Újra szóba került a pitești-i börtön, ahol a kommunista rendszer kezdetén – a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején – elképesztő módon kínozták a rabokat. És ugyan kik tettél ezt? Hát maguk a rabok: az iskolatársak, a jóbarátok, az ifjúsági szervezetbeli társak. És miért bántalmazták egymást olyan példamutatóan? – Azért, hogy ők maguk, személy szerint megszabaduljanak a veréstől, a kínzástól, az elképzelhetetlen megaláztatásoktól.

A börtön valójában a világ szem elől elrejtett képe…

Aztán levelet kaptam egy barátomtól, egykori újságíró kollégámtól, és a levéllel együtt egy anyagot is – a Monológot. Abban szó szerint azokkal a hitványságokkal találkoztam, amit a pitești-i börtönben műveltek, csakhogy máshol, a világ más helyein, mondhatni világszerte művelték és művelik ma is azokat: Burmában, Iránban, Kínában, Törökországban, Afrikában, Argentínában, Bulgáriában, Lengyelországban, Oroszországban – hadd, ne soroljuk tovább.

Tehát a bebörtönzés, a tortúra, ártatlanok bántalmazása nem csupán valamely diktatúra gyümölcse, hanem bármelyik hatalomé, legyen az akár a legdemokratikusabb is – habár az utóbbiakról kevesebb szó esik a Monológban. Illetve azokról kiderül még egyéb is…

Gergely Tamás barátom Svédországból szemléli a világ dolgait. És ami szembetűnő: a fejlett és demokratikusnak tekintett országok igyekeznek olcsón megúszni a dolgot. Néhány apró béke Nobel-díjjal például, egy pár menekült befogadásával, néhány apró humanitárius akcióval – és ennyi! Holott össze kellene fogni, említi Tamás is, és megszüntetni azt a helyzetet, amelyben a hatalom urai, az emberkínzók zavartalanul működhetnek. De erre már nem vállalkoznak a fejlettek és a demokratikusok… Vagy ha mégis – hát, szemkiszúrásból teszik azt. Nem tűvel vagy égő cigarettával szúrják a szemet, mint a börtönbeli hóhérok, hanem sokkal kifinomultabban: néhány garast vetnek oda a nyomorultaknak. És így lesz mennyország az egész világ. A hatalmat gyakorlók mennyországa.

Gergely Tamás Monológjában a legszebb rész a második rész, ahol egyes szám első személyben mondja el mindazt, amit a hatalom világszerte művel. Vagyis rádöbbent arra, hogy ez esetben bűnözők és üldözöttek vagyunk mindannyian. Még akkor is, ha nem teszünk semmit és ezért ártatlannak hisszük magunkat. Pedig éppen ezért vagyunk bűnösök és bűnözők! Mert elnézzük azt, hogy a világ a bűnözők mennyországává vált. Ahol napról-napra ugyanazokat a bűnöket követik el a hatalom emberei – legyenek azok börtönőrök, rabok, politikusok, egyházi személyek stb. Mert, mint láthattuk, nemcsak a pogányok, nemcsak a muszlimok, hanem kedves keresztény testvéreink is megérik a pénzüket.

De most már elég a jóból. Ébredjünk rá végre, hogy mennyországunk maga a pokol. Erről ennyit.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. január 30.