A gyergyószentmiklósi örménység 1920-tól kezdődően - mint ahogy azt dr. Csíky Jenő esetében is tapasztalhattuk - is azonosult a magyar kisebbségi sorssal. Vezéregyéniségei és tagjai a magyar párt gyergyói tagozatának az irányítása alatt fejtették ki politikai tevékenységüket. Sőt a Magyar Párt színeiben vált szenátorrá a helyi örménység egyik legkiválóbb egyenisége, Görög Joachim. Az örmény kanonoknak a magyar párt színeiben kifejtett tevékenységéről tanúskodnak az 1926-i választási gyűlések. Az 1926 áprilisában a magyar pártnak Averescu tábornokkal kötött paktuma után került sor ugyanis május 13-án a képviselő és szenátorjelöltek részvételére azon a népgyűlésen, melynek fő feladata a lakosság és a jelöltek közötti személyes kapcsolat megerősítése volt. A gyűlésről a következőket olvashatjuk a Gyergyói Újság tudósításában: "Folyó hó 13-án, Áldozócsütörtökön délután 3 órára volt plakátokon és lapok útján hirdetve a magyar párt gyergyói tagozatának népgyűlese Gyergyószentmiklóson, melyen a képviselő szenátorjelöltek fognak bemutatkozni.

Az idő, a fagyos szentek ellenére, kiderült s a délutáni órákban a tavasz biztató leheletére felserkent székely-magyar polgárok szekereken, gyalog-csoportokban seregeltek a Laurentzy színházterme felé, hogy a gyűlésen szívvel, lélekkel részt vegyenek.

Három órára a nagyterem színültig telt, úgy, hogy az ajtókban és a külső helyiségekben szorongva várták az ekeszarvát, rőföt, tollat odahagyó, Gyergyót reprezentánsan képviselő választópolgárok a gyűlés megkezdését."A népgyűlés dr. Péterffy Lőrinc tekerőpataki esperes plébános üdvözlő szavaival kezdődött, aki a következőképpen mutatta be a magyar párt jelenlevő képviselő és szenátorjelöltjeit: „...Eljött a választások ideje, és akiket a Magyar Párt Csíkmegyében képviselőnek és szenátornak kijelölt eljöttek ide, hogy magukat ismételten bemutassák. Itt van dr. Gyárfás Elemér (nagy éljenzés) immár harmadszori szenátorjelöltünk, akiknek jussát eddig elé fénytelen módon elgáncsolták, itt van dr. Willer, a Brassói Lapok szerkesztője, volt lugosi polgármester, a magyarság egyik kiválóan művelt, harcos egyénisége, dr. László Dezső, a mi vérünk és Görög Joachim kanonok úr, akiket ... ízig-vérig ismerünk. Mi csak büszkék lehetünk ezekre az emberekre, egyéniségekre, akik az erdélyi magyarság legkiemelkedőbb alakjai. Örömünknek adunk kifejezést, hogy a képviselő és szenátorsággal járó nagy áldozatra vállalkoztak. Biztosítjuk őket meg nem ingó szeretetünkről, bizalmunkról, hogy tartós munkájuk mögött mindig érezzék Gyergyó völgyében békére vágyó impozáns erő figyelő és támogató súlyát, melegét, amely. nek forrása ki nem meríthető."

Minket főleg a magyar örmények reprezentánsának a beszéde érdekel, aki szónoklatában a só hasonlatával a következőképpen próbálta lelkesíteni a gyergyóiakat a választásokon való részvételre: „... A hősök napja van. Ünnep van, a mi ünnepünk is, hiszen sok vérünk pihen ismeretlen hantok alatt. Hősök ünnepe és valóban megérdemlik az ünnepséget, mert a nehéz kötelesség s teljesítés hantolta oda. A legszebb szobor a Pompeit őrző katona szobra, melyet a kötelesség teljesítésében ért hősről öntöttek. Ez a szobor emlékeztessen minket minden pillanatunkban. Ezek és az ilyen őrállók előtt kalapot kell emelni és emlékezni, hogy a nehéz poszton mi is, mindnyájan hasonlók legyünk." A következőkben elmondotta, hogy „Soha sem bántotta, úgymond, a nagyravágyás, most is a Magyar Párt jelölésére és akaratára hajlott meg és fogadta el jelöltségét. Talán ő nem kell bemutatkozzon, hiszen jól ismeri, mert együtt búsult, sírt, örült mindnyájunkkal.

Mennek a Magyar Párt jelölte úton, a váltót akár hogy állítják is, akármilyen kerülővel is kell célhoz érni.

Megemlíti azokat a téves kifogásokat, amelyeket szórványosan az Averescu-paktummal kapcsolatban kolportáltak, s amelyre többen azt a kérdést vetették fel, miért éppen Averescuékkal?

Erre eképpen válaszolt: Az anya elküldte gyerekét sóért. Mikor visszajött a sóval, igen drágának találta és azért oda szólott fiának:

- Hát nem kaptál olcsóbb sót máshol?

- Kapni kaphattam volna olcsóbbat, - mondta a fiú - de az a baj, hogy nem volt só. (Derültség, nagy taps)

Fordulatos beszédben rátért a gimnázium ügyére, melyből nem szabad a magyar szónak elnémulnia s amelyet nem albán diákok, de szárhegyi, alfalvi, ditrói stb. székely ifjak kell, hogy benépesítsék.

Bizonyos az, hogy magyar becsülettel fogunk küzdeni, amint csak erőnktől, eszünktől telik. Erre nézve biztosíték nyitott könyvként álló múltunk, melyből mindenki, aki akart, olvashatott."

A választások eredményeképpen dr. László Dezsőt képviselőnek, míg Görög Joachimot szenátornak választották. Görög Joachim magyar érzelmeiről az 1926 októberében „Üdv a Magyar Pártnak" című beszéde tanúskodik, melyet mint a magyar párt csíkmegyei tagozatának gyergyói elnökeként mondott a párt Gyergyószentmiklóson tartott országos gyűlésén...

„Köszöntjük Önöket, kedves testvéreinket! Köszönti Önöket Csíkvármegye magyarsága.

Köszöntjük Önöket, nem a szavak színpompájával, hanem a lelkünk lobogó lángjával s szívünk boldog dobbanásával.

Így köszöntötték egykor a táltosok a harcból jövő s a harcba menő vitézeket, mielőtt a fehér paripa piros vérével az áldozati oltár lombsátorát befecskendezték volna.

Vitézek Önök is: a magyar szónak, a magyar gondolatnak, a magyar kultúrának, a magyar szabadságnak önfeláldozó harcosai, felvértezve a legerősebb páncéllal: közel 2 millió magyar szívnek lángoló lelkesedésével.

Harcba mennek Önök is: a jognak és igazságnak a magyar névért, a magyar nemzet életéért folyó harcnak nehéz küzdelmébe.

E harc sikere nem lehet kétes, aminthogy az igazság győzelme sem lehet kétes.

Míg a Hadak útjáról Csaba vitézei ránk tekintenek, míg az erdők suttogásából az ősök szavát megérteni tudjuk, míg a kakukk madártól a székely gyermek magyarul kérdi: „hány évig élek?", addig mi is élni fogunk, addig magyarságunk fennmaradásáért folytatott harcunknak vége nem lesz, s ha vége lesz, annak eredménye csak a siker, csak a győzelem lehet.

Üdvözöljük hát a vitézeket és üdvözöljük a vezéreket, kik ezt a győzelmet nagy és nehéz munkával előkészítik.

Míg ez a munka és ez a harc a fészek védelméért, kifelé irányul addig az anyamadár, a nemzeti Géniusz, a sasokkal megbirkózik: de ha belül, a fészek lakói között törne ki a viszály, a háború, a fészek romlását, pusztulását bárminő munka megakadályozni nem fogja.

Legyen áldott azért a munka, melyet falaink között, vendégszerető városunkban, testvéri egyetértéssel végezni fognak.

És mi boldogok leszünk, hogy Gyergyóban a kemény sziklák is csodákat termelő puha talajjá változtak.

Boldogok leszünk, ha a székelység látni fogja, hogy nincsen magára hagyatva, mert mi neki fáj, az Szatmár, Bihar, Arad és Kolozsvár magyarjainak is éppen úgy fáj.

És boldogok leszünk, ha Önök érezni fogják, hogy míg a székely karok izmaira, a székely halánték verítékére s a székely szív dobbanására számítani lehet, addig „nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett!"

A választások eredményeit a Gyergyói Újság 1926. május 28-i összesítéséből tudjuk meg, mely a következő: „Az egész vármegye területén leadtak 23.852 szavazatot. Ebből a magyar és kormánypártra esett 23138 szavaza, liberálisokra 290, megsemmisítve 424..."

Az 1926-os évi választások révén Görög Joachimot tehát szenátorrá választották. Megválasztását a Gyergyói Újságban a következőképpen értékelték: „Szenátor lett. Nem dicsekedünk, nem is büszkélkedünk vele. Úgy vagyunk evvel a politikai szenzációval, hogy szinte szégyelljük. Szégyelljük, hogy szomorú kisebbségi sorsunknak ezt a kiváló egyéniségét csak most tudtuk bejuttatni a parlamentbe. Abba a parlamentbe, ahol a Görög Joachimok helye oly régen üresen állott.

Nem dicsőség, nem is büszkeség ez a szenátor-választás. Azon a porondon, ahol egyenlőtlen fegyverekkel kell küzdenünk, nem a diadalért, csak a jogainkért harcolunk. A meg nem értéssel, a sovén fajgyűlölettel és a mindent legázoló, mindent leromboló elnyomatással szemben, csak az örök isteni igazság az egyetlen vétkünk. Ez pedig sajnos, egyelőre nagyon is gyönge védelem az elvakult eszmék és a kisajátított ideálok oligarchikus hatalma ellen.

És mégis!

A hajnali derengés rózsaszínű pírja ott csillog már a szuronyok hegyén. A felkelő nap aranyos ragyogása belemosolyog a tovatűnő hosszú éjszakák fekete szomorúságába, Egy román katholikus főpap apostoli szózata belekiált az ijedt és megdermedt némaságba:

Románok! Magyarok! Szeressétek egymást!

Íme, ők nyújtják a felejteni akaró megbánás első virágát, amely a szeretet virága. Ők nyújtják avval a simogatni akaró és könnyeket letörlő kézzel, amely eddig ökölbe szorítva csak ütni és sebeket osztani tudott.

A balázsfalvi román érseknek ölelésre hívó szava, ne kiáltson a pusztaságba. Ha szívből jött, szívhez is szóljon! Ne lássunk benne mást, mint a krisztusi alázatosságot és szelídséget. Legyen a Görög Joachim szenátorválasztása erre az apostoli szózatra a méltó válasz. A román érsek mellé a törvényhozás felső házába azért küldjük ezt a magyar katholikus főpapot.

Küldjük, hogy hirdesse mi bennünk és benne él, hirdesse a szeretetet.

Mert mi magyarok, nem ismerjük a bosszút. Nem ismerjük a „ciné minte"-t, mert mi csak megbocsátani és feledni tudunk.

Erre ékes tanúbizottságunk Görög Joachim, aki segítsen élő valóságra váltani a román érseknek holt betűkből álló szavait:

„Ha a politika ellentéteket támasztott román és magyar között, csak egy kötelességet érezzünk: Azt, hogy az ellentéteket minél hamarabb tüntessük el. Felejtsük el a kölcsönös sérelmeket, keressük azokat a lehetőségeket, melyek hazánk javára közelebb visznek egymáshoz és ne feledjük egy pillanatra se, hogy egy a sorsunk:

Ezen a földön együtt kell élnünk és halnunk!"

1928-ban bekövetkezett halála után politikai tevékenységét a gyergyói hetilap újságírója a következőképpen foglalta össze: „Szerette örmény faját, melyből vér szerint származott, de szerette azt a fajt is, melyhez helyzeténél, műveltségénél fogva tartozott. Ehhez a fajhoz, annak jelenéhez, múltjához a vérbeli magyarnál is erősebb öntudatossággal vonzódott. Különösen, mióta a kisebbségi népek sorsára jutottunk, a magyarság érdekeiért sziporkázó írásaival, szónoki tehetsége szuggeráló erejével s minden áldozatra kész nemes elhatározással dolgozott. Ez a tér volt az, melyen kifejtett munkássága őt városunk és vármegyénk szűk határai közül már rég kiemelte és számára úgy a Katholikus Népszövetség, mint a romániai Magyar Párt vezető munkásai között tiszteletreméltó helyet biztosított."

Szenátorrá választása után röviddel bekövetkezett halála nem tette lehetővé honatyai tevékenységének a kibontakozását. A Gyergyói Újság a következőképpen tette közzé Görög Joachim felszólalásának rövid összefoglalóját a szenátusban; „A vallásügyi miniszter úr folyó évi november 20-án az összes egyházaknak megküldötte 49838 számú rendeletét, melynek értelmében az összes püspökök felhívhatnak, hogy a miniszterhez minél előbb terjesszék be összes parókiák táblázatát, hozzájuk tartozó családok feltüntetésével, hogy a „Román orthodox egyház szervezéséről szóló szabályok és törvények" 29-ik és 30-ik § -át alkalmazni lehessen rájuk.

Ámbár ez a szakasz államsegéllyel kapcsolatban csupán a jövőben alapítandó parókiákra vonatkozik, a vallásügyi miniszter úr mégis a már fennálló és segélyezett parókiákra is alkalmazni akarja s ezzel a keresztény lelkekben nagy felháborodást és nyugtalanságot okozott, mivel így legkevesebb 65 százaléka megsemmisülne azoknak a parókiáknak, melyek nem rendelkeznek falun legalább 200, városon pedig 400 családdal. Az egyes parókiák között fennálló nagy távolságok miatt ezer és ezer hivő maradna lelkipásztorkodás nélkül és szabad prédául esnének különböző szektáknak és agitátoroknak, akiknek a munkája nem volna előnyére a mi országunk konszolidációjának.

Tekintettel arra, hogy a trónbeszéd hangsúlyozta annak a szükségességét, hogy az ország etnikai és vallási kisebbségeinek lelki békéje helyreállíttassék, tekintetbe véve továbbá, hogy a trónbeszédre adott válasz felírat is kiemeli a kisebbségek lelki békéjének biztosítását: tisztelettel kérem a miniszterelnök és vallásügyi miniszter urakat, hogy szíveskedjenek e tekintetben elcsendesíteni a vallásos nyugtalanságot olyképpen, hogy tisztázzák azokat az intenciókat, melyeket a rendelet említ."

A két világháború közötti időszakban az örmény közösség műveltségi szintjének köszönhetően jelentősen növekedett a műkedvelő színjátszó előadások száma. A gyergyószentmiklósi színjátszás egyik kiváló képviselője volt Vákár Vilmos, akinek munkásságáról, színészi pályájának a 25. évfordulóján a gyergyószentmiklósi hetilap is megemlékezett. A Gyergyói Újság a következőképpen mutatta be az örmény színész életútját: „Városunkban született 1883-ban. Nyugtalan vérű diák, ki egyik iskolából a másikba vándorol, míglen Mezőtúron érettségizik... A Konzervatóriumban Kárrász német tanár keze alatt volt két évig, mígnem 1902-ben sikeresen vizsgázott a Színész-Egyesületnél Budapesten. Több évig baritonista volt vidéken, mint Székesfehérváron, Temesváron, Kecskeméten, Északmagyarországon, Pécsen, ahonnan, mint jóhangú embert, az akkor virágzásban lévő kabaré-világ felcsalta Budapestre. Itt azonban inkább adminisztrációval foglalkozott. Titkára lett a Kondor Ernő kabaréjának, aztán Bálint Dezső Royal orfeum-jának, majd a Friedmann féle nagyvállalatnak és az újpesti Népszínháznak. Időközben tagja volt a Népszínház-Vígoperának, s később a Népoperának, ahol már nem játszhatott, mert bevonult a világháborúba a 82-ik ezredhez. Vákár egyéniségét a saját kollégái a legrégibb emlékű színészekéhez hasonlítják. Kedélye virágos, bohém, a szó legnemesebb értelmében, de sokszor a saját kárára könnyelmű. Régi igazgatók, mint Kövessy és Halmay nagyra becsülték benne a céltudatos munkát, a színészet utánni rajongást, mely ma - e nehéz időkben is - jellemzi őt.

A világháborúban lantosa volt ezredének. Énekelt, muzsikált a katonáknak, s akkora népszerűsége volt a fronton núndenütt, ahol megfordult, hogy csendesebb időkben generálisok, tisztek nála nélkül nem voltak meg. A háború után nem ment vissza pesti szerződéseibe, ahol már gramofon és a filmgyárnál is kapott állandó szerződést, a színházi szerződésen kívül, hanem itt maradt Erdélyben közöttünk.

A nagy átalakulások idején beállott fa- és terménykereskedőnek s így próbálta fenntartani családját, amelyet ez időben alapított. Ekkor többször fordult meg barátai körében, s mi, akik ismertük őt, állandóan arra sarkaltuk, hogy menjen vissza a színészethez Innen akkor távolodott el, amikor valami nagy keserűség bántotta művészi lelkét, de amikor árván maradt színészetünknek szüksége volt reá, visszatért pályához, még ha máshol jobban is volt dolga.

Kísérje szeretetünk és nagyrabecsülésünk őt a második 25 év kezdetén!"

(Garda Dezső: Gyergyói örmények könyve. II. kötet. 2007. Készült a Hadimúzeum Alapítvány kiadásában a csíkszeredai Státus nyomdában )