség, amit adott, nem a dán nemzeti szellemből sarjadt, nem a dán nép kultúrájából táplálkozott. Látta, hogy a széles néprétegeknek, a dán nemzetnek, olyan új művelődési eszményre van szüksége, amely visszhangra talál minden dán lélekben, s amely testvéri közösségbe fűzi a széles néprétegeket a felettük álló társadalmi osztályokkal. Grundtvik elsősorban a dán nyelv tiszteletét és szeretetét oltotta bele honfitársaiba. A dán irodalomból és a dán néphagyományokból kihámozta a dán eszményt, az ideális dán embert. Megcsillantotta előttük a dán néplélek szépségeit, erényeit, jó és rossz hajlamait, amelyek egy-egy dán író, tudós, felfedező életében sűrűsödtek össze. Grundtvik a 18 éven felüli dánok iskolájává tette meg a népfőiskolát, mely nem adott semmiféle diplomát, sokkal magasabb célokat tűzött eléje: az általános emberi és nemzeti kultúra megalapozását, hogy a népfőiskolából az eke szarvához, a műhelybe vagy a családi életbe visszatérő emberek azon a helyen s abban a munkakörben, ahová a sors őket küldte, emberibb életet éljenek a nemzeti közösség javára és szolgálatában, amikor a dánok a népfőiskola kapuit elhagyták, megpillantották a maguk és nemzetük nyomorát. A tettre felajzott lelkek nem tétlenkedhettek már, elhatározták, hogy életük sarokpontja a tisztesség, a becsület és a hit lesz, mellette pedig az összefogás a haladásra, egy szebb és boldogabb jövő kiépítése érdekében. Megtanultak helyesen és szakszerűen gazdálkodni, a terményeket szövetkezve értékesíteni, a közügyekben önzetlen szolgálatot vállalni. A föld termőerejét megsokszorozták, a hozadékból fajállatokat szereztek be, villanytelepeket létesítettek, utakat építettek, falvaikat vízvezetékkel látták el, berendezkedtek a földterületek gépes megmunkálására. A főiskolára vissza-visszatértek, ahol megfürösztötték magukat az eszmék tisztaságában. Így lett Dánia a világ egyik leggazdagabb, legrendezettebb és legműveltebb állama.18

2. 4. Lépjünk a nyomába!

Márton Áron ezeket az eszméket tette magáévá, amikor megkezdte az Erdély-szintű népművelési mozgalmát, sürgette a népnevelést. ő maga személyes példával járt elől, György Lajossal még fiatal korában (1933-ban) megalapítja az Erdélyi Iskola című folyóiratot, mely a kiszélesített iskolájának katedrája volt.19 Ennek a folyóiratnak első számában veti föl a népművelés feladatának gondolatát, és foglalja össze annak lényegét.20 Erdélyt és az erdélyi magyarságot Európa szintjére szerette volna emelni, népét európai szellemre nevelni. Nem rajta múlott, hogy tervei nem valósulhattak meg. Annyi bizonyos, hogy ő közel hozta a gondolatot és a ma is aktuális utat, megmutatta. Rajtunk múlik csak, hogy elindulunk-e vagy tovább megyünk-e rajta?

Baróti László-Sándor

Forrás: RMSZ-Színkép, 2000. április 1.