„Tisztelt Szerző! Értékelő írása kitűnő munka, de engedje jeleznünk, hogy kiadónk két évnél régebbi kiadványokról nem közöl ismertetést. Megértését remélve … Mr.Papa”; „Sajnos, a bemutatott forrásmű már régi, számunkra az újabb megjelenések értékelhetők fontosabbnak…” – s még hasonlók követik olykor az ismertető kezdeményeimet.

Kiadói válaszlevelek, szabványosítva. Értéket (ha elvben maga a kézirat is hordozna…) ténylegesen csakis az képvisel, ami tökre új, mondhatnánk mai, esetleg holnapi! Szóljon bármiről, bárkiről és bárhogyan – az újdonságerő a létezés titka mostanság. „Fiatalos csapatunk…” immár nem kíváncsi a tegnapra, a tegnapelőttet esetleg már elutasítja, az azelőttit talán tagadja is. Erős a kétely, mit is kezdhetnének e kiadvánnyal, mely a nevezett szerző 75. születésnapjára készült, s tárgya a néhány ezer éves kultúratörténet egynémely antik forrása, forráskutatása, értelmezési körei, megismerési módjai, dilemmái, változatainak felölelhető köre. A köszöntő kötet „főszereplője” vagy címzettje pedig olyasféle világokkal foglalkozik, mint az Iszlám, a Korán világa, a mekkai kereskedelem, az arab történetírás klasszikusai, Goldziher Ignác, Ibn-Khaldún történetírása, hindu legendairodalom, a szíriai Intelmek könyve, a dzsinnek meséi, a manicheus vallás forrásai, korai zsidó sátánképek, az egyiptomi népmesék, a perzsa elbeszélések, a görög és latin próza klasszikusai, Plinius Minor levelei, a zsidóság története, a volgai bolgárok vagy a mazdaizmus, India csudái, vagy épp az iszlám fundamentalizmus és az Al-Qaida… Csupa tovatűnő látomás, igézetek és víziók az egynapélő kultúrák sírvilágában. Igaz, hajdan az „egynapélő” maga az ember volt, kinek kora az istenek végtelen életéhez képest a pillanathoz hasonló lehetett csupán, de a história vonata immár ezen is túlszáguldott, mostanság az előző pillanat is a végtelen régmúlt talán…!

A fenti tartózkodó tiltás és érdektelen érdeklődés szabta idő-közöny dacára itt most egy „régi” kötetet mutatnék föl. A felmutató gesztus nem a mélyértelmű és szakavatott „beavatottság” jele, inkább a tiszteleté, üdvözleté, az érték iránti elköteleződés tartósításáé. Megkíséreltem, hogy a kötet tetszőleges lapján felütve valamit is átvetítsek egy értékelő írásba…, de csúfos kudarcot vallottam. A közölt tanulmányok illő figyelemmel és kellő mélyéggel képviselik azt a tudományosságot, melyet az Üdvözöltnek címzett írásokban sokrétegű mívességgel formált meg mindenki, így egy-egy sora szinte minden cikknek sok-sok oldalnyi filológiai és históriai lábjegyzetet igényel, már a kötetben is, hátmég egy ismertetőben. Ennyi idői és formalitási körvonal után immár tartozom a kötetcím jelzésével és a leíró közléssel is.

Nos, a szóbanforgó mű Pesthy-Simon Monika szerkesztésében jelent meg FONTES. Studies Presented to Róbert Simon on the Occasion of his 75th Birthday.¹ A kötetcím kétnyelvű, a könyv négy nyelven tartalmazza a köszöntő tanulmányokat, melyek nem üdvözlő beszédek vagy emlékezeti morzsák, hanem bősz szaktudományi munkák, egészében a bevezető-előszót nem számítva tizenkét írás. E Preface Kúnos László József Attila-díjas műfordító, szerkesztő, egyetemi tanártól, a kiadó igazgatójától angolul idézi fel Simonnal közös egyetemista korszakuk (1972) nyelvészeti-orientalisztikai tanulmányaik illendő szakirodalmát és azt is, hogy a keletkutatásban vagy középkori lingvisztikában is meghatározó Kúnos Ignác hatását, turkológiai vagy nyelvi-folklorisztikai érdeklődését miként tekinthették műfordítói és orientalista pályájuk során példaadónak, melynek azután Simon pályaképében is jelen maradtak tudománytörténeti lenyomatai fordítások, szövegközlések, lexikonok, tanulmányok formájában, de még könyvkiadási, sorozatszerkesztési téren is (7-8. old.). Rögtön ezután röviden, de megnyílik a tematikus horizont: Hasznos Andrea (A Case of Imprisonment?, 9-14. old.) egy nyugat-thébai előkelőségek leleteire bukkanó Kákosy László-féle úttörő kutatás szövegtartalmaira koncentrál közlés és fordítás formájában. Horváth Judit és Nagy M. Árpád görög mítoszfigurák, különösen a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Pegazus-relief jelképhordozó szerepének és megjelenítési módjainak szentel figyelmet (La capture de Pégase, 15-28. old.), Jakab Attila az antik rabszolgaság és a tudás, a zsidó felvilágosodási törekvések ephezoszi recepcióját, Jeromos és Pál felvilágosító hatásainak korakeresztény befogadási szertartásait tárgyalja szakkérdések és kortárs teóriák fényében (Onéisme: un esclavage à affranchir? 29-48. old.). Jany János a perzsa zoroasztrizmus egy rituális iskolapéldáját hozza az újkori Irán szászánida jogszokásainak és jogantropológiai aspektusainak izgalmas vallásfilozófiai körvonalaival és rituális/jogi nyelvezeti örökségével, korabeli egyházgyakorlatával és iskoláival (Anthropology, Law and Ritual Horror in Sasanian Jurisprudence, 49-63. old.), Kósa Gábor pedig a Sötétség Erőinek, az Ember teremtésének, poklának, démonainak és japán kozmológiai megjelenítésének arculatait vonultatja fel kivételes illusztrációkkal (Imprisoned Evil Forces in the Textual and Visual Remains of Manicheism, 64-87. old.), s ide illeszkedően Kőszeghy Miklós ugyancsak Simon Róbert Ibn-Khaldún-forrásjegyzékét is használva egyiptomi közegbe kalauzol egy Manahat melletti lelet értelmezési mezőit követve, pre-kánaánita, jeruzsálemi, palesztin és későbbi régészeti forrásfeltárási meg nyelvi textusokba is elágazóan (Ich habe ein Haus gebaut… 88-105. old.). E már nyelvi közegbe ágyazott interpretációt gazdagítja Kövér András testes írása Szent Ephrem Exodus-kommentárjainak fordítási kérdéseivel, a szír kereszténység szinkretikus hatásainak exegetikai és hermeneutikai felhangjai irányába közelítve (106-133. old.), s a megjelenítés időben későbbi változatával, eltérő hangütéseivel foglalkozik Kriza Ágnes is, aki a régi orosz, bizánci és középkori teológiai szövegek ikonológiai és forrásmentő megoldásaira koncentrál egyfajta spirituális megállapodottság és pillanatnyi csend-hatás liturgikus változatai esetében (Slavonic Translation of Greek Iconophile Texts: the Problem of Reception of Byzantine Theology in Medieval Rus, 134-143. old). Térben és időben is közelít e tanulmányhoz a szerkesztő Pesthy Monika írása, aki barbárságok és civilizációk között keresi a mártíromság és emberi szentségek releváns mivoltának klasszikus hőstípusokban megformált alakjait valahol a szentség ótestamentumi, görög, korai judaisztikai történet-interpretációi között, veszélyek és kísértések, devóciók és uralombirtoklás, Jézus halála és az önkéntes mártírum ellentmondásai vidékén is egyensúlyokat keresve Izrael, Görögország és Róma örökségében (Isaac, Iphigeneia and Ignatius: Martyrdom as Human Sacrifice, 144-168. old.), s mintegy az „alanyi filozófia” aspektusából kontrázik Sümegi István írása, aki ajánló soraiban kiemeli: „Éltessen a zsidók, keresztények, muszlimok istene!”, hogy ezután az irodalom és filozófiai örökség jegyében Ottlik Géza Buda-regényének „ingovány”-metaforáját fókuszba véve a világ nyelvét, igazolhatatlan szubjektív mivoltának tónusait, „a hallgatás szövetét” megidézve a látható és láthatatlan jelenségek értelemadási megoldásait keresgélje elő a regény lapjairól, „Sehonnától” az egzisztencialista manifesztumon át az ember mélyén lakozó ingoványok nyelvi sokszínűségéig és oksági jellegéig (Ingovány, 169-185. old.). Itt kanyar következik a textuális harmóniában és időben: Tatár György a zsidó középkori kabbala „látszólag érthetetlen célállomások felé baktató rabbikra” lel, mikor a kereszténység Újszövetség-olvasatában a Biblia Hebraicát fedi fel, a Tóra szövegkorpuszának „európai szemmel áttekinthetetlen” és önkényes szövegértelmezési mezőit láttatja számunkra (Kerubok tánca. Megjegyzések a kabbala alapkönyvéhez, a Zohárhoz, 186-198. old.) – „Amikor a nap feljön, a csillagok elhallgatnak odafönn, és a kerubok nyilván egymás felé fordulva, arcukat és szárnyukat lefelé fordítva mozdulatlanná merevednek a láda fedelén. Most a mindenség másik felén a sor. Rabbi Elázár szerint ekkor zendít rá Izrael odalent a maga énekére. Lentről ugyanazok a zsoltárok zengenek nappal, mint amelyek éjszaka zengtek odafenn. A világnak ugyanis két fele van. A szöveg ládáját őrző angyalok azonban közösek” – írja záró szavaiban. S mintegy akár ezt folytatja Tóth Péter írása, aki a passió-szöveg dogmatikai és exegetikai elemzésében a szakralitás élményét kereső középkori kultúra olvasatait lapozgatja domonkos, ferences textusok és a Müncheni Kódex alapján (The Vision of Christ in the Garden of Getshemane, 199-223. old.). A kötetet Simon Róbert válogatott bibliográfiája zárja négy oldalnyi közlésmutatóval.

Nem kicsiny kísértés a fentiek alapján sem, de még inkább a kötet alaposabb szemrevételezése nyomán arra gondolni: az Ünnepeltnek is kies hónapokra szóló ismeretanyagok adományoz a Festschrift, az írások egymás közötti inspirációi pedig külön is hallgatag csendként és beszédes dikcióként lebegnek a kötet lapjai fölött. „Szerény” ajándék…, senkinek se jusson kevesebb a 75.-en…! Még ha a címlapot díszítő pompeji freskótöredék nem a pegazus illékony röptét, hanem befogásának momentumát jeleníti is meg. E megszelídítés talán a sorsnak korlátozó, azonban az ábrázolásnak és értelmezésnek ikonográfiai örömforrása és mitologikus kibontási lehetősége lehet mégis…

E mitológiai szférákban mindenesetre nem a megjelenési évszám jelent kizárólagos értéket, hanem olykor az évezred, máskor a világtáj, együttesen pedig a kulturális örökség személyre szólóan is intim hagyatéka annál inkább. S ebben csak meglehetősen ritkán győz a percemberség minutuma…

A. Gergely András

1 Tanulmányok a 75 éves Simon Róbert tiszteletére. Corvina, Budapest, 228 oldal