Utána vagy általa…?

Egy alapkérdés a vírusos 2020-ban

Nem, sajnos nem illeti több védelem, kényelem, kímélet az Olvasót, mint ahogyan a Szerzőket sem. Egy kor, kortünet, egy korszak is lesz lassan már, amit a vírus-hozta rémületben, pusztulásban, közös félelemben töltünk el. S még messze nem járunk a végén…! Tíz- és százezrek pusztulnak tőle, de ez még csak a korai időszak talán. Nem dolgom, nem is habitusom a károgás… – de hát mindannyian tudjuk, miképpen rejtőzik, búvik meg, mutatkozik vagy csak fenyeget a COVID, részletezni sem kell ezt. Ami fontosabb: találunk-e a létezése kérdésére választ! Válaszokat – hogy pontosabb legyek, eltérő és rugalmas feleletet a kitettségre, a káoszra, a félelmekre, a rejtetten néma vagy harsány megoldásokra, a hivatalosra és a magánérdekűre… Egyáltalán: van-e „hivatalos”, amire hitelt lehet adni, s van-e más, mint magánrettenet, ami esetleg nem terjed tova jobb esetben…?

A rész-válaszok hosszú sora rejlik a mindennapi beszélgetéseinkben, a flegmákban és a megfélemedésben, a nagyzolásban és a sebezhetőségben egyaránt. De mit mondanak a véleményhordozók, a „hivatásos megmondók”, a közgondolkodás formálói, a köztünk élő kiválóak? Van-e Nekik is rettenetük, menekvésük, bátorságuk, közönyük, tartásuk, reményük…? Vagy csak szenvednek, mint bárki más…?

Nos, erről a végtelenségig lehet pampogni, attól félek. Félelmem nem is érdekes, s annál is kevésbé, mert a reményt keresők, a hitet adók, az optimistán jövőképzelők nálam sokkal rétegzettebb, tisztább, látványosabb hangot formálnak minderről abban a kötetben, melyet a Noran Libro és a Szépírók Társasága adott közre hirtelenjében, még közvetlenül a kora-nyári fordulat idején.¹ A „beharangozó” kötet-hátoldali szöveg (mely egyúttal a kiadói oldal „reklám”-anyaga is) nem titkolja az időhöz kötöttséget, a friss élmény kétes közvetlenségét: „Soha ehhez hasonló könyv nem jelent meg – nem csak Magyarországon, hanem sehol a világon. És nem is fog. Nem csak azért, mert talán megszabadulunk a járványtól, esetleg annak következményeitől, hanem mert ilyen hitelesen és felelősséggel gondolkodó szerzői gárda nem hozható még egyszer össze egy kötetben. A legkiválóbb magyar gondolkodók sokasága keresi napjaink nehéz kérdéseire a választ gazdasági, politikai, történeti elemzéseken keresztül, vagy éppen személyes tapasztalatuk alapján kifejezve reményeiket, aggodalmaikat. A 44 szerző között olvashatjuk történészek, politológusok, filozófusok, közgazdászok, írók elgondolkodtató történelmi visszatekintéseit, elemzéseit, vízióit”…

Az elgondolás valóban rangos. Talán nem bizonyos, hogy a világon az egyetlen – de becsüljük meg akár elsőként, akár magyarként, akár esélyként a végiggondolásra! S akkor kiváló lesz azonnal. Kérdés marad persze, mire megyünk a „mások véleményével”, képzeteivel, asszociációival? Meddig elég, mire jó, miképp tudatosító az, ha ismerjük Ágh Attila, Falus András, Gombár Csaba, Iványi Gábor, Kukorelly Endre, Vida Gábor, Várszegi Asztrik, Romsics Ignác, Spiró György, Csepeli György, Péterfy Gergely, Gábor György, Markó Béla, Tompa Andrea, Végel László, Ungváry Rudolf, Lányi András válaszát…? Lehet-e „egybeolvasni” a „nemzet kertésze, Bálint gazda és Bod Péter Ákos, Ferge Zsuzsa és Lengyel László reflexióját, Vámos Miklós vagy Háy János, Gombár Csaba vagy Beer Miklós szentenciózus gondolatmeneteit…? S ebből negyvennégyet, egyenesen és közvetlenül – de még a vírus-ciklus első fázisában, amit ma már a második árhullám halványít el…? Utána vagyunk-e, s ha igen, részben, talán… – miközben pedig éppen most szökik fel az újabb áldozatok fertőződés-mutatója…?

„Milyen világ vár ránk a koronavírus-járvány után? Milyen gazdasági, politikai és társadalmi változásokat idéz elő a járvány? Hogyan befolyásolja személyes életünket és kapcsolatainkat a bezártság, az egymástól való kényszerű távolságtartás? Hogy jutottunk ide? És mit tehetünk, hogy csökkentsük egy hasonló világjárvány kialakulásának lehetőségét? A kötet segít az olvasónak fogódzót találni egy olyan időben, amikor kérdésessé válik és megváltozik mindaz, amihez hozzászoktunk. Fogódzót ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, milyen lehet a világ a vírus után, és milyen világot szeretnénk magunknak és az elkövetkező nemzedékeknek…” – így a fülszöveg… S ha a vállalható ködlő tónus, a derengő fénybe pislantó ébredés kegye megengedi még, a válasz-sorokat a maguk fölidézhetetlen, ámde épp ezért értelmes és érdemes mivoltában kell gazdag esszégyűjteménynek, közéleti reflexió-készletnek, gondolkodói sejtésnek tartanunk. Olyasminek, amit a sarki vagy piaci beszélgetésből senki sem visz haza, de még a sajtós-világhálós kapirgálásból sem. Valamiképp éppen arról szólnak ez írások: mit ér az ember, ha nem-élése az alternatíva, ha nem-válasza a talányok kulcsa, ha a lappangó pusztulást is méltósággal lehet vagy kell is tekintenie…?!

A vírus léte és sodrása közös dráma. A válaszok meg egyediek, ennyiben színesek, találékonyak, szakszerűek is, emberiek is. Ez jó, ez kell is, érdemes is a belátó figyelemre, a nyitott tekintetre, az érdemi gyarapodásra. Nem mert „A” megoldást kínálják, nem mert „ők tudják jobban”… Hanem mert a sokféleség egyediségében a közös „eredő” a létbizonytalanságra adható, a még lehetséges, a még érdemes értelmes válasz önmagában is erő. Sokszorozó erő, mely a „konteók” ellen vagy a sötét tompaság ellen hat, a kósza hírek és pletyók világából a lehetséges lét válaszaira ébreszt, a talány mögötti közös értelmezést kínálja végtére is. Közéleti emberek, jeles gondolkodók, ki lelkipásztor, ki meg költő, politológus vagy történész, érzület-etikától áthatott vagy teológiai teleológiát forszírozó, jogias vagy járványszakértői érveket hangoztató lehet. Impressziók, talánykodások, részválaszok ezek, de épp megosztható közös jelentéskörük az, amit immunológiai tényezőként vehetünk figyelembe, intellektuális kalauzként érthetünk meg teljessége esélyével. Nem többet, a negyvennégyből csak néhány címet fölidézve is jól előviláglik ez: Vámos Miklós „Szép új világ”-ként vezeti be körképét, Zilahi Anna „A világ mint meglepetéstér”-ről fogalmaz, Vida Gábor a „Folytatni vagy újrakezdeni” alapkérdést exponálja, Ferge Zsuzsa „A világ a vírus után” alapon adja szinte a könyvcím körvonalait, Ágh Attila „Európa megújulása” körül lamentál, Romsics Ignác „A pestistől a koronavírusig” tart érvényesnek egy történeti kórrajzot, Bozóki András az „Orwell után – szabadon?” kérdéssel packázik, Csányi Vilmos „A világ összegabalyodott, mindig” tónussal nyugtat meg, Falus András „A félelmem bére” alapján kezd tisztázó mérlegelésbe, Gábor György „A történelem jelenkori fogságában” alapon tekint a járvány lényegébe, Ungváry Rudolf „Hétköznapi jövőt” kínál magyarázatként, Lengyel László „Történelmi leckének” minősíti a helyzetet, Markó Béla „A jövő század most van” egyszerűségével érvel, Beer Miklós „Új világrend?” kérdéssel pontosítja az állapotrajzot, Tompa Andrea „Köszönet, bocsánat, könny, harag” címen emeli ki az „alatt” és az „után” állapotában „a sírás és a jó helyre célzott harag” szándékát, Gombár Csaba „Virul-e majd a világ?” klasszikus költői kérdéssel válaszol, Csepeli György a lakonikus „Mene, Tekel, Ufarszin!” babiloni jóslatát fordítja le „Game over!” jellé, hogy megértsük a történések javát, amelyről Isten üzent türelemfogytán. A kötetzáró írás Spiró Györgytől is ezt a „világrendszer ingatagságát” és a hazugságra épülő titokrengeteget sugallja, mintegy kódaként a címmel is pontosítva: „A lázas álcselekvés vírusa”.

Messze távol álljon tőlem a sokféle tónus „egybeolvasata”. Annyi azonban kihangzik a talányos, a markáns, a szánakozó, az együttérző és a reményteli válaszokból is, amit Lengyel László „Akhilleusz-dilemmának” nevez mint totális, a járvány által generált globális fogyasztói problémát: a „pénzt vagy életet” kérdésre adható válasz magába rejti az emberiség útválasztási kényszerét, „a rövid, de gazdagabb és mohóbb életet választja, vagy a hosszabb és visszafogottabb életet”? A különvéleményeiről jól ismert Lányi András még alá is húzza: kénytelenek leszünk immár megváltoztatni Földünk használatmódját, a biodiverzitást, az élelmezésbiztonságot, a regenerálódásra érett mezőgazdaságot, a fosszilis energiától totálisan mentes rendszerről való gondolkodást, ahogy Ferge Zsuzsa is a mélyszegénység, a koronavírus visszafordíthatatlan hatására figyelmeztet a nyomor és az egyenlőtlenség összefüggései között, Szalai Erzsébet pedig mint válság-alternatíváról ír esszéjében, analógiaként a tragikusan növekvő munkanélküliséggel, az ezzel együtt járó világméretű recesszió pusztító háborúval felérő összhatását emelve ki. Beer Miklós püspök még figyelmeztet: a pandémia elérte az emberiség „ingerküszöbét” – de tónusában ez is egybecseng Végel László szavaival: „az életformánkat megváltoztató sunyi járvány… szélsőséges módon kisegíti belőlünk azt, ami eddig is jellemzett bennünket. A jót is, meg a rosszat is. Mi teszteljük a koronavírust, a koronavírus pedig tesztel bennünket”…

A teszten persze máris elbuktunk. A halottak számával, a megfertőzöttek százmillióival. Meg a kezdettel és a még el sem következő véggel együtt. Részben már megmérettünk, és igen esendőnek találtattunk… S hogy „utána” vagyunk-e már a még lehetségesnek, vagy épp a végítélet ide alatt, ez leginkább olvasatok kérdése. Annyi azonban mindkettőben benne rejlik, hogy a vírus által homályosan belátható jövő már valóban nemcsak a jelen meghosszabbodása vagy a múlt nyúlványa. Hanem – ahogyan a kötet címlapja is sugallja – a vírusvilágok sötét terében papírvékony lélekvesztőn imbolygó emberiség időleges élménye. E kötet az idő és az időlegesség lenyomata marad akkor is, ha már nem lesz, ki elolvassa talányos sorait.

A. Gergely András

1 Vírus után a világ. Noran Libro - Szépírók Társasága, Budapest, 2020., 302 oldal