Blogtér, populáris história, társadalmi evidencia
A. Gergely András
Olykor, bevallva-rejtőzködve, de a recenzens is nyilatkozhat őszintén…, sarkítottan, vagy egyszerűen csak „olvasóként”, befogadó egyénként, érdeklődő alanyként. Annyi válogató felelősség, ajánló jószándék, tudálékos együttérzés, értelmező méltányosság tudja jellemezni a könyveket-tartalmakat megolvasó, elképzelt/elvont olvasói fejjel gondolkodó lelkes ismertetőt is, hogy bízvást előfordul néha, tán már hárítana inkább, hisz annyi mindent kéne megvilágítania, belátnia, megértenie, javasolnia, kódolnia és dekódolnia, sejtelmesre-de-egyértelműre formálnia, ami már álca vagy látszat inkább, nem pedig a beavatottság valódisága… Mindenhez „érteni”, mindenről valami érvényes ismerettel bírni, azt még át is adni, s utólag sem szégyenkezni – ez ha újságírós vagy könyvtáros feladat lenne csupán, akkor is súlyos tennivaló. Ám annál is inkább az, ha a műfaj sajátosságai és megjelenési arculatai egyenként is eltérő, hol alkalmi bejegyzés, megfigyelés, jegyzetelés-formát, máskor meg doktori disszertáció-fejezetet képviselnek. S még ennél is inkább próbára tévő az összkép, ha hozzávetőlegesen százas nagyságrendű írás-válogatásról eshet szó, melyet most épp kezemben tartok.1
Népiblog. Az elmúlt évek írásai (2014–2016) – ezt a címet kapta a tudományos keresztségben egy kötet,2 melynek indító és végső szándéka talán valamiféle korosztályi-nemzedéki elszámolást végezni, megfigyelő értelmezések sorozatába illeszkedő kortanúságot megjeleníteni lehetett egy szakmai Facebook-közösség jószándékával. Szerény vállalkozás, mindössze néhány fiatal gondolkodó, reflektáló, s ami tán fontosabb: kérdező személyiség adta össze itt munkáit, folyóirat-cikkeit, reflexióit, kérdéseit és talányait, hogy az ötletgazda Papp István sugallatára valamiféle gondolkodói kört kerekítsenek társadalom- és politikatörténeti érdeklődésük köré. De mert társai között is többeket hevített a népi mozgalom, a társadalomkritikai íráshagyomány folytatása, vagy talán a két világháború közötti magyar eszmetörténet egyik méltánylandóan jó példája, hát folytassák ott, ahol a szó fegyvere, a minőség diadala, a szabadság még lehetséges kicsiny körének hangja elhagyta a közlésmódok piaci standjait, s beleszorult a történettudományi, politológiai vagy alkalmi közléstechnikai formalitások áradatába. A feltáró írásnak mint követendő hagyománynak, a szónak mint fegyelmező fegyvernek, s a gondolatnak mint vezérlő ideának közös megbecsülése hajtotta tehát egybe ezt a nagy seregnyi írást, melyeket nem összefoglalva, hanem egyenként, nem mérlegelve, hanem közelnézetben, s nem valamiféle klasszifikáló mustrában színtelenítve, hanem önálló hangjuk és egyedi vonásaik minden szépségességével kellene megolvasni, értelmezni, becsben tartani, továbbgondolni. „Recenzálni” tehát csak annyiban lehet, amennyiben szinte minden írás a maga nemében jelenhet meg, minden „üzenet” saját hangot kap, minden egybecsengés és belső harmónia a talányos okfejtések felé terel, s minden stiláris eltérés is a gondolati közöst, a morális együttest, a megszólalás méltóságát erősíti – tehát az értékelő olvasat is méltóképpen meghajol e törekvés előtt. De erre persze minden írástér kevés lenne, s az idő is múlófélben…
Valamiképpen a Szerzők köre is elszánt e vállalásos téren… Nem monografikus feltárást vállaltak, hanem blogokat – jelentsen ez immáron bármit is, a bármin belül pedig a szuverén közlés merszét, a szakszerűség bátorságát, az ideák követésének kegyelmét, az értékrendek fenntartásának vállalását, az íráshagyomány és felelős közlés örökségének továbbvitelét vagy gyarapítását is beleértve. A múltidéző szándék, a mediatizálódott kommunikációs tér lüktetése, mely aligha tartja elfogadhatónak egy évszázaddal ezelőtti eszmetörténeti megfontolás lehetőségét, itt nem puszta retrospekcióra vállalkozik, vagy tán nem is szimplán a szociografikus íráshagyomány körmönfont követésére merészkedik. Talán csak a napi politika-olvasatok nyűgjétől távolodó, de ezektől áthatott, vállalásában mintegy évszázadot is átfogó érdeklődési főirány értelmezési tónusainak többféleségét megjelenítő írások ezek – de egészében mégis egy masszív társadalmi kontrollal élő „generáció”, új tudós-korosztály reflexiói, többségükben húszas-harmincas éveikben pályát, politikát, léthelyzetet, válaszokat és kérdéseket kereső kutatók tollán érlelődött komplex reflexiók gyűjteménye.
Alapszándékukról az irányadó szerkesztő szavaival ennyit közölnek:
"Nem csupán a múltidézés, hanem az újrakezdés szándéka is munkált e kötet szerzőiben. Ugyanis a hajdani népi, majd az örökébe lépő népi-nemzeti mozgalom a rendszerváltást követően kimerült, s nem csupán a jelen magyar valósággal, hanem önnön múltjával való kapcsolatát is elvesztette. Előbb csupán megritkult a hajdani bőséges forrás vize, majd immár visszavonhatatlanul eliszaposodott. A népi mozgalom hajdan fiatal értelmiségiek és parasztifjak duzzadó áramlata volt, ma pedig alig pislákol, s a felnövekvő generációk tagjai semmit sem tudnak róla. Úgy véltük, hogy három alapvető dolgot kell tisztázni. Először is azt, hogy mit gondolunk a népi mozgalom múltjáról, mit a tartunk megőrzendő értéknek, s miről véljük azt, hogy inkább csak a történészek érdeklődésére tarthat számot. Másrészt alapvetőnek tartottuk a nyelvi megújítást: az igényes magyar próza hagyományainak megőrzését, de egyben a korszerű, nívós mondanivaló közlését. Harmadrészt pedig a szociográfiai hagyomány felelevenítését tűztük célul, mely tevékenység napjainkban ismét rendkívül fontossá vált, bár véleményünk szerint sosem avult el igazán." (15. oldal)
Eltérőek a tollvonások, változatosak az irályok, stiláris egyveleget mutatnak a dolgozatok egyenként és folyamatukban is. E hátoldali mutatványként is kiemelt szövegrész egyaránt tükrözi a szociografikus hagyomány nyelvi és szimbolikus útját, de a prózafortélyok mögött a morális pátosz elszántságát is felmutatja. Választott témaköreik és tíz nagyobb fejezetbe illeszthető rövidebb-hosszabb írások színskálája révén a mintegy kínálkozó nézőpontok seregszemléje is egybecsengőnek fest, de az talán túlzásos „ajánlás” lenne itt, hogy a magyar prózai hagyomány valamely kiemelt örökségét megmenteni hivatott lenne a csapat egésze… Bizonnyal van szépírás sokféle, melyben ezek az örökségi elemek folytonosan virulnak, van tematika is bőven, melynél ott lapul a drámai történésben vagy a szavak restanciáiban a mozdulat és indulat gazdag eszköztára még, s akad írói szándék is elegendő, hogy mentális és morális hagyatékkal gazdagítsa az írásbeszéd elmúlt száz esztendejét. De messze nem baj, hogy a fiatal és mondanivalóra kész, valami-bármit is egységben látni bátor hang úgy jelenik meg itt, mint amelynek valahol távoli horizontján a magyarországi társadalomleírás mívesebb stílusrétege tükröződik. Tükröződik is, de újrakezdődik is, mégpedig nem a folytonosság-hagyományba kapaszkodva, hanem kortárs eszmékre és témákra fókuszálva, kortárs jelenségeket történeti kontextusba ágyazva, vagy történeti jelenségeket a lehetséges akkori és mai olvasatok lapozgatós könyvébe rejtve.
A tanulmányok, elemzések, körképek és áttekintések műfaja itt valahol a társadalomtörténeti esszé és a politológiai szociográfia határvonalán keresi illeszkedését egy (talán frissen föllelt, talán itt-most-először megalkotott) tudástartományhoz. Ha az első világháború individualizmusát (Péterfi Gábor), a korabeli Magyarország összeomlását (Veres Sándor), a tanácshatalom vidéki napjait (Paár Ádám, Ecker Olivér), s következő nagyobb fejezetben a két háború közötti eszmetörténeti, népi-urbánus, parasztpárti, ellenállási, svábosítási, közírási korjellemzőit veszik tollukra (Paksa Rudolf, Paár Ádám, Péterfi Gábor, Barta Tamás, Veres Sándor, Bartha Ákos), majd Kelet-Közép-Európa eszmeisége, népiek és radikálisok, hidak és hídverők, szárszóiság és békepártiság, szociáldemokrácia és nemzetiségi politikák kerülnek sorra (Péterfi Gábor, Veres Sándor, Bartha Ákos, Németh Endre, Paár Ádám), ezután a művészeti ágak és az irodalom korszakos hullámai (Papp István, Pál Zoltán, Paár Ádám, Vári György
Hegedűs Gyula, Barta János, Péterfi Gábor, Barta Tamás, Németh Endre írásaiban), akkor itt társadalmi látképeket, írói eszményeket, hőstípusokat, szatírát, népnemzetiséget, emigrációt és alávetettséget egyaránt föllelhetünk (111-146. old.). A jeles napok, évfordulók, világnagy események hazai lenyomatai, Trianon- és Holokauszt-értelmezések, agrárproletariátus és kapitalizmus, népi gondolat és mentális örökségek megannyi verziója nyílik meg az esszék terében (a szerzői kör az előzőkkel egyezik, Hunyadkürti Soma írásával kiegészülve, akivel már a „harmadik út” témaköre Amerikába is átível, 147-199. old.). Mind a hangsúlyosan méltató és elismerő előszó (Romsics Ignác tollából), mind a szerkesztői előszó és vállalás-felhangoló ismertető is érzékelteti, hogy maga a „Népiblog” mint közlésforma, műfaji hangnem, érintkezési felület és kibeszélésmód sem lehet függetleníthető (ahogyan a fókuszba emelt huszadik század párhuzamos közlésnyilvánossága sem volt mentes) a politikai hagyaték és ideológiai örökség dilemmáitól, parasztpárti vagy populista, kisgazda vagy zöldmozgalmi, emlékezeti vagy mentalitáshistóriai kérdésköröktől (Paár Ádám, Bartha Ákos és Papp István triójának önálló fejezete, 201-221. oldalak), s ebbe mint közegbe illeszkedik a „mini szociográfiák” néven összeállított fejezet (Papp István, Bartha Ákos, Péterfi Gábor, Eszenyi Klaudia, Hajdú Rebeka, Szabó András, Paár Ádám és Hegedűs Gyula életképeiből, 223-261. oldal), hogy zárásképpen a tudás, oktatás, tehetségmentés „klasszikus” szociográfiai tematikáit, a tanyától az iskoláig, a népiskolától a pataki tehetséggondozóig vagy az evangélikus népfőiskoláig vezető utakat rögzítsék (Papp István, Bartha Ákos, Kattein-Pornói Rita, Révész Rita dolgozataiban, 263-275. old.), majd a társadalmi szerepek körébe emeljék a zsidóság, költői sors, slam poetry, női szerepek, vajdasági és nagycsaládos élethelyzetek tematikus képeit (Papp István, Bartha Ákos, Kattein-Pornói Rita, Révész Rita dolgozataiban, 277-304. old.).
A kötet egésze legalább két-három alapozó felismerésre vezet tovább. Egyfelől a Németh Lászlótól Bibó Istvánon át napjaink mikrotársadalmi sorkérdéseiig ívelő tartományban láthatjuk az előszóba emelt „Minőség — Valóság — Együttérzés” vállalását és decens végigvitelét a kérdéskörök tálalásában, ami nemcsak méltóságos, de igazul őszinte és emelkedetten nemes is. A másik, de nem kevésbé fontos szempont érvényesülése a mindegyre hiányzónak tetsző szociográfiai látásmód és igényesség, írásbeli mívesség és gondolati tisztaság eleganciája, mely sorról sorra rácáfol a két világháború közötti társadalomkutatás örökségének elhalására, lehetetlenségére, folytathatóságára. A harmadik pedig talán a megmunkáltság, gondosság, elkötelezettség és szolidaritás kihangzása szinte írásonként és fejezetenként is, melyek a valóságleképezés hagyományának nem csupán respektálásai, de kortárs minőséggé avatásai vagy felmagasztalásai is. Számos további erény hangzik még ki a kötet írásaiból, a Szerzők szándékaiból és vállalásuk együttérző elkötelezettségéből – de mindezek talán csak olvasati benyomások, rátekintési leletek, nem pedig élményalakzatok. Utóbbiak megleléséért érdemes a kötet írásaihoz közvetlen érdeklődéssel fordulni, ha már ennek csupán tömörített tükörét tarthattam az ilyesmire érzékeny Olvasó elé. Ha népi a blog, talán lehet népi az olvasata is, s ha „az elmúlt évek írásai” évente mintegy száz oldalnyi igazságtartalmat hordozhatnak, akkor talán a további évek is a folytathatóság dicsőségével kecsegtetnek majd…
Kiegészítés (csak érdeklődőknek)
Előszó 9
Bevezető 15
Minőség — Valóság — Együttérzés 17
I. AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS TRIANON
Péterfi Gábor: A világháború mint az individualizmus csődje 19
Bartha Ákos: Hallgat a mély? A magyar társadalom a Nagy Háború előestéjén 22
Papp István: Keresztelő 29
Paár Ádám: A Tanácsköztársaság helyben (Egy epizód 1919-ből) 31
Ecker Olivér: Iklad az I. világháborúban 33
Veres Sándor: Világháború, összeomlás, fegyverszünet. Gondolatok a történelmi Magyarország összeomlásáról 41
Veres Sándor: Kényszerpálya vagy mozgástér. A fegyveres honvédelem lehetőségei az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása után 47
II. HORTHY-KORSZAK ÉS A II. VILÁGHÁBORÚ
Paksa Rudolf: Népi út a szélsőjobbra — Matolcsy Mátyás politikai pályaképe 57
Paár Ádám: A Nemzeti Parasztpárt Győr-Moson megyében 58
Péterfi Gábor: Féja Géza a második bécsi döntésről 60
Barta Tamás: Népi ellenállók a II. világháborúban 66
Veres Sándor: A népi-urbánus ellentétről 70
Bartha Ákos: Gondolatok Kodolányi János II. világháborús publicisztikájához 71
Paár Ádám: „Kihúztuk a sváb tüskét Szigetközünk színmagyar, danacsipkés [sic!] testéből" 75
Paár Ádám: Jászi Oszkár és a népiség 79
Bartha Ákos: Egy újragondolásra érdemes életmű: Bajcsy-Zsilinszky Endre 82
III. KELET-KÖZÉP-EURÓPA
Péterfi Gábor: „Dunának, Oltnak egy a hangja" 87
Veres Sándor: Népiek és polgári radikálisok 89
Péterfi Gábor: Hidak 91
Bartha Ákos: Parasztpártok, népiség, agrárpopulizmus a két világháború közti Kelet-Közép-Európában 93
Péterfi Gábor: Szárszói dilemmák 96
Németh Endre: A bölcsőben nyugvó puskagolyó 105
Paár Ádám: A nemzetiségi kérdés és a szociáldemokrácia 107
IV. IRODALOM ÉS MŰVÉSZETEK
Papp István: Rambo és Nagy László 111
Papp István: Búcsú egy múzsától 113
Papp István: Brainstorming - Gondolatok Németh Lászlóról 113
Pál Zoltán: A Kádár-kor nép-nemzeti ellenzéke 115
Papp István: Borbély Szilárd (Nincstelenek, avagy az otthonosság jóleső érzése) 117
Paár Ádám: A Bethlen-rendszer szatírája (Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán) 119
Vári György: Az otthon és az eredet (Oravecz Imre regényéről) 122
Papp István: Illyés öröksége 124
Papp István: Egy darabka Magyarország - Borbándi Gyula emlékére 126
Hegedűs Gyula: A harmadik magyar reformnemzedék sorsfordulói - Sztáray Zoltán emlékezete 128
Barta János: Pista bácsi 131
Péterfi Gábor: Népiség és szecesszió kapcsolata a gödöllői művésztelep példáján 132
Barta Tamás: Az iszkázi Nagy Varázsló 135
Németh Endre: Gondolatok az ember egyik hű társáról 137
Barta Tamás: Társadalmi látkép, táncházi partyfilm 143
V. JELES NAPOK, ÉVFORDULÓK
Németh Endre: Március 15-e aktualitása 147
Németh Endre: Székelyek 149
Péterfi Gábor: Felvidéki kapcsolódások Aszódon Trianon évfordulóján 151
Papp István: Illyés Gyula - „szem a láncban" 155
Papp István: Az elveszett reformkor 157
Németh Endre: A holokauszt, a szabadság és a szolidaritás 163
Paár Ádám: Az elfeledett „státusfogoly" 163
Papp István: Újvidéki képek 165
Németh Endre: Az államalapítás és előzményei 167
VI. POLITIKA A NAGYVILÁGBAN
Papp István: Miért jó a kapitalizmus? 173
Németh Endre: A népi gondolat időszerűségéről 175
Péterfi Gábor: Ukrajnáról - röviden 177
Paár Ádám: A populizmus alakváltásai 178
Paár Ádám: Tea Party: a harmadik út libertariánus változata 179
Németh Endre: Búcsú az Észt Nagykövetségtől 182
Paár Ádám: A harmadik út elvetője. Egy liberális gondolkodó – népi szemszögből 185
Hunyadkürti Soma: Egy amerikai harmadik út? 188
Paár Ádám: Népi mozgalom az Egyesült Államokban 191
Paár Ádám: Agrárproletárok mozgalma Amerikában 196
VII. POLITIKA MAGYARORSZÁGON
Paár Ádám: A Hajdúságtól a Mosoni-síkságig. Egy parasztpárti politikus útja 201
Bartha Ákos: A társadalomreformok alapfeltételéről 203
Paár Ádám: Populista vagy szélsőjobboldali? A MIÉP 205
Paár Ádám: Egy magyar populista párt. A Független Kisgazdapártról 208
Paár Ádám: Lehet, vagy nem lehet - zöld fordulat Magyarországon? 211
Paár Ádám: A Jobbik és a harmadik út 213
Paár Ádám: A Dózsa-emlékév és a 4K 216
Papp István: Egy Kossuth-hívő konzervatív liberális, avagy a népiség ága-boga 219
VIII. MINI SZOCIOGRÁFIÁK
Papp István: Csorvási pillanatok 223
Bartha Ákos: Torony a magasban 227
Péterfi Gábor: Borozgatás közben 228
Eszenyi Klaudia: Alig érintette a lábunk a talajt 220
Hajdú Rebeka: Mi lesz veled Zalacsány? 231
Papp István: Föld, föld! 235
Papp István: Laci egy napja 237
Szabó András: Házról házra 238
PaárÁdám: Egy magyaróvári cseléd emlékei 241
Papp István: Egy cselédkönyv olvasása közben 245
Papp István: A mesztegnyői fenyőárus 247
Papp István: Egy sütő szociográfiája 249
SzabóAndrás: Pislákoló fények 250
Hegedűs Gyula: Egy parasztnemesi eredetű család története a 18. századtól a 20. századig 232
Papp István: Sofőrök, májak, papucsok (Pusztainé) 256
Papp István: Cigány film 238
IX. TEHETSÉGMENTÉS - OKTATÁS
Papp István: Öregdiákok 263
Papp István: Út a tanyáról 264
Bartha Ákos: Egy „népi skóla" története 266
Kattein-Pornói Rita: Harsányi István, a népi tehetségek pataki gyámolítója 268
Révész Rita: Az evangélikus népfőiskolai kezdetek a finn kapcsolat tükrében 272
X. INTERJÚ, RIPORT
Szécsényi András: „Zsidónak lenni falun". Cséri Lajos emlékei Sárrétudvariról 277
Szécsényi András: A „Sárrét rímkovácsa". Töredékek Nagy Imre költőről 282
Kortárs bárdköltészet? Bartha Ákos interjúja Asbóth Balázzsal a slam poetry-ről 287
Papp István interjúja Haas Györggyel 290
„Annyit dógoznak, de a nőknek nem köllenek". Takács Rajmund riportja a vajdasági falvak mindennapjairól 293
„Ahol a gyermekek megszületnek". Péterfi Gábor interjúja egy kisvárosi nagycsaládos közösségről 297
Riótól Nógrád megyéig. Péterfi Gábor interjúja a cigánypasztoráció lehetőségeiről 300
ÉLETRAJZOK 305
Szerzők
Szerkesztők
1 Egészen pontosan csak 93 írás, meg bevezetők-előszók, blogalapítók és szerzői életrajzok is ezeken felül.
2 Szerkesztő: Bartha Ákos – Paár Ádám – Péterfi Gábor. Felelős szerkesztő: Papp István. L’Harmattan, Budapest, 2016., 306 oldal