/új Afrika-folyóirat-szemle/

Egyszer, jó tíz évvel ezelőtt a magyarországi települések között elismerten legkisebb, Megyer falu Afrika-fesztivált rendezett, ahová „meghívta” a „legnagyobb földrész kultúráját”. Megyerben 12 lakos él, nagyjából mint egy tanyán, szemben Afrika pár milliárdjával. Szép gesztus volt ez, és a helyi világképet, nyitottságot mégis tükröző, az „Afrika feelinget” e csöppnyi településre becsempésző lelkülettel, derűvel. Csíkosra festették, zebrának álcázták a szinte egyetlen lovat, pálmakunyhónak díszítették Sanya bácsi kertvégi fészerét, volt a helyi burkuskutyából magyar orrroszlánnak maszkírozott fenevad is, gasztronómiai csemegékkel fogadták a meghívott nagyköveteket, „szavanna-tűznek” keresztelték el a falu-széli máglyát… – egyszóval a Nemzetek Napja kicsiben mégis „hozta” a világnagy földrész „számunkra való” üzenetét. Hozta a jó közérzetet, dobzenét, Afro Magic táncot, kecskepörköltet, a lehetetlen lét lehetségesen felhangolt életélményét.

E kissé „újságírós”, magazinos felütés csak szándékos hangoló. Jelzése annak, hogy ahol és akik fontosnak tartják, ott lehet és sikerülhet alkalmi, helyi, „saját Afrikát” berendezni, szépen kivitelezni és hűségesen megmunkálni, s aki számára Afrika az emberlét kezdeteinek őshazája, vagy akinek AZ a kultúra, azok a térségi kultúrák a szívén fekszenek, bizton tudhatja lelkében is honosítani a végtelen gazdagságot. Nos, éppen egy ilyen elszántságból fakad talán (sőt biztosan), hogy az afrikai kultúrák egyik legjelesebb kutatójának, Leo Frobeniusnak „magyar hangja”, tolmácsa és népszerűsítője, Biernaczky János nyomdokain haladva a hasonlóképpen elszánt afrikanista folklórkutató Biernaczky Szilárd most új folyóirat indítását tűzte ki céljául.

A PHILOLOGIA AFRICANA HUNGARICA afrikai szóművészeti, irodalmi és kulturális folyóirat első évfolyama épp most jelenik meg, rögtön egybekötve (könyv-formátumban kivitelezve) a 2020. év első négy számaként. Köznapian mondva: előre kötött folyóirat, melynek nem a könyvespolc alján akad időleges hely, vagy az újságtartóban, hanem a szakkönyvek között is méltó, szép borítóval illusztrált kiadványként. Rajta a Kuba Királyságot megalapító uralkodó fából faragott szobra a király hagyományos ábrázolása révén a 18 század első feléből fennmaradt helyi másolat (a Torday-gyűjteményből), mely alapjában is illusztrálja a kötetfolyóirat történeti, folklorisztikai, irodalmi, társadalomtudományi, antropológiai tónusát: megőrizni, értékelni, tartósítani, továbbadni az afrikai kultúrák írott és másféle kincseit. Kincseit is – mert a kincsek mellett jelen van az életvilág számos egyéb területe, a nyelvi, az életviteli, a gyarmatosítási, politikai, az „emberivé válás” rögös útjain (Biernaczky Szilárd) kialakult viszonyok aprólékos tájrajza is. Nagyság a parányiban, egy nagytáj egy helyrajzi forrásanyagban, egy nagy nép hőséneke és regényei, egykori és mostani tolmácsolói, kutatói és költői, felfedezői és „széthulló világai”, ahogy Chinua Achebe regényének címe azt rögzíti.

Emellett Biernaczky Szilárd az új folyóirat első évfolyama elé illesztett előszava is jelzi: az emlékezésnek megvannak régi, történeti, népcsoport- vagy nyelvi-költészeti elemei, s vannak a személyesek is. Már az első írás Tóth Éva költő, műfordító, esszéista nekrológja, aki a Szungyata. Manding hősköltemény átültetésével szerezte meg afrikanista elismertségét, de egész fejezetet szentel a szerkesztőség Füssi Nagy Géza (1946–2008) emlékére írott tisztelgéseknek (Sárkány Mihály, T. Horváth Attila, Biernaczky Szilárd szövegeinek) és egy Anon-interjúnak Füssi Nagy Gézával. Füssi az ELTE bölcsészkari afrikanisztikai programjának vezetője volt, maga is kutató, kelet-afrikai nyelvek, irodalom első számú értője-fordítója, így négy írás is megidézi azt a világot, mely „sajátja” volt kelet-európaiként, afrikai terepeként és tudásterületeként is.

Kelet-Afrika mint gyarmati térség históriája sem hanyagolható el a lenyomatok, kulturális és nyelvi örökség terén. Itt önálló tanulmányok illusztrálják ezt: Urbán Bálint A luzofón posztkolonialitás elmélete és a portugál nyelvű afrikai irodalmak címen elemzi a hatásokat, a frankofonista Kun Tibor A malgas költő és drámaíró, Jacques Rabemananjara munkásságáról értekezik, Tábor Sára Az egyén és az igazság viszonya elnyomás idején címen J. M. Coetzee Barbárokra várva című regényét tekinti át, Balázs Judit Mahfuz, Kairó, Hala al Badry és az „elromlott” arab nyelv kérdésével lepi meg olvasóit, Biernaczky Szilárd pedig a Folklór az irodalomban címen fűz megjegyzéseket Chinua Achebe Széthulló világ című regényéhez.

Önálló rovatot alkotnak az irodalom és a folklór-alkotások fordításai Jacques Rabemananjara, Thomas Mofolo, Meja Mwangi, Aristide Tarnagda, Yacine Kateb műveiből, továbbá Kun Tibor, Biernaczky Szilárd, Szilasi Ildikó, Turóczi Ildikó gyűjtéseiből, kommentárjaiból, és Enrico Cerulli, Mungo Park könyv-részleteiből.

Lévén hiánypótló szerepkörű is az új folyóirat, látható vállalása, hogy az egykori ELTE afrikakutatási program keretei közt kialakított archívum anyagából is közzétesz érdemi szellemi örökséget: Lévai Béla (1943–2010) Három szerelmi ének (szuahéliből), Biernaczky János: Damara népköltészeti fordításaiból (1923), a neves kutató Jan Vansina tollából Laam: Énekelt pletykálkodás a Bushongoknál szövegét, Iyayi Kimoni: A fekete-afrikai irodalom sorsa, avagy egy kultúra problematikus jellege részleteit, Anne Lippert: Író és közönsége a mai Algériában tanulmányát, Vezmár László: Az elefántcsontparti színház kezdetei c. kéziratát, Gustaaf Hulstaert: Mongo ritmikus darabok című dolgozatát, Kiss Károly: Gasszire lantja kéziratát és Jan Vansina: Ncok – a kuba lírai ének-ét.

Nem szegényebb a Könyvismertetések rovat sem – ilyenkor derül ki, mennyi mindenről nem tudtunk vagy nem tartottuk számon igazán az afrikai irodalomból. Tóth Réka a Goncourt-díjas René Maran regényét, a Batuala új kiadását méltatja, Tábor Sára Betekintés az afrikai irodalom egy fontos korszakába címen Kun Tibor „Hazatérés a szülőföldre” című frankofón afrikai irodalmi tanulmányok antológiáját értékeli, Biernaczky Orsolya két könyvet ajánl, melyek az afrikai világ mélyébe vezetnek, valamint Ternák Gábor: Daktari, daktari. Egy orvos visszaemlékezései c. munkáját jellemzi, ismét Tábor Sára Kofi Kwahule színműveinek magyar nyelvű kiadását méltatja, Biernaczky Szilárd Kulturális értékeink megbecsüléséről – Egy magyar humanista Afrika-kutató életműve életre kel? (Földessy Edina: Torday Emil kongói gyűjteménye) című válogatásáról, a Szungyata eposz egy új prózai kiadásáról és Pusztai Gabriella: Magyar orvosok Fekete-Afrikában című művéről ír áttekintést, ugyanitt Biernaczky János A kameruni regény francia elemzőjének, Claire L. Dehon-nak művét lapozgatja, Kun Tibor tekinti át Léopold Sédar Senghor költői összkiadásának új kötetét, a szerzői körök zárása kedvéért még én is értékelem Turóczi Ildikó könyveinek folyamát és legutóbbi missziós orvosi naplóanyagát.

A kicsinységgel kezdtem, s a nagyot imitáló képességet, a Fekete Földrész megidézésének szórakoztató eszközét, a mimézis lehetőségét, a dráma és humor, szolidaritás és emberség együttélésének számunkra is adott esélyeit kevertem a szóba. Az új Philologia Africana folyóirat első évfolyama máris bizonyítja, mily gazdag lehetőség rejlik már pusztán a messzi értékek, források, fordítások, alkotások, életművek közelebb hozásával is. Első évről lévén szó, ha nem is direkten afrikai jókívánsággal, de elemi jószándékkal sugalljuk-kívánjuk: éljen meg Afrika-kort ez a forrás-folyóirat, s legyen élménye, oktatási anyaga, szellemi öröksége még sokáig és sokaknak az örökségesítés eszközeivel, szándékával, kulturális céltudatával…!

A. Gergely András