Lapszemle

Amikor megtudtam, hogy elsőként kerülök mikrofon elé 2019-ben rádiójegyzettel, arra gondoltam, előtte megvárom a szokásos év végi összefoglalókat, hogy milyen is volt az elmúlt esztendő, s azokból kiindulva próbálok valamilyen épkézláb előrejelzést megkockáztatni. Nos, ilyen áttekintéseket nemigen találtam, s ha figyelmen kívül hagyjuk a közhelyes, hitreményszeretet-alaphangú „publicisztikákat”, bizony a hazai prérin a múlt év és az előttünk álló esztendő nagy témáit – esetleg összefüggéseikben – nem sok lap járta körül. Külföldiek annál inkább, ezekből merítek a következőkben.

Attól tartok, hogy a gondok az új évben is változatlanul kísértenek, s egyre inkább a politikai csúcsvezetők ki- és beszámíthatatlanságából erednek. A világban az igazságtalanság, az erőszak és a szenvedés, a bizonytalanság nem csökken. Továbbra is viaskodnunk kell olyan kulcsszavakkal, mint gyűlölet, fake news, voluntarizmus, korrupció, állami terror, hibrid hadviselés, helyi és régiós válságok – s ki tudja, milyen új meg új szellemeket szabadítanak ki a palackból a döntéshozók?

Napjaink világot bejáró kísértete a populizmus. Egy amerikai elemző szerint 2019-ben az előretörése megtorpan. Több szakértő vitatja ezt, bár csakugyan sok esetben megmutatkozik a demagóg propagandának, a szavazók félrevezetésének az ára: Brexit, kereskedelmi háborúk, ellenőrizhetetlen korrupció, alapértékek és -szerződések semmibe vétele, rossz közérzet. Mi abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy közeli tanúkként nézhetjük végig, amint egy voluntarista rendszer a virtuális valóságot épít, s két rettegett nagyhatalmi önkényuralmi rendszerrel, az orosszal és a törökkel való szoros kapcsolatai miatt egyre inkább elszigetelődik a demokratikus világban.

Nem titok, hogy Orbán Viktor Európa legvitatottabb politikusa, világlapok cikkeznek róla naponta, „a térség államai vezérükként tekintenek rá” (Wall Street Journal), ő maga „belső ellenzéki” európai szerepre tör .

Miután ellenőrzése alá vonta a sajtót, az igazságszolgáltatást és a civil társadalmat, felszámolta az egyensúlyok és fékek rendszerét, a társadalmi esélyegyenlőséget, most már arról folyik a vita, hogy restaurációs törekvései, hatalomgyakorlási módja, „hibrid autokráciája” , tekintélyuralmi rendszere, kampányai , radikalizmusa – mindezek mennyiben merítik ki a fasizmus fogalmát! Az erdélyi magyaroknak mindenképpen egyre nagyobb lelki terhet jelent a választás az EU és Orbán Viktor között. (Nagy kérdés, mennyire borul fel Európa a májusi választások nyomán.) Hic Rhodus, hic salta.

Amikor elgondoltam, hogy végezetül a saját nevemben kinek mit kívánhatok az új esztendőre, két élményem jutott eszembe. A frissebbik: egy csíkszeredai hallgató nemes egyszerűséggel azt az óhaját fogalmazta meg, hogy dögöljek meg, pedig hát akkor is csupán elemzésekből idéztem. (A kívánságot kísérő kedves megszólítását ezúttal, az ünnepi alkalomra való tekintettel, mellőzöm.) A másik emlékem a volt román diktátort idézi. Kiváló idős kollégánk, Szász János egyszer, amikor semmiképpen nem térhetett ki egy januári születésnapi „köszöntőre” való felszólítás elől, cikkét azzal a lelkes jókívánsággal fejezte be: „kívánjuk mi is N. C. elvtársnak azt, amit ő kíván nekünk”.

Az új év hajnalán kívánom mindenkinek, politikusoknak, kollégáknak, hallgatóknak és olvasóknak ugyanazt, amit ők kívánnak nekem, nekünk. Általában meg, szerényen, hogy ez az év legyen legalább annyira elviselhető, élhető, mint az, amelyiktől búcsút vettünk.

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. január 3.