Lapszemle

Mi már csak ilyenek vagyunk. Nem érezzük jól magunkat, ha nem ünnepelünk. Számunkra az élet katolikus – vagy ortodox – falinaptár. Mindennap becsapjuk magunkat. Hogy miért tesszük ezt? Talán azért, hogy ne kelljen szembenéznünk valódi – igazi – önmagunkkal. Mert ha szembenézünk vele, lehet, hogy megrémülünk. A látvány nem valami felemelő. Mondhatnánk inkább: lesújtó. És mindig is így lesz, ha pusztán érzelmi alapon kívánunk megközelíteni mindent. Ha a tudást elhanyagoljuk.

Tamás Gáspár Miklós, például, nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy iszonyú mennyiségű, és tartalmas, valóban eligazító könyv jelent meg Trianonról, de „a kutya sem olvassa azokat”. Viszont mindenki nagyhangon vélekedik a békediktátumról. Hivatalos ünneppé nyilvánítják Trianont: Magyarországon gyásznappá, Romániában örömünneppé. Ingyen cirkusz a javából!

Pászkai László esztergomi érsek megtiltotta, hogy Trianon napján harangozzanak. „Mert magát az elgondolást és a rendezvényt önmagában helytelennek és zavarosnak tartom” – állította a hercegprímás. Mélységesen egyetértek vele. Persze, más oldalról nézve, lehet valami jó is abban, ha Trianonnal foglalkozunk. Mert tegyük fel a kérdést: Mi jó van abban, ha az ország szétszakításának a napján a szükséges rosszat, a bajt ünnepeljük? Talán az, hogy a baj sokszor közelebb hoz bennünket. Olyankor az is előfordul, hogy jobban megbecsüljük egymást. Amire viszont nagy szükség lenne.

A sok, Trianonról szóló tudományos, és kevésbé tudományos tereferének mégis volt valami haszna. Rádöbbenhettünk, például, arra, hogy tulajdonképpen a történelmi Magyarország szétszabdalásával jött létre a Kárpát-medence központi térségében a független magyar nemzetállam. A valóban független Magyarország. Hogy a kis közép-európai nemzetállamok létrehozása nagyhatalmi játszma eredménye? – az kétségtelen. A kis nemzetállamokat azért hozták létre – Csehországot, Szlovákiát, Horvátországot, Szerbiát és a többit -, hogy könnyebben uralkodhassanak a térségben. Még Ausztria is kapott egy kis területet Magyarország nyugati részéből – állítólag, kárpótlásként. Azért, mert nem engedték meg neki, hogy egyesüljön Németországgal… Romániát pedig megfékezték egy kicsit, mert egészen a Tiszáig akarta kitolni a nyugati határát.

A Trianonnal kapcsolatos értekezletek egyikén Ovidiu Țentea román történész többek között azt kérte, hogy kisebbség helyett beszéljenek inkább közösségről. Nagyon helyes. Mert a kisebbség szó használata gyakran leértékeléshez vezet. Közösségek között inkább létrejöhet a párbeszéd. Amire valóban nagy szükség lenne. A román történész szerint Erdélyben a nemzeti közösségek között valójában nincs konfliktus. A konfliktus mindig csak akkor jelenik meg, amikor politikai célból ki akarják használni a kisebbségeket és csapdákat állítanak nekik Bukarestből vagy Budapestről. Gondoljunk csak arra, hogy a történelem igazi egyéniségei másként gondolkoztak, mint a politikusok ma. Mihai Viteazul politikai autonómiát adott a székelyeknek, a havasalföldi vajda dekrétuma tanúskodik erről. Bethlen Gábor pedig maga finanszírozta a Biblia románra fordítását. Jó, hogy Trianon kapcsán ezt is szóba hozták.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2020. június 10.