avagy kultfilm a vásznon, esztétikum a zsánerparkban

Stanley Kubrik, George Lucas, David Lynch, Luc Besson, Quentin Tarantino… – s kell-e még sorolni a sztárokat fölvonultató divatnévsort, a filmeket vászonra húzó és nézőket moziba vonzó teljesítményeket? Események, nevek, kultuszok kapcsolódnak egybe, olykor életművekké, kultikus korszakokká, top-menedzselt ikonokká válnak, máskor kipottyannak a divatból vagy időlegesen homály fedi őket… De mit hoznak, mit adnak, s mit kínálnak ők, mit a filmjeik, mit a fogalommá válás históriája, vagy a „kult-korszakká” erősödés jelképtára?

Midőn a sztárcsinálás programmá és eszköztárrá vált, a kultuszépítés divattá és közgazdasági haszonkulccsá erősödött, már nem kérdés, meddig élnek a híresek. Sőt az sem, hogy sajtóba, médiába, képbe és hangba, közléspiacra és info-divatba kerülni majdnem előnyösebb, mint üzleti vállalkozásba merészkedni vagy befektetőként reménykedni. A maradék kérdés csupán az lehet, miképpen épül meg a konstruktum, mely életképes vagy időleges, töredékes vagy örökletes szerepet vihet – s ezután már aligha marad más siker-esély, mint mindezek kiárusítása, infokommunikációs színrevitele, végtelen forgalmazása. És a róla mint jelenségről szóló feldolgozások, monográfiák, kritikai összeállítások, sztárcsinálás vagy imázsrontás kötetbe illesztése.

Távolról nézve itt és most sem másról van szó, mint kultikussá vált nevek, ikonikussá lett filmek, korszakossá lett divatok seregszemléjéről. Avagy hát másról és másként is, de ez a harsányabb képlet. /Divatról divatosan, vagy sehogy…, értékről lekezelően vagy ámulattal, de leginkább a közlés dinamikájával kell talán szólni…!/ Egy új kötet, mely a régiekre épít, egy újnak minősülő hang, melyben a másképp-látás reménye, az egynapélő hősök pantheonjának megtervezése formálódik. Lichter Péter hangja, aki 52 kultfilm. A Szárnyas fejvadásztól a Feltörő színekig címen adta ki elemző esszéit, kritikai csokrát.¹ Afféle „kalauz” ez, amely bevezet és eligazít, tájol és körvonalaz, sugall és késztet is. Három-négy oldalas ismertetők, fotókkal, jobbára reklámfelületek, jelenetek, plakátok imázsaival. Ötvenkettő! Talán el lehet képzelni, mennyit lehet itt ismertetni ezek közül…!

Ismertetni nem elég… Film, tehát kép, képsor, megkomponált vízió, színes-hangos-szöveges valami, amiről már esszét írni is merész kockázat tárgya. E kockázatról kockányit felmutatni – már szinte vakremény.

Annyit mégiscsak kellene, hogy értékes szövegek ezek, érdemes rendszerbe szedve, míves esszékbe formálva, nagyobb ívű szerkezetbe komponálva. Nem ritkán azzal a sugallattal, melyet még a hátoldali ismertető is kiemel az első esszé első sorából: „A Casablanca nem egy film, hanem filmek” – vélte Umberto Eco… S a Szerző itt él is ezzel a képzettel: a filmek kultuszokba állnak össze, trendekbe simulnak, divatokká izmosodnak, életművekké gyarapodnak, melyeket mint alapanyagokat egyenként is el lehet helyezni valamely képes mandalában, összességüket meg már impozáns művé lehet magasztosítani. Ez zajlik itt, ahol a mindenkori néző egyben „alkotótárs” is, hisz a mitikussá vált kultusztárgyak és a kultikus hősök korszakos imágója veszi körül őket is, műveiket is, életútjuk nagyjából egészét, és mi tagadás: hőseik későbbi sorsát, elhelyezkedését a hősök látványos magaslatain, a visszhangok és kultuszépítési eljárások hatalmas halmazában. De azután önálló létre is ébrednek, éppenséggel a nézőben, a nézőtársakban, a befogadók lelkiségével összetalálkozva, harmonizálva vagy nyúzottabban, de időt állóan. Jönnek utána újabb kultikus hősök, újabb típusok, új közlésmódok, innovatív üzletágak is, meg jönnek új nézők, más korosztályok, eltérő csoportok, rajongók és fanyalgók – a kultfilmek pedig olykor ebben a sodrásban is arculatot váltanak, értéktartalmak mentén rendeződnek ágazatokba, stílustartományokba, hangnemekbe, harmóniákba és disszonanciákba. Változó arculatuk nemcsak a korszakok, hanem a nézők, a kultusz alanyai számára is átalakuláson megy át, személyessé lesz, hordozható örökséggé, közös kinccsé, intim tulajdonná, kommunikációs tartalommá, fogalmi utalássá, elemzendő kincsestárrá.

Lichter Péter kitartóan tudja az egyes filmek hangulatát megválasztani, s a róluk mondandót is arra hangolni, amit hordoznak. Talán még nem döntötte el egyértelműen, hogy leíró útmutató vagy kritikus élvezet-kalauz, amit kínál, de igaz úton jár ehhez a döntéshez. Mintha olykor azt is sugallaná: kár eldönteni, mert mire kimondja, megváltozik a kontextus. Mégis dönt. Igényes és választékos esszéi nemcsak hordozzák, mellesleg építik is a kultuszokat. Vagy bontják is talán (egyes esetekben), de ez átalakító eljárással akkor is épít, amikor éppen bont velük. A Prizma folyóirat munkatársaként pedig lehet akár személyes is, benyomásokkal és meggyőződéssel, s lehet kritikus is, ami manapság a műalkotás historikumának, fogadtatás-történetének nem mindig elemző, de mindig rálátó attrakciója. S ettől kedves, meggyőző, ép érzékű, míves is legtöbbször. S ha van „operakalauz”, meg filmkalauz is jónéhány, s van magazin, ahol mindenről hat sorban „a lényeget” tudhatjuk kibogarászni, akkor e lényegek lényeges elemeinek rendszere fölöttébb érdemes a figyelemre. Lichter ezt alkotja meg, túl a magazinokon, túl a divatokon, s túl a mesketélős ajánlókon is. Rendszere, értékrendje kibomlik akár egyenként is esszéiből, s megépíti a maga kultikus kreatúráját.

Kell ilyen. Sok ilyenből már korszakos közléselméleti és befogadás-lélektani vagy kultúraszociológiai alapanyag, rendszerezhető képzet áll össze. S ennek foltonfoltjait derűs bölcsességgel rakja immár nagyobb vízióba, a szigorúbb kritikai elvárásnak csak annyiban megfelelve, hogy imágológiai alapvetést, műfajelméleti struktúrát, kommunikációs marketing-kritikát ezúttal nem mellékel. De lehet, ez talán már egy kultfilmek előtti tekeredés, a régi filmtekercsek közötti laokoni erőfeszítés lenne, melyre sem a kulthősök, sem a kultusztémák, sem a rendezői vagy produceri világ, sem a kritikai alvilág, sem a nézői életvilág nem tart már igényt. Ami elkészült, így is érték. Még nem kultusztárgy, de bizonnyal úton van afelé. Az 52 kultfilm talán még „nem egy könyv, hanem könyvek…”, s önmaga értékeivel erre jó esélye is megvan.

A. Gergely András

1 Scolar Kiadó, Budapest, 2018., 263 oldal