Lengyel József noteszeiből (1968)

1989-ben jelent meg, Major Ottó gondozásában Lengyel József 1955-1975 között vezetett naplófüzeteinek kiasása a Magvetőnél. Az előszóból:

„Lengyel József írói hagyatékának legnagyobb, legizgalmasabb tétele ez a kiadatlan napló. 34 »notesz« sűrűn teleírva (ha hozzászámítjuk egyéb naplójellegű jegyzeteit, több mint 2000 oldal)."

A 34 notesz nem irodalmi mű – de izgalmas dokumentum-adalék egy írói életút és egy harcos emberi sors történetéhez. S mint ilyen, talán a kor lenyomata is. Amiből mindazok, akik őszintén kíváncsiak a korra, sok mindent kiolvashatnak. Talán még a hivatalos krónikáknál is hitelesebb dolgokat.

„Ilyen jegyzetek, mint amiket én írok, hasznosabbak” - írja 1968. január 9-én, amikor a naplóírás értelméről elmélkedik. S így folytatja: „Különösen, ha tárgymutató is van. És ha nem kiadásra, de szemelvények kiválogatására szolgál – esetleg.”

A Periszkóp most ilyen válogatásra vállalkozik – az 1968-as évből. E feljegyzések, Major Ottó szerint, a napló egyik csúcsát jelentik. A belőlük „kiszaggatott” részletek a forradalmak egyik sokat próbált veteránjának a kor hivatalos ideológiájával ütköző drámai állásfoglalásait tartalmazzák. (Cseke Gábor)

1968. I. 1.

Ez a notesz – véletlenül – szabályosan kezdődik – az év elején. Ma kezdődik az országban az Új gazdasági mechanizmus. Mindenki találgatja: jobb lesz vagy rosszabb lesz, mint a régi. Rögtönös, jelentős változásokat ígér – és senki se vár.

Akárhogy is, pozitívum, hogy szkeptikusan figyelik, és hogy rengeteg vicc előzte meg.

Minthogy nem ígértek új megváltást, és nem várunk tőle megváltást – és nem kell úgy tenni, mintha megváltást várnánk tőle –, az emberek reménykednek, „nem is lesz azért olyan rossz.” Következésképpen – gondolom, egész jó is lehet, vagy mindenesetre tűrhető.

I. 7.

Kun 1919-ben.

Megragadni a hatalmat és amint lehet.

Kompromisszummal előbb és könnyebben sikerül (Clemanceau). A hatalom megragadásánál és megtartásánál segítő kompromisszum okozza a bukást. Szolnoknál már nem marad senkiej – a bukása dicstelen.

A cél nem szentesíti az eszközt!

Kun vulgár machiavellizmusa ezt nem tudta.

I. 15.

Aligha van tétel (állítás), mely antimarxistább volna, mint amelyiknek állítása szerint Marxban már minden igazság (tanítás) benne foglaltatik.

Ez a tétel tagadja, hogy Marx után a felismerés valahol is tovább és előbbre jutott, tagadja a nóvumot, mely Marx tanításai révén nemcsak a tudományban, de a létben is megvalósult, tagadja a forradalom által keletkezett nóvumot, vagy abszolútizálja a forradalmat, mely szerintük ideálisan nézve egy pillanat alatt jött és máris győzött – csak evolúciót koncedál a jövőben társadalmilag, a tudományban, sőt a természettudományban és a technikában is (innen antifreudista, antikibernetikus állásfoglalása). Ez a felfogás hozza hátrányos helyzetbe a polgári gazdaság-társadalomtudomány művelővel szemben, kik felismerve a marxi kriziselmélet igazságát, megalkották éa gyakorlatban megvalósították annak antitézisét, a „jóléttársadalmat”…

I. 19.

Belénk sulykolták, hogy minden, ami történik, szükségszerű. Aztán belénk sulykolták, hogy mindent a nagy vezér zsenialitása eredményez. - Hülyékké akartak tenni valamennyiünket? Úgy látszik…

Csakhogy az ember látta, mennyi „véletlen”, mennyi „fordulat”, mennyi apró sógorság-komaság állítja és dönti ezeket a szükségszerűségeket. És változtatja „a nagy irányvonalat” cikkcakkba és a nagy vezér utasításait összevissza fecsegésbe.

Ha minden szükségszerű, akkor miért kívánnak lelkesedést?

Ha a nagy vezér ily jól vezet, minek a vezetés megerősítése?

És a közösülés csak fajfenntartás.

A fajfenntartás nélküli közösülés – ebben volt az egyetlen öröm.

II. 18.

Reformisták vagyunk!

Azelőtt ezt mondtam, és a történelem diktálta kényszerre hivatkoztam.

De ez se igaz! Valójában egy kéltes szociálreformista rendszert kényszerítenek itt diktatórikus módszerekkel, a demokrácia kikapcsolásával az emberekre.

Szakszervezet sztrájkjog nélkül.

Ténylegesen a munkás és különösen a tsz-paraszt munkaelvonással (amerikázással) védekezik. Innen a szörnyen alacsony termelékenység!

II. 22.

Lukács-Naphte nyilatkozatában a legokosabbakat is megejti a kifejezés, mely kb. így hangzik:

„Még a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”,mely bizonyítatlanul előfeltételezi, hogy a legrosszabb szocializmus is – szocializmus.

Igy aztán meg lehet úszni a sztálinizmust, hadoválni a Petőfi-körben, ép bőrrel megúszni a romániai kirándulást, büntetlenül közöltetni nyilatkozatokat a nyugati lapokban – és mester maradni Budapesten…

IV. 7.

Megváltoztam! Én? Az idők? Én is, az idők is.

Nem lenne csodálatos, ha én megváltoznék, és értelmetlenül állnék az új idők előtt. Ez nekem rossz volna, de objektíve jó volna, ha változva jobbra fordul a kor.

De a kor nem jobb, csak más és félelmetes, és én félelmetességét látom. Nemcsak az atomhalált, de azt is, hogy milyen lesz atompusztulás nélkül.

Azért vagyok pesszimista, mert ifjúkorom elképzelései nem valósultak meg? Sokkal rosszabb! Megvalósultak, de milyen szörnyű torzpofákká!

A szocializmusból jóléttársadalom lett nyugaton, és a jólét utáni hajsza itt, nálunk is, keleten.

A munkásosztály elégedett, és semmivel sem törődik, vagy elégedetlen és kiábrándult – és ezért nem törődik semmivel. Mint újat követelő, harcolni kész proletariátus megszűnt létezni. Az értéktöbblet, amelyet a kizsákmányoló elvont tőle, már nem kell a kizsákmányolónak. Ezt a munkás (ki kell számítani, de így lesz) megkapja. A tőkés az értéktöbbletet a 1. tanulmányok 2. a manipulációk útján is és 3. a dolgozóknak eladott felesleges áruk (gépkcsik, divatcikkek stb.) eladása útján fokozódott termelés közvetítői hasznából szerzi. És a fejlettebb országok munkásosztályának elégedettsége fokozódik. És fokozódik az iparilag fejletlen országok parasztságának nyomora és munkásságának (kis, jelentéktelen csoportok) közömbös proletárságával párhuzamosan (sic!)

Ezért nincs és nem lehet egységes munkásosztály. Nincs egységes munkásérdek, az internacionalizmus alig több puszta frázisnál, legtöbbször meg egyenesen hazugság. Igy aztán van: Che Guevara-féle és kínai állam, varsói paktum és albán-román, nyugati és ebben különféle, olasz, svéd, norvég, francia kommunizmus – és egy, minden oldalon erősödő sovinizmus a szocialista országok közt éppen úgy, mint a kapitalista országokban, és mindenütt talaj a szélsőséges diktatúra számára. Mindenütt!

A Szovjetunió 50 év alatt fokozatosan eltékozolta a szimpátiákat. A saját munkásosztálya már a NEP óta közönyös, közönyösen tűr, vagy lázadozva – terrorizálva engedelmeskedik. Lelkesedés csak a technikai intelligenciában van, saját munkájában való öröm – és orvosokban, matematikusokban, fizikusokban.

Nyugaton az intelligencia és a munkások értelmes része 1938-ig, illetve a spanyol polgárháborúig lelkesedett a SZU-ért, aztán a Hitler elleni koalícióban volt szovjetbarát. Ma, ha kommunista, akkor se a SZU-ért lelkesedik – Amerikas, az USA ma már éppoly, sőt még sokkal ellenszenvesebb. Senki, tisztességes ember nem lehet Amerika-barát Vietnam után. (A legutóbbi visszatáncolás a) elkésett; b) hazug és húzódozó; c) a belpolitika nyomására és a vereség hatására indult, és a szimpátiát nem szerezheti vissza.)

Ha van valami egészséges a világban, akkor az a szuperhatalmak iránti bizalmatlanság.

De ez csak negatívum. Pozitív bizalom kell, ahogy „sohase fordulhat vakra az ember sorsa”. Nem hit! De bizalom!

Meg kell találni, hogy még miben bízhatunk!

De „futni a pénzem után”, mint a hazárd lóversenymániákus – ezt nem szabad!

V. 2.

19-ben nagyratörő célok – de felfogásnak mégis korlátolt – az azonnalit és teljeset és tökéleteset egy pillanat alatt elérhetőnek gondoltuk. Ez látszólag a maximalizmus, de egyben a földi paradicsom elérését és lezáródását is feltételezte.

V. 8.

Sztálin rehabilitációja,

amely lassan, de biztosan elkezdődik (igaz, kevés sikerrel) akkor indult meg, mikor kinyilvánították: „Szép, jó, hasznos volt a »személyi kultusz« hibáinak a megmutatása, de most már elég volt! Álljunk meg!”

Csakhogy megállni egy út közepén nem lehet. Az utat, akár tetszik, akár nem, végig kell járni. Új útra csak így lehet találni. A sztálinisták tudják ezt. Egészen vissza akarnak jutni a XX. kongresszus előtti időkhöz.

Sikerülhet ez? Nem. De az se nagyon sikeres módszer, ahogy nálunk csinálják – politikusaink úgy próbálnak politizáéni, hogy apolitikusak.

V. 19.

Intellektuális-ellenesség a divat.

Különösen a Szovjetunióban és Lengyelországban, de mint látom, Olaszországban és Franciaországban is (a pártban).

A gazdag diák luxusautón megy a tüntetésre, és ha baj lesz, elbújik a papa villájában. Olaszországban már vabn egy film is, az Excalation erre a célra (mellesleg jó film is, amennyire cikkből és fényképekből megítélhető).

De hát csak áruló intellektuelek voltak? Hát Marx? És Engels, aki még gazdag is volt, plusz árja? És Lenin? Miért nem jut senkinek az eszébe Noske és Garami?…

Vagy. Mert csak e cégjelzésre jó – már ebben is reformisták lettünk.

Nálunk a diákok hallgatnak.

De nagyon elégedettek? Miért lennének elégedettek?

1. Mert nem kapnak megfelelő fizetést, ha elkészülnek.

2. Nem kapnak rendes munkakört, tehát a nem pénzesek se lehetnek elégedettek.

3. Mindamellett nem kapnak útlevelet. Amiáltal némelyik disszidálni „kénytelen”, és visszatérését legkevesebb utálatossá teszik.

És csak a selejtje jön vissza. Ha szabadon mehetne, a krémje jönne tapasztalatokkal gazdagodva.

Felszabadult Magyarország a törökök uralma alól. De milyen hamar sor került a kuruc felkelésre.

A felszabadító Habsburg rosszabb volt, mint a „pogány”.

V. 25.

A franciaországi események, azok méretei, hevességük és céljaik kicsisége.

Úgy vagyok vele, mint az ősember, ha egy természeti jelenség érthetetlen, fél tőle. És a jelenség mögött istenre gyanakszik. Ez az isten nem amerikai-német provokáció-e?

VI. 3.

...Nem magamtól, hanem Illyés Gyula írásából jöttem rá – tovább következtetve –, hogy a franciaországi diákzavargások egyik fő oka a Tábornok – azok és elődei gyerekszaporító akciója. Most már felnőttek a kamaszok! (Illyés, Kortárs, június)

VI. 11.

Régis Debray könyve Forradalom a forradalomban , a latin-amerikai dolgokról mond rendkívül tanulságos dolgokat. De az elmúlt hetek francia eseményeit is röntgensugarakkal világítja át.

A „mag”, a heterogén diáktömeg, 10 millió francia munkást mozdított meg. Persze megvolt a veszély, hogy a megmozdulást a jobboldal katonai diktatúra bevezetésére használja fel.

De a választások?

Félek, hogy a francia párt fél a sikeres választásoktól, és úgy is intézi, manipulálja a dolgokat, hogy ne „túlságosan” győzzön. Igy veszt, ha győz – és veszt, ha veszít.

VI.22.

Drill

Katonák gyakorlóruhában. Őrmester – a szavak mindig csak elharapott ordítások – a szuronyrohamot magyarázza.

Az ellenség: idegen ruhába öltöztetett szalmabábuk.

Vezényel. Az újoncok kényelmesen rohannak, és a szalmabábut nem szúrják át.

Újra! Gyorsabban rohannak.

Ordíts!!!

Ordítás. A katonák mímelik a rohamozást.

Ordíts!!! A katonák még mindig nem ordítanak úgy, ahogy a kiképző akarja.

Amíg nem ordíttok, az nem roham! Újra!

A katonák eltorzult arccal rohannak, a szuronyok vad dühvel hasítanak a szalmabábukba.

Most majdnem jó. Majdnem.. Na! Gyerünk!

A katonák szuronnyal rohannak az őrmesterre. Minden szurony átmegy rajta: lóg a szuronyokon.

Felettük egy láthatatlan mondja: Most jó!

VI. 25.

Tegnap ennek a pantomimnak a kedvéért vettem ki a könyvtárból Jean-Louis-Barrault könyvét: Életem a színházzal (németül), és amikor a 200 oldals könyv 75. oldaláig értem, tudtam, hogy nekem mi a fontos. A lélegzés! És megírtam a Drill első variánsát, alcíme: Pantomim és hang.

VII. 2.

A nagy eszmék, eszmei áramlatok tovább élnek, mint az emberek. De a szervezetek, organizációk, melyek a nagy eszmék terjesztésére-megvalósítására törekszenek, az emberi organizmusnál is hamarabb elöregszenek.

A baj az, hogy az ember sokszor hal meg, még mielőtt meghal – és elöregedne, viszont az organizációk eredeti állapotukban még soká élnek, sőt növekszenek, sőt magtalan virágaik dúsak – és mérgezők. Ehhez a mai példa a (bár pillanatnyilag legyöngült) francia kommunista párt, a parlamenti idiotizmus istápolója, a fiatalság rágalmazója.

Jóllehet éhezők,

Szikkadt folyóban fulladók

Magukban se szerelemmel

szeretők

alkusznak istennel,

filléres gyertyáért

örök boldogságot

könyörögve

követelők

A torckisták

szíves figyelmébe ajánlom azon tények figyelembevételét, melyek bizonyítják, hogy a sztálinizmus a trockista elképzelések pontos megvalósítása a gyakorlatban – Trockij nélkül.

VIII. 24. Budapest

Vérteskozma

1968. augusztus 21. 9 óra 47 perc

8 órakor hallottam a rádióban, hogy Magyarország fegyveres erői átlépték a csehszlovák határt.

Nem érzem magam tovább párttagnak! Mi kell hogy legyen ennek a gyakorlati konzekvenciája – még nem tudom.

Holnap, 22-én lesz 13 éve, hogy hazajöttem.

Egy periódus – szerencsés periódus – befejeződött.

VIII. 27.

Vasárnap, aug. 25. Ritánál, ott volt P. Juli is.

Rita szerint Brezsnyev mintha komputerbe táplálta volna a kérdéseket a csehszlovák ügyben. USA-elnökválasztás, közeledő pártkongresszus ellenzéki többséggel stb. stb., és a komputer azt felelte: azonnal megszállni.

Csak az emberek érzéseit nem táplálta be.

És a csehek csodálatos önuralmát. Tartózkodnak az összeütközéstől – evvel cáfolják a beavatkozás szükségszerűségét. Viszont senki se vállalkozik kormányalakításra.

Persze- derült ki beszélgetésünk során – a csehek se az ebhűség csodái. Nagyon reális „kis-ántánt” – Csehszlovákia-Románia-Jugoszlávia – céljaik vannak. A cseh demokraták gondolkodás nélkül szövetkeznek a román szektorokkal…

Szvoboda, Dubcsek (akit már árulónak is nevezett a Ton Izvesztyija stb.) visszatért Moszkvából valamiféle kompromisszummal. Nem lesz egyik-másik majd újabb Nagy Imre?

VIII. 29.

Szociológiai lombik

1. Pontosan kielemezni, mi volt (és mi lesz) azonos a cseh 1968 és a magyar 1956 közt.

2. Számba venni, mi a különbség

a) Csehorszég győző államhatalomb) Csehország nem volt megszállva

c) Csehország szláv testvér megszállása és a cseh demokrácia és a magyar autokrácia közti történelmi különbség

3. 1968 már tudta, mi volt 1956-ban

4. Hogy Sz voboda nem Dobi és Dubcsek mégse Kádár – és ha ezt jól disztingváljuk

mik az etnikai és társadalmi különbségek.

IX. 3.

Csehszlovákia

A szuperhatalmak nem tűrhetik, hogy érdekszférájukba tartozó kis államok saját akaratukat érvényesítsék.

Ezt a tényt tudomásul kell venni.

Magyarország kénytelen volt Szlovákiába bevonulni, amint Szlovákia kénytelen volt ezt elhinni és ebbe belenyugodni.

Csak megideologizálni ne kellene – nem is használ, sőt nevetséges. Mint ahogy nevetséges a lelkesedés, ha „történelmi szükségszerűségek” történnek, mert ezek szomorú dolgok, és nem emelik az emberi méltóságot. Ha valaminek így muszáj történni – kinek akarjáék szuggerálni, hogy az lelkesítő is?

IX. 15.

Egyenlőségjel tehető-e

1919 és 1968

Kommunista Pártjai közé?

Nem!

De mit kellene csinálni, mit kellene mondani.

Néma vagyok és tehetetlen.

Szégyen!

IX. 26.

Úgy érzem magam, mint azok a németek, akik távol tartották magukat a fasizmustól (vagy távol tartották maguktól a fasizmust) és most mégis szégyenkezniök kell. Még csak nem is kussoltak, de nem is ordítottak.

IX. 28-30.

Az NSZK úgy látszik, legalizálja a kommunista párt létezését.. Miért? Röviden, fő vonásaiban:

1. A tavaszi franciaországi események tanulsága, hogy egy legális parlamentáris reformista KP cseppet se veszélyes, és biztosabban bevonható az établisement-ba, mint egy kiszámíthatatlan, robbanékony illegális szervezet.

2. Látszatdemokratizmus elfogadhatóvá teszi a neonáci párt működését.

3. Sőt, nyilvánvalóvá akarja lenni a kommunista párt választási kudarcát, melyet a cseh kérdésben elfoglalt álláspont biztosít...

X. 26.

Forradalom

A barikád semmi a repülőgép ellen.

És így a párizsi diákmegmozdulás és sztrájk egy visszaesés (az anarchizmus – gondolom, Lenin mondta – büntetés a mozgalom renyheségének hibáiért).

De (bár De Gaulle okos ravaszsága mentette meg Párizst s vérontástól) a tény, hogy a munkások – 10 millióan – sztrájkoltak, ez egy olyan nóvum, amire a „jóléttársadalomban” már nem is számítottam.

De van egy újabb taktika, mellyel szemben a katonai erő szinte tehetetlen:

Passzív rezisztencia, mely megőrzi az intaktságot.

Ez a cseh taktika most, 2 hónappal augusztus 21. után győzelmesebnek látszik a barikádoknál is. Ott, a barikádokon, a legjobbak elvéreznek, a gyengék pánikba esnek. Itt az erősek a hyengék kívánságának megfelelő taktikával erősödnek.

Az erdedmény még nem értékelhető. A történészek, etnográfusok, filozófusok rájöttek, hogx az isteneket emberek formálták.

De abból is látszik ez, hogy gonosz, féltékeny, hatalomvágyó és főképp bosszúálló minden isten.

Csak a kicsik, az angyalok, a szentek, a jelentéktelenek kedvesek és jók. Az alacsonyabb rendűek: szanitécek, dajkák és olyan manók, akik maguk ápolják magzatukat, és apukák, akik szántani, vetni tanítanak és ácsolni.

X. 27.

Meg kell becsülni az észt – de túlbecsülni nem okos dolog.

A NEM javított változata

NEM

NE TÚL KORÁN – EZ VOLT A GYÖTRELEM

NE TÚL KÉSŐN – EZ MA A FÉLELEM

és hogy ne szélütötte kéz, lehervadt akarat őrizze oszlástól tetemem, féltse nincsben tengődő életem, halálfélelem ne fogja marokra szívem és merjem mondani

NEM

VÉNSÉGEM HITVÁNY HAVAIT NE FÉLTSEM,

ÉRTE AZ IFJÚ KATONÁT HARCBA NE KÜLDJEM

és mondani hadd merjem: mikor jövendöltem, tévedtem.

Mikor már egyetlen Igen van csak:

a NEM

A KÁRHOZAT: LÉT, MELYÉRT HAZUGSÁG A VÁTSÁG

A nagy parázna nem a gyönyör combjai közt lakik,

de a száj barlangjában, melyből Testvér

kiált feléd és nyála megvakít.

A KEGYELEM ne legyen Kegyelem.

Ó félelem, ó gyötrelem!

JÖJJ, SZERELMEM - LÉTEM ELŐTT VOLT NEM!

XI. 8.

Malraux-t olvasva

úgy szerettem volna élni, mint ahogy Malraux élt. Csakhogy én – és ez nem esetlegesség, hanem életem substanciájához tartozik – egész életemben csóró voltam – ésd ezért jó könyveket írtam ki magamból.

Egyébként Sztálin apánk mentette meg az életemet. Sokféle tudásom, mindenféle társaságban helyemet megtaláló modor, az (akkor) szinte tökéletes nyelvtudás és megbízhatóságom felderítőnek predesztinált. Csak Sztálin apánk gondoskodása vitt el 4000 kilométerre a frontoktól, ahol ágyúlövést se hallottam – és a mai napig is élek.

A szabadságért való harcnak már csak egy eszköze maradt – népnek, embernek egyaránt – a passzív rezisztencia óvatos, de szakadatlan, mindenütgt és mindig ható élete.

A konformizmus és a manipuláltság ellen is ez a passziv,de egyben folyton aktív rezisztencia véd.

XI. 23.

Már megint kaptam egy plecsnit. A Kunnéval és a Szamuelynéval egy csomóban.

Undorító plecsnik. Ha havi 600 km autóhasználatot kapnék, annak volna értelme. De még jobb volna, ha semmit se adnának – noha akkor meg ezért dühöngenék…

XI. 24.

5 év

a párt alapítása óta majdnem negyedszázada, hogy a párt „vezeti” az országot, és meg kell állapítani, vagy mondjuk, be kell vallani: a munkás nem érzi magát az uralkodó osztály tagjának!

Ezen az se változtat, hogy nagyon sok vezető a munkásosztály soraiból került ki. De ki-került a soraiból, „kiemelkedett”, de kint van belőle, és nem munkás, hanem funkcionáriusként – funkcionál.

XII. 1.

A forradalmi ellenállás

megszálló vagy országon belüli forradalomellenes (bármilyen jelszóval jön is) modern hadsereg ellenfelei a

passzív rezisztencia,

mely a legkönnyebben lesz egységes és megteremti szervezeteit. Ebből, ha az efektivitás veszélyben van, spontánul fejlődik a gerilla – alulról felfelé, kicsiből naggyá.

Ezt kell tudni, mióta a barikádokon játszva törnek át a tankok, és a hegyekben szerveződő Che itt Európában csak az egyetemeken hatékony, már amennyire lehet.

A csehek Svejk, a derék katona passziv rezisztenciája ezt bizonyítja, és bizonyítja, hogy a SZU 1956-ot képzelte el alapnak, a csehek pedig 1956 tanulságaiból vonták le a következtetéseiket.

Persze a magyar Bach-korszak is (más katonai és közigazgatási viszonyok közt) hasonlított már. Csak az a kérdés, lehet-e ebből győzelem, vagy a kompromisszumot klényszeríti ki az ellenfélből. De vereség nem lehet belőle.

XII. 25.

Azt, hogy az én regényemet ki lehet-e nyomtatni, ahhoz sok mindenkit meg kell kérdezni, sok mindenki tetszését kell mérlegelni. De hadsereget küldeni a határainkon túlra, ahhoz nem kell se minisztereket, se a parlamentet, se a Központi Bizottságot megkérdezni.

Erre elég a Varsói Szerződés bizonyos pontja – nem is tudom, melyik. De azt meg se kellett vizsgálni, hogy az a pont érvényesíthető volt-e abban a szituációban, amely augusztus 21-én volt.

És most, a karácsonyi számban Egyértelmű politika címen a szocialista demokrácia erősödése példájának nevezik a csehországi beavatkozást.

„Példa volt erre legutóbb a különböző rétegek magatartása a csehszlovákiai válság tetőfokán, amikor cselekedni kellett, és meggyőződéssel cselekedtünk is.”

Kellett, kétségtelen. De kényszerből és meggyőződés nélkül. Ki, mikor, kit, hol győzött meg arról, hogy nekünk be kell majd vonulnunk. Kész tényeket tudott meg a nép, az állam és párt vezető testületei is.

XII. 27.

A szörnyű és gyönyörű világ

Az amerikai űrhajós percnyi pontossággal érkezett vissza 800 ezer kilométeres útjáról, miután többször megkerülte a holdat, televíziós és fényképfelvételeket készített. A „konkurens” Szovjetunió és űrhajósai gratuláltak, és gratuláltak államfők, és gratulálhat mindenki, aki csak akar.

Én is gratulálnék, ha Amerika nem most közölné, hogy Phantom repülőgépet szállít Izraelnek, ha Kína nem robbantott volna ma újabb atombombát, és ha a szovjet pártküldöttség nem azért jelent volna meg Prágában, hogy nem túl gyemngéd erőszakkal „térítse jó útra” a csehszlovák kommunista pártot – és államot…

XII. 30.

Mérleg:

3 év alatt 3 plecsnit kaptam, de 3 ½ éve hiába igyekszem kiadatni a regényemet.

Sok fiatal kissé cinikus jelmondata máslképp szól, mint az én zászlószalagjaim. Az ő jelmondatuk:

„Azt szeressük,. ami van.”

XII. 31.

Szilveszteri záróvicc:

„Ha Brezsnyerv funkcionárius-despotizmusa és Mao egyenlősdi-katonai szeemélyi kultusza közt volna csak kizárólagos választásom – úgy, azt hiszemn, Maót választanám. Már csak azért is, mert Maó messzebb van.”

Forrás: Lengyel József noteszeiből 1955-1975. Magvető, 1989.