Társadalomtörténeti monográfia mint korszakteremtő hatás

Régi társadalomkutatási tapasztalat jele, hogy mindahányszor, amikor az egyetemes és hazai etnológia, az empirikus szociológia, a magyar néprajz vagy a kulturális antropológia végtelen vidékein járunk, valahol ott köröz „fölöttünk”-bennünk az elődök felfogásmódja, a példamutató vagy tanító előképe, s mintegy tudás-hagyatékaként a „miként kell csinálni” metodikai kényszere… Vagyis velünk jön a kultúraelmélet és a tárgyi vagy szubsztanciális megjelenésmódok, szemléleti térhódítások múltban gyökerező, de a jelenben is kihívó megannyi változata, melyeket kutatók, körünkből való gondolkodók, talányokat fejtő értelmezők, érdekes és érdeklődő emberek pillantása hívott vagy keltett életre. Életre ébresztett, másképp szólva: tekintetével, kiemelő figyelmével avatott „témává”, nemesített kérdéssé vagy talányba font tudássá. Ehhez csupán hozzáadódik, sőt hozzá is járul az elméleti örökség mindig nehezen „lekezelhető”, cáfolható, „zárójelbe tehető” példatára, és még talán ennél is inkább a kutatások rangja, ismertsége, forrásközlései, hazai vagy nemzetközi presztízse is, legtöbbször egy-egy konkrét település nevével jelezve, vagy kutatási terep, időszak témakörével megszemélyesítve.

A magyar néprajztudomány néhány ilyen nagy múltú, kardinális fontosságúvá erősödött témakörének egyike volt Fél Edit és Hofer Tamás átányi kutatása, melynek nemcsak mostanság jelennek meg forráskötetei, hanem a hazai társadalomtudományi kutatás több műhelye (Néprajzi Múzeum, ELTE Atelier, Corvinus Egyetem) is fontosnak ítélte a nehezen hozzáférhető művek közé sorolva azt a monográfiát, mely mintegy kötelező iskolapéldája volt és maradt ennek a diszciplínának az elmúlt fél évszázad alatt: „Mi, korrekt parasztok…”. Hagyományos élet Átányon.¹

Kevés itt a hely az összes részlethez – de hát ezért vannak a könyvek, melyek ekkorák s jelentőségük sem csekélyebb. Kiemelni leginkább az egészet lehetne, akkor meg már közvetlenebb maga a mű megismerése…! Az átányi kutatómunka (mely néhány résztanulmány hazai megjelenésétől függetlenül eredetileg amerikai kiadónál került a nemzetközi megmérettetés elé, Proper Peasants. Traditional Life in a Hungarian Village címen /Aldine Publishing Company, Chicago, 1969/ és rendkívül elismerő fogadtatásban részesült), ekképeni összegzésben hosszú idő óta a magyar paraszti gazdálkodás, a család, a falu és lakói, a társadalmi kapcsolatok, életutak, belső rétegződésmódok, rang és presztízs, közigazgatás és egyház, szomszédsági viszonyok szempontjából mondhatni az első olyan monográfia volt, mely Erdei Ferenc vagy Szabó István agrártörténeti tónusú munkája mellett a néprajz európai (euro-amerikai) irányzatát képviselte. E képviselet voltaképpen a brit szociálantropológia és a hazai néprajztudomány módszertani és szemléleti házasítását szimbolizálta, a paraszti társadalom még messze fölszámolódás előtti állapotát rögzítette, mégpedig nem a távolnézeti leírás vagy folyamat-ábra formájában, hanem a falu társadalmát történeti dimenziók között és modernizációs út kezdetén ragadta meg, leginkább a „saját társadalmában kutató” szakemberek aspektusából. Megvolt ebben az európai etnológia Volkskunde-irányzatának, a paraszti helyzet és társadalmi függésrend magyar történetiségének, a „megmentő néprajz” leíró aprólékosságának és a jövő felé irányuló változások együttes leképezésének szintetizálását vállaló szemléletmód, melynek a magyar agrártörténet és a leletmentő néprajztudomány közötti vitában (a hatvanas évek elején) egyértelmű volt állásfoglalása. Ugyanis nemcsak az utolsó kapaszög aprólékos leírását, társas kapcsolatok és rokonság, ünnepek és jelképek, építkezés és eszközhasználat részleteit keresték-fotózták-filmezték vagy örökítették meg adatgyűjtéssel, hanem hangot adtak a paraszti világnak, nevet adtak a gazdáknak, idézték interjú-szövegeiket is. Vagyis a térképek, kataszteri leírások, munkatípusok, családmodellek, eszközhasználati és lakásmódok, tanulás és hagyományátadás, ünnepek és iskolázottság, háztípusok és jószágtartás, csereviszonyok és életvezetési minták szinte teljes körű feldolgozásával teremtettek összhangot az átányiak és környékiek értékrendszere, életmódja, normái, gondolatai, struktúrák és tradíciók változatai között – honosítva is, de egyúttal megteremtve is „a saját társadalmában kutató” etnológus hazai előképét, mely azóta is reflexív tárgya a néprajzi, antropológiai, szociológiai, kommunikációs vagy történeti folklorisztikai kutatásmódszertannak.

Megosztható itt a felelősség: kijegyzetelem a kötetet, s azt a negyven-ötven oldalt, ami ebből a négyszáz oldalból számomra kisugárzó információ, a tisztelt Olvasó majd aprólékosan végigolvassa… (bár az meg az én olvasói aspektusaimmal lesz telítve!), – vagy pedig egy kivonat kivonatából mutatok föl néhány tónust, s ezzel invitálom az érdeklődőt a kötet kézbevételére, ismeretére. Egyik megoldás sem könnyű. Szerencsére, a Szerkesztők igen alapos Előszót kerítettek a kötethez, s maga Hofer Tamás is egy kiadós Bevezetést írt a magyar kiadáshoz, melyben a mű születési körülményeivel és a(z amerikai) címválasztás értelmezésével avatja be olvasóit-követőit. A szerkesztői előszó fontosságát hangsúlyozandó, érdemes fölfigyelni a finom (történeti, módszertani, szakmakulturális, tudományelméleti) distinkciókra, melyek a monográfia szellemiségével összhangban funkcionálnak: értékelik Fél Edit és Hofer Tamás amerikai (és világszintű) fogadtatásának olyan szempontjait is, mint a közösségtanulmány készítése, a társadalomtörténeti metszet, a foglalkozásszerkezet és társas kapcsolatháló leíró mivolta, a tradicionális paraszti létforma konzekvens jelenségeinek kelet-európai hely(zet)e, a lokális fejlődésmodell, a néprajzi jelenkutatás vállalása (pl. az iparosítás hatásainak, életmódváltásnak ábrázolása), a család és háztartás dinamikus változásából következő értelmezési keretek, stb. A szerkesztői értékelés nemcsak a mű kiadásának részkérdéseire (fordítás, ábrák megoldása, glosszárium átvétele, bibliográfiák melléklete) tér ki részletesen, de értékeli a hazai társadalomtörténeti munkák számára is régóta mértékadó opusz antropológiai jegyeit, a saját (kutatási) kultúra kelet-európai örökségének bevitelét is a műbe. Ez a „korrekt eljárás” szinte rímel Fél és Hofer eredeti szándékára és a bevezetőben kifejtett szempontokra: az „igazi falusiak” Átányban, tehát a nem betelepültek, hanem őshonosak, s az önmagukra alkalmazott „korrekt parasztok” jelzője úgy tükröződik az átányi értékrendben és identitástudatban, mint a néprajzkutatók saját társadalmunkról megfogalmazott képe (az átányiak képe saját társadalmukról, 83-89. old.). Korrekt/tényleges parasztokról korrekt etnológia…

Talán érdemes külön is kiemelni Hofer bevezetőjéből és a szerkesztői előszóban is megfogalmazott tipológia egybecsengéséből a „beilleszkedő megfigyelés” mibenlétét, a hosszas terepmunka, árnyaltan sok időt igénylő feltárás jellegadó voltát, s ebben is a „saját kulturális örökségük népi alkotóelemeinek” megjelenítését. A Szerzők (és a Szerkesztők is) a magyar paraszttársadalom érték- és mértékrendjének alapos bemutatását tartják kiemelendőnek (mi több: csak az 1997-ben megjelent Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban monográfia is ugyanekkora anyag, pedig címében is vállaltan csupán néprajzos-adattári alapossággal megjelenített tárgyi néprajz dominál benne), ám a falumonografikus feltáró mód még csupán az első kötet az Átány-trilógiából, melynek egésze mintegy strukturális antropológiai és (agrár)társadalomtörténeti bevezetés talán a két szerző még sokkal gazdagabb életművének adott korszakából.

Fél Edit és Hofer Tamás munkájából itt most még roppant sok fejezet-részt, témakört kiemelhetnék… Ám ez az, amit a kísérletező-érdeklődő olvasó meglelhet első keresés során vagy könyvtári-könyvesbolti szemrevételezés után is. Azt azonban már kevésbé, ami az összehasonlító néprajztudomány, valamint a néprajzi/antropológiai kutatáshagyomány jellegzetes eltéréseként, valamint az amerikai-nyugati és a magyar település/parasztságkutatás különbségeiről Hofer hangsúlyoz: a Robert Redfield nevéhez köthető amerikai társadalomkutatás megkülönbözteti a „nagy tradíció” és a „kis tradíció” közötti fordulat, szemléleti különbség és elemzési keret alkalmazásának terepét, technológiáját, értékrendjét…, saját munkájukat viszont „magyar kutatók írták egy magyar faluról”, kortárs szemléletmóddal, a néprajzi kutatást előzőleg az jellemezte, hogy „a terepmunkát saját hazájuk paraszti közösségeiben folytatják, /…/ eredményeiket nagyobbrészt magyar közönségnek mutatják be. A szerzők a néprajzi kutatás magyar iskolájához tartoznak, amelyen a magyar társadalom és nemzeti kultúra sajátos vonásai tükröződnek” (23. old.).

E jelzés-értékű idézet csupán halovány és távoli körvonal, metodikai nézőpont. Ami erre következik, na…, az a néprajzi monográfia időtálló iskolapéldája…!

A. Gergely András

1 Korall társadalomtörténeti monográfiák 1. Korall, Budapest, 2010., 479 oldal. A magyar kiadást szerkesztette és gondozta Granasztói Péter és Pozsgai Péter.