Interjú dr. Zinner Tibor magyarországi történésszel a kommunista rendszer idején elkövetett törvénytelenségek szakértő kutatójával

►Mi jellemezte a kommunista államvédelmi és állambiztonsági elnyomó szervek munkáját? A nemzet, a haza érdekében vagy a hatalmat kisajátítók céljainak megvalósításáért küzdöttek?

- A magyar titkosrendőrség működésének lényegét ekképp summázta a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Politikai Bizottságának határozata a fénykorban, szigorúan titkos határozatában, 1950. február 20-án: „az ÁVH a proletárdiktatúra védelmének és megszilárdításának egyik legfontosabb szerve. Az ÁVH a proletárdiktatúra rendszerében betöltött fontos szerepe miatt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az állam gépezetében működő szerve... olyan kiváló fegyver kell, hogy legyen, amely a munkásosztály hatalma, vagy pártunk ellen irányuló minden ellenséges akciót idejében és sikeresen meg tud hiúsítani". És nem tett másként az állambiztonság Kádár érájában sem, kezdetben, a véres megtorlás idején éppúgy, mint az ún. puha diktatúra időszakában.

►Miképp határozta meg mindennapos gyakorlatuk az ítélkezést?

- Mindazt, amit a titkosrendőrség művelt, a különböző kényszerítésekkel kicsikart „beismerő vallomásokat" átvették jogalapként az ügyészek, akiknek vádjait a bírók elmarasztaló határozatokba foglalták. A büntetőjog és hatalom viszonyára a mérlegelés helyett a méltánylás nélküli, ukáz-jellegű, antidemokratikus, klasszikus jogelveket sértő jogszabályokkal és jogintézményekkel teli gyakorlat nyomta rá a bélyegét. Visinszkij, a moszkvai perek fővádlójának hírhedett tétele érvényesült Magyarhonban is, a forradalomig: „minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja" volt. A magyar büntető törvényhozás átvette a szovjet tapasztalatokat, „főképpen az államellenes bűncselekmények fogalmában, az osztálypolitikai lényeg tekintetében" használva fel azokat 1956 őszéig. Utána, a forradalmat és szabadságharcot követően a magyar legfelsőbb bírósági elnök, dr. Domokos József meghatározása hatotta át a büntető ítélkezést. Ekképp irányította és utasította vérbí-ráit – önmaga vezetői feladataként is vezérfonalként rögzítve : „tanuljunk egy kis osztályharcot a fasizmus igazságszolgáltatásától". Miként szerte a Szovjetunióban és holdudvarában, a birodalom végvidékén Visinszkijre, úgy őrá is hallgattak Kádár bírái, főképp az 1963. áprilisi általános közkegyelemig.

►Együttműködtek-e az egyes elnyomó szervek?

– A kezdetektől a magyar titkosrendőrség tevékenységét szovjet állambiztonsági tanácsadók segítették, a sztálini gyakorlat erőszakolt átültetésére helyezve a hangsúlyt. Már az ún. koalíciós korszakban is valamennyi elnyomó szerv valójában pártszervként működött (az államvédelem 1825 tagjából 1805 fő volt az MKP tagja). Ebből fakadt, hogy koordinálták tevékenységüket, a pártvezetés szabta meg céljaikat és feladataikat. A gazdasági viszonyok rendőri felügyeletét a gazdasági rendőrség (GRO) látta el 1945. szeptember l-jétől 1948. november 25-ig. Politikai-gazdasági funkcióját jelzi, hogy a politikai mellett a gazdasági hatalom megszerzésével „külön ügyosztály" jellegét akképp szüntették meg, hogy főcsoporttá alakították át.

►Érzékelhető-e mindez a demokratikus intézmények tönkretételében?

– 1948/1949 fordulójára a világháborút követő idők erőhatalmi tényezői valójában rendőri felügyelet alá helyezték a társadalmat, a gazdaságot. Likvidálták a különérdekű társadalmi csoportok pártképviseletét, politikai szervezeteit. Felszámolták vallási és kulturális autonómiát, ezek gazdasági alapjait. Szétverték az önkormányzatokat, lehetetlenné tették az önszerveződést. Az egyénből kiölték a kezdeményezést, az oktatásból a kreativitást. „Tervszerűen" szétzúzták a társadalmi öntudat nemzeti jellegét és a nemzeti öntudat társadalmi összetartó erejét. Az országot és népét féktelen terrorral átterelték a Szovjetunió „vérrel áztatott, dicsősége útjára". Mindezt követte a tömeges megtorlás, a megfélemlítés és megnyomorítás fekete korszaka. Munkaügyi machinációkkal is kiegészítették a megtorlás művét. Az üldözöttek számára a különböző munkahelyekre történő bejutás ellehetetlenült, voltak, akiknek örökre elvették a jogosítványát, nem lehettek többé pedagógusok, fegyveres testületek tagjai és így tovább. Mi több, nem csupán ők deklasszálódtak folyamatosan, hanem a megkülönböztetést érzékelhették a gyermekeik is, akiknek a felsőfokú tanintézetekbe való bejutását meggátolták, vagy onnan kitiltották őket.

►Mit tudunk az 1989 utáni jogi lépésekről, amelyek a kommunista rendszer által okozott károk felmérését és az áldozatok kárpótlását szolgálták?

- Két szakasza volt az erkölcsi, jogi és politikai elégtétel nyújtásának. Az egyik a puha diktatúra utolsó két évében, a Németh-kormány idején zajlott 1989 februárjától, és két felsőszintű jogszabály, az 1989. évi XXXVI, valamint az 1990. évi XXVI. ún. semmisségi törvények kihirdetésével zárult. Ezek az 1945-1963 között kihirdetett törvénysértő elítéléseket hatálytalanították. A második szakasz előbb a rendszerváltoztatás után, az Antall-kormány idején, 1991 február-márciusától vette kezdetét, és az 1992. évi XI. törvényhez, az ún. harmadik, az 1963-1989 közötti politikai perek semmisségét kimondó törvény megalkotásához vezetett. Végül a 2000. évi törvény zárta a folyamatot. Ez, a negyedik semmisségi törvény az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggő, politikai koncepció mentén alakított eljárási rendek törvényszegéseit tette semmissé.

► Miképp teremtették meg mindezekhez a feltételeket?

- Részben 1988 végén, majd 1989 februárjától indult meg az a jogászok és történészek által, kormánybizottság keretében folytatott tényfeltáró tevékenység, ami az 1945-1963 közötti, egyes, törvénysértő elemeket tartalmazó büntetőeljárásokat vizsgálta. Az 1963-1989 közötti eljárások vizsgálata ez idő tájt még tabunak számított, a politikai konszenzus nem terjedhetett idáig. A munka eredményes volt, és ennek következményeként, az országgyűlés két törvénnyel ex lege semmissé nyilvánította a politikai jellegű, államellenes tevékenység miatt meghurcoltak büntető eljárásait.

►Nem az '56-ot követő ügyekkel kezdték, mégis előbb ez a jogszabály lépett hatályba. Miért?

– Egyrészt az 1989/XXXVL törvény révén 1989. október 20-án. Ez a jogszabály az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslására vonatkozott. Akképp, hogy „az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel halmazatban – harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti ítéletek semmisnek tekintendők". (Ekkor, az annak idején a leszámolás igényéhez alakított eljárási rendben elmarasztaltak teljes körére nem terjedt ki e felsőszintű jogszabály hatálya.)

► Ezután vették elő az 1945-tel kezdődő időszakot?

- Nem, a munkafázisok nem különültek el, a tényfeltárás egyszerre zajlott, de a különböző szálakból eredeztethető politikai akarat jelentkezett abban, hogy az '56-os forradalom és szabadságharc meghurcolt személyeinek hamarabb nyújtott elégtételt a jogalkotó, majd a törvényhozó hatalom. Ezért lett a következő, második stáció az 1989. március 14-én elfogadott 1989. évi XXVI. törvény, ami az 1945-1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkezett.

►Ezek a törvények lehetővé tették, hogy az egykori büntetőeljárásokat nem tárgyalták újra, nem okoztak újabb traumát a még élőknek, elítélteknek és hozzátartozóknak egyaránt. Ám úgy tudom, hogy voltak kiemelkedőnek tekinthető ismert ügyek is, amelyeket most újratárgyaltak.

- Igen. A törvényelőkészítő munkával párhuzamosan 16 nagyobb, 1945-1963 közötti kirakatperrel, a magyarországi „moszkvai perek"-kel összefüggő perújítás is megkezdődött. Ezek vagy lezárultak az egykor elmarasztaltak felmentésével (mint például Nagy Imre és társai ügyében 1989. július 6-án), illetve, amennyiben folyamatban maradt (mint például Mindszenty József és társai ügyében), akkor a törvények hatóereje semmisítette meg a korábbi elítéléseket.

► Minden, személyes szabadság megsértését okozó jogszabály következményét felszámolták? Kisöpörték Augiász istállóját?

- Sajnos nem, noha akartuk. A háborús és népellenes ügyekben történt törvénysértések általános, felsőszintű jogszabállyal való rendezése elmaradt. A tényfeltárás ugyanis végül nem terjedhetett ki négy korábbi miniszterelnöki rendeletet törvényerőre emelő 1945. évi VII. törvény alkalmazása során, a háborús és népellenes büntettek elkövetésével elmarasztaltak ügyeiben történt anomáliák érdemi feltárására – noha titkos, ún. 3000-es kormányhatározat kötelezte erre a bizottságot –, mert a rendszerváltás elsodorta ezt az újabb feladatot. Így mindmáig ezekben az ügyekben elítélteknek, hozzátartozóiknak egyfelől a perújítással, avagy rendkívüli perorvoslatokkal: 1992-ig a törvényességi óvással, azt követően a felülvizsgálati eljárással lehet/lehetett megtámadni a kihirdetett elmarasztalásokat. Ugyan az Alkotmánybíróság az elmarasztalásokat lehetővé tevő jogszabályok számos paragrafusát megsemmisítette 1994. január 14-én, mert alkotmányellenesnek minősítette azokat, ez a semmisség azonban nem vonatkozott az ezen megsemmisített paragrafusokon alapult, korábban kihirdetett ítéletekre.

►Gyakran mondják, hogy az ún. ENSZ-amnesztiát, a magyarországi büntetésvégrehajtási intézetekben őrzötteknek tömeges, az 1963. március végi általános közkegyelemmel való szabadulását követően alig-alig hurcoltak meg embereket, és ez a puha diktatúrából fakadt. Igaz-e avagy félrevezető ez a tétel?

- A rendszerek működése nem amnesztia-függő. Az 1963. április 5. és 1989. október 15. közötti egyes állam- és közrend elleni bűntett elkövetése miatt elítéltek pereit hatályon kívül helyező törvényt 1992. február 19-én fogadták el a Tisztelt Házban. Ez a jogszabály, az 1992. évi XI. törvény (szemben a korábbi kettővel) már nem a törvény erejénél fogva, ex lege semmisítette meg a régebbi bírósági határozatokat. Közel nyolcezer embert érintett. Azt szoktuk mondani, hogy ha valami törvénytelen, akkor abból az egy is sok. No, akkor mennyi a nyolcezer ártatlanul meghurcolt? Tudjuk, hogy még két évtizeddel a forradalom leverését követően is vádoltak meg embereket népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel, annak vezetésével és így tovább, az izgatási ügyekről nem is beszélve. És ez idő tájt is tömérdek lehetősége volt a hatalom embereinek arra, hogy érvényre juttassák akaratukat a másként gondolkodókkal vagy egy icipicit tenni merészelőkkel szemben.

►A magyar országgyűlés az Orbán-kormány idején fogadta el a 2000. évi CXXX, a negyedik ún. semmisségi törvényt 2000. december 20-án. A „lex Tóth Ilona..." – melynek legfőbb szorgalmazója az igazságügyi. tárca vezetője volt – régi sebet gyógyított, mert lezárta az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések teljes körének semmisségi törvénnyel történő megszüntetését. Ezzel a jogszabállyal befejeződött-e a semmisségi törvények folyamata, ami tucat esztendőn ívelt át?

– A semmisségi jogszabályalkotás igen. De az erkölcsi, jogi és politikai elégtételnyújtást kiegészítették a kárpótlási törvények. Ennek közel két évtizedes folyamata rendkívül összetett, magán viseli a mindenkori jogalkotók és törvényhozók politikai szűkkeblűségét is. Nem teljes körű kártalanítás, hanem csupán kárpótlás következett be. A drámák miatti, sokszor csupán jelképes (ekképp újabb sérelmet okozó) kárpótlás különböző mértékű és jellegű (kárpótlási jegy vagy pénzbeli juttatás) lehetett.

►A kárpótlási jogszabályok köthetők-e a semmisségi törvényekhez vagy azon túl más, egyéb okokból meghurcolt csoportokra is kiterjedtek?

– Igen, mert a kárpótlás nem szűkült le csupán az 1944. decemberi állami aktussal létrejött Magyarország története során bekövetkezett legkülönfélébb anomáliák orvosolására. A kárpótlás ugyanis átfogta az állam (és hatóságai) által okozott károk széles körét, így az élet elvesztésétől (bírói ítélet utáni kivégzéstől) kezdve a személyes szabadság megsértésén (az internáláson, a kitelepítésen, a büntetés-végrehajtás fórumrendszerén) át a gazdasági/anyagi jellegű problémákig. Sőt, mi több, kiterjedt a hadifogság, főként a Szovjetunióban, másrészt az ún. sorkatonai szolgálat helyett végzett munkaszolgálat során, magyarországi munkahelyeken elszenvedett sérelmek egyfajta kárpótlására is.

►Tudna-e és adna-e tanácsot a Romániában ezzel a kérdéskörrel foglalkozó jogászoknak és politikusoknak? Mert itt érdemben nem sok történt.

– Természetesen, ha másért nem, mert van egy új közös hazánk, Európa, ez arra is kötelez, hogy ne csupán a jelen és jövő lebegjen előttünk, hanem foglalkoznunk kell a bennünk élő megszenvedett múlttal is. Ha annak felejthető, közel sem emberarcú vonulatai még orvosolhatók, ha csupán egy élő személy sorsán is tudunk jobbító szándékkal segíteni, akkor már megéri bárminő közreműködés.

Archív forrás: ÚMSZ-Kisebbségben, 2008. március 26. 4. old.