Lapszemle

Tegnap /július 16-án/ hatályba lépett az ukrán nyelvtörvény. Megtörtént ez annak dacára, hogy tiltakoztak a kisebbségi szervezetek, tiltakoztak a számottevő kisebbségek anyaországai, a hírügynökségi jelentések szerint „a magyar, a román, az orosz politikai vezetés számos alkalommal emelt kifogást és minősítette kisebbségellenesnek a jogszabályt".

Talán ez volt az egyetlen téma, amelyben a román es a magyar külügy ugyanazt mondta - kisebbségellenes az ukrán nyelvtörvény -, és ugyanazért a célért szállt síkra - a jogszabály elfogadásának megakadályozásáért, elfogadása esetén pedig életbeléptetése ellen.

Tegnap újabb fejlemény is történt a Kárpáti Igaz Szó online változatának beszámolója szerint: megvitatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az ukrán nyelvtörvényt. A beszámoló emlékeztet arra, hogy „Május 20-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa eltekintett attól, hogy bizottsági ülésen vizsgálja meg az ukrán nyelvtörvényt", ezzel szemben „Ma (azaz tegnap) késő délután mégis összeül a kérdésben a BT". A portál kitér arra, hogy „A Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását ezúttal is az orosz delegáció kezdeményezte". A szűkszavú beszámoló megjegyzi, hogy „A jogszabály aláírása gyakorlatilag Petro Porosenko utolsó »emlékezetes« elnöki intézkedése volt", hozzáfűzve: „Bár Volodimir Zelenszkij államfő egyértelműen nem ítélte el a törvényt, több megnyilatkozásában annak szellemével nem összeegyeztethető módon reagált". „Az Európai Unió azt kifogásolta, hogy az ukrán parlament és a korábbi elnök a végső döntéssel nem várta meg a Velencei Bizottság állásfoglalását" - emlékeztet a kiszo.net híre.

A magam részéről nem fűzök nagy reményeket sem az ENSZ BT döntéséhez, sem az európai fórumok véleményéhez, sem azok megszívleléséhez, sem ahhoz, hogy az ukrán vezetés hajlana a kisebbségek és anyaországaik szavára. Ez nem egyeztethető össze a nemzetállami logikával. S még összeegyeztethetetlenebb főként egy olyan nemzetállam törekvéseivel, amely nemrégiben nyerte el államiságát, s ráadásul az orosz szomszédság árnyéka vetül rá. Ráadásul pedig ott van a Krím-félsziget és a szakadár területek hovatartozása kapcsán kialakult konfliktus.

Kárpátaljai magyar barátaink mesélték: a mintegy 1500 kilométer hosszúságú ukrán-orosz (vagy ha úgy tetszik: orosz-ukrán) határ háromnegyed részén teljesen normális mederben folynak az államközi kapcsolatok, az átjárás, a kereskedelem stb., gond a szakadár területek közelében van, összetűzések, konfliktusok pedig néhány ponton. Ott, ahol az oroszok - az orosz kisebbség jogaira hivatkozva - fegyverrel tettek igazságot. A maguk igazságát, ugyanis Ukrajna igazságtalannak tartja a beavatkozást. De azt már tudjuk a történelemből, hogy az igazság, az azon alapuló jog mindiga győztesek oldalán áll.

A hivatalos statisztikák szerint a 42 milliós Ukrajna lakosságának mintegy 0,3 százaléka magyar, ugyanannyi a románok számaránya is. Némileg árnyalja a képet, hogy a magukat moldovainak vallók aránya 0,5 százalék. Mások az arányok Kárpátalján: ott a magyarok a lakosság 12 százalékát, a románok 2,49 százalékát adják. Ukrajna-szinten a magukat orosznak vallók számaránya 17 százalék, Kárpátalján ez az arány 2,5 százalék. Tehát országos szinten a többségi demokrácia szabályai szerint elenyésző tényező mind a magyar, mind a román kisebbség. Az ukrajnai kisebbségpolitika értelemszerűen oroszellenes, a magyarok és a románok mintegy járulékos veszteségek ebben a küzdelemben. Kérdés, hogy a statisztikákban orosz vagy ukrán oldalon tüntetik fel a magukat orosznak vallókat, s mindez hogyan befolyásolja a hivatalos és a valós arányokat?

Kérdés, hogy az orosz-zsidó gyökerekkel rendelkező új elnök pártja milyen választási eredményt ér el, az mire lesz elég a törvényhozásban? Képes lesz-e megváltoztatni az amúgy amerikai kötődésű Porosenko elnök utolsó „emlékezetes" intézkedését, a nyelvtörvény kihirdetését? Vagy vérszemet kapnak a térség nemzetállamai és megalkotják a maguk nyelvtörvényét?

Forrás: Hargita Népe, 2019. július 17.