Ahogyan ünnepeltünk, léteztünk, gondolkodtunk

A. Gergely András

Régi játszmák egyike, hogy a tudományosak épp a tudományosra érzékenyebbek és figyelmesebbek, a szertartásosak a külcsínre, s ha véletlenül a kettő találkozik is a Társadalom és az Ünnep valamely színterén, hát abból jó eséllyel valami moderált formalitás lesz. Mégannyira, ha mindez nemcsak ünnepi térben, nemcsak az egyesítési évfordulók vagy nemzeti emlékezet színterein, hanem a rendszertipikus miliőben, régióban, kisebbségben, városban zajlik, s mégannyira magában a történelemben.

A szertartások és ünnepségek rendje bizonnyal több évezreddel ősibb, mint a róluk szóló szakirodalom vagy emlékezet. Mikroszertartásaink akár törzsi, kiscsaládi, felekezeti, csoport-légkörben is zajlottak mindörökké, erre a politikai szféra csupán ráérzett, majd bekéredzkedett, majd eluralta, fölülbírálta, átírta-átrajzolta mindezt, amit érdeke éppen úgy kívánt. S ha visszatekintünk az ünneplés-méltóságok messzi múltjába, onnan már gyakorta kivész, elmállik, emlékké foszlik az ünneplési gyakorlat, mely ezt körülvette hajdanában, s megmarad vagy újraépül a kollektív öntetszelgés intézménye. Erre pedig utóbb történelemkönyvek, históriás képalbumok, fotók, filmfelvételek, kiállítási-múzeumi programok épülnek majd rá… Ami pedig megmarad, beszuszakolódik a lakás, a pajta, a kamra sarkába, s lesz belőle foszlott emlékanyag, vidám örökség, papírszemét vagy elázott filmtekercsek gurigája.

Épp ezért, s minden ilyen értékmentő emlékezeti örökség tartósítása okán is roppant fontos, ha akad olykor, aki visszatekint, összegez, közös emlékezet tárgyává avatja a kollektív tudás valamely aspektusát, majd fölidézi-megidézi sajátosságait. Ilyen könyv a tudományos szférákban immár sok-sok-sok hivatkozással, idézéssel, könyvészeti lábjegyzetekkel megtisztelt mű, Bodó Julianna könyve, A formális és informális szféra ünneplési gyakorlata az 1980-as években, melynek egykor olvasója, bírálója lehettem.¹ S ha nem lenne ez is már a múlté, talán nem kéne „igazolást” keresnem ahhoz, miért itt és most rémlik fel maga a mű és megannyi értéke. „Keresni” amúgy sem kell, hisz épp minapi kritikai esszéjében Zsehránszky István is kellő érintettséggel szólt az Egyesülés évfordulóját kísérő színházi, közpolitikai, identitáspolitikai játszmák egy nyilvános szektoráról, melyben ez ünneplési gyakorlat elleni kételyinek is hangot adott. De ezen is túl, ott a mind jobban közeledő párhuzam az egyenirányított, össznépiesített kultúrakövetési közhangulat, a politikusok populista öntetszelgései, a „lájkolós” politizálás mindenkori felhangjai között. Így hát Bodó Julianna tudományos kötetét azért is érdemes (ismét) figyelembe ajánlani, mert tanulságai mindennapi magunknak is szólnak, meg a korszakos fenyegetések tükrét is elénk tartják…

Mivel kétségtelenül kiváló alkalom, ha magyar nyelvű tudományos mű jelenik meg az erdélyi tudáshorizonton, s ez egyúttal a magyarországi szaktudományok körében is hangot kaphat…, de azonmód hozzá kellene tennem: nem oly kivételes nap ez, hiszen épp Bodó Julianna és a KAM kutatói elismerésre méltó rendszerességgel publikálnak könyvekben, folyóiratokban, konferencia-kiadványokban – részint saját kutatóközpontjuk sorozataiban, részint a magyarországi társadalomtudományi szakirodalomban. Emiatt aztán el sem lehetne titkolni, hogy a Kulturális Antropológia Munkacsoport, amely mint etnológiai kutatókör indult a nyolcvanas évek első harmadában, néphagyományok és ifjúságkutatások programjával, ma már az erdélyi tudománytermelés egyik legfontosabb (regionális és antropológiai) műhelye, másként fogalmazva: egyike ama konokul kitartó kutatói közösségeknek, ahol igényes és választékos tudományossággal talán a legtöbb munka lát napvilágot a határokon túli kutatóhelyek terméséből. Az egykori „munkacsoport” megnevezés, valamint a hozzá kapcsolódó „kulturális antropológia” jelző talán 1989 óta került a köztudatba a romániai magyar nyilvánosságban, ám azóta még az egyre sokasodó rokon-tudományági műhelyek között is kivételes ranghelyzetben van. Ha csupán a honlapjukon is olvasható kiadványok sorozatát nézzük és tematikáit elemezzük,² máris egyértelműen kiderül, hogy minden nemzetközi kitekintés, elméleti kísérlet és számos nemzetközi együttműködés mellett a Regionális és Antropológiai Kutatások Központja elsősorban a székelyföldi, csíki-medencei kultúra komplexitásának vizsgálatát tekinti feladatának – lényegében egy egész rendszerváltozás, egy konstans kulturális visszaszorulás, egy „piacivá” tett politikai impériumváltás vagy rendszertipikus áthangolódás időszakában is. A magyar társadalomtudományi közérdeklődés (a szociológusok, kultúrakutatók, kisebbségkutatók, kulturális antropológusok) számára mindenekelőtt ez a műhely szolgáltatja azt a tudásbázist, amely a térség népeit, társadalmi csoportjait, gazdasági folyamatait, kulturális és mentális változását érvényesen nyomon követi. Ebben a megértő, résztvevő, kritikai és elméleti kontextusban is megfelelő módon eligazodó kutatói szerepben talán már egyre több jó és fiatal szakember tud előtérbe kerülni, de – ha nem igazodom az intézményközi viták, érdekek, politikai irányvonalak át-nem-látható szövevényéhez, pártos elvárásokhoz vagy értékrendi vitákhoz, akkor – felelősséggel kimondhatom, hogy iskola és korszellem-teremtő hatásával ez a kutatóműhely az egyik legkivételesebb teljesítményt mutatta fel a nem-kormányzati és nem-állami (vagy egyetemi) támogatottságot kiérdemlő intézmények közül. A Központ több kutatója és számos kutatása élvezi azt a megbecsülést, amely nem eszközölhető intézményi fenntartótól, mert a kortársak, a „szakma” elismerését tükrözi, s amely nem is „megvásárolható”, hanem csupán kiérdemelhető, elnyerhető. Fiatal kutatók, támogatott diákjaik immár nemcsak önálló térségkutatások, résztémák, elemző kutatások és programok szerzői, fiatal tudósai, hanem új tudáságazat képviselői, iskola-teremtői, a szeredai Sapientia munkatársai is sokszor.

Márpedig, éppen ezt az elnyert elismerést és a „megszolgált” munkával járó kutatói elkötelezettséget tudja illő szerénységgel, de támogatási nyűgök dacára is folyamatosan fenntartani a Központ megannyi kutatója, jobbára azzal, hogy szakmai igényessége és elméleti kitekintése mindig azon a zsinórmértéken van, ahol nem kell engedményeket tennie politikai félrehallások miatt, nem kell szakszerűtlen homálykodásba kezdenie védhetetlen állítások miatt, vagy magyarázkodnia utólag „nem úgy értettem…!” típusú szabadkozásokkal. Épp ellenkezőleg: a mai magyar társadalomtudományi közgondolkodás felől nézve kifejezetten irigylésre méltó biztonsággal és valóság-érzékeny bölcsességgel telítve születnek meg ezek a KAM-kiadványok – melyek talán nem jutnak el minden székely család könyvespolcára, de akár a romániai magyar, akár a „magyarhoni” társadalomtudomány számára elsődleges és míves munkák. Ebbe a sorozatba, ebbe a morális és szakmai trendbe illeszkedik immár Bodó Julianna konkrét munkája is, amelyben egy (pontosabban: több) régi témáját veszi elő és tárgyalja kimerítő terjedelemben, átfogó gesztussal, s mégis invenciózus esettanulmányok, tematikus elemzések formájában.

A három nagyobb részre tagolt szöveganyag nyolc egységből áll, ezek mindegyike valamilyen módon a társadalmi és politikai nyilvánosság kezelésének, megjelenésmódjainak, funkciójának közelebbi leírását, komplex megközelítését adja. Külön érdeme az is, hogy a magyarországi politikai tudományokba csak az elmúlt másfél évtizedben (lassan-lassan) belopódzó „politikai marketing” is bekerül témaválasztékába, illetve az elemzett folyamatok föltárásmódjába, szemhatárára. A szétszálazás vállalása helyett azonban talán érdemes itt néhány szóval körülhatárolni, milyen horizontot fog át, milyen tudományterületek felé tekint ki, és mely diszciplínák érdeklődésére tarthat igényt Bodó Julianna új munkája… (Nem érzem magam igazán hivatottnak a teljes körkép megrajzolására, de lévén érdeklődésem hasonló, úgy vélem, vázlatosan körülírni akkor is fontos ezeket a tudástartományokat, ha lesznek majd bőven más szakemberek, akik a saját szakmai felhasználásra további szakterületeken látják majd hasznosnak a leírtak hivatkozását, konkretizálását, összehasonlítását, vagy akár átértelmezését is…).

Nagy vonalakban négy (egyenként is nehezen határolható) tudásterület között és fölött helyezhető el Bodó Julianna munkája. /Ez nem azt jelenti, hogy „sehol” sincs, hanem épp fordítva, mindegyiken egyaránt érvényesen van jelen…!/

Elsőként a politikai antropológiát említeném, amely nem a politikai pártviszonyok vagy szavazó tömegek kérdéseivel foglalkozik, hanem a politikum szimbolikus megnyilvánulásaival, az interperszonális intézményekkel (amilyenek az érdekek, szokások, értékrendek, narratívák, jelképes-jelentéses beszédmódok, retorikák, rítusok stb.), számos esetben beleértve olyan közösségi-kulturális megnyilvánulásokat is, amelyek nem direkten vagy szándékoltan politikaiak, de hatásukat tekintve már politikai jelentésűek vagy jelentőségűek. Mindezt úgy kapja az olvasó, hogy elmarad a „régvolt-szép-világ” nosztalgikus ébresztése éppúgy, mint a szocializmusellenes publicisztikai kiszólások kínálkozó tömege. Tudományos mű, nem pedig vicc-gyűjtemény.³

A második tudásterület mind a Szerzőnek, mind a kutatóközpontnak ugyancsak kitartó érdeklődéséből építkező, meglehetősen interdiszciplináris természetű mikrovilág: az identitáskutatások, kisebbségi és etnikai elemzések köre. Nem mintha mindenáron kisebbségi identitás-kérdést kívánna faragni a csoport-hovátartozás, a viselkedésmódok, a tradíciók és a kényszerű modernizálódás folyamataiból… – sőt, ellenkezőleg, ami a politikum és a társadalom viszonylataiból korántsem egysíkúan mutatkozik, és a közösségváltozási folyamatokban sem könnyedén követhető, éppen az válik kiválasztott tárgyává. Ünneplés és ünnepformák, élményközösség és társadalmi cselekvés, rítusok és bekebelezési-kizárási megoldások, térhasználat és időérzékelés, szokásnormák és politikai „előirányzatok” sűrű szövedéke az, amit fölfejt szálanként, értelmet (vagy legalábbis jelentést) adva a trendeknek, „ki tudja, miért is történt úgy…!” jelenségeknek. Kiemelten fontos e nézőpont asszociációs tere, amely a kollektív emlékezet, a társadalmi jelentéstulajdonítás, a rétegzett beszéd, a „performatív értelem” szempontjából tárgyalható, s amivel a kortárs politikai tudományok nem is igen tudnak még mit kezdeni. A szociológiai, kultúrakutatási, kommunikációs és szimbólumkutatási érdeklődésmód viszont annál inkább…

Részint ennek az „emlékezeti” és viselkedési készletnek, továbbá az ünnepek és a politikai folyamatok mentén mindenkor is érvényes „átbeszélési folyamatoknak” van különös kisugárzása arra a természeti és politikai miliőre, amely a harmadik nagyobb tudományterületi univerzum a kötet mélyebb felosztási rendszerében, s amit korunk gondolkodási mintái között a regionális keretek jelentenek. A Szerzőnek eddig is kutatási terepe volt a városi (jelesül csíkszeredai) városlakó közösség eseménytörténeteinek és átalakulási folyamatainak figyelemmel kísérése, az ünnepek politikai tartalmainak, lefolyásának értelmezése… – most ezt még több összefüggésben, még árnyaltabban, még szisztematikusabban kapjuk. Ha nem is mindig (vagy kizárólag) a topológiai-földrajzi térben, de annál inkább a város mint közösség, a város mint társadalmi csoportok mozgástere, a város mint „kehely”, amelyben „történnek” a dolgok, vagy mint „ritmus”, amely az élet rendjét, folyamatait tagolja és kiteljesíti, harmonikussá és konfliktusossá teszi. Besorolási kényszer vállalása nélkül ezt a szintet gondolom én a városantropológia egyik, az utóbbi közel száz esztendőben különösen megerősödő, sőt önálló diszciplínává is váló területének, de ez Bodó Juliannánál átszövődik a kultúra, az életmódok, az értékelvek és léthelyzetek sokféle dimenziójával.

A negyedik nagyobb tudásterület azután már sok apróbbra is oszlik, árnyaltabb összefüggésbe kerül az előző hárommal, anélkül, hogy a Szerző szándékosan elkülönítette volna: ez a szociálpszichológiai, politikai szociológiai és magatartáskutatási szint, beleértve csoportviselkedések magyarázatait, mozgási alternatívák át-nem-látható vagy kifejezetten rejtőzködő jelentéseit, „sugallt” vagy értelmezést igénylő tartalmait. Az antropológiai gondolkodás, amely a kutató viselkedési normájaként szabja a jelenlétet, a „beavatottságot”, a belső (émikus) értékrend alapján való gondolkodást, itt találkozik azzal a leírási móddal, amelyet a kulturális antropológia vall sajátjának. Ennek nemcsak eszköze, hanem elemi része a tényleírás, az adatok közlése, a források megismerése és áttekinthető csoportosítása, szakszerű felhasználás- és hivatkozásmódja, de éppoly elemi tartozéka az is, hogy a kutatónak a maga saját tapasztalatai alapján egy tágabb kontextusba kell helyeznie, interpretálnia, értelmeznie illik mindazt, amit megragadhatónak tart. Úgy vélem, nemcsak „kiterjedése” és „belső mélysége” okán, hanem a jelentéshorizont szükségképpeni kitágulása miatt is ez az egyik leggazdagabb rétege Bodó Julianna könyvének.

A mű kiindulópontja a szocializmus-kori ünneplési gyakorlatból kiolvasható eljárásmódok ismertetése, amelyet az idői folyamatok szerint a politikai rendszerváltás 1989 utáni korszakáig íveltet. Ezt az időszakot, s különösen az erdélyi magyar politikai átmenet szimbolikus megjelenési folyamatát még senki nem vizsgálta átfogóan, nemcsak magyar kutatók között nem, de a nyugati politikatudomány jelesei közül sem. Mintegy „ráadásképpen” a Bodó Julianna által ismertetett ünneplési, szimbolikus térkisajátítási és ceremonikus gyakorlat nem pusztán a politikai intézmények (párt, állam, társadalmi szervezetek, sajtó, nyilvánosság-reprezentáló szférák) szempontjából nyert fontosságot, hanem a határon túli magyar és nem-magyar (röviden: interetnikus) konfliktusok, konszenzusok, alkufolyamatok szempontjából is. Felfogásában a politikai nyilvánosság olyan ceremóniái, amelyek ünneplési gyakorlatban formálódtak ki, a nyilvános és a privát szféra közötti politikai térben kaptak hangsúlyos szerepet, térátélési és térfoglalási játszmák eszközévé váltak, egyfajta sajátos „téri beszédmód” részei lettek. Ez azt is jelenti, hogy a politikai közbeszéd, a nyilvános szólás, a naponta és helyszínenként is különböző kontextusokba kerülő „textusok” olyan intézményként fungálnak, amilyen például az értékrendszerek, normák, szokásjogok, gondolkodási tradíciók, presztízs, közvélemény stb. A kommunikáció, s ezen belül az interetnikus kapcsolatok rendszere tehát olyan rítusokba tagolódik, olyan „átbeszélési folyamatokat” indít el, amelyekben a hivatalos és a privát, a közpolitikai és a mentális, a hatalmi-intézményes és a közösségi-normatív struktúrák találkoznak, kerülnek harmóniába (vagy gyakrabban konfliktusba). Mindezen kérdések és részletes, árnyalt elemzésük úgy képezi a kötet tartalmát, hogy a politikatudomány szakmai horizontját egy sajátosan új színfolttal, az antropológiai tudástartománnyal rokonítja.

A politikai rendszerek leíró jellegű bemutatása (akár törzsi csoportokról, akár az ENSZ-ről vagy az amerikai Kongresszusról van szó az adott esettanulmányokban) a politikatudományok egy olyan határterületén kaptak diszciplináris helyet, amelyet a politikusok, a szociológusok vagy a szokásnéprajz kutatói korántsem mindig látnak át vagy vesznek figyelembe. Azonban a sokszor újszerű politikatudományi megközelítések – mint például a globális folyamatok kontextusába ágyazott esetelemzések, az európai integrációs mozgásban új szereppel gazdagodó nemzetközi szervezetek leírásai, a gazdasági elitek új szerepét követő analízisek stb. – számos korábbi politológiai feldolgozáshoz csupán mennyiségi többlettel járulnak hozzá; ennélfogva gyakorta nélkülözik azt a nóvumot, amely ebben a kötetben viszont megtalálható. Egyszerűbben szólva: nemcsak politikai antropológiát művel a szerző, de „a politika” antropológiai megközelítéséhez kínál megfontolandó adalékokat, s ezekből a magyar politikatörténet egy új korszakának árnyalt irányzata rajzolódik ki. Ebben az új felfogásmódban a politika nem szimpla eseménytörténet vagy intézménytörténet formájában kerül megnevezésre, hanem mindennapi működésmódjának, erőhatásoktól és kölcsönkapcsolatoktól áthatott viszonyainak bemutatása segítségével Bodó Julianna a narratív-interpretatív antropológiai megközelítés tudományos eredményeihez is eredeti megfigyelésekkel járul hozzá. A könyv anyaga ezáltal nem csupán „egy szakkönyv” lesz a sok közül, hanem egyfelől oktatásban is használható alapkönyv, másfelől a tudományos viták érv-készletét is érdemben gazdagító vitairat, végül pedig a hazai politikatudományt a szimbolikus politikai elemzések felől átható szakmunka is, mintegy ráadásként a határon túli magyar tudományosság egy műhelyét képviselve. A kötet kiadása tehát nem egyszerűen a MTA Politikai Tudományok Intézetének szakmai reprezentációját és a KAM szaktudományos presztízsét öregbíti, hanem bekapcsolja azokat a tudományos határterületeket is (így pl. a kisebbségkutatást, az etnikai narratológia-elemzéseket, a határdiskurzusok területét, a kulturális antropológiát, az intuitív szociológiát, a politikai pszichológiát, a politikai marketinget, a kommunikáció- és média-elemzéseket, valamint a szimbolikus politikai analíziseket), amelyek nélkül ma már a politikatudomány jóval ösztövérebb lenne – Magyarországon is, Erdélyben is, Romániában is, de még az európai színtéren szélesebb határok között is.

A kötet anyagát teljessé tevő igényes, választékos könyvészeti anyag azoknak is kalauzul szolgálhat, akik e megközelítéseket a társtudományok felől próbálják majd értékelni. Egészében véve, egy kiváló kötettel gazdagodik Bodó Julianna munkája által az erdélyi (és a további határokon túli) magyar politikatudomány, amelynek valódi rangot nem annyira a magyarországi szakemberek adhatnak, hanem az az erdélyi társadalom, amelyről a munka alapvetően szól. Kívánom, hogy a szakemberek körén, oktatókon, diákokon túl önkormányzati képviselőkhöz, pedagógusokhoz, kutatókhoz, politikusokhoz, a média szakértőihez is mielőbb eljusson ez a könyv – melynek megjelenése nemcsak ünnepeink értelmezésében és átélésében, hanem társadalmunk és politikáink további árnyalásában segítheti olvasóit…

1 Bodó Julianna: A formális és informális szféra ünneplési gyakorlata az 1980-as években. Scientia Humana, 2004, MTA PTI, (Politológia sorozat), Budapest, 243 oldal

2 http://www.kamintezet.ro/

3 Bár a humor, a székelyföldi humorvilág feldolgozása éppen Biró A. Zoltán munkája révén válik láthatóvá a KAM „termékválasztékában”: https://web.archive.org/web/20160818162623/http://www.kamintezet.ro/?q=node/31