Kocsis Francisko szöveggyűjteménye és fordítása margójára

Egy hónapja is elmúlt, hogy rendkívüli tisztelettel forgatom azt a román nyelvű kötetet, amit a marosvásárhelyi Kocsis Francisko adott ki, s amelynek nem csupán a válogatása, fordítása és jegyzetanyaga, de bizony, még a tördelése is az ő munkáját dicséri. Az Avangarda maghiară în texte şi portrete (Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2008) a XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra jelent meg. Már hónapokkal előtte tudni lehetett, hogy a magyarul kitűnően értő és beszélő, románul alkotó, több kötetes költő merészen belevetette magát egy nyaktörő irodalmi kalandba: olyan olvasókönyvet adni a román olvasó kezébe, amelyből részletes tájékoztatást, élményszerű benyomást kap arról, milyen művészi értékekkel gazdagította a kelet-középeurópai irodalmakat a merészen formabontó avantgárd, amely a korszerű, de a klasszikus hagyományokból kinőtt nyugatosságot is meghaladva, azzal feleselve visszhangosan befolyásolta - a művészeteken túl - néhány kimagasló alkotó életművét is.

Kocsis érdeklődését számomra érthetővé tette az az irodalomtörténeti tény, hogy a román irodalom nem egy kimagasló személyisége (Tristan Tzara, Ionesco, Urmuz, Ion Vinea, Geo Bogza stb.) ugyanolyan iskolát teremtő vezérszerepet játszott az avantgárd elmélet gyakorlatba ültetésében, akár a magyar szellemi életben Kassák Lajos, Moholyi Nagy László, Uitz Béla, Reiter Róbert, Radnóti Miklós, Máttis Teutch János stb. Mi vezette a huszadik század első felének jeles művészeit egy látszólag bomlott, minden logikával és ismert esztétikai kánonnal szakító, távolról sem olvasó- és közönségbarát alkotói stílus érvényesítésére, amivel nem csupán a polgárpukkasztás célját érik el, de szép számú híveket és követőket is szereznek? - a válogatás ennek a kérdésnek a megválaszolását tűzte maga elé.

A kötet felépítése azt jelzi, hogy a demonstráció szándéka maga a sokrétűség. A fordítói szándékot taglaló bevezetésen túl fontos szerepet kap benne az első fejezet (Kiáltványok. Elméleti írások), amelyben olyan elméleti megközelítésekkel ismerkedhet meg a román olvasó, mint Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Hatvani Pál, Kállai Ernő, Hevessy Iván, Mácza János, Szabó Lőrincz stb. gondolatfutamai.

A második részt (Irodalom) mindenek előtt egy jókora Kassák-válogatás nyitja (több mint 70 verse olvasható itt románul, gyakorlatilag kisebbfajta Kassák-kötetnek is megfelel), de megszólalnak olyan költők és írók avantgárd alkotásai is (1-től 14 írásig terjedő jelenléttel), mint Barta Sándor, Radnóti Miklós, Reiter Róbert, Déry Tibor, Mácza János, Illyés Gyula, József Attila, Lengyel József, Komját Aladár, Forbáth Imre, Kahána Mózes, Újvári Erzsi, Vermes Ferenc és György Mátyás.

A harmadik részben (Portrék) jobbára avantgárd képzőművészekről szóló leírások (Moholy-Nagy László, Uitz Béla, Máttis Teutsch János, Bortnyik Sándor, Nemes Lampérth József) olvashatók a korszak kritikusaitól, míg végül nem maradhatnak el a részletes életrajzi adalékok sem, a leghitelesebb magyar kézikönyvek alapján.

Mindebből az is látható, hogy a fordítónak nem csupán egy rendkívüli nyelvi közeggel kellett megbirkóznia, hanem műfajilag is sokféle kihívás szorította - a verstől kezdve a színpadi jelenetig és az esztétikai szövegig terjed az a széles skála, amelyen helyt kellett állnia.

Kocsis Francisko első komoly fegyverténye erdélyi költők (Adytól egészen KAF-ig!) érzelmileg motivált, ugyanakkor esztétikailag is alátámasztott antológiája, az Efectul admiraţiei. Poeţi maghiari din Transilvania (Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2006) volt. Ebből, illetve a mostaniból egyként kitetszik az a nem túl gyakran tapasztalt, de ez esetben természetes és hiteles érdeklődés, amit a fordító a magyar szellemi jelenségek iránt nyilvánít. Ugyanis Kocsis nem csupán tolmácsolója, de adott esetben avatott értelmezője is azon alkotóknak, akik munkásságát továbbítja. Így például sajátosan egyéni, figyelmet érdemlő véleménye van Ady Endréről és költészetének korszerűségéről. Máskor Szilágyi Domokos az, akinek megingathatatlan költői predesztinációját védeni próbálja. (Számunkra külön örvendetes, hogy mindkét említett esszéje a Színkép melléklet hasábjain látott először napvilágot.)

Mindez arról árulkodik, hogy a fordító-értelmező tudja, mi forog kockán. Hiteles ismerője mindannak, ami román vagy magyar nyelven a radikális újítás felé tör. Kiváló érzékkel veszi észre, hogy porondra lépésükkor Kassákék nagy előszeretettel tűzték zászlajukra Ady nevét, holott nagy költőnk egy percig sem csatlakozott hozzájuk, áramlatok feletti költészete maga volt a teljesség. „A polgárpukkasztók - ún. frondeur-ok - csak egyetlenegy költői felmenőt neveztek néven, Adyt, mert egyedül őt tartották az európai művészeti szinthez méltó alkotónak... Ady nyelvi, költői kifejezésben és eszmeiségben megnyilvánuló újító erényeit nem csak hogy nem tagadják, hanem jócskán túllicitálják, ami lehetővé teszi számukra, hogy harciasan testületileg tagadják a Petőfi és Arany nevével fémjelzett posztklasszicista, és Adyt megelőző kulturális teljesítményeket. Az így létrejött hiátus - Kassákék a klasszikus epigonizmust emlegették a korszakkal kapcsolatban - a fő érv a radikális tartalmi-formai változások mellett” - írja Kocsis Francisko 2007 novemberében, a Színkép Ady-különszámában. De akkor már a fordító nagyban tanulmányozta, ízlelgette a formabontókat. Egy tavalyi beszélgetésünk során meg is kérdeztem tőle, milyen belső késztetés vette rá, hogy az avantgárddal foglalkozzon és milyen szellemi nyereséget könyvelhetett el általuk, ő pedig ezt válaszolta:

- A Vatra, ahol dolgozom, korábban tervbe vette a közép- és kelet-európai irodalmakban kibontakozott mozgalmak áttekintését. Alexandru Cistelecan kollégám, akié a kezdeményezés volt, azt kérdezte tőlem, mintha valami könnyű dolgot ajánlana, vállalkozom-e a jelenség feltárására. Akkor, Kassákot leszámítva, vajmi keveset tudtam az avantgárdról. Igent mondtam, s a vállalkozásba bevonta Anamaria Popot is, hogy megszerezze a magyar szövegeket. Ebből lett aztán egy első terjedelmes, 2003-as közlés, amit később oly hiányosnak éreztem, hogy magam kezdtem kutatni más, avantgárddal kapcsolatos források után. Lassan körvonalazódni kezdett teljes méreteiben a magyar avantgárd mozgalom, s összeállt a Vatrában 2007-ben megjelent második rész is. A magyar irodalomtörténet talán némileg félvállról kezeli ezt a szakaszt, habár meghatározó az egész magyar irodalom későbbi arculatára. Ha csak Mácza János vagy Barta Sándor dramaturgiai kísérleteit említem, amelyekben a későbbi abszurd színház csírái vannak jelen, akkor csak sajnálhatjuk, hogy csírában maradtak és nem vezettek el az új irányzathoz, amihez érettebb s talán toleránsabb társadalomra is lett volna szükség. De a költészet lendületét semmi nem tudta letörni, még Babits szigorú tolla sem... Búvárkodásaim, fordításaim által pedig saját költői horizontom is tágult, eszközeiben gazdagodott és egyféle merészségre tett szert.

Kocsis Francisko előtt két út állhatott: vagy lefordít egy, a magyar avangárd jelenségét boncolgató korszerű munkát - mint amilyen pl. Balázs Imre József: Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban. Marosvásárhely, Mentor, 2006. -, s ezzel tett egy becsületes téglát az eddigi építményre, vagy a román olvasó asztalára helyez egy olyan szöveggyűjteményt, amely tartalmazza mindazokat az alapszövegeket, illetve azon művészi életművek keresztmetszetét, melyek nem csupán példázzák, hanem magyarázzák és alakítják is az alkotói elmélet gyakorlatát.

Kocsis Francisko a második - az énszerintem is nehezebb - utat választotta, hiszen műfordítóként olyan szerteágazó és egymástól gyökeresen különböző alkotások és szövegek újrateremtésére vállalkozott, amelyek eredetiségükben is kellően enigmatikusak, nehezen felfejthetők, nem szokványos módon kódoltak, ugyanakkor nem csupán egyszeri mutatványok, hanem jellegzetes szeletek egy-egy alkotó életművéből.

Miközben rendületlenül gyűltek a lefordított ívek, alakult a vaskos antológia, ez év áprilisában a fordító töredelmesen bevallotta: elkövette azt a könnyelműséget, hogy szerződést írt alá a temesvári Bastion kiadóval és lefordítja számukra, méghozzá rekord idő alatt, Balázs Imre József könyvét az erdélyi avantgárdról. Így történt meg, hogy a két, egymást kiegészítő és generáló könyv szinte egyszerre került tető alá, Kocsis Francisko pedig a vagy-vagy helyzetből az is-is-be lépett át, ami meghatványozza teljesítménye jelentőségét. A román olvasó elé rakott elméleti munka az erdélyi avantgárdról, egy átfogó antológiával párosulva a magyar formabontók műveiből jókora szakaszt fed le a huszadik századi magyar irodalom megismertetéséből, értelmezéséből és a rokon törekvések párhuzamba állításából.

2008. december 16.. /ÚMSZ/Kisebbségben melléklet

Cseke Gábor