Könyvlapozó embernek is próbára késztető élménye, ha egy tematikus monográfiát, szakmai tanulmánykötetet, konferencia-kiadványt kap kézbe. Elsődlegesen a sokféleség miatt, rendszerint a szövegmennyiség miatt is, s nemegyszer persze a témakörben jártassága, az értesültség-érintettség határain messzire túlnyúló tudhatóságok köre okán is. Talán ennél is súlyosabb a kultúra- vagy tudományközi találkozás élménye, ha kiderül, hogy a mű nemcsak korokat, kutatásokat, központivá és elérhetővé tett tudásbázisokat, de szaktudományi érdeklődésmódok terjedelmes tömegét fogja át, sőt időben is fél vagy háromnegyed évszázadra tekint vissza önnön tudástörténetében.

A jogról köznapian (a mindennapi beszédben föllelhető változatait tekintve: felszínesen, ítélkezően, sarkosan, lekezelően, rendszerint tévedésektől sem mentesen) megfogalmazott impressziók, valamint a jog szakmai, tudományos, intézményes kezelése (ítélkezés, jogrendszer, jogi alapelvek, jogszabályok, normák, törvények, stb.) ettől a mindennapiságtól messze távolra esik. Jut azonban találkozási felület is (amilyen a jogi oktatás, a jogtudományi kutatás, a jogelmélet, jogképesség, jogtörténeti kutatás, jogérzékenység, politikai joggyakorlat, jogintézmények, stb.), ahol a szakmai és a közbeszédben megerősödő jogérvényesülés, jogérzékenység magában a jogfejlődési folyamatban is szerepet kap, ide értve képviselőit, alkalmazóit, értelmezőit vagy ellenzőit is. Jószerével hasonló a helyzet, ha a néprajzhoz közelítünk: népdal, folklór, életmód, gazdálkodás, népszokások, néphagyomány, s így tovább – találkozik és ismerkedik is a népről való fogalmak történeti rendszerével, a folklór változásaival, ágazataival, kölcsönhatásaival, tematikus kérdéskörökre szabott néprajzkutatási műhelyekkel, szaktudósokkal, szakmai közléskultúrával és kutatások százaival. Esetünkben e két terület, a jog és néprajz közös tartományáról, a jogszokások, a jogi tartalmú népszokások, a kultúratörténet jogi olvasatának és a néprajzi jelenségek jogi értelmezésének határterületéről esik szó.

Az efféle dilemmákkal körülvett kötet (már nem első, hanem sorozatszáma szerint a nyolcadik!) Jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi kiskönyvtár gyűjteményes cím alatt megjelent, Nagy Janka Teodóra által szerkesztett kiadvány, mely A jogtörténet új forrásai cím alatt ismertet egy 2013-ban indult kutatási témakört, mely a jogi kultúratörténet egy eredendően fontos új Adattárának kialakítását mutatja be.¹ Maga a gyűjtés, kutatás, ismeretfeltárás és adatbázisba szervezés éppen tíz éve kezdődött feladatát jelző könyvsorozat és a további publikációk mintegy százas nagyságrendje egykönnyen elbizonytalanítja a kutatót, mit is mondhat átfogóan magáról a törekvésről, az eredményekről, a tudásgyarapodás lehetőségeiről és a gyűjtő-elemző-feltáró-közreadó tevékenység egészéről. De van, amit mindenképpen el kell mondani, alább elsősorban erre szorítkozom.

Az első, s messze nem lényegtelen alapozás (talán minden továbbihoz) Tárkány Szücs Ernő professzor szerepe és fundamentális munkája, mely voltaképp ismeretlen tudástartomány újdonságerejével tört be mind a jogtörténeti szakirodalomba, mind a néprajziba, mind pedig a szociológiai, kultúratörténeti, kulturális antropológiai, művelődéstudományi ismeretkészletbe. És valljuk be, mindezeken belül is igen elkülönült, „elvarázsolt”, erősen specifikus kört, alig néhány embert hatott (meg vagy) át. Alig akad olyan, akit a Tárkány Szücs által kínált végtelen tudás, a Magyar jogi népszokások 1981-es kiadása (majd a későbbi 2003-as) több mint kilencszáz oldalán összefoglalt jogszokások, társadalmi szabályok, szomszéd népek kölcsönhatásai, regionális tagoltság, etnikai eltérések, egyének és csoportok, társadalmi és helyi tagozódás, illem és norma, szabályok és eltérések, szabályozó elvek és hagyományok, rendtartások és értékrendek, írott és íratlan elvek, normák, értékek (látszólag helyi, belterjes, de valójában) roppant kiterjedt világát észbontóan részletes aprólékossággal megkomponált egésze el ne rémített volna, s el ne ijesztett volna attól, hogy e szaktudományi „bibliát” kellő aprólékossággal áttanulmányozza. Tárkány Szücs könyvjegyzéke mintegy húsz oldalon apró betűkkel fölsorolt több száz tétel, ezekben még a lábjegyzetek sokszoros mennyiségű hivatkozási anyaga nem is szerepel, csak a főbb művek vagy források. S persze indokolt a kétely, miért kell ezt a fontosságot túlzásokba esve „forgalmazni”, de valóban az a helyzet, hogy egész szaktudományi rendszerek, tudáságazatok, szakmák, tevékenységi körök, akadémiai nagycsoportok is kimaradhatatlan részesei kéne legyenek ez alapozó mű rendszeres használatából. Csakhogy: az alapszintű vagy specifikusabb néprajzi művek forrásai között szereplő hivatkozások mellett valójában a művelődés-, társadalom-, tudomány-, jog-, néprajz-, szokás-, életmód-, rétegződés-, család-, intézmény-, párkapcsolat-, gazdaság- és jogalkalmazás-történet egyaránt valamiféle „bábeli könyvtárként” kellene kezelje a korában nem kellőképpen megbecsült tudós főművét és munkáját. Márpedig ez – illőképpen visszafogva a minősítő jelzőket és vádaskodó mutogatást – finoman szólva is elmaradt eddig.

Eddig – de eztán már másképp. A Kutatócsoport, mely Tárkány Szücs indíttatására alapozott komplex ismeretanyag összegzésére, emlékének ápolására, tisztelgő konferencia és kiadvány összeállítására vállalkozott, voltaképp megszabadította a sanyarú szégyentől nemcsak a néprajzos, művelődéstörténész, jogász, kommunikációkutató vagy antropológus szakmák képviselőit, hanem szimpla hagyatékőrzés helyett a késztetés komolyan vételét vállalva is új programba kezdve vállalta következetesen, hogy eredményeket mutat föl alapkutatási és tematikus alkalmazási színtereken.²

S annak belátásával, hogy itt lényegében egy évtized kutatómunkájának összegzéséről lehet szó, beleértve a főszereplők korábbi tevékenységét és szakmai orientációját is, mely ugyancsak nem csekély, ez összegző kötet írásai is egyszerre tükröznek áttekintő olvasatokat és nagyobb ívű tematikus vonzásköröket.

NAGY JANKA TEODÓRA: A jogtörténet új forrásai: a Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Digitális Adattár címen foglalja össze a csoport szakmai munkáját (7-46. old.), BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Az igazgatási autonómia lokális történeti, jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi forrásai, módszertani és elméleti kérdései a Jászkun kerületben címen mutatja föl, milyen térségi-etnikai-történeti dimenziók érvényesülnek egy speciális joghelyzetű kisrégióban, írása végén egy részletes dokumentáció, egy 1746-os jászkiséri statutum közjó érdekében megfogalmazott szövegével és átiratával (47-111. old.), a kutatócsoport ugyancsak alap-tagja BOGNÁR SZABINA: Kérdőívek a nemzetközi és a hazai jogi néprajzban fogalomkörben tekinti át a néprajzi-szociológiai módszertan variációit (113-152. old.), ugyanitt a jogtörténész szegedi tanszékvezető HOMOKI-NAGY MÁRIA: A mindennapok joga a jobbágy-parasztság végrendeleteiben kérdéskörét vonja be a levéltári források magánjogtörténeti körébe (153-203. old.), a /sajnálatosan éppen most elhunyt/ pécsi professzor KAJTÁR ISTVÁN: Áttekintő értékelés a jogi kultúrtörténet forrásairól, módszertani és elméleti kérdéseiről, eredményeiről címen foglalja össze szinte megszállottan elkötelezett gyűjtésének érdemi forrásanyagát és ezek kezelésének metodikáját, lényegében egy kultúrtörténeti bevezetés anyagaként (205-249. old.), végül NAGY JANKA TEODÓRA, aki benyomásom szerint nemcsak „lelke”, de a kiadvány-sorozat gondozója, meghatározó bázisa is, A jogi népéletkutatás (1939-1948) nemzetközi előzményei, elméleti és módszertani kérdései, eredményei a hazai interdiszciplináris tudományfejlődésben összegző címen tárja fel az adattár feladatához, interdiszciplináris vállalkozásához , az európai jogi néprajz elmúlt másfélszáz évének és a hazai elméleti-módszertani kutatás-előzményeknek meghatározó irányait, tudásterületeit (251-277.), közleménye végéhez csatolva Sárközi Sándor középső Duna-vidéki jogi néphagyományok községszintű áttekintését (1942), melynek adat-értékeire és összevont jelentés-mivoltára utal írásában is (278-317. old.). A kötetet a pályázati időszakban megjelent publikációk jegyzéke (317-332.), kutatói portré- és fotómelléklet, valamint az egész kutatás idegen nyelvű kivonatos összefoglalója zárja (333-360. old.).

6

Fennebb, bevezetőben utaltam a tematikus monográfiák, összegző kötetek megismerési lehetőségeinek korlátosságára…, s lám, az elkapkodott tartalomjegyzék-kivonattal mintegy igazoltam is indító impresszióimat: csupán körvonalak halvány sormintáit lehet jelezni ennyi terjedelemben, de messze nem a tanulmányok tartalmát és átfogó elméleti-történeti-módszertani lényegét. S tény, hogy adatbázisba rendezett anyagról van szó, mely ráadásul nyílt hozzáféréssel el is érhető és letölthető, mégis, ezek bennük rejlő értékeiről, szakmatörténeti értelemben vett újdonság-erejükről, s a társ-tudományok vagy kortárs elméleti irányok felé közvetíthető értékeiről még alig-alig szólhattam. Bizonyos, hogy ez talán fontosabb lenne, mint a kivonatok levonata, de a méltányosabb megítélést, az aprólékosabb kutatási és megismerési munkát úgysem végezhetem el egymagam. Szerencsére a kötet bármely írását, sőt a sorozat bármely kötetét elővéve ez nem szorul bizonyításra – annál inkább az Olvasó, a mindenkori felhasználó méltó figyelmére számíthatok a gyűjtemények érdemi megbecsülése terén.

A.Gergely András

andrasgergelya@gmail.com, c. egyetemi tanár, ELTE TÁTK, Budapest

1 A jogtörténet új forrásai. Jogi Kultúratörténeti és Jogi Néprajzi Digitális adattár. Pécsi Tudományegyetem, Kultúratudományi, Pedagógiai és Vidékfejlesztési Kar. Szekszárd, 2018., 360 oldal, /kétnyelvű címekkel és többnyelvű összefoglalókkal/. Elérhető itt: http://jogineprajz.hu/kiadvanyok/megjelent

2 A program kutatási alaptámogatási háttere /OTKA/ e kötetben szinte a bevezető összegzés és befejező (angol) összefoglaló mellett a rendkívül hatékony munkavégzést bizonyítja, s ennek temérdek lajstromát, kiadványok, forráskutatások, előadások, tanulmányok, konferenciák, adatforrások, további közlemények, oktatási anyagok gazdag tárházát adja is a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem, valamint az ELTE partnerségének értelmét adó törekvés. Egészen konkrétan, s illőképpen említve a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténet Tanszéke, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék támogatásával készülő közös munka a „A MAGYAR JOGRENDSZER MEGÚJÍTÁSA A JOGÁLLAMISÁG ÉS AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ JEGYÉBEN” címen összegződött.