2020.március 24. kedd

21 év múlt el a NATO bombázások óta. A koronavírus miatt elmaradtak a tömeges rendezvények, a szerb hadügyminiszter a NATO-országokat ostorozta, de egy szót sem szólt a koszóvói albánok elleni atrocitásokról. Egyszeriben kedvem kerekedik elővenni a NATO-légitámadásról irt Exterritórium című dokumentumregényemet. Tulajdonképpen ez az esemény a digitális háború bevezetője volt, a NATO itt próbálta ki az új fegyvereket. A jövő háborújában a saját múltammal kell szembesülnöm, viszont a koronajárvány a „múlt háborúja”, amelyben a jövővel kell szembesülnöm. Mit gondolhattak az európai polgárok az 1347 utáni pestisjárvány idején, amelyben egyesek szerint Európa lakosságának 30, mások szerint 60 százaléka lelte halálát. Legalább 25 millió ember veszett oda! Voltak olyan állítások, miszerint a keresztes háborúkból visszatérő katonák hozták a vészt, tehát a pestis az araboktól ragadt ránk, de végül kiderült, hogy a nevezetes selyemúton a kínaiaktól került Európába. Feléledt az idegengyűlölet. A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, akiket ezért máglyára vetettek. Terjedtek a misztikus eszmék, minden megingott, még a keresztény hit is. Terjedt a világvége hangulat, a jövő kérdéses lett. Most is ugyanez történik: négy fal közé bezárva legtöbbet arról olvasok, hogy a járvány után jövőnk sem lesz a régi.

Észrevettem, hogy a rendszerváltó államokban főképpen a tekintélyelvű „újdemokráciákban” a pártvezérek hallatlan buzgalommal csetlenek-botlanak, még a szakembereket sem engedik szóhoz jutni. Heroikus pózban szuggerálják, hogy éppen ők mentik meg népüket a globális veszedelemtől. Nyilván a félelem vezérli őket, mert sejtik, hogy vesztik a tömegek bizalmát. Eddig a kitalált ellenséggel biztosították hatalmukat, most azonban a valóságos ellenséggel szemben fatalisták lettek. A vírus erodálja a karizmájukat. A 2008-as gazdasági válságban a baloldal súlyos vereséget szenvedett, a koronavírus azonban globális bizalomvesztést gerjeszt. A különböző ankétok eddig is arról szóltak, hogy a politikusok eddig sem élveztek nagy népszerűséget, a hatalmukat főleg a nacionalista érzelmek gerjesztésének köszönhetik. Lopnak – de védik a nemzet becsületét, hallottam és olvastam számtalanszor. A koronavírus árnyékában, a lopakodó haláltudat hatása alatt azonban a nemzeti érzés is veszít mitikus erejéből. Homályos, egyelőre nehezen meghatározható ösztönök ébredeznek. Nem hiszek az apokalipszisben, lesznek súlyos emberáldozatok, de népek túlélik, ám utána súlyos gazdasági válsággal kell megbirkózni a politikai elitnek, amely nem lesz kisebb, mint amilyen a 2008-as volt. A 2008-as gazdasági válság után a jobboldali politikusok fennhéjázón mutogattak a baloldalra, ők a hibásak, mondogatták. Majd mi rendbe teszünk mindent, ígérgették. Új aranykort emlegettek. Az utána következő gazdasági konjunktúra nekik kedvezett, a szerencse gyermekei voltak, egymás után nyerték meg a választásokat. A koronavírus előidézte válság azonban a jobboldalt állítja lehetetlen feladat elé. Kik buknak meg most? Kik jönnek helyettük?

A naplóbejegyzés eredeti helye: http://vegel.org/2020/03/a-jovo-sem-lesz-a-regi/