Periszkóp-klasszikusok

Robinson Jeffers-fraktál

Mire Magyarország a közönségesség

öntőformájából is kifagy lassan,

mire Magyarország önként lemond az összes

lakosáról, kiről ezért, kiről azért, és akiről

nem, az meghal, vagy meg se születik,

mire Magyarország egyetlen focipálya lesz

a Bécsi kapu és a Sötét kapu között,

és végre megnyerjük vesztett csatáinkat

Bernben és Trianonnál,

addigra lehullik minden levél az égigérő fáról,

addigra egy mókus ellopja az utolsó C-vitamint,

és a Bolyai-féle nem rendes, nem tanulható,

nem tapasztalható téren egy holló repül át.

Sietsz a pusztulással: nem vádollak ezért,

de kár érted:

ragyogj, pusztuló köztársaság!

A debreceni nagytemplomban egyszer

kitettek már az ablakba:

Isten feje alá gyűrt párna –

nappal eszébe se jut.

De az arclenyomat lassan átrendeződik, kisimul.

A korrupció sosem volt kötelező.

És a népnyúzás, népboldogítás se.

Ne akarjunk a latinok, sumérek, aztékok

testvérei lenni!

Csak semmi kéjes kihalás, lelki szétrohadás!

Ne leljük örömünket az önpusztításban,

öncsonkításban! Pedig milyen jó.

Több koldust a Parlamentbe! Több oroszlánt,

több sast! Koronát minden fogra!

Aranykoronát! Ragyogjon a mosolyod,

köztársaság!

Forrás: https://ennemfogombe.blog.hu/2012/04/12/voros_istvan_ragyogjon_a_mosolyod_koztarsasag#more4390123