A moldvai csángók identitásproblémáiról, politikáról való gondolkodásukról „magyarból jövet”

„Tán nem vagyunk, tán nem is voltunk

Tán nincs jövőnk, tán nincsen múltunk

Tán nincs házunk, tán nincsen nyelvünk

Hol a pap, ki mondja, nem éltünk”

/Kormorán: Fahíd Csángó földön (részlet)/

A moldvai csángók identitáskérdése

Előhang

A „gyarló” ember kultúra iránti tiszteletlensége nem csak a gyarmatosításban jelent meg, mai viszonylatban is él e szempont aktualitása. Ez mutatkozik meg a csángók esetében is. A román állam mentalitása, illetve intoleranciája Velük szemben megnehezíti a csángók helyzetét. Nem csoda, hogy ha volt is nemzeti törekvésekre igény, ez az idő múlásával, a körülmények alakulása miatt teljesen kiveszett az emberekből.

Írásomban arra próbálom megtalálni a választ, vajon sikerült-e a balsors árnyékából kilépnie e népcsoportnak. Elismerik-e valaha a népcsoport létjogosultságát? Először a csángó nép gyors történeti áttekintésével kezdem, nevük eredetével, érintve ezzel a kulturális területeket is; hogyan élnek, milyen atrocitások érik őket vallási és anyanyelvi tekintetben, mi tükröződik költészetükben. Többek között Boross Balázs pusztinai csángókról szóló terepmunkáit veszem alapul esszémben az életmóddal kapcsolatos kérdésekben, majd személyes benyomásaimat írom le ezzel kapcsolatosan. Ahhoz, hogy számomra ezt az új kérdést jobban meg tudjam érteni, kultúrájukban való elmerülés elengedhetetlen. Vajon milyen körülmények között élnek? Befogadóak egy „magyarból” jött magyarral szemben? Milyen szinten hatott rájuk a politika? Milyen mértékben változtatta meg az életüket, a sorsukat az, amiről egyfajta felsőbb elit helyettük döntött.

Egy másik oldalról, pontosabban a költészet által is szeretném megérteni a csángó nép gondolkodását, problémáját, melyben Iancu Laura néprajzkutató, csángó költő alkotásait elemzem és hozom párhuzamba a moldvai csángók helyzetével. Felvetődik ezzel kapcsolatban olyan kérdés, vajon minden versben ott van-e a reményvesztettség, a fájdalom, amely eme etnikumot érinti? Esetleg megjelenik némi remény, hogy elismerjék őket autonóm népcsoportnak?

Végezetül összegzem az elmondottakat, konkretizálom a kérdéseimre adott válaszokat, majd egy általános konklúziót levonok arról, változhat-e helyzetük a politika révén, vagy a csángók helyzetének örök dilemmája marad már a politikai döntésektől való félelem? Mit jelenthet maga a politika egy csángónak? Ezekre a kérdésekre próbálom megtalálni a választ.

„Szemünkbe mondja: életetek álom

Nem vagytok, mert nem akarom, mert én nem kívánom.

Nincsen az a híd, falunk határán

Mi száz éve ott áll, száz éve rakták”

/Kormorán: Fahíd Csángó földön, részlet/

A moldvai csángók kérdése egyre többet foglalkoztatja az embert, egyrészt szívünkben mindig él a Trianon okozta fájdalom, mely gyökeresen megváltoztatta azoknak a népeknek – például a székely és csángó magyaroknak – a helyzetét, akik elszakadtak Magyarországtól.

Kik a csángók?

A moldvai csángók kérdése egyre többet foglalkoztatja az embert, különösen azokat, akiknek szívében mindig él a Trianon okozta fájdalom, mely gyökeresen megváltoztatta azoknak a népeknek – például a székely és csángó magyaroknak – a helyzetét, akik elszakadtak Magyarországtól. „Elnagyoltan” csángóknak a Moldvában élő katolikusokat nevezik (Tánczos 1997). Közelebbről a székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg egy már elenyészett „elvándorol”, „elszakad” jelentésű ige származéka, egy sor változással. Csángóknak elsősorban a moldvai magyarokat mondják (Mikecs László: Csángók (Bp., 1941). A Keleti-Kárpátok és a Prut folyó között élnek. Helyzetük a 16. században rendült meg, amikor a középkori magyar királyság is. Ekkor vált társadalmi helyzetük problémássá. A török-tatár hódítások negatívan hatottak a magyarok e csoportjára.ⁱ

Csángó Himnusz

Csángó magyar, csángó magyar

Mivé lettél csángó magyar

Ágról szakadt madár vagy te

Elfeledve, elfeledve.

A moldvai csángók helyzete, kultúrája

A moldvai csángók a Trianon utáni utódállamok legnagyobb számú magyar kisebbségével, az erdélyi magyarsággal kerültek egy államba. Mivel ekkora az arány, ez előmozdíthatta volna a magyar nyelvű oktatást ezen a területen, vagy akár az anyanyelven történő liturgiát. Azonban erre a román állam csángók elleni politikája miatt nem került sor. Nem történt meg a nemzeti integráció sem. Lükő Gábor írásai alapján a mai szaktudomány megkülönböztet Románvásár (Roman) környéki archaikus kultúrájú északi csángókat, a Bákó (Bacău) melletti déli csángókat és a Szeret, Tázló és Tatros mellékén élő székely csángókat.ⁱⁱ

Az oktatást tekintve a második világháború után közel tíz évig 35 magyar nyelvű iskola működött, de sajnos nem volt hosszútávon létjogosultsága ezeknek az intézményeknek, amik 1953-ig maradtak fenn ilyen formában, utána már folyamatosan szüntették be ezeket. Állandó fennmaradásuk számos szervezet ellenérzése miatt nem működhetett gördülékenyen.ⁱⁱⁱ Láthatóan már akkor is a politikai viszonyok erősen meghatározták e népcsoport nemzetérzésének kialakulását, pedig számos kezdeményezés állt a rendelkezésükre, hogy elinduljon egy autonómiáért folyó küzdelem.

A csángók nem vettek részt sem a felvilágosodás nyelvújításában, sem a polgárosodásban, amely megteremtette másutt a nemzettudatot. Valamint nem volt olyan vezető, vagy értelmiségi réteg sem, amely formálhatta volna a „magyarságtudatukat”.^iv

A teljes asszimilálódástól a katolikus vallás mentette meg őket. Azonban hiába rendelkeznek régre visszanyúló kultúrával, a román kultúra akarva akaratlanul hatott a népcsoportra. Részletesebben a kultúrájukról, szokásaikról Boross Balázs moldvai csángókról szóló írásaiban olvastam többet, e tanulmányokban bemutatja, milyen feladatokat lát el, milyen munkamegosztásban és hierarchiában él a két nem, milyen kapcsolat van férfi és nő között a mezőgazdaságban és a házban történő munkákban, a férfiak kenyérkereső törekvéseiben. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a hagyományőrző elemek mellett persze hatottak rájuk is a modern világ hatásai, tehát nem maradtak teljesen elszigeteltek a külső hatásoktól – de ezeket többnyire az új generáció faluból való kiszakadásának köszönhetik, így az oktatás és munkapiaci elhelyezkedés elemi módon rombolja a hagyománykötött életvitelt.^v

Mivel eddig nem rendelkeztem előzetes tapasztalattal a csángókkal kapcsolatban, szerettem volna kicsit megérteni, milyen akadályok jelennek meg a csángók mint etnikum előtt. Olyan akadályok ezek, amiket mi, Magyarországon élő magyarok magától értetődő adottságnak, hétköznapi feltételnek tekintünk. Az egyik ilyen, ami számomra a legmeglepőbb volt, hogy nem folyhat magyar nyelven az istentisztelet. Boross tanulmányaiban is empirikus tapasztalatként elhangzik, hogy bár imádkozhatnak magyarul, de nem a templomban. Kocsmában tudták megoldani magát a szertartást, miután a helyet felszentelték. Úgy hiszem, mindenkinek joga van ahhoz a mai világban, hogy saját nyelvén imádkozzon a saját vallásához tartozó templomban.

Ilyenkor elgondolkozik az ember a politika szerepéről. Miért van az, hogy el kell nyomni egy kisebbségi helyzetben lévő etnikumot a nemzetállamban? Dacból? Sértettségből? Ami a csángókat illeti, elég mostohán bánik velük sors ilyen tekintetben. Nem használhatják anyanyelvüket, csak maguk között. Nincs lehetőség arra, hogy magyar nyelven tanuljanak, nem tekintik őket önállóan létező csoportnak. Mindez mint „politika” még történetiségével együtt is drámaian alávető, érthetetlenül jogellenes.

„Jöjjön a pap, nézze a táncunk

Nézze azt, mit ezer éve járunk

Jöjjön a pap, nézze a táncunk

Nézze azt, mit ezer éve járunk”

/Kormorán: Fahíd Csángó földön (részlet)/

A csángók és a politika

Ez idézetek – melyek a Kormorán zenekartól származnak – vezettek rá, hogy a csángókról írjak. Melyik az a nép – merült fel bennem az elemi kérdés – amelynek identitását nem ismerik el? Akik elrejtőzve élnek, és meg kell bújniuk, mert az ő sorsuk megpecsételődött? Ki ez a pap, akinek bizonyítani kell, hogy létező, érző, gondolkozó csoport a csángó? Ha nagyon irodalmias szeretnék lenni, mondhatnám azt: a pap a politika metaforája eme dalszövegben. Hisz a csángó szerint lehet ez a pap éppen az, aki nem igazságos, aki pálcát törhet a nép felett, aki lenézi őket és megkérdőjelezi létjogosultságukat, mint románok között élő kisebbség. Hát nem ezt tette velük a politika is? Nem véletlen, hogy mostanában egyre többen foglalkoznak a csángókérdéssel – nemcsak kutatók, egyházi emberek és művészek viselik szívükön e népcsoport sorsát, hanem a politikusok is egyre inkább összeolvadva ez intézmények embereivel, próbálnak együtt segíteni. Kölcsönös részvétel ez a „veszélyeztetett kultúra” helyzetének megszilárdítására.

„Mondja nincs is patak, hol lelkünk megfürödhet

Mondja nincs Isten, ki hirdetni küldte

Mondja ki a csángók, nem magyarul énekelnek

Nem volt hazájuk, tán meg sem születtek”

/Kormorán: Fahíd Csángó földön (részlet)/

Példának okáért, akármilyen csángókkal kapcsolatos ténykedés folklórgyűjtők által, politikai tettnek minősül.^vi A csángó hagyományok betartására való törekvés is politikai töltetet kap. Az egyházi élet „átpolitizálódására” példa lehet, milyen nagy létszámú csángó vándorol a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, ami maga után vonja a „politikai felhangot”. A világháborúk idején ezért sem engedtek semmilyen folklórgyűjtést, sem szociológiai vizsgálatot. A politika minden részletet el akart tüntetni a társadalommal kapcsolatban, ami neki nem tetszett. Ebben az időben az, hogy a politika éppen létük igazolásának mentsvára lett volna, teljességgel lehetetlennek bizonyult. Holott a csángó kultúra igen régi időkhöz nyúlik vissza. Csodálatos, hogy ennyi év elnyomás után is megőrizték a magyar nyelvet, amelyet írásban nem is, de szóban alkalmazhattak. Bizonyos, hogy ez a tradíciókhoz való sziklaszilárd ragaszkodás is egyfajta reagálás a nemtörődömségre, amit a politikától „kaptak”, mielőtt az elszakadt népek identitásának kérdése fontosabbá nem vált volna.

Fennebb említettem, hogy a művészetet képviselő személyek is részt vállalnak a csángók elszigeteltségének megszűntetésében folyó harcban. Számos csángó költő próbálja írásaival felhívni a világ figyelmét erre a kisebbségre. Felnyitni Európa szemét, megértetni Európával, hogy az a helyzet, ami most körülöleli őket fájdalmas, keserű és rossz. Iancu Laura verseiben sorra jelennek meg az elhagyatottságot tükröző költői képek és ez melankolikus hangulattal tölti meg verseinek hangvételét. Szinte minden versében ott van a lehetőség a változtatásra – de vagy a külső körülmények nem engedik, vagy a belülről jövő félelem, e tettek politikai, vagy akár lelki következményeiről. A Vesztes világ című verse a példa az itt leírtakra.

Noha megjelent pár kezdeményezés a csángók elnyomásának megszűntetésére,^vii mégsem köszön vissza a költőnő írásaiban a boldogság. Miért is jelenne meg? Annyi szenvedést és gyötrelmet tudhat háta mögött ez a népcsoport, hogy hiába a kezdeményezés, azt a rengeteg fájdalmat és kételyt, ami generációk életét határozta meg, nem lehet kitörölni a köztudatból.

Viszont megjelenhet egy „de” is a történetben… Szép és jó, hogy ennyi törekvés van, de az érmének két oldala van. Mi történik akkor, ha a népcsoport egy része annyira belefáradt a saját identitásának megtalálásába, hogy már nem is igazán érdeke az, hogy mindenféle/fajta ember eldöntse, ki is akar lenni valójában? Hiszen a román állam akaratos beolvasztó politikája ki is ölhette az emberekből az önkeresésüknek értelmét.

Lehet, jobb volna a könnyebb utat választani? Hagyni, hogy sodorjon az ár? Vagy görcsösen ragaszkodni egy olyan megfoghatatlan dologhoz, ami nem is biztos, hogy megvalósul? Nyilvánvalóan sokan szeretnének Magyarországhoz csatlakozni, vagy legalábbis elismerni magyar kötődésüket. A politika számukra egy összekötő kapocs, amihez például a nyelvészek, vagy népdal-, és folklórgyűjtők által, illetve a csángók érdekeinek képviseletére megalakuló szervezet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége segítségével tudnak közelebb kerülni e kötődés elismertetésével, hallatni hangjukat, és az általuk elmesélt történetek, dalok, versek által megmutatni azt a világot és környezetet, amelyben élnek, főképp olyan emberek számára, akik – talán Trianon után megerősödő nacionalizmusnak köszönhetően – szívügyüknek érzik megváltoztatni a sorsukat.

Másik oldalról viszont egy olyan kultúrával állunk szemben, amely ugyan régi múltra visszanyúló értékeket képvisel, mégis a teljes asszimilálódás szélén áll. Példának okán, a csángó népesség identitáskérdése, a magyar kérdés Moldvában, az 1992-es népszámlálás óta szinte nem is létezik. A használt nyelv tekintetében a román kezd meghatározóvá válni és egyre kevesebb csángó érti meg a magyar beszédet. Véleményem szerint azok, akik beletörődtek a kialakult helyzetbe, nem igazán törődnek magával a politikával, vagy azzal, hogy nyelv és iskolázottság révén elérhetnek valamit, felhasználva a tudomány szakembereit arra, hogy helyzetüket új alapokra helyezzék.

Elmondható tehát, hogy a csángó nép egyfajta kettősséget él át. Beleégett a tudatukba a román vonatkozások zsigerszerű alkalmazása – gondoljunk az iskolákra, a közösségi életre, a templomban elhangzó mise nyelvezetére. Számos olyan esemény hiánya miatt nem alakulhatott ki bennük olyan mély és erős törekvés arra, hogy magyarnak ismerjék el őket, mint például a fentebb említett nyelvújítás, vagy a társadalmi elit hiánya. Nincs bennük már olyan visszacsatolási vágy, mint például a székely magyarok egészének esetében megfigyelhető.

Lehet, a csángók egy részének megfelelő a mostani helyzet. Sosem lehet általánosítani egy néppel kapcsolatban. Van, aki beleszokott ebbe a helyzetbe. Ugyanúgy végzi mindennapjait, de nyilván vannak radikális változásokat remélők, akik nem tudnak soha beletörődni abba a helyzetbe, hogy nem ismerik el hovatartozásukat. Ezek az emberek azok, akik minden egyes fűszálat megragadnak, hogy segélykiáltásuk eljusson értő/érző fülekhez akár a kultúra, a művészet akár a tudomány által. Mivel egyre több embert érdekel a jövőjük, számos kezdeményezés indul helyzetük javítására. Az, hogy egyre több ember írja le mindennapjaikat, problémáikat, törekvéseiket, talán felhívja az emberek figyelmét arra, hogy támogatást nyújtsanak. Mindegy hogy költő, kutató, politikus. Mint fentebb említettem, ezek törekvései összefonódnak. Ha az egyik nyit a népcsoport felé, nyitni fog egy másik is.

„Falu szélén kicsiny fahíd, száz éves fenyőből

Mesél Neked életünkről, a múltunkról, jövőnkről

Falu szélén kicsiny fahíd, pár lépés az égig

Itt van közel hozzád, messze van mégis”

/Kormorán: Fahíd Csángó földön (részlet)/

Felhasznált szakirodalom

Boross Balázs: Mi az, hogy Csángóföld? – terepmunka a pusztinai csángók között. (2004) www.hunsor.se/dosszie/borossbalazscsangofold.pdf

Boross Balázs: „Majd egyszer lészen, de nem most”. Adalékok a moldvai csángók identitásának komplex valóságához egy kulturális antropológiai esettanulmány tükrében. Szakdolgozat, ELTE, Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest. www.csango.hu/download/folyo-boross.rtf

Ilyés Zoltán: A moldvai csángók (2008)

Lükő Gábor: A moldvai csángók (Bp., 1936)

Mikecs László: Csángók (Bp., 1941)

Tánczos Vilmos: Szappan a kredenc sarkán, avagy a csángókérdés tudománya és politikája Kisebbségkutatás. X. évf. (2001) 1. sz. 53–62.

Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák: A moldvai csángók; A magyarságkutatás könyvtára (Bp. 2006) Szerk.: Diószegi László.

Versek és zenék: https://versekeszenek.blog.hu/authors/versekeszenek/page/187

i Lükő Gábor: A moldvai csángók (Bp., 1936)

ii Ilyés Zoltán: A moldvai csángók (2008)

iii Pontosabban a római katolikus egyház propagandája, A Magyar Népi Szövetség felbomlása, illetve a román tanügyi hatóságok ellenséges magatartása miatt. (Ilyés Zoltán)

iv A bekezdés tartalma Boross Balázs: Majd egyszer lészen, de nem most c. tanulmányából (1. oldal).

v Főleg Erdélybe mennek magyar nyelvű iskolákba, néhányan tanulmányaikat Magyarországon is folytatni tudják.

vi Pontosabban egy moldvai népdalénekes útlevelének bevonása, vagy az 1991 novemberében megakadályozott kulturális jellegű Csángó Fesztivál megtartásának engedélyezése Pusztinában.

vii Az Európa Tanács kilenc pontban fogalmazta meg ajánlását a csángó kisebbség ügyében (2001 május), illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének kezdeményezésére megindul a tanórán kívüli magyar nyelvoktatás (2000–2001).