►Január 21-én töltötte a 90. életévét. Cagliariban él. Elégedett-e azzal, amit eddig elért?

– Nehéz kérdés... Elégedetlen vagyok. Szerettem volna sokkal többet csinálni.

►Azért csak meg kell említenünk, hogy például aki Sadoveanunak A baltáját lefordította, úgy, ahogy Ön, az elégedetlen lehet? Aki A nyestfiakat lefordította, az elégedetlen lehet? Aki Az Ottilia titkát lefordította... Aki Az óvárosi gavallérokat lefordította... Akinek a színdarabját Harag György vitte színre, és szerette volna más darabját is színre vinni, az elégedetlen lehet?

– Istenem, a dolgok viszonylagosak. De nekem sok tervem volt, amelyeket nem tudtam megvalósítani. Ez az igazság.

►Ember tervez.... A folytatás ismert.

–Inkább az utóbbi évekre tekintenék vissza, az újabb élményeimre. Szerettem volna még kiadni egy nagyobb költészeti antológiát. Van egy regényem, amelyik ott hever a fiókban. Van egy másik könyvem, megjegyzem, erre céloztam a tavalyi interjúban. Még a címét is elárultam...

►Igen, Üzenet Erdélybe. Erre is rá szerettem volna kérdezni: mikor jön meg az Üzenet?

– Készen van. Már júliusban, augusztusban teljesen elkészült a számítógépes szedése, tehát lemezen van. De nem visz rá a lélek, hogy kiadót keressek. Annyi megaláztatásban volt részem, hogy egyszerűen viszolygok újra elkezdeni a kálváriát.

►Alázkodjanak meg a kiadók, mert ők mégiscsak az írókból .élnek... Versenyezzenek ők a könyvért!

– Hát ha ezt el tudnánk érni! De erre semmi kilátás sincs. Egyszerűen nem értem, hogy egy író, aki már letette a garast, valamit produkált, és mellesleg nem egy beszámíthatatlan csavargó, miért nem fordulhat közvetlenül a támogatásért, hogy kiadják a könyvét. Miért kell hozzá közvetítő. Miért kell megalázkodnia egy kiadó előtt, aki aztán lefricskázza... Mellesleg jogi doktor vagyok, ügyvédi oklevelem van, tehát nem szorulnék gyámolításra, de azt, ami a támogató, a kiadó és az író között történik, egyszerűen lehetetlen megérteni. Hogy miféle titkos játék folyik ott?

►Nemcsak ezen a területen folyik a játék...

- De milyen feltételek mellett? A támogató hatóság, alapítvány nem szab bizonyos feltételeket? Például nem kötelezi arra a kiadót, hogy foglalkozzék a terjesztéssel? Vagy arra, hogy valamicskét, mondom: valamicskét! juttasson az írónak is? Szegény Szemlér Ferenc annak idején azt mondta: „Puszta műveletlenségből nem lehet remekműveket írni." Én ezt most úgy alkalmaznám az esetemre, hogy „Puszta ráfizetésből nem lehet megélni." Márpedig számomra minden könyvem megjelentetése a kiadók jóvoltából - puszta ráfizetés. Ha nem lenne nyugdíjam, felkopott volna az állam.

►Van a fiókban egy regénye, és ezek szerint ott is marad még egy ideig. Nem lehetne, mondjuk, azt a fiókot közelebb hozni Erdélyhez? Hogy a szerzőn kívül más is megnézhesse?

– A regény erdélyi téma, valóban ezt kellene tenni. Csakhogy miként a nyomdászok mondják: még meg kell olvasni... Még meg kell jól olvasnom. És ha már készen van a másik könyvem, az Üzenet Erdélybe, előbb azzal szeretnék kezdeni valamit. Gondolom, érdekelné az olvasót. Sok érdekes témával találkozhat, amelyekről régebben és újabban írtam. És nem is olyan nagyon terjedelmes. Ezeroldalas, összesen 1 250-300 könyvoldal, nem kerülne sokba.

►És mit tartalmaz ez a könyv?

- Az újabb tanulmányaim, írásaim vannak benne. De felvettem néhány régit is, amelyet érdekesebbnek tartok. 1987-ben jelent meg a Közvetítő című könyvem. Abból vettem át egy-két írást. Például a Mit tudunk észtül? -amely az észt irodalomról szól. Vagy a Babits, a regényíró-t. Hasonlóképpen felvettem A mallorcai cseppek-et, a Mallorca-szigetén tett látogatásomról szóló írást, amelyben George Sand és a Chopin nyomában jártam. Ez az Utunkban jelent meg. Újabban pedig egyik teljesítményemnek tartom, hogy újra lefordítottam Edgar Allan Poe A holló című híres költeményét. Megjelent Aradon, az Irodalmi Jelenben. írtam hozzá egy eléggé terjedelmes fordítói jegyzetet. Hát ez is megérdemelné a nyomdafestéket, a költeménnyel együtt a kötetben.

►Ön jól ismeri az itthoni dolgokat, lapokat, kiadványokat... Biztos láthatta, hogy nagy űr keletkezett a fordítások terén.

– Óriási űr keletkezett...

►Mit lehetne kezdeni, hogy csökkenjen ez az űr?

– Az említett kötetben benne van az 1987-ben elhangzott előadásom is, ahol éppen a magyar Eminescu-irodalommal foglalkoztam. Meg kell mondanom, hogy egy időben Eminescu fogadott gyermeke volt a magyar költészetnek. Rengetegen fordítottak tőle, másoktól, nagyon sok verset. Aztán csend lelt. És ugyanez történt a prózával is. Mostanában alig jelent meg valami... Nincs egy kulturális fórumunk, amelyik tájékoztatná az írókai: foglalkozzatok ezzel is. S magával a műfordítással...

► Nagyon érdekes jelenség: a románok elkezdték fordítani a mai magyar irodalmat. Nádas Pétert, Esterházyt... Ez jó jel. De nem kell elfelejtenünk, hogy a fordítások terén mindig mi jártunk elöl.

– Én nem hagytam abba, amióta Olaszországban vagyok. Tíz éve vagyok itt, Cagliari mellett. Például kiadtam a Szezám, hét költőhöz című kötetet, amit én állítottam össze, kvázi házilag, Bukarestben, Bántó Pista barátom segítségével. Aki olvasta, azt mondhatja: kissé belenézett az európai költészetbe. Sajnos nem tudtam forgalmazni.

►Térjünk vissza a színdarabokhoz. Harag György rendezte...

- A szerető című darabomat.

►És megbeszélésük volt A szökésről is. Vagyis Az utazás a Fekete kolostorhoznak a drámai formájáról.

– Műsorra is tűzte a kolozsvári színház. Meg is hirdette a 89-90-es évadra, aztán a forradalom után minden indoklás nélkül levette a színlapról, nem tudom miért.

► Mert megváltozott a színház vezetése.

– Sajnáltam. Mert akkor már megbeszéléseket is folytattam egy-két színésszel, és...

►Megvolt már a szereposztás is?

- Erre nem emlékszem.

►De ezek a beszélgetések mindenképpen egy szereposztást segítettek volna elő, nemde?

– Dehel Gabival beszéltem egyszer hosszasan a a darabról, voltam a lakásán is Kolozsvárt. Ő kellett volna hogy rendezze... Hát nem egy könnyű darab. De hát nagy lelkesedéssel kezdte el. Aztán hirtelen elvágták a dolgot. Nem értettem, hogy miért.

► Úgy tudom, hogy Udvarhelyre ment rendezni, sokat dolgozott ott, főleg vígjátékokat, operetteket vitt színre. Kolozsváron is erre állt rá, meg az operákra... A szökés, A Fekete kolostor színdarab változata nem egy vígjáték...

– Félreértés ne legyen, nem Kuncz regényének a dramatizálása.

►De a regény volt a kiindulópont. Lőrinczi László azért indult el, azért tett utazást a Fekete kolostorhoz, és az utazás során sok mindennek utánajárt, akárcsak a Galilei esetében is, ahogy azt annak idején elmesélte, hogy a tapasztaltakból megalkossa a saját művét. Ennek az utánajárásnak az eredménye, amit önmagán átszűrt belőle, abból lett a darab.

– Nagyon kedves nekem ez a darab. Nagyon szerettem. Talán a legjobban szerettem a darabjaim közül. Kuncz egyénisége nagyon közel állott hozzám. Nem könnyű darab. Van benne egy ilyen költői kifejlet, a vége felé, az Apollinaire-verssel, hát azt bizony meg kell csinálni. Nem könnyű.

►Vagyis el kell rugaszkodni, a valóság fölé kell emelkedni legalább néhány centivel...

– Így van. De visszatérve a Galileire, méltánytalannak tartom, hogy nem adták elő Erdélyben. Az erdélyi magyar színházak nem vették észre. Ez mégiscsak furcsa. Úgy látszik, olyan szempontok is uralkodnak ott... hogy a pénz az ura mindennek. Persze, az úgynevezett közönségsiker: a hihihi-hahaha a fontos...

►Közönségsikert nemcsak a hihihi-huhahával lehet elérni, hanem egy mély gondolattal is, csak vállalkozni kell rá, hogy azt feltálalják. Hogy valamivel többet adjanak… a reflexszerűnél.

– Kétságtelen, hogy életem egyik nagyon jelentős eseménye volt A szerető bemutatása, Kolozsvárt. Sajnos, nem lehettem ott, mert úgy éltünk akkor, hogy ha az ember útlevelet kapott, ész nélkül rohant külföldre, nehogy visszavegyék tőle... A bemutató idejére esett az olasz utam. Nekem családom van Olaszországban, ott élt a lányom, és végre meglátogathattam. Megengedték, sok várakozás után... A szeretőnek a tizenhetedik előadását láthattam Kolozsváron. Vidéken nem tudtam megnézni, nem jutott időm rá.

► Mint jelezte, ezelőtt egy héttel postázott ide Bukarestbe egy csomagot. Az Üzenet van benne?

– Nem. Egy eléggé hosszú írás van benne. Az a címe, hogy Visszanézek sohasem látott szülőfalumra. Képek kíséretében. Szegény Sára nénémnek az emlékezései alapján készült. Pusztacelinát idézi fel, amelyet én sohasem láttam, hiszen hathetes koromban, pólyában onnan elvittek.

► Pontosan hol van ez a Pusztacelina? A Szászföldön?

– Szentágota mellett, közel Segesvárhoz. Hégen mellett. Meg lehet közelíteni Fogaras felől is. És fényképek is vannak a borítékban Pusztacelináról, ugyanis egy németországi barátom, doktor Szőcs Károly elment oda lefényképezte a mai, hát bizony pusztuló Pusztacelinát.

Archív forrás: ÚMSZ-Kisebbségben. 2009. január 27., 4-5. old.