Kozma Ferencz

Székelység és olvasztóerő - a XIX. század derekán

Az oláhsággal szembe is érvényesül a székely olvasztó ereje, csakhogy más uton. Az a sajátságos tünemény forog fenn, hogy az oláhval szembe teljességgel nem tanusit oly erős passivitást, mint a szászszal; sőt annak nyelvét is könynyen és észrevétlenül megtanulja s önként használja vele való érintkezésében.

E lágy, olvadékony, zengzetes nyelvet találja-e nyelvérzéke szebbnek, könynyebbnek az aesthetikailag jellemezhetlenül viszszataszitó szász nyelvnél (mert Erdélyben még a művelt szász is csak kényszerűségből beszél németül) vagy pedig az a körülmény dönt, hogy az észbeli felsőség és speculativ szellem itt már az ő részén áll s üzleti öszszeköttetése Moldva-Oláhország felé is folytonos ösztönül szolgálnak a nyelv nélkülözhetetlen elsajátítására, - vagy végül, tán az oláh bir kevesebb képességgel a magyar nyelv megtanulására s egyiköknek okvetetlen rá kell adni magát?! E kérdések döntő erővel talán nem külön-külön, hanem együttesen bírnak, s én ezek együttes befolyásának tulajdonítom, s azokból eléggé kimagyarázhatónak is tartom a szóban levő tüneményt.

E körülménynek, igaz, sajnos emlékei maradtak fenn a hunyadmegyei székelyek eloláhosodásában. De ha közelebbről megvizsgáljuk, e tényben is találunk félreismerhetetlen nyomára székely nemzetiségi szívósságának. Mert az, hogy egy maroknyi székely elemet bele dobtak az oláhság özönébe, melylyel együtt kellett polgári, társadalmi és közgazdasági életet élnie, s azután századokon át senki sem gondoskodott nyelvének a szószék és iskola által való megvédelmezeséről: ez bizonynyal nem a nép hibája.

De a nemzetiség fogalma nincs egyedül a nyelvhez kötve. Annak ezen kivül még lényeges kiegészítő részei vannak, minő: a vallás, különösen nálunk Erdélyben, hol a magyarság mind a római és protestáns egyházakhoz s az oláhság mind a keleti egyházakhoz tartozik; a fajbeli leszármazás és együvé-tartozandóság érzete, mely Amerikának és Schweiznak anynyira sajátságos nemzetközi jelleget kölcsönöz; az érzelem, mely a németek, lengyelek és francziák közül nekünk sok kitűnő hazafit toborzott, s mely Petőfivel mondatta, hogy «ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék azonnal én»; végre a typus és életmód s népviselet külső jegyei. S az már a székely fajerejének kitűnő bizonyítványa, hogy a nemzetiségnek mindezen jegyeit, melyeknek megtartására vagy levetközése egyedül egyéniségétől függött, daczára, hogy minden az ellenkezőre késztette, megőrzé hiven, századokon át, mint szent ereklyét, sérthetetlenül.

A mi a körülmények kifolyása volt, abban nem ő a hibás. A mi tőle függött, abban ő bámulatosan erősnek mutatta magát. Hogy e baj helyre hozassék, az ily tények mellett - a mi időnkben - semmi különös nehézséggel nem jár. Csak iskolát és jó nevelést nekik s egy emberöltő alatt minden jóvá lesz téve.

A székely azonban a maga fensőségét és befolyását az átidomitó műfolyamban, a maga földén sokkal erőteljesebben gyakorolja az oláhval szembe, mint az tette vele.

A székelyföldön élő oláhokat két csoportba kell osztanunk, u. m. belföldiekre és határszéliekre vagy havasiakra. Ez utóbbiak a moldva-oláhországi széleken elszigetelt földrajzi és társadalmi, nagyjában nomád pásztoréletet élvén s a hegyeken tul lakó fajrokonaikkal állandó összeköttetésben állván, megtartották nemzetiségöket. Ide sorozandók az (Torda) Aranyos-megyeiek és (Torda) Marosmegyében a mezőségiek, kik csak más ponton, de nagyjában hasonló viszonyok között élnek. Nem így áll azonban a dolog a belföldiekkel. Pedig ezek az öszszes létszám jelentékeny nagy részét teszik. (Torda)Marosmegyében pl. a görög-egyesülteknek 37 fő- és 44 leány-megyéjök van, ugy, hogy ezek képezik az ő erdélyi 6-ik egyházkerületüket «marosi» néven, s esperesük rendesen M.-Vásárhelytt lakik. A görög-keletieknek is ugyanott 13 fő- és 10 leánymegyéjök van, melyeknek esperese ugyanott lakik, hol az első. Csikmegyében, egy Gyergyó-Sz.-Miklóson lakó esperes alatt a görög-keletieknek 16 megyéje van, melyek túlnyomóan Gyergyó északkeleti részében vannak elhelyezkedve. A Háromszékmegyeiek nagyobb mértékben határszéliek, az Udvarhelymegyeiek belföldiek.

A belföldiek tulnyomó nagy száma teljesen megmagyarosodott és pedig sokkal határozottabb mértékben, mint a hunyadmegyei székelyek eloláhosodtak. Náluk az egy valláson kivül már misem emlékeztet fajukra, mert nyelvökön kivül nagy részök életmódját és ruházatját is egészen a székelyekéhez idomitotta, vegyes családot alkotott és rosz néven veszi, ha nem tartjuk tiszta és jó székelynek. Udvarhelymegyében ez kivétel nélkül áll, ugy, hogy a ki Ujszékelen, Alsó-Boldogfalván, Székely-Kereszturon, Fiatfalván, Rugonfalván, Betfalván, a két Kedében, Kis- és Nagy-Galambfalván, Kecseden, Bözödön, Bőgözben, Agyagfalván, Udvarhelyen és a két Homoród völgyének legtöbb falujában a nép között megfordul, annak nyelvét, életmódját, viseletét vizsgálja, érzelmeit kutatja: mást mint tiszta székelységet találni egyáltalában nem fog. Pedig nevezett községek s még nagyon sok e megyében Lenknél mind székely és oláh lakossággal vannak bejegyezve, így van ez Háromszék- és Csikmegye s Maros (Torda) megye számtalan községeivel, hol ma már nevetségessé válik az ember, ha egy Vargyas, Felső-Rákos, Nagy-Ajta, Bölön, Sepsi Szent-György, Szent-Iván, Felső- és Alsó-Csernáton, a két Doboly, Barátos s a többiben oláh nemzetiségű lakosság után tudakozódik. Vannak megint helyek, hol az átalakulás napjainkban is folyik, pl. Zágonban egy egész külön falurész, a pataknak az erdőbe nyúló partjain mind oláhság, de már beszél magyarul, vegyes házasságot köt s vannak a faluban teljesen magyarosultak számosan. Ugy, hogy e tényleges körülmények alapján a Keleti által 47,776 leiekre számított székelyföldi oláhoknak alig lesz lehetséges 1/2 részénél többet feltalálni.

(Forrás:Kozma Ferencz A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota. Kiadja a Székely Mívelődési és Közgazdasági Egylet. Budapest, Franklin-társulat nyomdája. Az 1879-es kiadás reprint kiadása - Csíkszeredai Státus, 2008)

Mikszáth Kálmán

Kapható követek

(Folyosói történet)

A brassói oláhoknak, akik a circumspectus modort eltanulhatták ott helyben a brassói szászoktól, valami pörös huzavona ügyük van az eklézsiájuk nevében.

Amennyire úgy félfüllel hallottuk az ügyet, a templomnak kapnivalója lenne a közalapítványi vagyonból. Erre a »kapnivaló«-ra már évek óta adósságokat csinált az egyházi elöljáróság. Ezeket az adósságokat kezdik erősen sürgetni, ha a templom nem fizetheti, fizessék a kötelezett elöljárók. Ez irányban a pör is folyik. Nincs itt hát más teendő, mint bejönni Pestre Trefort miniszterhez, hogy bonyolítsa le hirtelen azt a kérdést, hogy a templomnak kapni kell.

Le is jöttek a brassói oláhok. Trefortot éppen otthon találták. Az volt az első, hogy elmentek megkérdezni a minisztériumbeli kapustól: jókedvű-e?

A kapus azt találta, hogy őexcellenciája éppen mérges: egy beteg püspöke gyógyult meg.

- No, hát akkor erősíteni kell magunkat. Akkor nekünk a saját képviselőnk nem elég, mert az csak minket képvisel, szerezni kell idegen képviselőket is, hogy nagyobb nyomatéka legyen a deputációnak.

Az országházi folyosókon minden oldalon van unatkozó ember, aki csak azért ácsorog ott, hogy valami szerencse érje. Némelyik hiába vár egy egész, néha két egész cikluson át, hiába vár örökké, másiknak ellenben mindég akad valami, beleszövik egyik vagy másik messzeható kombinációba, szekundánsnak hívják, vagy legalább partnernek, kiszemelik valami hivatalra, megszólítja a miniszterelnök, s karonfogva sétál vele két percig. A kisebb szerencsék közé tartozik, ha valamely vidéki küldöttség, s ilyen küldöttség mindennap akad kettő-három (A miniszterek már előre örülnek télen a hófúvásoknak. »Hm, most csak nem jön már deputáció sehonnan«), kér fel egy vagy más honatyát, csatlakozzék hozzájuk. Bizony lekötelezi vele Brassó városát örökre. Hogyha lesz még valamikor oláh lázadás, hát írást adnak, hogy őneki kivételesen semmi bántódása nem lesz.

A »folyosó aranyásói« közül akad erre is vállalkozó mindig. Minden szakmának megvannak a maga külön-külön egyéniségei. Olyanok, akik elvállalnak interpellációt, akármi legyen és akárkitől jöjjön. Olyanok, akik zsirálnak, és akik zsiránst keresnek. Sokan protezsálással foglalkoznak passzióból, mások ellenben az intrikálásban élnek. Vannak, akik készek nyomba kocsira ülni s elhajtani a rákospalotai erdőcskébe. Továbbá ott vannak azok is, akik semmit se csinálnak, semmit se szólnak, hanem mindig azon tünődnek, hogy hova csatlakozzanak. S végül azok, akik a különböző kérvényezők karához csatlakoznak. Ma szegedi cívisek megyét sürgetnek, holnap már Csanád megyei nemesek a megye megtagadását kérik. Holnapután vasutat kunyorálnak Balassagyarmatnak, negyednap egyetemet Pozsonynak, ötödnap adóhalasztást magoknak.

Így lőn tehát, hogy a brassói deputáció »impozáns«-nak egészítette ki magát, mintegy hat-hét idegen képviselővel. Csupa öröm volt őket megnézni, mikor megindultak a korridorról a miniszteri szoba felé.

A szögleten azonban találkoznak Beöthy Algernonnal.

- Hova mentek? - kérdezi Beöthy.

- Oláh templom vagyunk - felelék. - Megyünk Treforthoz deputációba. Gyere be velünk te is.

- Oláh templom vagytok? Biz én nem megyek. Azt se tudom, miről van szó.

- Ugyan minek is tudnád? Csak te gyere, úgyis fekete kabát van rajtad.

Erre aztán nekiestek az egyház presbiterei is a tekintélyes külsejű fekete úrnak, hogy ne vesse meg őket, hogy csak jöjjön be ő is, hiszen nem kell ott egyebet cselekedni, mint megállni és meghallgatni, amit az ő vezetőjük ékesen eldeklamál.

...Hát szegény Beöthy Algernon mit tehetett egyebet, mint azt, hogy isten neki, becsoszogott ő is a vörös szobába »oláh templom«-nak.

A vezető miután elköhintette magát, rágyújtott a dikciójára, s előadta, hogy az ügy igazságos, és hogy ha őexcellenciája becses jó akaratát megnyerik, milyen fényes lap lesz az Brassó történetében, és hogy már annál is inkább sürgethetik a megoldást, mert huszonkét esztendeje húzódik ez az eset stb.

Trefort miniszter: Tisztelt küldöttség! Megértettem azt, amit önök mondottak, s magam is tanulmányoztam, s mondhatom Önöknek, hogy részemről minden lehetőt megtettem eddig is, s ezután is meg fogok tenni. Hanem hogy már huszonkét év óta húzódik ez eset, éppen az mutatja, mennyire bonyodalmas és komplikált. Azért hát mindenekelőtt türelmüket kérem, mert az ilyen dolgot nem lehet felületesen elintézni. Legyenek nyugton és türelemmel.

Az oláhok összenéztek, a lógós deputátusok nem különben. A vezető megrántotta a vicevezető szalonrokkját, az meg az utána következőét. Látszott is, hogy mind a hármuk ajkán valami felelet gyülekezett, de nem bírt konkrét alakot ölteni, mire a legvégzetesebb percben, midőn már a miniszter egy könnyed meghajlással éppen el akarta őket bocsátani, váratlanul előrelép Beöthy Algernon, s így szól:

- Nagyméltóságú miniszter úr! Alázatos köszönettel vettük szavait, de tiszteletteljesen kijelentjük, hogy a türelemnek is van határa...

(Igaz! - mondá fojtott síri hangon a vezető.)

- Várunk igenis, kegyelmes uram - folytatá Beöthy még emeltebb hangon -, várunk még huszonnyolc esztendeig, de azontúl egy napot sem lehet.

A miniszter elnevette magát, úgyhogy kénytelen volt elfordulni, a lógós deputátusok közt hangos hahota tört ki, rohantak is kifelé nyakra-főre, mit látván a fejvesztett oláhok, búsan szó nélkül cammogtak ki ők is.

Hanem tudom, megesküdtek rá, hogy ha még egyszer eljönnek húsz év múlva ebben az ügyben, Beöthy Algernont nem veszik be többé oláhnak.

1883

(Forrás: Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok II. Bp. Arcanum, 1998

http://mek.oszk.hu/00900/00901)