A határokon átívelő tudomány – migránslesként

Talán pusztán publicisztikai, de lehet, tudományos értékű tanulság is: bonyolult dolgokról vagy röviden, vagy kötethosszan…! Kötet már van – most a rövid szemlét választom. Nem mert érdektelen volna hosszan kijegyzetelni és mélyen értékelni, hanem mert nagyjából lehetetlen. Utóbbi sem a képtelenséget tükrözi, csak az árnyaltságnak azt a sejtelmes vízióját, hogy a „lényeglátás” és sarkos megfogalmazás a megosztható tudás és a tudományos közlés alapja és talpköve, s aki ezt kerülgeti, mintegy elhessegeti a lényeglátást, a komolyságot, a tudományos hitelt is.

Jóllehet, van ebben „népiesch” igazság, de valószerűbb, hogy nem a tudományra értődik történetileg sem. Vélhetően gyakorlatias megoldás, hogy ne keressük a kákán is a csomót… – ám olyan is akad, akinek épp ez a keresés, a megnevezés, a leírás alapossága adja munkakörét, rangját vagy szakmai presztízsét. S e körbe illik, ide tartozik a tudomány mint „alrendszer” vagy értelmezési-megértési rendszer is. Ha pedig kilép ebből, s publicisztikai hangzásokra épít, éppen a maga belső támfalait, a kutatás értelmét, a rátalálás felelősségét, a megértés kockázatait, a mélyebben és árnyaltabban föltárás elemi gondját teszi semmissé. Avagy hát: a tudomány tud, a közléstudomány közvetít, a megértésre szánt Olvasó pedig befogad, mérlegel, szaporít, tovább ad, s megelégszik. Szemben a kutatóval, akinek állításai csak a közlési kísérletek, az érintkezések, a kooperációk kezdeteit rejtik, s ha valóban kutató, ezekkel csak mint időleges esélyekkel számol, amúgy meg gyártja tovább a kérdéseket, további összehasonlító és korszakoló, rétegző és árnyaló narratívákat – de a legkevésbé sem tesz le arról, hogy a fogalmi tisztázásnak nemcsak eleme, részecskéje, alapja, hanem eredménye és kísértő tétje is a további bonyodalmaskodás.

Két kötetnyi, mondhatnám impozáns albumnyi fekszik előttem. Lapozgatásra is érdemesek, tanulmányozásra pedig annál inkább. Tartalmuk fölidézése azonban egyfelől meghalad, másfelől azt a felelősséget rója rám, hogy kiemeljek, súlyozzak, minősítsek, dekázzak a tudnivalókkal – melyre pedig a bonyodalmaskodás nélkül sokkalta képtelenebb vagyok magam is, mint egyenként a tudományterületek értő elemzői, megszólalói, vagyis e két kötet Szerzői. Vállalásom tehát csupán érintőleges, afféle figyelem-terelő gesztus, s nem lényegkiemelő tónustollal firkálgatás. Nincs lényeg, csak tények, események, rejtélyek, homályok, elbeszélő módok vannak, meg értelmezési határok. Sőt, leginkább ezek átjárásai. Merthogy amúgy e kötetek a határokról szólnak, címükben is, bennük azután meg seregnyi verzióról – s nem hangsúlytalan, hogy megjelenési évük éppen 2015, vagyis a legkirívóbbnak nevezett év, mely a migrációs válság csúcspontja, sodró eseményeinek idői foglalata, s talán ezért sem véletlen, hogy már a címek-alcímek is hordozzák a tudományterületi megkülönböztető jelzőt: Hármas határok néprajzi értelmezésben / Hármas határok néprajzi nézetben.ⁱ Kettős, eltérő, mégis közeli a címhatás, de érzékenyen tükrözi a társadalomtudomány/bölcsészettudomány lehetséges aspektusait is: más a nézet, más az értelmezés, és még másabb a történések tartalma, interpretációja, tudáshorizontja, illusztrált felmutatása is. Egyazon tónus, azonos színvilág, sorozatszám nélkül, összefüggéseikben is eltérő kötetek. Kevés ilyen van, aligha reprodukálható gazdagságú megközelítés-rendre épülnek, noha a tematika aligha hagyta érzéketlenül a társadalomtudósok java többségét.

A két kötet küllemre annyiban tér el, hogy az „értelmezés”-album (295 oldalon) álló formátumú, s kemény kötésén a talaj kékes-szürkéje fölé lóg be a lombok zöldje, továbbá ebben szakkutatók által komponált tanulmányok, összegzések, terepkutatási impressziók elemi egységei olvashatók – a néprajzi „nézet”-köny (218 oldal) fekvő album, színes tónusokkal és képekkel, címlapján az égbolt viharos színei alatt a horizont visszafogottan mérges-zöld tónusa kínálja az áttekintő látképet. Utóbbi Turai Tünde és Mészáros Csaba szerkesztette munka, az értelmező szöveggyűjtemény egyedül Turai Tündéé.

Bolti forgalomhoz illőt talán mind leírtam… A tartalom-sejtelemből viszont szinte semmit. Holott épp ez egy igazán meghökkentő, változatos, értelmező és tudáshatárok között bóklászó határ-könyv! Képzetként talán a „vasfüggöny” nyugatról keletre áthelyeződése, a többes identitások terének erősödése, a zónakülönbségek és határtudatok átrendeződése hangsúlyozható a tanulmánykötet írásainak összességéről. A négy nagyobb fejezetbe illesztett dolgozatok tanulmánykötete, kezdve a „Határkutatás és migráció” blokkal, melyek az írások talán inkább körvonalazó-bevezető-problematizáló tónusúak (Mészáros Csaba, Balogh Balázs, Helena Routsala és Gráfik Imre áttekintőivel), a második blokk a magyar-osztrák-szlovén térségbe invitál (Mészáros Csaba, Bednárik János, Mód László és Kardos Ferenc elemzésével), a harmadik szövegegység a magyar-román-szerb térségbe kalauzol (Turai Tünde, Laszák Melinda, Klamár Zoltán, Papp Árpád és Apjok Vivien dolgozatával), a befejező tömb pedig a magyar-román-ukrán határzónába kalandozik (Borbély Sándor, Szilágyi Levente, Lovas Kiss Antal és Marinka Melinda tanulmányaival).

A tanulmányok (a bevezető felhangot jegyző) Balogh Balázs kutatási körvonalaival indulnak, a sokféle határ, a nyugati és keleti eltérések, a közösségi kötődések és újraformálódó relációk, határellenőrzés és rejtett dimenziók, rendszerváltozási kontextus és partnerségi esélyek vázlatozásával jelzik a kötet kutatási és dokumentációs hátterét, az MTA Néprajztudományi Intézete számos kutatójának és külső partnerének körét. A határvizsgálatok 300-300 kérdőíve, fotógyűjteménye, video-adatbázisa, vándorkiállítások rendezése nagyvárosi térségekben és határ-övezetekben, valamint a kutatói kör immár „vasfüggönyön inneni” mivoltának, a határvizsgálatok emlékműveinek, a két- és háromoldalú partnerségeknek, ezek számos dimenziójában az aktuálisan érvényre jutó migránsválság folyamatának európai összefüggéseire is figyelmeztetnek. A kötet összefoglaló jellegét nemcsak a megelőző száz év határátlépési jelenségeinek áttekintésére fókuszálva, de a kutatók felelősségével a népvándorlás folyamatának első reakciójaként dokumentálandó megállapítások „igazodási pontként” szolgáló mivoltára is fölhívja a figyelmet.

Nem összegzés, csupán analógia: az MTA néprajzosai mellett számos szociológiai, kisebbségkutatási, részben történettudományi és politológiai vizsgálódás is megkezdődött, s ezek folytonos megjelentetése az egyre lehetetlenebb helyzetbe kényszerített akadémiai tudásfenntartók valódi eredményeinek igazolásaként mintegy totálisan ellentmond a kormányzati propagandának, s bár ez természetes is, sokkal drámaibb, hogy utóbbiak figyelme a legcsekélyebb mértékben sem terjed ki a kutatások felvetette kérdésekre. Nem a válaszokra, melyek a „határzár kell!” tényhelyzetével etnikai és kulturális gyarmatosítást, revíziót, újrafölosztást és békétlenséget szítanak, hanem belátásokat és kérdéseket kihangosítva, melyek az élő emberek és (még, talán) életképes közösségek számára életfontosak. Kérdéseket, melyek egyebek között arra közelítenek rá: mi egy határ? Hol és miért ott „a határ”? Hogyan élnek a határolással azok, akik elrendelik, s hogyan, akik ott laknak, s miként azok, akik oda vándorként érkeznek, menekültként reménykedve, rabként ketrecbe zárva, a szimbolikus határátlépéssel a szimbolikus létbe parfümálódva, ott lakva és dolgozva, átjárva a „zónán”, átröppenve a szögesdrótokon vagy mesterkélt ketreceken.

Pontosan látszik tehát a kötet egészéből, mennyire nem „közléstudomány” és merő kinyilatkoztatás, hanem empirikus tapasztalat és tudás, érzékenység, elemzés, megértés, belátás, folyamatkövetés jellemzi inkább azt, aki nem „hatékony megoldást” vagy „védekező harcmodort” követ, hanem emberi közösségek, élő embercsoportok, reflektáló lények számtalan részválaszát gyűjti össze, elemzi, ismerteti meg és teszi közös diskurzus eszközévé. Sebtiben összekapva, futó reflexióként szinte sértés is ezekről a fontosnál fontosabb forrásmunkákról írni! A térségek kutatása már négy évvel korábban kezdődött, tehát nem kampányközleményről van itt szó, hanem félezer oldalról, melyet érzékeny társadalomkutatók és a helyszíneken járatos szakemberek halmoztak föl s tettek közös megértés tárgyává, esélyévé. Ennek pedig önálló kísérlete épp a magyar és angol nyelvű másik, „nézet”-kötet, melynek szerkesztői és szerzői gárdája sokban egyezik, de az alaphang Turai Tündéé, aki a kötet bevezető tanulmányát is jegyzi, és 138 konkrét terep konkrét tárgyi-közösségi fotójával, színes és vizuális illusztrációjával teszi empirikusan közös élménybázissá, hogyan és milyen formákban, jelképekben fejeződik ki a határ, a határövezet, az átmenet, a zónák és körzetek szellemisége, a gazdasági kapcsolatok és közösségi gesztusok végtelen sokszálú rendszere, s egyáltalán a határ-képzeteket körülvevő életvilág. Az öt nagyobb fejezetben a határ mellett élők és határátjárók, a határvonalak és sarkosodások „hármasságát” megjelenítő érzékletes lenyomatok, a határforgalom mikéntje és jelentéshordozó eszköztára, valamint a kulturális emlékezetté válás, ennek lenyomataiként vagy emlékműveiként konstituálódás rettentően sok dimenzióját teszi kutatási felületté. Turai Tünde a korábbi folytonosság-kutatási hajlandóságát is felmutatta már az idősek, a gondozottak és generációs kapcsolathálóik, az öregedés-korszakok néprajza, a népvándorlások, a nemzetközi migrációs folyamatok nyomonkövetésével, s így, e kötetben is azt bizonyítja, miképpen lehet a vizuális antropológia, életmódkutatás, identitáselemzés, határmódosulások és fogalomváltozások szinte episztemológiai mélységéig elmenni a kortárs néprajzi terepkutatás szféráin belül is. Tudáshatárokat, tudományterületi frontvonalakat, megértési zónákat egyképpen átjárva és fölülmúlva is.

A két kötet, melyekben régiók, kistájak, szomszédságok, képzelt és valódi térhasználatok, állami zártságok és közösségi nyitottságok, kapcsolathálók és korszakok találkoznak, itt a hármasságok tárgykörében a geopolitikai, nemzetpolitikai, szomszédságpolitikai, kulturális interferenciákra és identitásokra vonatkozó mikroközösségi együtthatások átjárhatóságáról is bizonyságként jelennek meg. Pótolhatatlan kötetek – fél évszázad múltán talán az egyetlen olyan dokumentációként maradhatnak majd meg, mely nem „drónként” röppen a táj fölé, hanem a nemzetközi erőtereket a lokális kérdésekkel, a határfogalmakat a határolhatatlanságok tudáshatáraival, az ismerettörténetet az élő kutatással hitelesítő újrakérdezések révén teszi kikerülhetetlenné a társadalomkutatás akut és értő feladatvállalásának felelősségét, fontosságát és lehetőségeit is.

A. Gergely András

i MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, Budapest, 2015.