Nem csupán karácsony előtti nézelődés, de bármely könyvesbolti élmény közben is elemi impresszióvá válik: új regények esetében sem ritka az érdeklődési kedv, de szakkönyveknél sem lehet idegen…, s egy kies, két kötetes szövegválogatásnál már eleve megfordul az ember képzetében a „kiolvashatatlanság” élménye. Annál is inkább, ha valójában minimum négy(-hat-nyolc), vagy inkább több nyelv húzódik meg a Szerző felkészültségi hátterében, továbbá ha olyan tudásterületek egymástól elváló élményvilága egyszerre szerepel a tartalomjegyzékben, mint például zsidó szakrális néprajz, misztika, prédikációk, emlékbeszédek, művészet, ásványvilág, Szentírástudomány… Mindeközben épp a mostanság megjelenő Löw Immánuel kétkötetes kiadvány bibliográfiája vonzotta szemem a Löw-örökség weboldalára,ⁱ ahol a félezernél több publikáció lajstromán túl a mintegy ezer-ezerkétszáz oldalnyi német összkiadás is letölthető állapotban megtalálható, nem beszélve magáról a tudós rabbiról szóló életrajzok, elemzések, visszatekintések, értékelések szövegeiig. Utóbbiak közül hadd emeljek ki egy rövid bekezdést Scheiber Sándortól, aki Löw Immánuel és a zsidó néprajz összefüggéseiről szóló konferencia-előadásában (1947) hangsúlyozza a következőket:

„Löw Immánuel életművének szánta és félévszázados anyaggyűjtéssel készítette elő a zsidó növény-, állat- és ásványvilág feltárását és megírását. Meg akarta fejteni a zsidó irodalomban és életben ismert növény-, állat- és ásványneveket; be akarta mutatni szerepüket a Szentírásban, a hagyományos irodalomban, misztikában, művészetben, költészetben, rítusban, néphitben, babonában, népszokásokban, népköltészetben, játékokban, közmondásokban, gyógyászatban, konyhában, zsidó személy- s helynevekben és a héber könyvek címében; meg akarta határozni végül a zsidók részét és szerepét termelésükben, terjesztésükben és feldolgozásukban. Ezeknek a munkáknak megírásához a nyelvész és a természettudós kölcsönös adottságaira volt szüksége. A nyelvész a sémi (héber, aram, szír, arab), indo-germán (perzsa, görög, latin, germán, román, szláv) és uralaltáji (magyar és török) nyelvek bámulatos ismeretével megfejtette az évezredekig talányos reáliákat; a természettudós viszont azonosította a megfejtett neveket a megfelelő növényekkel, állatokkal és ásványokkal. Ezek a művek tehát az egyetemes művelődéstörténetet is újabb fejezetekkel gyarapították”.ⁱⁱ

A most előttem fekvő kétkötetes műből az első kötet Virág és vallás címen Hidvégi Máté és Ungvári Tamás szerkesztők Löw-életrajzát (1854–1944) és Löw prédikációinak válogatását, továbbá Ágai-szószedetét, lexikográfiai anyagát (1924) közli, a második kötet Fényszóró drágakövek első felében Löw ásványtanhoz sorolható tárgytörténeti írásainak magyar közlése található, zárásképpen a teljes Löw-bibliográfiával. A hazai forráskiadás végtelen gazdagságú gyűjteménnyel gazdagodott ezzel, s ehhez is érdemes legalább jelzés-értékkel csatolni a korábbi Löw-szövegek közreadását. A jelzés-érték itt nemcsak szimbolikus: egykor Scheiber Sándor megszámlálta, hogy Löw önálló kötetekbe foglalt publikációi 2140 lapot tesznek ki… Hol lehet még itt a teljesség reményével kalkulálni?

Ha az egyetemes (és látszólag mintegy „mellesleg”) a zsidó folklorisztika bűvöletes és hétköznapi, szakrális és megismeréstudományi területeinek komparatív szemlézése lett volna csupán Löw vállalt föladata, vagy akár a kultúra vészjeleinek és jelentés-horizontjainak korszakos összevetése a kortárs tudományos, civilizáció-elméleti és vallástudományi szempontokból – miként ezt a Zsidó folklór tanulmányok címen megjelent kötetének tanulmányai mutatták –,ⁱⁱⁱ azt sem teljesítette volna kevésbé cizellált, alapos és műgonddal megmunkált írásaiban, melyekből részint már fölidéztem korábbi ismertetőmben,^iv részint meg a szövegek eredettörténetét, a kortárs szakrális néprajz és a zsidó felvilágosodás istentiszteleteket érintő reformtörekvéseiben idővel felértékelődött zsinagógai beszédek szerepe mellett a szimbólumok nyelvéhez igazodás, az esztétikai életvilág és a polgári műveltségről vallott nézetek tükrözése, továbbá a judaizmuson belüli történetiség normarendje mint kulturális közeg fontossága is megmutatkozik Glässer Norbert és Zima András közös, impozáns utószava révén. Itt Löw Immánuel és családja (szintén rabbi édesapja, Löw Lipót munkásságára is utalva, régiségtanát, zsidó írásbeliségről fogant művét és más opuszait négy kötetben közzétevő fia motivációs hátterét is felmutatva) a kulturális összhatásukban már az egyetemes judaisztika terén elismert személyiséggé vált Löw szegedi örökségének közvetítő erejéről őszinte áttekintést adó Scheiber Sándort megidézve mondhatták el: a zsidó folklór-tanulmányok néhány kiemelt írása a szétszóratott, a nyugat-európaitól a kelet-európaiig „tolmácsra” szoruló kulturális kisebbség egyetemes örökségét segíti megérteni.

Ezt a vállalkozást nemcsak Péter László önálló kiadványa követte (a Vallási Kultúrakutatás Könyvei 21. köteteként, Szeged, SZTE, 2015), alapos filológiai összeállítással a folklorista, a tudós, a közéleti ember, a kutató és a szegedi kulturális élet meghatározó, korszakteremtő személyiségének bemutatásával, hanem az a törekvés is, hogy Löw emlékének gondozása céljával Alapítvány létesüljön Löw Heritage néven, „életművének és hagyatékának megismertetésére” vállalkozva. Nem függetlenül tehát a háttértől, a francia Antalis cég magyar leányvállalatának támogatásával és kezdeményezéséből megindult tudományos vállalkozás a Scolar kiadó jóvoltából (Hidvégi Máté és Ungvári Tamás gondos szerkesztésében, Péter László szegedi irodalomtörténész közreműködésével) közreadhatta 2019-ben Löw örökségének egy részét Löw Immánuel válogatott művei I. Virág és vallás. (Löw Heritage – Scolar, Budapest, 2019), valamint Löw Immánuel válogatott művei II. Fényszóró drágakövek. Fordította Kövér András. Löw Heritage – Scolar, Budapest, 2019).

Előszavukban a szerkesztők megjegyzik: „Hisszük, hogy kiadványunk a kultúra iránt érdeklődő olvasók körében revelációként fog hatni és növelni fogja Löw Immánuel mindenkori tanítványainak és tisztelőinek számát”. S kézenfekvő, hogy nemcsak Szegeden, ahol (Ábrahám Vera, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának gondozója és Glässer Norbert, az SZTE „Identitás és Kultúra” Kutatócsoport tagja szerint) bár Löw Immánuel és apjának hagyatéka javarészt elkallódott, megsemmisült vagy „méltatlan helyzetbe jutott”,^v de a lehetőség, hogy a külföldi forráshelyeken még föllelhető anyagból relatíve teljesebb kép legyen összeállítható, önmagában is inspiráló maradt a város és a kutatók számára is. A Szeged folyóiratban megjelent áttekintésük szerint „öröksége Szegednek a zsidó bibliakritika és a 19. század új zsidó tudományossága, ami német nyelven, erős közép-európai kötődéssel a maga korában is egy szűk rabbinikus elit számára íródott, számos orientalisztikai vonatkozást hordozva. A választ az a közeg adhatja meg, amelyben létrejött, azok a keretek, amelyek értelmet adtak a benne megjelenített törekvéseknek, formálódó új világképnek és modern önmeghatározásnak. A kérdés kulcsa az integráció, modernizáció, a tradíció és az új társadalmi és kulturális változások összeegyeztetése egy átalakuló társadalomban, annak tágabb európai és lokális szegedi vonatkozásaival”.

Az új Scolar-kiadás visszafogottan elefántcsont-tisztaságú borítói, míves papírja és egész külleme méltóképpen sugallja a felmérhetetlenül hatalmas életmű számos alapanyagának áttekinthetőségét. Valójában persze ez merő képtelenségnek tetszik, de a kötetek talán nem első lapozásra hangolnak le a végletekig… Tartalmuk fölidézésére csak visszafogottan merek vállalkozni, éppen „drágakő”-mivoltuk becsben tartása és sugárzásuk fénye okán. De elnagyoltan most annyit: az első kötet Hidvégi Máté százoldalas Löw-életrajzával indul (9-112. old, +33 fotó), ezután tematikus rendben sorjáznak első zsinagógai prédikációja, édesapjáról szóló közleményei, a szegedi árvízről és az Új Zsinagóga fölszenteléséről szóló beszédei (114-152. old.), majd a „Hit és tudomány” fejezet közli a Virág és vallás, az Intelmes hangsúly, továbbá a Fényszóró drágakövek írásait, melyekben már szerves egységben tündöklik a szakrális, a litterátusi és a mineralógusi szaktudás magabiztos fegyelme (153-166. old.), melyre az Emlékbeszédek fejezet (Kossuth, Széchenyi, Deák, Arany, Goldziher, Steinthal portréi) csillámló szövegrészei rakódnak (167-212. old.), végül az Adar hetediki beszédek (213-236. old.), majd zárásképpen az Ágai szószedet (237-265. old.) szerepel itt saját szövegeiből. A „zárás” jelképessége annyiban is indokolt, mert a saját anyagot méltóképpen kiegészíti Ungvári Tamás történeti és személyiség-életrajzi esszéje (Löw Immánuel és a második magyar nyelvújítás, 266-279, továbbá A család címen Löw unokájával, Horváth Terivel készített beszélgetés-közlése, 280-291.), hogy leghátul névmutató és a szerkesztési elvek ismertetése tegye kerekké a körképet. Kiváló szerkesztői összmunkára, érdemi partnerségre volt itt szükség, ezernyi egyeztetés, kiegészítésként közölt elő- és utószavak, biográfiai és bibliográfiai vonatkozások átlátása, egzakttá tétele, Löw alaposságához méltó tisztelete révén is. Ebben Ungvári Tamásnak is méltó szerep jutott, Hidvégi Máténak még töményebb, s nem szabadna felednünk a munkatársként közreműködő alapítványi kutató, Péter László szerepét – sajnos e kötetek megjelenése közben távozott Ungvári és Péter is az örök emlékezeti szférákba, a kötetek így mementóként őrzik munkásságuk e fontos vállalását is.

A kötet ekkénti bemutatása csupán tompított visszfényét sem kínálja az oldalanként, soronként átadott (valóban fényszóró) narratív drágaköveknek, melyek külön kötetbe szerveződnek. A Mineralien der Juden első magyar megformálásának Löw lipcsei egyetemi ösztönzésre fogott neki, s a tárgytörténeti írásokat a héber írásbeliség reáliákra vonatkozó szókincsének tisztázásával kezdve, a judaizmus Írott és Szóbeli Tana mellett az Újszövetség és az antikvitás példáival folytatva illusztrálta közlendőit az egyes tárgyszavak ismertetése közben. A kötet többrétegű, s természetükből fakadóan eltérő szemlét kínál: A zsidók ásványai az antimontól a víz-ig betűrendi rendszert követve (antimon, fényszóró drágakövek, fürdőszivacs, gyémánt… tükör, vas, víz) mintegy az első kétszáz oldalon sorjáznak „a természet három reália-szférájában”, a növény-, az állatvilág és az ásvány-(és fém)-világot tárgyaló részekben, s a hozzájuk tartozó teljes zsidó irodalom feldolgozásában rejlő lehetőségekkel élve, de „a reáliák mint a kulturális örökség részei a teljes európai kulturális emlékezet jelképeként” feltárt anyagban kapnak hordozható formát. Hidvégi Máté előszava (7-21. old.) ezt aprólékosan és forráshű utalásokkal tárja elénk. Önálló szerepet kap Kövér András jegyzéke a kötetben szereplő misnai és talmudi traktátusok rövidítéseinek, valamint a kötet utalóinak, szakirodalmi bibliográfiájának (210-234. old.) közlésével. Ezt Löw munkásságának 692 tételes bibliográfiája zárja (Hidvégi Máté és Ungvári Tamás szerkesztésében, 240-270. old.), végül Ungvári utószava tesz pontot a kötet végére.

A fentiek alapján talán bárki Olvasó felment a részletesebb ismertetéstől, ugyanis bármely oldal kivonatos ismertetése mögött álló tengernyi munka és óceánnyi tudás csak a legszikárabb közlőt nem rettenti el a jegyzeteléstől és ennek válogatott közlésétől. Ennél ehelyütt konvencionálisabb megoldást keresek, mely talán méltóbb is erre: A zsidók ásványai Scheiber Sándor előszavában (29-36. old.) úgy zárul, ahogyan a kétkötetes Löw-kiadás ezt fennen illusztrálja is: „Most a két mű – még ha töredékesen is – megjeleníti a kultúrtörténet egy darabját és benne a zsidóság szerepét” (1967).

Amit Löw e két kötetben, s olvasói, szerkesztői, tisztelői és hívei a Löw Heritage Alapítvány révén most méltó módon tehetnek, az olvasata, forgatása, megértése és tolmácsolása annak, amit Löw Immánuel fiaira-utódaira hagyományozott… A kötetek első recenziói már részben napvilágot is láttak,^vi áttekintő szemlém ezeket sem nélkülözhette, de még kevésbé annak fontosságára irányítandó figyelmet, mely a tudományok keleti és nyugati, reál és bölcseleti, spirituálist és szakrálist a természettel való kapcsolat ősiségének példázataival igazoló szemléletmódot tükrözi, melynek egyik legkiválóbb előfutára és alapozója lehetett Löw Immánuel.

Hivatkozott források

Ábrahám Vera – Glässer Norbert: Fényszóró drágakövek. http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2019/12/15/abraham-vera-glasser-norbert-fenyszoro-dragakovek/

Scheiber Sándor /1947/ Löw Immánuel és a zsidó néprajz. 397-435. On-line: https://low-heritage.hu/wp-content/uploads/Publications/Scheiber%20Sa%CC%81ndor-%20Lo%CC%88w%20Imma%CC%81nuel%20e%CC%81s%20a%20zsido%CC%81%20ne%CC%81prajz.pdf

A. Gergely András

i https://low-heritage.hu/low-immanuelrol/

ii https://low-heritage.hu/wp-content/uploads/Publications/Scheiber%20Sa%CC%81ndor-%20Lo%CC%88w%20Imma%CC%81nuel%20e%CC%81s%20a%20zsido%CC%81%20ne%CC%81prajz.pdf

iii Szerkesztette Barna Gábor, Glässer Norbert és Zima András. SZEGEDI VALLÁSI NÉPRAJZI KÖNYVTÁR /BIBLIOTHECA RELIGIONIS POPULARIS SZEGEDIENSIS, 33. kötet/, Szeged, SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke, 2014., 171 oldal.

iv https://sites.google.com/view/peri-mikro-szkp/2018147-166/az-id%C5%91is%C3%A9gbe-rejtett-univerzumok

v lásd Ábrahám Vera áttekintését a Löw-könyvtár sorsáról, https://low-heritage.hu/wp-content/uploads/Publications/A%CC%81braha%CC%81m%20Vera-%20A%20Lo%CC%88w%20Ko%CC%88nyvta%CC%81r%20sorsa.pdf

vi Prof. Dr. Oláh János tanszékvezető könyvismertetője: https://or-zse.hu/wp-content/uploads/2019/03/low-recenzio-olahj1.docx ; Voigt Vilmos emeritus professzor Kései virág és örökkévaló vallás c. írása a Múlt és Jövő 2019/2-es számában látott napvilágot: https://or-zse.hu/recenzio-a-virag-es-vallas-c-kotetrol/