Embedded Files
Egy kis lapszemle
November 13-án, a magyar nyelv hivatalos napján mindenfelé sok mindent összehordanak a magyar nyelvről – többek között tovább éltetik azokat a “mítoszokat” (tévhiteket?) is, melyek a magyarral kapcsolatosak.
A Nyelv és Tudomány c. honlap pár éve összegyűjtötte azokat a legelterjedtebb tévhiteket, amiket világszerte hangoztatni szoktak, megkapirgálta, majd a helyükre rakta őket. (Hat tévhit a magyar nyelvről)
Első helyen azt a kedvelt szlogent említi, ami szerint “a magyar nyelvet tizenöt millióan beszélik“. A felsorolt számok azonban mást mondanak: “Csak egy kis matematika, és beláthatjuk, hogy a magyar anyanyelvűek száma kevesebb. A legtöbb magyar a következő államokban él (kissé felfelé kerekített adatok):
Magyarországon: kb. 10,2 millió
Romániában: kb. 1,5 millió
Szlovákiában: kb. 0,55 millió
Szerbiában: kb. 0,3 millió
Ukrajnában: kb. 0,15 millió
Élnek magyarok kisebb-nagyobb csoportjai más államokban is, de számuk már sehol máshol nem éri el a százezret. Ha a fenti számokat összeadjuk, 12,7 milliót kapunk. Ha ehhez nagyvonalúan hozzácsapunk még félmilliót (az Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Izraelben, illetve a tengerentúlon élő magyar anyanyelvűeket), akkor sem kapunk többet 13,2 milliónál. Persze ehhez még hozzávehetjük azokat, akik ha nem is magyar anyanyelvűek, de jól-rosszul beszélnek magyarul, de ezek számát a legnagyobb optimizmussal sem becsülhetjük egymillió felettire. Természetesen a statisztikák is tévedhetnek, de aligha akkorát, hogy elérjük a 15 milliós „álomhatár”-t.”
Szóba került továbbá az is, hogy kis nyelv-e a magyar. Amire a válasz: “Minden ilyen állításnak akkor van értelme, ha megmondjuk, mihez képest minősítünk valamit nagynak vagy kicsinek, soknak vagy kevésnek. Ez esetben a világ összes nyelvéhez érdemes hasonlítani. A világon összesen 5-6 ezer nyelvet beszélhetnek. A becslések azért is ingadoznak, mert egy-egy nyelvváltozatot időnként önálló nyelvnek, máskor csak egy másik nyelv nyelvjárásának sorolnak be. Bizonytalan a magyar nyelv besorolása is: az angol Wikipédia magyar nyelv szócikke szerint a magyar 13 millió beszélővel az 57., a nyelvek beszélők szerinti rangsorolása szócikke szerint 14,5 millió beszélővel a 60. helyen áll. A magyar tehát kifejezetten nagy nyelvnek számít.”
Elterjedt, hogy a magyar nyelv eredete bizonytalan, de a honlap szerint az eredet maga bizonyított: “A magyar nyelv a finnugor nyelvekkel rokon – azaz ugyanabból az egykori nyelvből (az úgynevezett alapnyelvből) származik, mint más, ugyanebbe a nyelvcsaládba sorolt nyelvek. Az is biztossá vált, hogy e nyelvek ugor ágába tartozik. Néhány évtized múlva az is bizonyítást nyert, hogy e nyelvek távolabbról a szamojéd nyelvekkel is rokonok: a két csoportot együtt uráli nyelveknek nevezték el. Mindezek az eredmények biztosnak tekinthetők. Az esetleg előfordulhat, hogy újabb nyelvek idetartozását állapítják meg, de az kizárható, hogy e nyelvek bármelyikét kizárják a nyelvcsaládból.” Persze, sok még a tisztázatlan részlet a nyelvfejlődés különböző szakaszait illetően, egy nyelvet sok külső hatás ér és befolyásol fejlődésében…
A magyar nyelv “roppant régisége” is mítosznak bizonyul, ugyanis: “A nyelvek nem önálló entitások abban az értelemben, ahogy például az emberek, vagy akár a sorozatban gyártott csavarok azok. Nem lehet pontosan megállapítani, mikor keletkezett egy nyelv. A nyelvek fokozatosan lassan fejlődnek ki korábbi állapotukból, és csak a nyelvész utólagos értelmezése, hogy mettől meddig nevezi a nyelvállapotok sorát egy, a korábbi és az újabb állapotoktól különböző nyelvnek.”
Nehéz nyelv a magyar? – ezt is sokan állításként kezelik. Hát ez így nem igaz: “Az igaz, hogy mivel a magyar egy nyelvnek sem közeli rokon nyelve, aligha lehet bárki számára nagyon könnyű. Persze akármilyen anyanyelvű a nyelvtanuló, biztos talál a magyarban olyan hangot, mely anyanyelvében nincs meg, tehát ejtése több-kevesebb nehézséget okoz. Azonban sem a magánhangzók, sem a mássalhangzók száma nem olyan nagy, hogy az kifejezetten nagy nehézséget jelentsen. A világ nyelveiben rengeteg lehetőség van a hangok megkülönböztetésére, és ezek közül a magyar viszonylag keveset használ ki. Nem esik azonban a másik végletbe sem: a magán- és mássalhangzók száma lehetővé teszi, hogy a szavak ne legyenek túl hasonlóak, ne okozzanak ezzel nehézséget a nyelvtanulónak. A magyar általában kerüli a mássalhangzó-torlódást, és a hangok egymás után fűzésének szabályai sem állítják különösebb nehézségek elé a nyelvtanulót. Egyedül talán a magánhangzó-harmónia okozhat nehézséget, de az ebben való hibázás általában nem rontja a megértést.”
A magyar különleges – szeretik hangoztatni. Pedig a maga nemében minden nyelv különleges, mert – sajátos. “Befolyásolja ítéletünket az is, hogy hány nyelvből ismerünk példát az adott jelenségre – érvel a honlap. – . Természetesnek vesszük, hogy egy nyelvben három nem van: hímnem, nőnem, semleges nem. Így van ez a németben, az angolban és a szláv nyelvekben. Azon sem csodálkozunk, ha egy nyelvben két nem van hímnem és nőnem (az újlatin nyelvekben) vagy közös nem és semleges nem (a hollandban és a skandináv nyelvekben). Ugyanakkor a világ nyelveinek többségében nincsenek nemek, de vannak nyelvek, amelyekben négy vagy több nem is lehet… Ha a magyarnak lenne néhány közeli rokona, azokban nyilván a magyar sok vonását megtalálnánk: az egyes vonások máris nem tűnnének olyan különlegesnek, hiszen itt is, ott is megtaláljuk őket. Az pedig csupán a véletlen műve (de legalábbis nem a nyelv jellemzője), hogy a magyarnak nincs közeli rokona, hogy több kisebb nyelv helyett egy egységes nyelvet beszélünk a Kárpát-medencében.”
Forrás: Nyelv és Tudomány
*
A Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportál 2010. október 1-ji számában megjelent Fejes László, Hat tévhit a magyar nyelvről című írása mentén.
1. A magyar nyelvet tizenöt millióan beszélik.
Ezt a szerző mítosznak tartja, de ő is elkezd saccolgatni, körülbelüli számokat összeadni, hogy bebizonyítsa, ennél kevesebben beszélik a magyar nyelvet. Ezzel nem érdemes vitatkozni, ugyanis a tudomány az lenne, ha valaki venné a fáradtságot és legalább a 194 nemzetközileg elismert független állam (ha nem is a 203) legutóbbi népszámlálási adataiból kiírná és összeadná azoknak a számát, akik magyarnak vallották magukat bárhol a világon. Ez lehetne egy sokkal pontosabb statisztikai adat, amiről aztán lehetne érdemleges vitákat folytatni.
2. A magyar kis nyelv
A szerző szerint is, a magyar nem kis nyelv, ha azzal az 5-6 ezer beszélt nyelvvel hasonlítjuk össze, amit számontart a világ. Számos besorolás szerint a magyar a 60. helyen van, tehát nagy nyelvnek számít, ezt nyugodtan megtanulhatjuk.
3. A magyar nyelv eredete bizonytalan
Ez az állítás egyáltalán nem igaz. A magyar nyelvet nem hozta senki sehonnan, az itt alakult ki a Kárpát-medencében, több évezredes fejlődés és kölcsönhatások eredményeképpen. Az itt élő őstelepesek életére és nyelvére, több hullámban, rátelepedtek, elsősorban a türk nyelvű, hódító népek: hunok, avarok és Árpád megyeri törzse és szövetségesei, majd a nyelvük közel 300 év alatt beolvadt az őstelepesek nyelvébe, természetesen nem nyomtalanul. Erről tanúskodnak az Árpád-kori kódexek (63 db. egyenként 800 oldalas), amelyekben egészen 1280-ig, mindig megkülönböztetik a nép nyelvét (vulgus) az uralkodók nyelvétől. Az a nép, amelyik a Kárpát-medencében legelőször nevet adott a hegyeknek, domboknak, síkságoknak, vizeknek (tavaknak, folyóknak) és a településeknek, ahol lakott, tökéletes írással rendelkezett, már a sorozatos betelepülések előtt. Ez az írás a rovás, példa rá a 7000 évesre taksált tatárlaki amulett, amelyiken a 13 jelből 8 ma is jelen van a székely rovásjelírás betűi között. Ezen elnevezések zöme csakis az őstelepesek nyelvén értelmezhető, természetesen figyelembe kell venni a hat nyelvemlékünket, hogy megértsük a szavak értelmét, de egyeseket még ma is jól megértünk.
A magyar és a finnugor népek nyelveinek a rokonságára régészeti adat, ami egyértelműen igazolná ezt az elméletet, nincs. Ugor népet és nyelvet eddig senki sem talált sehol, a szó is mesterséges és a jelentése sem ismert.
Valamennyi bizonyíték közül, azonban kiemelkedik a 2000. novemberében a világ első számú közlönyében a SCIENCE című folyóiratban közétett tudományos anyag, amely tizenhét genetikus munkája, Ornella Semino kutatónő vezetésével. Ebben a csoportban magyar tudós nem vett részt. A tanulmány fontossága miatt megemlítem a szerzők nevét és kutatási helyét:
1. Ornelle Semino – Università di Pavia, Pavia, Olaszország
2. Giuseppe Passarino – Stanford University School of Medicine, Stanford, USA
3. Peter J. Oefner – Stanford Genome Technology Center, Palo Alto, USA
4. Alice A. Lin – Stanford University School of Medicine, Stanford, USA
5. Svetlana Arbuzova – International Medico-Genetic Centre, Donyeck, Ukrajna
6. Lars E. Beckman – University of Umea, Umea, Svédország
7. Giovanna De Benedictis – Università della calabria, Rende, Olaszország
8. Paolo Francalacci – Università di Sassari, Sassari, Olaszország
9. Anastasia Kouvatsi – Aristotle University, Szaloniki, Görögország
10. Svetlana Limborska – Russian Academy of Sciences, Moszkva, Oroszország
11. Mladen Marcikiæ – Clinical Hospital Center Osijek, Eszék, Horvátország
12. Anna Mika – Regionalne Centrum Krwiodawstwa i Krwiolecznictwa, Zamosc, Lengyelország
13. Barbara Mika – Samodzielny Publicny Szpital Wojwodzki im. Papieza Jona Pawla II., Zamosc, Lengyelország
14. Dragan Primorac – University Hospital Split, Split, Horvátország
15. A. Silvana Santachiara-Benerecetti – Università di Pavia, Pavia, Olaszország
16. L. Luca Cavalli-Sforza – Stanford University School of Medicine, Stanford, USA
17. Peter A. Underhill – Stanford University School of Medicine, Stanford, USA
Dr. Czeizel Endre neves genetikus A magyarság genetikája című könyvében így ír a Semino-tanulmányról: ,,A magyar férfiak 60%-a az EU-19-es – őskőkorszakbéli – ősapa leszármazottja.
…A magyar férfiak további 13,3%-a az EU-18-as , 11%-a az EU-7-es, és 8,9%-a az EU-4-es ősapa utóda. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3%-a négy ősapától ered, és 73,3%-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja.’’
Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a magyar lakosság 93,3%-ban őseurópai gént hordoz. A magyarok után a legnagyobb százalékban (50-60%) ezt a gént a lengyelek, a horvátok és az ukránok hordozzák, a többi európai népcsoport töredékében sem hordozza ezt az ősgént.
A Távol-Keletet jellemző M9-es, európaitól független változata a TAT, melyik az észak-kelet-európai népek (finnugorok) jellemző változata, viszont a magyar lakosságból teljesen hiányzik.
A vércsoport és embertani vizsgálatok is ugyanebbe az irányba mutatnak.
Tehát a magyar nép és nyelv eredete egyáltalán nem bizonytalan, csupán azok számára, akik nem követik a tudományos kutatások eredményeit, nem olvasnak eleget ezen a téren, sőt, még az Árpád-kori kódexeket sem hajlandók áttanulmányozni kutatói minőségükben.
4. A magyar nyelv nagyon régi
A 3-as pontban bemutatott eredmények alapján, amelyik azt állítja, hogy a magyar lakosság 60%-a az őskőkorszakbéli ősapa leszármazottja, kijelenthetjük, hogy a magyar nép és nyelv Európában a legősibb és ez már nem mítosz. Természetesen ez a nyelv is, mint bármelyik, a ráhatások és kölcsönhatások nyomán sokat változott és fejlődött, de közel sem annyit, mint más európai nyelvek, hiszen az ezer évvel ezelőtti halotti beszédet még ma is megértjük.
5. – 6. A magyar nyelv nehéz és különleges
A magyar egy ragozó nyelv, az indoeurópai hajlító nyelvekhez viszonyítva eltérő, több sajátos, egyedi szerkezeti megoldása van. A többihez viszonyítva nincsenek nemek (hímnem, nőnem, semleges nem), és könnyen lehet ragok hozzáadásával főnévből igét, majd ebből újabb rag hozzáadásával melléknevet alkotni. Például: síp – főnév, sípol – ige, sípoló – melléknév, ezt a hajlító nyelvekben nem lehet megcsinálni. Szerintem a magyar nem nehezebb más nyelveknél, inkább valamivel tömörebb és logikusabb felépítésű és ahogy a fenti példa is mutatja bizony van különlegessége, ami az előnyére válik.
Csata Ernő
/A Káfé főnix nyomán/
Google Sites
Report abuse