Lapszemle

ű

Ezt Sütő Andrástól tudhattuk meg a Rigó és Apostol című, 1973-ban megjelent művéből. Az erdélyi magyar irodalom klasszikusa azt fejtegeti, hogy „Mi a székely nép titka?” „Egy mondatban így fejezhetném ki – írja Sütő András -: a történelmi leckék közül megtanulta a legfontosabbat, a kivárás művészetét. Nem a reményvesztettek szunnyatagsága ez, inkább valamely titkos kapcsolat a jövővel, az idő mélyén érlelődő valósággal.”

A 2019-es Székely Kalendáriumban találkozunk Sütőnek ezzel a megállapításával. Kézdivásárhelyen készítik ezt a kalendáriumot, Kocsis Károly szerkeszti, és az idei immár a 16-ik kiadás. Időt álló vállalkozás. Roppant gazdag, mondhatnám kézikönyv a székelyekről, örömmel olvastam.

Persze, a Kalendáriumot tanulmányozva, megtudhatjuk, hogy a kivárás művészete nem valami felhőtlen szórakozás. Különösen nem az, amikor rájövünk, hogy szép hazánkban mindig el akarnak venni tőlünk valamit. Hollanda Dénestől, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szülőatyjától megtudhatjuk, hogy a kommunizmus idején „az anyanyelvű oktatás elsorvasztása elsőrendű pártfeladatnak számított”. De ez azóta sem változott. A marosvásárhelyi műszaki egyetemen máig sem hozhattak létre magyar tagozatot. De most már az orvosin sem hozhatnak létre. Tökéletes a folytonosság! Divatos szóval: a kontinuitás… Hogy nekünk is legyen egyetemünk, a Sapientiát magyarországi támogatással hozták létre.

Pedig sok tehetséges magyar fiatal van még Romániában, akiknek előmeneteléről gondoskodni kellene – és ez, ha már itt élünk, a román állam kötelessége lenne. A Kalendárium bemutatja, például, Imets Tamás innovátort, aki tavaly érettségizett Csíkszeredában. Ez a fiú feltalált egy robotot, amely tulajdonképpen egy emberi gondolattal vezényelt kerekesszék. És feltalált egy drónt, amivel könnyebben felkutathatók az eltévedt emberek, vagy pedig a romok alá szorultak. Milyen jól tanulhatna ez a fiú, milyen jól fejleszthetné a tudományát itthon, szép hazánkban, egy anyanyelvén működő műszaki tudományegyetemen! Különben el fog menni… – Üssünk a szánkra, hogy ne így legyen…

Szép összeállítást olvashattunk a Kalendáriumban a régi székely házról. Kicsike épület, nem valami palota, „de a családot összetartó erős kapocs”. A házban a család tagjai „összebújnak, akár a madarak a fiókáikkal”. És ma is hat bennük az együvé tartozás ereje. Erre érdemes odafigyelni! Lukács Zoltán kertészmérnöktől pedig megtudhatjuk, hogy mennyire szenvednek a fák a klímaváltozástól. Pusztul ki a vadgesztenye, a platán. És ilyet sem láthattunk még eddig: sárga levelet hajt az akác. Vagyis előre jelzi a pusztulást. Ez – a szerző szerint – arra figyelmeztet, hogy a fák esetében is jó lenne visszatérni az őshonos fajtákhoz, mert azoknak az alkalmazkodási képessége sokkal nagyobb. Japánban, például, a páfrányfenyő túlélte az atombomba támadást. Nálunk pedig a hársfa és a diófa ellenállóbbnak bizonyult az újabban telepített fafajtáknál. Tehát, van mit tanulni a természettől…

A Kalendárium lapozgatása sok örömet szerezhet – ne hagyjuk ki ezt! Sok olyasmit ismerhetünk meg belőle – recepteket, nyelvi fordulatokat, különleges virágokat és még rengeteg egyebet – ami elviselhetőbbé teszi ittlétünket. Arra int, hogy még itthon is boldogulhatunk. Nyilván, ha boldogulni akarunk..

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. augusztus 28.