Lapszemle

Doktor Nagy Attila mérnök, egyetemi tanár, az egyetemes filmművészet és színházművészet doktora, ébresztőt fúj: „Térjünk észhez!” Vegyük tudomásul végre, hogy „a lelki értékeink fontosabbak, mint az anyagias természetű dolgaink”. „Egyesítsük a Mennyet és a Földet!” „Építsünk új magyar civilizációt!” – biztat Nagy Attila doktor – Shakespeare darabja, A vihar szereplőinek szájába adva ezeket a szövegeket. Hát nem érdekes!

Shakespeare darabját – A vihart – magyar irodalmi alkotássá fogalmazza át. A darab színhelye nem a hajdani Anglia, hanem Magyarhon. A cselekmény a XIII. századi Erdélyben játszódik le. Shakespeare hőse, Prospero – neve Prosper-re rövidítve – egy száműzött magyar mágus, aki nem a tengerre vetve, egy csónakban kell, hogy átvészelje, leányával, Mirandával együtt a kirekesztettség szenvedéseit, hanem az erdélyi hegyek sziklái között. És ott is legyőzi kisszerű ellenségeit. Mert fölül tud emelkedni az apró, mindennapi anyagi gondokon – és vallja, hogy „nincs bűn, csak tudatlanság”. A másoknak ártó személyek nem bűnösök, hanem tudatlanok: „nem tudják, hogy mit cselekednek”. Dantét idézi, aki szerint: „az egyetemes szeretet az az erő, amely <<mozgat Napot és minden csillagot>>”. A fizikai erőt ki lehet iktatni befolyásolással. Ezt teszik a mágusok. Nagy Attila Prosper-t ajánlja nekünk magyar mágusként – és Shakespeare magyarra átgyúrt darabját imakönyvként. A vihar új címe: Magyar mágus.

A színházban az egymásra találás a lényeg. Az előadás úgy jön létre, hogy egymásra talál a szerző, a rendező, a színész, valamint az őket látó néző. Megértik egymást. És közösen – együtt! – cselekednek. Ezt a nagy pillanatot próbálja megteremteni Doktor Nagy Attila most is. Immár harmincharmadikszor rendez színházi előadást – van tehát gyakorlata e téren. De a színészek sorsát is nagyon jól ismeri, hiszen 50 szerepet játszott már – közöttük Romeót, III. Richárdot, Hamletet – ez sem semmi! És idáig 7 könyvet írt Shakespeare műveiről. Tehát tudja, miről van szó. Ez a mostani pedig a kilencedik Shakespeare-rendezése.

A vihart eddig már átírták japánra, indiai, afrikai, amerikai indián környezetben játszódó darabbá – akkor miért ne lehetne magyar? Legyen magyar darab is! A fontos az, hogy Shakespeare gondolatai eljussanak hozzánk, és felrázzanak évszázados álmunkból, álmodozásunkból – hogy utat találjunk magunknak a mai világban. Erre, igenis, szükség van! Ismert mondás, hogy „a valódi művész a Jóisten kinyújtott karja”. Ragadjuk meg végre! Mert úgy könnyebben boldogulunk. Nem szabad kihagyni ezt a lehetőséget.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2019. november 20.