Lapszemle

Hogyha a “szociális” jelzővel találkoznak a kedves hallgatók, akkor a legkülönbözőbb szókapcsolatok juthatnak eszükbe. Például a szociális segély, amelyet azok kapnak meg, akik különböző okokból más jövedelemre képtelenek szert tenni. A szociális juttatások sora is elég széles és kiterjedhet mondjuk a téli tűzifa-biztosítástól egészen segélycsomagok szétosztásáig. A szociális konyhákon azok kaphatnak napi ebédet, akiknek másképpen nem tudják megoldani étkezésüket, de otthoni szociális egészségügyi ellátásban létesülhetnek az idősek, a magatehetetlenek. Szociális ösztöndíjat kaphatnak azok a középiskolás diákok, vagy egyetemisták, akiknek szülei képtelenek biztosítani a továbbtanulásukat és szociális körülményeit vizsgálják azoknak a családoknak, ahonnan vagy ahová gyermekeket kell elhelyezni. És még hosszan folytathatnám a sort, de alighanem valamennyien egyetértünk abban, hogy amikor a “szociális” szót halljuk, akkor a társadalom peremére gondolunk, a hátrányos helyzetűekre, a kirekesztettekre, az elesettekre, a hajléktalanokra, mindazokra, akik a legtöbbször önhibájukon kívül, de olykor, adott mértékben, saját maguknak köszönhetően is, kiestek a társadalomnak abból a gépezetéből, amelyben az egyén munkája nyomán jövedelmet valósít meg és ennek alapján képes önmaga vagy családja életét megszervezni.

A “szociális” szónak azonban létezik egy kevésbé ismert párosítása is, ez pedig nem más, mint a szociális gazdaság, amelyre az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet az Európai Unió és ennek mindennapos ügyintézője, az Európa Bizottság, tekintve hogy a szociális kérdések, ha más és más arányban is, de mind a gazdag, mind a szegényebb európai országokat érintik. Miközben a gazdaságot a különböző profitképző vállalkozások hajtják előre, a közszféra pedig leginkább a maga szolgáltatásaival kinálja a munkaalkalmat, addig a szociális gazdaság fő szereplői mindazok a civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, önsegélyző pénztárak, közösségi szövetkezetek és mások, amelyek hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatásával gazdasági tevékenységet is folytatnak, az így létrejövő hasznot pedig a tagok között szétosztják vagy kizárólag az illető szervezet további céljaira használják.

Mindez, persze, csupán rövid és tömör összefoglaló, a valóság ennél jóval bonyolultabb, de a lényeg az, hogy a háttérben a szociális gazdaságnak is erőteljes törvényes szabályozása létezik. A visszaélések elkerüléséért annak a jogi személynek, aki ilyen, számos pénzügyi engedménnyel járó minősítést akar elérni, egész sor kritériumnak kell eleget tennie. Nos, a tegnap Csíkszereda, pontosabban a Hargita Megyei Tanács volt a színhelye annak a fórumnak, ahol először az országban az Európai Bizottság egyik Brüsszelben dolgozó munkatársa ismertette a szociális gazdasággal kapcsolatos általános tudnivalókat, illetve beszámoltak azokról a szabályozókról is, amelyeket Romániában dolgoztak ki és próbálnak finomítani. Amint az előadásokat követő vitában kiderült, mind oly sok esetben, az elmélettől a gyakorlatig itt is nagyon hosszú, és fordulatokkal teli az út, a mindennapos valóság alaposan eltér az az elvektől, és rádásul még szövevényesebbé teszi a helyzetet az a tény, hogy manapság már nem annyira munkanélküliségről, mint inkább munkaerő hiányról beszélhetünk.

Következésképpen a szociális gazdaságról fogunk még hallani, és ha nem is máról-holnapra, de talán hosszútávon hozzájárulhat ahhoz, hogy sűrűbb szövésűvé váljon az a szociális háló, amely emberhez méltó életet biztosíthat bárkinek.

Székedi Ferenc

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2018. szeptember 7.