Sajnálatosan rövid kell hogy legyek itt: nemcsak mert számosan vannak hívei a túlbeszélés nélküli tájékoztatásnak, hanem mert egy olyan kötetnek, melyben harmincöt szerző 355 oldalon adja közre összetartozását, valójában a „mindenki egyért” tónusában, ott méltó hangsúlyt kell kapjon a „egy mindenkiért” tapasztalati tudása is. Így eshetett, hogy midőn a Károli Gáspár Református Egyetem villódzó tárgyi gazdagságú Károli könyvek sorozatában megjelenik egy kötet, amolyan „szólhat ez bármiről”, vagy „szép általánosságban” valamely bölcseleti területről is… – mindez kevés lenne arról, ahogyan a kortárs szerzők sokasága a média és a kultúrakutatás nemcsak tapasztalati anyagának, hanem egész szellemiségének visszatükrözéséről értekezik. Ilyen az alapélmény a Spannraft Marcellina – Tari János szerkesztette kötetről, mely A kultúraátörökítés médiumai címen jelent meg.¹ Az első, látszatra felületes, mégis megokoltnak látszó alapozó kérdés: márminthogy Tari János szerkeszti saját magának a születésnapi meglepetést…? Kedves ötlet, de kicsit talán hétköznapi is…?! Ám magában a kötetben ez sokrétű kommunikatív értelmezést rejt magában. Önkényesen válaszolok csupán arra, miként is lehetséges e kölcsönhatások eredőjét éppen Tari János felé beállítani.

Persze, a szakmai életutakat és szerzői életműveket hozsannázva körülvevő legtöbb kötet kevésbé tud a teljes meglepetés hatásával elbűvölni bárkit, aki sok évtizede a pályán van és ott elismertté vált. Így aztán nem is igen lehet valódi születésnapi „meglepi”, vagy ha mégis, akkor sokkalta szuverénebb tématerületek elemi kölcsönhatása szükséges ahhoz, hogy ami ismerős, az is meglepetés lehessen. Ezekből következik, hogy kellett és volt is végtelen számú felület, ahol hasonlóképpen találkozhatott az üdvözlendő a köszöntésére készülő kollégák írásaival…, így hát nem véletlen, hogy nem is egyszer maga a Gratulatoria főszereplője rendezi össze a kedvére való írásokat, cikkeket, tanulmányokat, visszaemlékezéseket, fotóanyagot, publikációs jegyzéket is. E téren az sem kivételes, hogy az üdvözlés (már várható, készülődő) alkalmát akár Ő maga, akár szakmai környezete kihasználja egy tematikus konferencia megrendezésére, köszöntésre, népes előadói gárda részvételével, választékos körülmények között. Nos, erről sem maradhat le a jelölt, aki nemegyszer kapcsolathálója, címlistája, életútjának partnerei, kutatásainak útitársai, sőt vizuális ismeretközlő műfajban még főszereplői is voltak vagy lehettek korábbi műveinek. Hát éppen ezért, s mert a néprajzi dokumentumfilmezés, ismeretterjesztés, fényképezés, muzeológia, vizuális ábrázolási iskolateremtés, nemzetközi színtéren mutatkozás sem magányos szerzői műfaj, ez esetben Tari János volt az, aki nem kerülhette el, hogy saját szülinapját közkinccsé tegye, a kultúraközvetítés területén eltöltött évtizedeinek megannyi partnerét megnyerje egy-egy előadás, video-üdvözlet, tanulmányközlés vagy multidiszciplináris ismeretanyag szerzőjeként a részvételre. Ebben tehát nemcsak partner, munkatárs, főszereplő, kolléga volt és lehetett, hanem életút-adta korhatár betöltésével elismert tekintélyű oktató is, vizuális kultúra terepén járatosként filmkészítő, a narratív tudásminőségek közötti összekötő szerepben pedig ismeretátadó, közvetítő aktor épp annyira. Ez értelemben véve a kötet négy nagyobb fejezetének mintegy minden szereplője-szerzője egyúttal Tari János életpályájának részese, segítője, fölhasználója, élményszerző és közlésformáló alkotója, tudósa és kérdezője, elismerője és munkása egyaránt. A köztük lévő és élő kapocs (mint azt a konferencia előadóiként is tanúsíthatták) reflektál Tari Jánosra, ráadásul az egyes fejezetcímek is körülírják ezt a multidiszciplináris összhatást, „Gesamkunst” értelemben vett intellektuális összefonódást, spirituális és kontextuális közreműködést.

A könyvbéli fejezetek közötti kölcsönhatások néha nem is a direkt textuális közegben, szövegszerű utalásokban kapnak hangot, áthallást vagy utalást – mint a bevezető blokk video-üdvözleteinek és köszöntéseinek tónusát tekintve –, hanem a szellemiség, a látószög, a kereső (s ebben az értelemben a filmes-operatőri fókusz a tudományos inspirációkon belül is megjelenik, mint – csak példaképpen, de nem teljes névsorral – Péterffy András, Rák József, Kutai Gergely, Annie Griffin vagy Béres István – Korpics Márta írásaiban) és a rátaláló optikai analógiák (Gábor Anna, Verebélyi Kincső, Szabó Zoltán, Hoppál Mihály, Östör Ákos, Zempléni András vagy Sz. Fejes Ildikó tanulmányában) együttes értelmező használatában. E multidiszciplinaritás továbbá átsugárzik a mindezeket megelőző fejezet, a Köszöntők aspektusaiból is (Voigt Vilmos, Mihályffy László, Kárpáti György vagy Sárközi Mátyás videoüzenetének tónusai révén). Balla Péter rektor és Sepsi Enikő dékán, Szacsvay Éva vizuális kutató, Kézdi Nagy Géza vagy Csorba Judit pályatársak, Marcus Banks vagy H. Bagó Ilona, Sághy Mariann vagy Barabás László köszöntő szavai ugyancsak a nemzetközi színtéren is ismert vizuális szakember, multimedialitás vagy filmtudomány, néptánc vagy „érzékszervi néprajz” területén sok évtizeden át főszereplő ünnepelt kultúra-, hang- és képrögzítő eljárások, muzeológia vagy archiválástechnika területén is érdemi teljesítményű résztvevőjeként megfogalmazható eredményeit, kutatási és dokumentációs aktivitásait sorolják. A kötet végén található „életmű-jegyzék” csupán „melléklet”, ám ennek életút-eseményeit rögzítő fázisai, tanulmányok, cikkek, kiállítások, filmek, díjak és eredmények relatív teljességét bemutató mivolta afelől sem hagy kétséget, hogy zsidóságtól magyar néptánckutatásig, cirkusztól indián-szereplőkig, irodalomtól tananyagfejlesztésig megannyi színtér volt és maradt, ahol Tari János nemcsak jelen lehetett, de meg is maradt a befogadás- és közlésmódok, a tudós partnerekkel közös felfedezések eredményeiben, a diákjaitól munkatársaiig kiterjedő kapcsolatok sokrétűségével pedig érdemben hozzá is járulhatott a szemiotika vagy a filmtudomány, a multimédiás vagy közlésművészeti, kinetikai vagy szakrális fesztivál-közvetítési tudásfejlesztés sok évtizednyi perspektíváihoz.

Az életmű néhány elméleti és a filmezés számos gyakorlati összefüggéseiről komponált korábbi köteteit (legutóbb az ugyanebben a sorozatban megjelent A néprajzi és az antropológiai filmkészítés című kötetét, 2012) már különböző változatokban ismertettem, e születésnapi kötet azonban nem csupán üdvözlés-válogatás, hanem a spirituális találkozások esélyeivel gazdagító szaktudományi forráskiadvány, részint még egyetemi szöveggyűjtemény is, mely egy alkotói életút láthatóan és „fényképezhetően” eredményes fázisait is magába a közlésforma tiszta olvasati terébe vetíti. Néprajzi filmesnek, terepkutatásokon és tárlatokon egyaránt jelen lévő szerzőnek ekképpeni sokrétűsége pedig nem csupán a hazai néprajzi dokumentarizmus, hanem a vizuális közléskultúra valóban átörökíthető médiumait szolgáló küldetésesség jele is. Olyan elszántságé, melynek a néprajzi filmezésben, a képi közlésmódok, a szakrális események „leírásának” technikái terén megannyi változata van érvényben, s amelyek ahhoz a virtuális örökséghez tartoznak, amelyet a néprajzosok, kultúrakutatók, a kulturális örökséget kitartó technikákkal átadni próbálkozók ugyancsak elismert közvetítői a szakrális tartalmaknak.

A. Gergely András

1 A kultúraátörökítés médiumai. Tanulmányok Tari János tiszteletére. Károli könyvek, KRE – L’Harmattan, Budapest, 2018., 355 oldal