Olvasónapló

1

találtam egy könyvet -

Ravasz József: idegen kézműves

Főnix füzetek 22 Madách 1990

versek

élén: Nádas Péter-mottó.

2

A fülszöveg első mondata:

„Ravasz József költészetében az önazonosság keresése, a valahová tartozás kényszere, a cigánylét vállalása, a »népe« iránti őszinte alázat tudatosan kiművelt érzelmi és indulati világ, amely a maga komor színeivel, a szinte exotikus (bár a magyar irodalomban korántsem ismeretlen) képi és nyelvi eszközeivel, a »sors« már-már rítusos »kiéneklésével« az »embermagasságig« érés erkölcsi parancsának engedelmeskedik.”

A második mondatból kiderül:

a szerző első önálló kötetét tartom a kezemben.

3

A helyi könyvtár előcsarnokában áll egy szabadpolc, amelyre időnként kirakják azokat a könyveket, amik már nem férnek a növekvő állomány túlzsúfolt polcain.

Ott várakozott egyik nap, kopott sorstársak között, az idegen kézműves is:

vékony füzet, sok-sok verssel.

Otthonomban sem rózsás a könyvtáram helyzete,

valahogy még elférünk.

4

Kettős kíváncsiság hajt:

megtudni valamit a számomra ismeretlen költőről

illetve a felvidéki romavilág valóságáról s benne ravasz józsef helyéről

a kötetbeli versekkel kezdem.

5

Szemelgetve olvasok,

s megakad a szemem a költő korai verseinek értékelésén is:

„Költőnk nem erőlteti a cigány tematikát, s az nem nehezedik rá e versekre, amelyek mindennek dacára hangulatilag bármikor megférnének egy roma verskoszorúban. A görcsös direktség elhagyása javára vált a szövegeknek…

Bár Ravasz a népi líra és az impresszionizmus elemeinek vegyítésén túl nemigen hoz mást a költészetbe – leginkább életképek, emlékek, víziók ezek a versek - , cigánytémái a szlovákiai magyar irodalomban mégis egyedinek számítanak” - írja 2007-ben készült, interneten is elérhető doktori dolgozatában (Perspektívaváltás a felvidéki magyar irodalomban. Alkotói pályák az Iródia és a Próbaút antológia horizontjában) Ardamica Zorán (Debreceni Egyetem).

AZ ELSŐ VERSBLOKK

A trójai faló

Uram,

csak úgy mondom:

Trójai falóvá faragták a szívem.

Erős cigány katonák lakják.

Itt, a világ peremén,

hová, merre tartsak, mit foglaljak el?

Érchegy a szó.

Bányász a nyelvem.

A létem mélyben vet ágyat.

S a Hold közelemben feni a kaszáját.

Darab kenyérbe harapom erőmet.

Kövek gyanánt fejtem a jussom.

Elfaraghatom a szívem,

Dögvész pusztíthatja el hadam -

de ő, csak a halálé!

a férgekről

a férgekről is kell

szép verset írni

szaporodnak

hozzám költöztek

egy tányérunk van

valaki

készítsen nékem

keskeny ágyat

félő

mezítelen lesz az utódom és pusztulnia kell

Őrségváltás

Míg el nem feledték

a verset,

az istenek állig fegyverben

táncolták körbe a szemem.

Ugyanez a fegyelem

őrzi szigorú titoktartással

bennem a lőszerraktárat…

Idegen kézműves

„...mert tövisekre buktam, és hull a vér...”

(Shelly)

I

Itt vagy, reggel!

Beálltál húsom ablakába

ünnepelni az ünnepelendőt.

Macskatalpon járva fölráztad-e ágyamat?

Kirakataimba belemosakodtál-e?

Szédülj vérembe, idegen kézműves!

Elaléltan a hordozód vagyok.

A pirkadat szegélyét is beférceltük.

Láthatatlanok vagyunk, mint úton a szó.

A messzeségbe irányítva -

fölfedni a gyönyör cigányarcát…

II

Icipiciként sem lehet rejtezni.

Létem az ember önkívületében fogant.

Rám lelt.

Üvegbura alá rejt, és megfigyel.

Verset írok.

Másként, mint a költők…

Én a szememből veszem építőanyagát,

azt rakom falba.

Csupa erődítmény, ahová tartozom.

Ahol a költészet nyelv-óhaj.

S a fal mögött icipiciként sem

lehet rejtezni…

itt

(iródiásokhoz)

élek

ez arasznyi városországban

piros szegfűk és tulipánok

törvények csendjében

hiszem

az ítélőbíró igazát

őseim hitetlensége fölött

a katedrát

és szólok értünk egy szót

a hátat fordítók tantermében

legyen igaz

sötét elmém ördöge

ha a pokol országát járom

tüzet rakok

vaskatlan szemeitek alá

nem hiszem

ínyencfalat-e a látás…

a télhez

űzz vissza

a harmatharangok némaságába

nem fogadhatom a tisztaságot

betörne ablakom

kirabolna a szél

huncut falak közelednének hozzám

s tán ölelkeznék.

Mária olajnyomata sem segít

milyen tavaszt is várhatnék hát?

holt számból ki szakítana búzaszálat?

Könyvbe írom

a cigányember lelkét átfestette az ősz

a dühödt erdő áttetsző

kirabolt nagy szoba

égig érő fal

a tavaszt meg kell vásárolni

fizetni kell a haragoszöldnek

kiváltom magamat…

megfordítva

a szél

az erdő zenészeit hallgatja

sohasem a fák a szelet

ki átszaladva a húrjaikon

messze menekül

hogy rejtekhelyén akkordba szedje

lába csontig érő fájdalmát…

A cigánysors előtt

Vannak,

akik térdelni tudnak.

A meggyaláztatásukból imát szőnek,

s eledelként azt mormolják.

Vannak,

akik térdelni nem tudnak.

Az égitesten sebet ejtve

a véren keresztül úsznak.

Ennyi a sors.

Mint ünneplőruhát, magunkra

öltöttük.

Szokásainkat kitaszította belőlünk.

Mesét sző rólunk az atomkor.

Kegyes álmot kínál.

De van-e még az a legutolsó,

ki kézen fogna, házhoz vezetne,

asztalhoz ültetne,

s megosztaná velem otthonát?…

*

6

a füzet hátsó füléről,

Ravasz József szavaival:

„A Csallóközben, Apácaszakállason születtem 1949 november 23-án. Nejemmel… és két fiammal… Dunaszerdahelyen élek. Hivatásom népművelő...”

Azóta eltelt közel három évtized -

egy emberöltő.

2017 végén mutatták be a költő tizenharmadik kötetét:

Életjelek, szerkesztette barátja, Pató Selam

Ravasz József akkor már nem csupán költőként, de aktív közéleti szereplőként, publicistaként, egyetemi tanárként és a Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetőjeként is ismert.

Megtudom még, hogy a költő az elmúlt évszázad nyolcvanas éveiben formálódó irodalmi közösség, az Íródia munkásságában is tevékenyen részt vett, s az 1986-ban megjelent Próbaút című antológiájukban jelentek meg első versei. (Lásd az 5. pontot, fennebb)

7

Pató Selam írja barátja tizenkettedik kötetéről (Kasza alá érett, 2016, Szlovákiai Romák Író- és Művészeti Társasága):

„Soha nem találkoztam még egyben olyan jellegzetesen roma költői világképpel, mint ami Ravasz Józsefnek e válogatásában megmutatkozik. Magába foglalja mindazokat a jegyeket, amelyek a roma költészet teljes jogú képviselőjévé teszik: a természettel való bensőséges összetartozást, metaforák, allegóriák, megszemélyesítések gyakoriságát, a mesteri vizuális megjelenítő erőt. Nagyfokú képiséget, ami gyakran szinte látomás-folyamba csap át, olykor szinte megdöbbentő asszociációk vizualitásra épülő láncolatába. De hordozza azt az intenzív szociális vonatkozást is, mely által a cigány nép életét élményszerűen képes bemutatni ez a lírai típusú szociográfiai ábrázolás -, az érzelmi tartalom közvetítésének szinte elengedhetetlen kísérőjeként.” (kethano drom / közös út)

8

Folytatom az idegen kézműves

további verseivel,

tallózva persze…

A MÁSODIK VERSBLOKK

köd

(Gellért fiamnak)

november

vakon indít a reggel

nekibátorodom a határnak

nincsenek már mátyáskirály-

pihentalattuk fák

sem útszéli vigadók

ahol bárki elénekelhette a nótáját

jéghegyek fölötti szürkeség vezérel

szabad vagyok!

a tér

összecsomózott utak

ki tudja melyiken hová jutok

eljött ez a nap is

az úton-állóké…

Gravitáció

Kitépem magamból a fejfákat

és kitáncolom az évet.

Kurvák nevetésébe mártom tollamat,

tán az ő gyönyörük a költészet.

Kérdőjellé görnyedt poéta lehetek.

A Nemzeti dal mögé is állhatok.

Álarcomat ki fedje fel,

ha mindenki otthon marad?

fecskére gondolván elindul a toll

fecskére gondolván elindul a toll

elszakadt bennem a lánc

mit évtizedek rozsdája sem

emésztett meg

itt marasztalt

Csalló-sziget közepén

minden évre csomót kötöttem

szívem hajszálereire megszámlálhatót

emlékeznem kell az első évre

mikor felismertem

a tavasz eljövetelének reményét

arra a lázra

a nyelvem hiábavaló dörömbölésére

mikor ki kellett volna mondanom

a KIMONDANDÓT

és létem szennyesét

azt a tisztává nem moshatót

ideghúrjaimra fölaggatni

mielőtt az idő átlépi küszöbét

s átvonul rajtam

emlékeznem kell

mint a tengeren túlra repült fecskének…

akárhova Haza

kirekesztve is úgy lélegezni

mint bent maradottan

hinni a szívről a nem tudást

s menni oda akárhova haza

a csönd égig érő falai közt otthon

farönkön ülve bársonyszéknek megelégedéseként

cigányarcot tapogató fényben

restellni a jelenlétet?

Akárhol vagyok hol

ajkam pallossá élesedett

vérrögös-betűkbe írom magamat

súlyban telt vers vagyok

szobor magánya

évezredek hovatartozása

lent a mélyben

ÁSÓélére VÁRva…

kör-szülőföld

„Amiként kezdtem, végig az maradtam.

Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.

Mint a fegyenc, ki visszatérve

falujába, továbbra is csak hallgat,

szótlanul ül pohár bora előtt.”

(Pilinszky János: Amiként kezdtem)

nincs

ahová már nem

helyeztem volna magamat

újra

visszatérek valahová a

kijárat reményében

hiszem

az elhajított labda magányát

akár a tüskés bozót mélyén is

ő rugalmas marad

a megannyi örömteljes rúgástól

fülében az örök gyermekkacajtól

mert megöli a megszűnést hirdető csöndet

az éhes szájkapukban a gólként időzést

azt a győzelmet

mellyel nem lehet

nem hazatérni…

felépült bennem a szigorított FEGYház

(neveltetésem periódusa)

száműzetésem felszedte szülőföldem

utcakövezetét

nehéz lépéseimtől egyre süllyedek

por és sár

lepi könnyű sétáim

volt-útjait

„de itt bent” a szívemet

erős kezű kőművesek falazzák körbe

emlékkövekből börtönt

koromsötét szobát

ide taszít a

KIHEZTARTOZNI és MIVÉLENNI törvény

életfogytiglan vallatni a csöndet

láncra verni kezét-lábát…

*

9

A pozsonyi Új szó riportere (Miklósi Péter) a romológusnak szóló kérdésekkel kereste föl Ravasz Józsefet 2013-ban. A költő egy kijelentése keltette föl az érdeklődését, aki a cigányság helyzetéről szólva, mintha csak hazabeszélne, kijelentette:

„Azok a romák, akiknek lehetőségük van kilépni ebből a helyzetből, egyelőre inkább láthatatlanul belesimulni igyekszenek a többségbe… Hacsak nem készül közülük valaki politikai pályára… De akárcsak másutt, Szlovákiában is akkor fordul majd igazán komolyra a helyzet, ha felnő és megjelenik a roma értelmiség olyan kritikus tömege, amely megunva a háttérbe szorítást, tud és mer fellépni mind saját, mind nemzeti kisebbsége érdekében.” (Új szó, 2013. január 29.)

Úgy tűnik, Ravasz Józsefnek jó ideig még mindenesnek kell lennie népe iránti elkötelezettségében, s több embert próbáló feladatokat vállalnia magára.

10.

Néhány szakértői gondolat az interjúból:

– Nem vehetek valakit mindenáron a védelmembe pusztán azért, mert roma, közben összeférhetetlenül viselkedett, netán törvényt sértett az illető. Nem kell őt mentegetni, még ha roma vagy magyar is, elvégre ha hibázott, esetleg vétkes, akkor viselje annak ódiumát.

– ...Úgy tartom, hogy a népszámlálás az egy dolog, a demográfia viszont valóság. Ez utóbbi értelemben egy, a Szlovák Tudományos Akadémia megbízásából készült fölmérés alapján a 390 ezer roma már tíz évvel ezelőtt létező adat volt Szlovákiában. Mégsem mondom rólunk, hogy etnikum, hanem a régmúltat sem tagadva, indiai eredetű európainak tartom magam és Szlovákiában élő polgárnak, aki tökéletesen ismeri és vállalja a romák történelmét, szokásait, az őshazát. Aki nemcsak természetesnek veszi, hanem naponta tudatosítja is, hogy Szlovákiában élnek magyarul beszélő romák, szlovákul beszélő romák, és él, például, a lóvári romák nem kis csoportja. Ahogy tény az is, hogy sok kérdésben másként látjuk a társadalmi gondjainkat; de ettől még teljes jogú állampolgárok, elsősorban pedig emberek vagyunk. Amit viszont a fenti különbözőségünkben fontosnak és egységesítőnek tartok, az a roma identitás

– Engem az sem sért, ha valaki azt mondja, hogy cigány. Ahogy a roma sem sért. Én a romát használom, hiszen romológusként meg kell tudnom magyarázni: miért a roma, és miért nem cigány.

– A világ különböző részéről 1971-ben Londonban találkoztak először azok a roma személyiségek, akik leszögezték a mi kultúránk mérvadó meghatározóit: a lóvári dialektusra épülő roma nyelvet, az irodalmat, a roma jelképeket, a himnuszunkat. Más kérdés, hogy a köztudatban, a széles körű közvélemény szemében mindez csak alig vagy még annyira sincs jelen. Szlovákiában sem.

– ...A romáknak a szó jó értelmében kell magukra lelniük. Visszatalálni önmagukhoz, az identitásuk kérdésében önmagukban is rendet teremteni. Tudatosítani, hogy romának születtek; felismerni, hogy ez mit jelent. Legalább futólag megismerni a romák történelmét. Minden nép számára a múltja és a nyelve meghatározóan fontos. Aki erre fittyet hány, az életben is könnyen elkallódik. Mert nem a cigányember tisztes szegénysége a bűn és szégyen, hanem az önfeladás, a tanulás elmulasztása, a lejtőre kerülés. (Új szó, 2013. január 29.)

11

És most újra, tovább,

az idegen kézműves nyomdokain…

A HARMADIK VERSBLOKK

Úgy fázom

kiskert: téli nyugalom a lelkem.

Jégszigonyos fái: győzelmes sereg.

Nincs madárlakta része

s váróterme.

Ha van üresebb a csendnél, nevezd meg!

Fagyrögeimet engeszteld ki.

Tégy szabaddá, mint nyárt az ősz.

Fordíts át másik felemre.

Hadd köszönjek el a vérszegény Holdtól.

Ne legyen több órára pislogás.

Álljak elő, mint jármű -

menetirányban.

Úgy fázom az úttól.

A didergéstől széthullok részeimre.

Gurulok kőnek. Vízbe esem.

Már mindenütt vagyok. Sehol sem lelsz.

Mocskos hó lehet az arcom.

Ajkam latyakká szennyeződik.

Szánodat siklató testemen

csilingelő csengettyű a fejem…

a leépülő cigányvigasz

milyen gazdagságot is ígért

a térdre kényszerítő világmennyezet

a mindenütt hálószoba-lehetőség

őseink transzcendens szelleme

akkor és ebben a percben most

ha ugyanaz a kövület

ismételten jelképe lesz térdeinknek?

ismétel időtlen létem a mában

haragot gerjeszt álnok bőbeszédűsége

mert csak a Föld az

ami mindent befogad

leépülő cigányvigasz

nem kell neked márciusennediken a jóisten

újat teremt osztojkán és csolidaróczi is

mert minden relatív és mégsem

iskolakötelesek vagyunk nyelvünk tantermében

úgy hallgatunk mintha sohasem beszéltünk volna

arról a csöndről

melyben a „minden idők”

legnagyobb háborúja dúl

vagy tán várjuk az ismeretlen tanító

eljövetelét

a NAGY TANANYAG megértését

akár itt Csallóközben

Mátyás időtlen fáinak zöldjét

itt

a tenyérnyi jó hazában…

a fegyőr és ÉN

letagadván azt

amit bennem vassá kovácsoltak

a tegnapok

LEHETEK-e ÉN?!

úgy zártam magamra az ajtóm

akár a fegyőr

aki a munkáját becsülettel végzi

s nagyokat HALLGAT

néha szemem fényéből egy-egy sugár

visszalopódzik belém

istenem látnod kell

mily nagy üres teremben élek

végtagjaimra semmi szükség

elmémben kell járáshoz szoktatnom

a szavakat

s aztán szaladni

egymásba kapaszkodni

erdőt-völgyet átkacagni

fáradhatatlanul HAZAmenni…

a cigány

legyek már végre tanismeret

mint a kőzet

fúrót csorbító lelet

az iskolák vitrinjében

vakító fény

legyek hát!

érc

edzett kezű kovácsnak kenyér

büszke vaskerítések hovatartozása

a világ kacsintó szemében

gyönyörtudat

*

12

Akarva-akaratlan

néhai jobbágyfalvi Rafi Lajos jár az eszemben

aki 2013-ban egy vonat alatt végezte. Élt 42 évet.

Ravaszt olvasok, miközben Rafit idézem meg magamnak,

akitől oly távol állt a romológia, mint kézművestől a mélylélektan.

Kérdés vajon ismerték-e egymást,

kezet fogtak-e valaha legalább lélekben távolból?

Dunaszerdahely és Gyergyószárhegy nem éppen a harmadik szomszédban vannak,

nem illik összemérni őket:

Ravasznak egy, Rafinak más a sorsa;

Rafinak bádogosság jutott,

Ravasznak a muszáj-mindenesség,

a hol költő, hol hivatalnok, hol tanár, hol bölcs, hol ösztönember, hol apa és állampolgár

de mindvégig cigány lét.

13

Rafi élte az erdélyi romológia mindennapjait s beléhalt;

Ravasz eltűnődik valamennyiük sorsa fölött, és csak írja, amit lát

külső-belső szemével

tizenharmadik kötete után még tervez három-négyet

többet is talán...

Rafi Lajos pazarlón szétszórta verseit,

úgy kellett innen-onnan begyűjteni,

barátilag kiadni és utólag felfedezni, felemelni, rákfenés sorsot emlegetve:

Rákfenés sors. Cigányok kínja.

Miért döntöttél a sötét sírba?

Miért az útra kiterítettél?

És csak nevettél. És csak nevettél.

Tágas mezők tolvaj-tanyája.

Jó cigányok meggyújtott háza.

Mosatlan kín, a tiszta kéjbe.

Egy hópehely a tó vizében.

Fekete nap, fekete vágyak.

Kóber-szekér az öröm ágya.

Sirat a szél fekete álmot.

Fekete tavaszt, vidámságot.

(Rafi Lajos: Rákfenés sors)

Még több Rafi Lajos vers itt olvasható