avagy egy leszerepelt Marx-értelmezés leporoltatása

Tudományos könyv, nem ponyvaregény. De regényes, maga a história is, az értelmezések kalandja, a feldolgozások horizontja, a cselekmény minapisága, a nyomozás furfangja egyszerre. Persze, kihívó nyelvi cselnek tetszik egy filozófus gazdaságfilozófiai forrásmunkát elemző „dialmat”-cáfolata, filozófiatörténeti kutakodása, befogadás- és értelmezés-elméleti alaprajza, kronológiai és megismeréstörténeti alternatívákat vázoló felületvakolása. Akik minden ilyesmiben valami világnagy összeesküvés kisszerű tudós-cselét látják, szinte legott fölordíthatnak: minek a 21. században ilyesmit kiadni?!?!

Mindenesetre, az öt éve megjelent, a Typotex „Radikális Gondolkodók” sorozatában kiadott mű, Étienne Balibar: Marx filozófiája elfogyott.¹ Gyanakodjon, aki akar, olvassa máshogy, ha tetszik, essen neki osztályelméleti kritikával, vagy az „elavult államideológia” vehemens elutasításával, sőt akár „ortodox marxizmus” nyugati aspektusából…, de Balibar akkor is az egyik leghatásosabb francia filozófus, jószerivel talán egyetlen a maradék marxisták közül (maga is 76 éves), kinek a Marx utáni gondolkodási konvenciók alapján még van, még lehet mondanivalója az egyik legfőbb 19. századi szellemi forrásról. Nyilván nem az „izmusról”, amely szükségképpen valamiféle szemináriumi anyagként kivonatolhatta és intézményesíthette „A tanokat”, de azoknak így éppen Marxhoz nem maradt már semmi köze. A kelet-európai átalakulások egyik evidens következménye volt, hogy a „miért is olvassunk Marxot?” kérdésre a legközhelyesebb válaszokat kaphatta bárki, de mindenekelőtt a „hát ne olvass, örülj neki, hogy nem kötelező!”. A gordiuszi csapást készséggel kiporciózók között azonban sokszor épp a kímélettel még kísérletezők maradtak kisebbségben, s így magát az „izmust” hajították a semmibe, vele Marxot is mindenestül, tőke-elmélettől filozófiai dialektikán át a kortárs politikai mozgalmárságig mindent egybemarkolva. Balibar épp ezt a cuccot, az életrajzi áttekintéstől a modellező előzményekig, a kortárs gondolkodástól az interpretációs utókorig a hivatkozható szakirodalmat is újralapozza. Nemcsak revideál, eligazít a megtévesztések és otromba összemosások, félreértő vitatkozók és hithű felhasználók vehemenciái között keres válaszokat, hanem maga is elgondolkodik az alapkérdésen, miért is kell (még, és újra) olvasnunk Marxot a 20. század végén vagy utána is.

»Marxot nem a múlt emlékműveként, hanem időszerű szerzőként olvassuk. Egyrészt azon kérdések miatt, melyeket feltett a filozófiának, másrészt azon fogalmak miatt, melyeket válaszul kínált. Arra szorítkozom majd, amit lényegesnek tartok, hogy olyan eszközt adhassak az olvasó kezébe, amely segíti a tájékozódását Marx írásaiban, és bevezeti a róluk szóló vitákba. Szeretnék ezen kívül megvédeni egy kissé paradox tételt: bármit gondoljunk is, nincs és soha nem is lesz marxista filozófia; viszont Marx jelentősége a filozófia számára nagyobb, mint valaha is volt. Először is abban kellene megegyeznünk, mit jelent a „marxista filozófia”. A kifejezés két olyan, meglehetősen eltérő dologra is vonatkozhat, amelyet a 19. század végén kidolgozott, majd a kommunista állampártok által 1931 és 1945 után intézményesített ortodox marxizmus egymástól elválaszthatatlannak tekintett: a szocialista mozgalom „világnézete”, amely a munkásosztály történelmi szerepének gondolatára épül, és maga a rendszer, melyet Marxnak tulajdonítottak. Jegyezzük meg rögtön, hogy a két elképzelés egyike sem kötődik szorosan a másikhoz. Kétségtelenül születtek különféle kifejezések arra, hogy leírják azt a filozófiai tartalmat, amely közös Marx filozófiájában és a rá hivatkozó politikai-társadalmi mozgalomban: leghíresebb közülük a dialektikus materializmus, ez a viszonylag késői fogalom, amelyet az a mód hívott életre, ahogyan Engels használta Marx különféle tételeit. Mások vitatták, hogy a marxista filozófia megtalálható-e Marx írásaiban, és azt állították, hogy csak később született meg, életművének jelentéséről, elveiről és egyetemes érvényességéről szóló általánosabb és elvontabb gondolkodásként« (10. oldal).

Az újraolvasat tehát részben homlokzat-átfestés, de egyúttal belső átrendezés, új konstrukció, állagmegóváson túli dizájn, szerkezeti rekonstrukció is. Nem egészen szokatlan ma már, ami egyébiránt a nem-szovjet-típusú marxista gondolkodás francia hagyományában is mindmáig jelen van, hogy olykor el is gondolkodnak azon, amit másképpen értelmezni sokan voltak képesek, felszínesen fölhasználni még többen, de dekonstrukcióra is alkalmassá tenni csak kevesek. Balibar kötet-bevezető szavaira illik kortársa, Emmanuel Terray antropológus, afrikanista, politikai gondolkodó egy tavaly augusztusi elnagyolt áttekintésében kimondott összegzése: „A marxizmus úgy fest, mint lakóitól elhagyott palota: üres már, de érintetlen, s mintegy előre látható, hogy nem marad véglegesen használaton kívül”.² Balibar szándéka hogy a fals módon „intézményesített” marxizmus helyett az újraolvasás felfedező képességét ajánlja, újratervezett építményét javasolja, s tette ezt eredetileg 1993-ban, amikor még a Nyugat egyik lehetséges alternatívája volt a Kelet partnersége, s amúgy Marx a nyugati világban nem mint a reális szocializmus gyanús beteljesülése létezett, hanem a szervezeti doktrína ellenében kínálható esély, a létező kapitalizmusok kritikai átlátása, rendszerlogikájuk egyik értelmezési szegmense. „Azok az események, amelyek meghatározták annak a nagy ciklusnak (1890–1990) a végét, amikor a marxizmus szervezeti doktrínaként funkcionált, egyetlen új elemet sem tettek hozzá magához a diszkusszióhoz [...]. Valójában sem egy társadalmi mozgalom világnézeteként, sem egy Marx nevű szerző doktrínájaként vagy rendszereként nem létezik a marxista filozófia” (11. oldal). Még azok is tudják ezt, akik számára a marxi életmű, a közgazdasági és társadalomtörténeti logikával összefoglalt rendszer nem pusztán „dialektikus materializmus” volt (ami sosem volt, maga a fogalom is későbbi), s azok is, akiknek olykor filozófia, olykor gazdaságtudomány, máskor rendszerelmélet, megint máskor történelmi vízió volt, meg még azok is, akik nem-filozófiát, antifilozófiát vagy sajátos világértelmező gondolkodásmódot olvastak bele.

Balibar abban segít, hogy a marxizmus utáni Marx-értelmezést akár mint éppenséggel az „ortodox marxizmus” tanításaival szembeni aspektust is éppúgy megértsük, mint az ortodox marxistákkal szembeni alternatív értelmezéseket (ilyenek Lenin, Gramsci, Lukács, Walter Benjamin, Althusser reflexiói), vagy éppenséggel az elődök és kortársak (Kant, Feuerbach, Humboldt, Comte, Hobbes, Stirner, Engels) koncepcióit, melyeknek nemcsak a „marxizmushoz” nincsen köze, de még ennél is vitathatóbb viszonya van magához a Marxnál filozófiai problematikaként megfogalmazódó alapkérdésekhez (gazdaságtan, forradalom, idealizmus, szubjektum, ontológia, ideológia, fétisizmus, emberi lényeg, tudat, idő, okság, haladás stb.).

Egyes kritikai olvasatok szerint Balibar könyve „tankönyv” (melyből persze nem következik „kötelező irodalom” jellegű szemináriumi felmondása vagy vizsga-anyagként bemagolása). Másfajta értékképzet szerint viszont mindaz, amit (mondjuk így: iskolásan, kézikönyv-szerűen) végigvesz a marxi életműből, szinte építőkockaként is újfajta konstrukció összképét kínálja. Mégpedig nem pusztán a marxi életműben, hanem a mának szóló analógiákban is. Az öt nagyobb fejezet áttekintő időrendi képet is ad, de párhuzamok, előfeltételek, kortárs tudás és vitakultúra, elemző tanulságok és világnézeti rokonszenvek konstruktuma is. Kezdi a marxista filozófia és Marx filozófiája, a nem-filozófia és a dialektika forrásvidékeinek áttekintésével (Althusser tanítványaként a mester szerinti) idealista elméletekkel, az 1845-ben írt Tézisek Feuerbachról értelmezésével, az idealista filozófusok elméleti humanizmusával és historicizmusával, a Német ideológiával, az embernek a vallás révén saját lényegétől elidegenedő sérülékenységével (I—II. fejezet, 9—38. oldal), majd folytatja a fétis és árutermelés politikai gazdaságtanával, a forradalommal, az idealizmussal és a szubjektum meg „az emberi lényeg” ontológiai kulcsproblémáival (39—90. oldal). A hatalom és függőség, a tudat autonómiája, az intellektuális és ideológiai világegész működése, a szükségszerűség, idealizmus, eldologiasodás, emberi jogok kérdése, a bálványtól a fétisig húzódó erővonalak szemléje adja a III. fejezetet (91—165. oldal), hogy egyfajta „értékautonómiát” szem előtt tartva a szerves értelmiség szerepét, az ideológiai államapparátust, a domináns ideológiák osztályállami prioritásait az értékek szimbolikájával tegye átláthatóvá, s a mindennapi élet fenomenológiáját már a pénz és törvény nyelveként jellemezze, a „csereérték fetisizmusát” jellemző koncepciót megjelenítő „használati érték” fundamentális kérdését a baudrillard-i kifutásig vezetve. A IV. fejezet (167—232. oldal) már a történelem integráló és oksági dialektikáját, az osztályharc jelenvalóságát, a valóságos ellentmondások és az ökonomizmusok teóriáit (Engels és Lenin, mint filozófusok meg teoretikusok, akik dialektikusan materialista mozgalom-víziót faragtak a „tagadás tagadásából”), egyúttal az idő és a haladás fogalmi hálóit is felöleli. A záró (mellékletek, kronológia és bőséges szakirodalmi rendszerezés előtti) V. fejezet (233—252. oldal) mintegy a megérteni vágyó, de a fonalat valahol elveszítő olvasóval kerül dialógusba, a tudomány és a forradalom alapkérdéseit, a filozófiai életmű „cselekvésbe” átfordítható hasznát és evidens haszontalanságát vezeti fel, végül a Marx ellen és mellett megtermelődő tudás-partnerségek, ideológiák, mozgalmi tézisek, világképek általános és szakkérdési forrás-irodalmát fogja át.

Érdemes persze azt is látni (ma már ez egyre egyértelműbb), hogy ami Marxnál a társadalom átalakítására elszánt elidegenedés-ellenes (éppenséggel a Gazdasági—filozófiai kéziratok kora és alapértékei) idealizmusokkal szembeni kritikáját belátni engedi, az gazdagon összefügg a mindenkor fennálló politikai rendszer(ek) értékelésével, a világkép-konstituálás szubjektív és gyakorlati normáival is: „Marx úgy gondolta, hogy a szubjektív cselekvés, amiről az idealizmus beszél, csupán nyoma, tagadása (egyszerre felismerése és félreismerése) egy valóságosabb, »hatékonyabb« cselekvésnek. Mondhatjuk úgy is: olyan cselekvésnek, mely egyszerre a külvilág konstituálása és önmagunk képzése (Bildung) vagy átformálása” (59). Mármost épp Balibar szerint a marxi proletariátus-kép és az önkép-építmény nem az idealizmus ellen hat, hanem hajlamos beleszólni a materializmus oldalán, miáltal az emberek többsége szembe kerül a vallási/politikai függésrendek gyakorlatával, az elidegenedő társadalmi közeggel, s ha ezt a világértelmezés forradalmi (értsd: jakobinus, bomló állagú polgár, iparosított proletár) mozgalmi céljaival teszi, akkor a világ-értelmezések új rendje immár egyenesen a kortárs környezet, a burzsoá-polgári társadalom felbomlását idézheti elő (lám a Szent család vagy a Kommunista kiáltvány világképét). Azután a nemzetépítésben mesterkedő hatalmak (jobbára épp létfeltételeik új társadalmi alapértékeinek ellentmondóan) – leginkább a patriotizmus, a profit-orientált magántulajdon, az új idealizmus vagy az individualizmus révén – immár a szükségszerű osztály-alapú konfliktusokat is magukkal hozzák: a proletárok ellentmondó helyzete és „egyre növekvő szembenállásuk az állammal és az uralkodó osztállyal szükségszerű következménye a modern társadalomszerkezetnek, de hamarosan megpróbálják majd szétrombolni ezt a struktúrát” (52—53. old.). Mindennek következménye, hogy „a jelenben cselekvés” tényekre és aktualitásokra építő tervezetei korántsem a közösség-elvűség idealizált változatára kell kitérjenek, hanem a valóságos mozgalmát tartva szem előtt épülhet csak ki mindez, ezért a cselekvés-filozófia itt a „hatni, hatással lenni” megvalósítását tűzheti ki célként, ezt azonban a „cselekedj a világban” kanti kategorikus imperatívusza már mintegy elemeli a hegeli fenomenológia felé, az elméletileg szentnek vélt „egyenlőség—szabadság—testvériség” azonban ettől már képtelenül megvalósíthatatlanná válik, a negligálás pedig a lázadásokhoz visz közelebb – s Marx erről beszél, amikor az idealizmus materializmusba átfordításának programját pártolja (uo. 53—55. old.).

Gondolkodtató, értelmes, kihívóan továbbgondoló és vitatkozó monografikus áttekintést (bármily könnyed és világos a nyelvezete, átlátható a narratíva-rendszere) vétkes antifilozofikusság rövid vázlatpontokba szedve megidézni. Erre nálam Balibar sokkal jobban képes, így a további szöveg-citálást itt okkal elvágom magamtól s az Olvasótól. A kötetet olvasni érdemes, a róla született filozofikus interpretációkat a kiadói weboldalon is meg lehet találni.³ Ami itt konklúzióként még el kell férjen, pusztán csak hipotetikus utóhang: Balibar (kétségtelenül nem mai, éppen negyedszázados, de érvényét korántsem vesztő!) monográfiája nem csupán Marxról szól, hanem kicsit a közeledő ezredvég kelet/nyugat problematikájáról, a tönkrehasznált „dial-mat” végleges diszkreditálásáról, a nyugati filozófia útkereső világképeinek és megerősödő új rendszerképzeteinek kritikai ellenoldaláról ugyancsak, egyúttal valamiféle egészséges invitáció is mindez az elbutult szocializmusok híveinek, akik már rég nem Marxot olvassák, hanem a sületlen és programos marxistákat, amilyen Marx sosem is volt. Balibar persze mintegy a saját filozófiáját is tükrözi Marx filozófiájáról szólva, de segít abban is, hogy e poros marxizmus leporolása ne az egész marxi életmű sutbadobásával végződjön. Mert annak nemcsak vagy nem elsősorban a proletár, nem is a burzsoá, hanem a társadalom (s minden társadalmak) öntudat és kritika nélküli tudománytalansága, a politika és filozófia közötti közvetítő szerep lekezelése lesz csak következménye. Olyan botorság, amit sem Marx dialektikája, sem a filozófia számára hozott világképi kontrasztja, sem az értelmező társadalom nem érdemel meg…

1 Étienne Balibar: Marx filozófiája. Fordította Mihancsik Zsófia, lektorálta. Tütő László. Typotex Kiadó, Bp., 2012., 267 oldal

2 https://www.egaliteetreconciliation.fr/_Emmanuel-Terray_.html

3 Weiss János: Marx-szeminárium. Élet és Irodalom, 2013.01.11. http://www.es.hu/weiss_janos;marx-szeminarium;2013-01-09.html ; Barna Benedek: Marx – Egy időszerű szerző. Kultúra és Kritika, 2014-9-15. http://www.kuk.hu/hu/content/marx-%E2%80%93-egy-id%C5%91szer%C5%B1-szerz%C5%91. Ugyanitt részlet a műből (a Tartalomjegyzék és az első fejezet fele is!):

https://www.typotex.hu/upload/book/3531/etienne_balibar_marx_filozofiaja_reszlet.pdf