/Néhány szubjektív reflexió megvilágosodás és praktikum között/

Önmagunkra-találás, morális önkeresés és kitaposott ösvények közötti (tév-)utak föltérképezése sem mai kezdemény. Ha „csak” regényes is mint feldolgozás, a bűn és a megértés keresése, a mentális örökség és a morális pánik átélése egyaránt főszereplő Jacques Attali Megvilágosultak című regényének lapjain. S hogy mennyire kor-, korszak, egzisztenciák és isteni útkeresések emberi változatai adják akár a 20. század lehetséges létélményét, akár a korábbiakat, arra e regényesen izgalmas filozófiatörténeti és morálisan definitív vallásháborús tanúsítvány úgy válaszol, ahogyan Hannah Arendt és Jaspers is próbálkozik, partnerként és vitatársként, kortársként de morálfilozófiai ellenfélként is Heideggerrel szemben: a XII. századi Córdobában játszódó történet kerete az Almohádok hatalomátvételének időszaka, amikor másik vallás, más uralkodó és új birodalomépítő útjába kerül maga a város és a korszak is. A filozófiai sci-fi műfaja talán ismert, de Attali itt a morál, a történettudat, a szabadelvűség és a tudásszabadság mentális viszonyrendszerében indul el hőseinek bemutatásával, találkozásuk, majd különválásuk árnyrajzával, hogy a mélyben a filozófiatörténet két leghíresebb korabeli alakját személyesítse meg. A középkori város meglehetősen tarkálló, migránsoktól tagolt, fegyvereseknek és adószedőknek kitett történeti időszakában nem reménytelen az a társadalmi közérzet: akármilyen is a hazám, ez adatott, ez a miénk…, s mindvégig ott ül a remény a hétköznapokon, hogy a három egyistenhívő világvallás helyi közössége megférhet a mindenkori erőszakot megszelídítő méltányosság, a belátás és szabadelvűség, az elért viszonylagos és virágzó testi-lelki jólét, vallási türelem és sorstársi élethelyzet színterén. Ám a hivatalosságok másként képzelik: önnön hősiességük történelmi elismerésre érdemes, városvédő küzdelmük históriás hírre jogosult, intézkedéseik pedig a (saját végtelen jóléten kívül) a köznép javát is szolgálják. Így a zsidó, a keresztény és a muszlim együttélés mindennapos kérdései közé tolakszik a rendteremtés akaródzása. Amikor már tömeges kivégzésre kerül sor, épp egy jóreményű zsidó suhanc, Móse ben Maimún nézi végig a nép közé vegyülve nagybátyja kivégzését, hogy ezután menekülnie kelljen a zsidó hitközséggel egyetemben, mely belülről is megosztott e kérdésben – Ő azután Maimonidesként kerül be a filozófia történetébe. Párhuzamosan, ha ugyan nem épp keresztezően egy másik tudós ifjú, Ibn Rusd, aki a muszlim előkelők sorában éli át megrendülten a komor idők beköszöntét, ugyanakkor s ugyanannak a kijárt ösvényeken haladásnak még messzebbre vezető útjait keresi – Ő lesz utóbb Averroës, a középkori Európára talán Ágoston mellett a legnagyobb hatást gyakorló arab filozófus. Amiben itt harcosok, kormányzók, hercegek, titkárok, kormányzósági ügynökök, hadurak, hivatalviselők, papok, kereskedők és korszakalkotók találkoznak, a város napi élete, a kor eseménysora. Amiben azonban mindketten (és környezetükben sem kevesen) fondorkodnak, az mind a muszlim, mind a rabbinikus, mind a világi hatalmak egyik titkos kérdésének jobb ismerete, tisztábban látása, mentális előnyszerzés a Többiek előtt, Mindenki ellenében, s a megvilágosultak sok más érintettjét is lekörözve: Arisztotelész tanainak rejtelmeit feltárni és magánosítani. Elszánt keresésére indulnak egy sejtelmes kéziratnak, mely a világ létező és képzelhető rejtelmeihez adhat kulcsot a filozófus-isten örököseinek, leszármazottainak, s mint vetélytársak is szakrális magasságokba emelkednek az alázat, a tisztelet, a hősiesség, a félelem és fenyegetettség, a bűn elkerülése és más bűnök belátása közben. A kiadó ajánlásában még szerepel a sugallat: „Bárhol nyomoznak is, ismeretlenek korántsem üres fenyegetései kísérik útjukat... A fordulatos történetből kiviláglik, hogy vetélytársak, de minden nézetkülönbségük ellenére sorstársak is. Látniuk adatik az emberiség legfényesebb reményét, de számolniuk kell ennek fájó meghiúsulásával”.

Attali nemigen hagy kétséget korok és erkölcsök, eszmék és belátások históriájáról: a képzelt hősök mint titánok emelkednek az istentelen világok fölé, de egyben kortanúi és elszenvedői is Córdoba aktuálpolitikai helyzetének, a személyes kitettségnek, a hihető és a hiteltelen értékválságának… (idézem):

„Például vannak, akik az Írásokból (a mienkből éppúgy, mint a zsidókéból és a keresztényekéből) azt vélik kiolvasni, hogy a Világegyetemet egy pillanat alatt vagy egy hét alatt teremtették. Pedig dehogy. A Világegyetemet soha nem teremtették. És az időt, mely az Univerzum lényegéhez tartozik, szintén soha. Mert ha így volna, volna egy Világegyetem ’előtt’, következésképpen egy idő előtt. És az ’előtt’ ugyancsak idő. Logikailag tehát lehetetlen, hogy az idő és a Világegyetem egy adott pillanatban kezdődött volna.

• Ezt mondja Arisztotelész – vélte a herceg mosolyogva –; elismered, hogy olvastad, nem? Pedig az imént még tagadtad! És tudod mit mond erre al-Gazáli? Ha a Világegyetem örökkévaló, Istenre nem lenne szüksége. Nélküle is létezhetne.

Ibn Rusd meglepődött, hogy a herceg értesült a muszlim mester alig ismert szövegéről, amelyben bírálja a görögöket. Gondolkodás nélkül válaszolt:

• Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Hívők Hercege megosztja tudományát velem. De Gazáli érvelése nem állja meg a helyét. Mert a Világegyetemnek ahhoz, hogy létezzen, minden pillanatban jelen kell lennie Isten gondolataiban. A Világegyetem eltűnne, ha Isten elfeledkezne róla.
• Ami még egyáltalán nem bizonyítja, hogy az Univerzum örök – vette vissza a szót a herceg. – Isten esetleg nem mindjárt a kezdetektől fogva gondolt a világra, hanem csak egy adott pillanattól fogva.
• Ott is fennállna, hogy van egy ’előtt’, egy idő az idő előtt, és az lehetetlen…

/…/

• Fontosabb dolgok várnak. Te pontosan olyan korú, olyan tehetséges vagy, hogy ezt a feladatot elvégezhesd. Idő kell hozzá, hosszú idő. Hozzájuthatsz majd minden könyvhöz, ami kellhet, olyan posztra neveznek ki, hogy ráérj erre a munkára.
• De miért teremtik meg számomra ennek a munkának a feltételeit? Te buzgón üldözöd az eretnekeket, és azt kérnéd, hogy a legfőbb eretnek tanait tanulmányozzam és tegyem közzé? Te is olyan vagy, mint a diktátor, aki titkon hódol az élvezeteknek, amelyeket a népeinek megtilt? Mint a fejedelem, aki élvezkedik a zenén, amelyet a birodalmában romlottnak bélyegeznek…?
• Okkal kérdezed. Én is okkal tagadom meg a választ.
• Adj valami támpontot legalább.
• Például rendet kell netán tennünk a hivatalos tanokban, hogy harcolhassunk azok ellen, akik az iszlámot merő misztikummá akarják lefokozni. A tudatlan szélsőségesek megszállottjai a vallási gyakorlatnak, és hallani sem akarnak a tudományos fejlődésről. Ha ők diadalmaskodnak, az iszlámnak vége. Mert nincs politikai erő viruló kereskedelem nélkül, de viruló kereskedelem sincs technikai haladás nélkül, tehát tudomány s gondolkodás nélkül…” (98-100. old.).

A hihető és tudható, megismerhető és megtagadható egyaránt a bűn (valamilyen fajta bűn valamiféle) elkövetésében és megtorlásában tobzódik a 12. század córdobai világában. Kell-e lapos utalás korunk nemzetépítési ideológiái felé, vagy a fennebb ábrázolt bűnfogalmak filozófiai nagyelméletei irányába…? Kétlem. A megvilágosultak (Belia Anna kitűnő fordítása ez, a francia eredeti inkább „a megébredtek testvérisége” fogalmát sugallja) nem egyes korokat választanak, nem bizonyos területeken rendezkednek be, hanem az elkötelezettek morális hovátartozási körében egy másik (mikro)univerzum lakói. A bűnnek, bűnhődésnek, megértésnek és belátásnak persze sosem a hétköznapi kilátási voltak az aktualitásokon túli tartományai. Sokkal inkább a meggyőződés iránti vonzódás, a lebírhatatlan keresőhajlam, a feladattudat és megvilágosodás-keresés karizmája, amit sajátjukként élhettek át, függetlenül koruk értetlenségétől, gyalázataitól, a különbségek és azonosságok variációitól. A titkos valóságok „több, mint a tények” állapota és elbeszélhetőségük változatai talán ezért is kívánkoznak a „teljesen jelen lét” megemelt értelmező-módjai közelébe.

A. Gergely András