Periszkóp-klasszikusok

Az igazi internacionalizmus ad és kap, gazdagítás és gazdagodás a velejárója. Thomas Mann 1924-es levelében írja a következőt: „Egyre inkább úgy látom, hogy a csodálat az ember legjobb iosztályrésze. És ahogyan az egyén életében nincs természetesebb és emberibb, mint az a tény, hogy a másikban azt csodálja, am inincsen meg benne, ami ő maga nem lehet, éppúgy a népek életében is így kellene hogy legyen.” Kölcsönös csodálat, mint az internacionális élet alapelve! Bizony másképpen nézne ki a világ!

Saját tapasztalatomból tudom, hogy mennyi előny származik abból, ha az idegent szeretettel tanulmányozzuk, és csodálva okulunk belőle. Sajnos, a valóságban legtöbbször a csoda helyén az irigység terpeszkedik, a legrosszabb osztályrész, az elrekesztő gát, a kizárólagosság, az önzés. Pedig a közeledés és közelítés egyik alapindítéka a csodálat, a kölcsönösség lehet. Csak irigység nélkül valósíthatja meg az ember a kollektivitás lényegét, az egymásrautaltság tudatát és módját, az adni és kapni zavartalanságát. Ha ebben nincs gát és zavar, akkor a kisebbség a többség tanítványa és társa lesz. Gazdagodó, gazdagító, továbbvivő, hozzáadó és továbbadó. Közvetítő, híd. A kisebbség a született, az adódott közvetítő. Idegenkedése, első durcássága után a kíváncsiság, majd nyomában a csodálat kerekedik felül. A másnak, a másfélének színe, hangja, változatos jóíze, gondolathökkentő és ébresztő újdonsága magával ragadja.

A kisebbségnél nincs hálásabb és tanulékonyabb népcsoport. A közeledés és közelítés az életeleme. A hídépítés, a küldetés a funkciója. A kisebbségnek többségi igénye van. Ez azt jelenti, hogy kicsinyességét csak úgy tudja eloszlatni, ha maximális megoldásra tör. Mi erre is példa vagyunk.

Forrás: Életem, emlékeim, találkozásaim. MRT – Minerva, 1973. Szerkesztette Dorogi Zsigmond.