…belső kolonnádjain át-meg -átlendülők…


Ellinidha – meg a kékesbarnák


Most még a megnyitó előtt vagyunk,1 s hogy ezúttal épp kallódó lelkeit, röppenő asszonyait, libbenő múzsáit, bohócosan lenge krapekocskáit hozza-e, vagy csakis csajokat – még nem tudhatom… De három évtizedes barátságban, társiasságban, s kötődésben azokkal a mosolyszürke fuvalmakkal, kékes-vöröses széljárásokkal és újabb időkben kiegyensúlyozott napsárgákkal, melyek keretezik, fölvezetik, étvágykeltően áthangolják vagy kontrasztosan mintegy dekomponálják ecsetszíneinek alkalmi alaptónusát. Lány-lények, olykor foltonfoltok, máskor ki- vagy elhajolók, egymásra is csak merőlegesek, érintésekben már csak esetlegesek vagy kihívásosak.

Ellinidha, vagyis Lepsényi Piros – ahogy barátainak mindig is az –, talán ha kérdeznék, sem erősítene meg vidám okkerjeinek, rétegzett föld-színeinek és fölhangoló világkép-állapotainak aktuális okairól. Kegyek ezek, s kegyeltek a főszereplői, valahol talán szenteltséggel telített, kiszolgáltatott marginalitásban is fájdalmasrealista figurák, kiknek talán még életútja, sorshelyzete, kiszorultsággal elegyes jellemrajza sincsen, mégis szemet és szellemet kelletően szabadok, mosolyra fakasztóan meg- vagy „el”szállottak. Mindig is bolonduskák voltak, habókosak és ősziesen kedvesek, üveghegyen túliak valamiképp, de a siker belső kolonnádjain át-meg-átlendülők, a körülmények mindenkori falain akár muris dőlésszögben is fölhatolók, sosemvolt világok felé is tovalengedezők. Maguknak valók, netán magukért is élők – mindenesetre olyan ködlők és kapaszkodók, érintők és ölelkezők, akik szeretnének még sokakhoz tartozni, néha szeretve lenni vagy áldozatot vállalni a hovátartozás oltárán… Ölelni, vagy ölelődni inkább. S hogy épp Dorotheák vagy Nasty Woman-ek, busongók vagy vízmosta sápadtak, cirkusziasan kellemkedők vagy tompaszürkén sóvárak… – sok mindentől függ. Mégannyira a létmódjuk, környezetük, köztes lebegésük éterisége. Nemlétező létformák, úttalan sorsok, kietlen atmoszférák – s velük kontrasztba állítva a csakazértis boldogság, a kísérlet minden bánat ellen, a megtalálható célrendszer és siker, a társasság mindenkori életvidámodása, a párkeresés gyámoltalansága, vagy épp a keserű képtelenségek bonyolult rétegzettsége. Ők Ellindha képhősei, történései és eseményei. Maguktól azok, s nem a sors-dobálta helyzetek okán, hanem eredendő függéseik, függeszkedéseik, kölcsönösségeik révén. Ez azonban nem elsősorban szituációkban mutatkozik Nála, hanem kifejezésekben, gesztusokban, arcokban, leképeződött helyzetekben, érzelmi történésekben.2

Ellinidha „témái” ezért az alakok, arculatok és sors-hordozó viszonylatok, melyek a maguk esendőségében, rejtett történéseiben és érzület-lélektani állapot-ábráiban képződnek meg. Figuratív fantáziája nyomán és „Az Élet Gondozóinak” egyediségében is megismételhetetlenül esendő jelenvalósága révén valamiképpen a Teljes és Emberi komplexitások szólalnak meg. Ahogyan a kiállítás előzetese ezt meg is fogalmazza, ekképpen: „festményein láthatóvá válik az az ’emberkép’, aminek lényege, hogy MINDEN EGYES EMBER egyszeri, megismételhetetlen, pótolhatatlan és csodálatos, a Teremtett Méltóság megvalósulása”. E teljesség lebegései, összhatásai, színvilágokban kiélt jelentőssége az, ami megszólal, sőt megszólít, megérint, s mintegy „kihív” a rejtekező, olykor leskelődő pozícióinkból. Nők, élménylények, Hölgyek, Dámák, Asszonyok, talán mesei vagy költői figurativitású Lányok lengedeznek, lakoznak, éledeznek, beteljesülnek és asszociációkba költöznek itt, a szerény környezetből még erőteljesebben kitüremkedve. Alakoskodásuk, sorhelyzeteik és lelki mélységélességük talán az amsterdami őszt idézi, figurativitásuk meg alighanem a kelet-európai vágypolgárságot, valamiféle polgárias-hétköznapias létté-levés esélyeit és reménytelenségeit.

Költői világokban, jelenkori fény-lények életvilág-kalandjában olykor a kor- és arctalan báj, máskor a felelősség-függés nyomasztó mivolta lakozik, s hódoltat vagy kényszerít, késztet vagy invitál belső párbeszédre, tabu-tilalmak oldására, az örök esetlegességek elfogadására. Talán alaptónus az esetiség, a tanúság, a kapcsolathálókba bonyolódás, a társas magány véletlensége, a mosott kalapszínek eluralkodása, a mindenkori függetlenségtől függés kínos csele.

Ellinidha a beremendi Múzeumban épp oly otthonosan tónusos, mint amsterdami galériában, londoni naptáron, kanadai tárlaton vagy budapesti irodai miliőben. A lekerekedő sarkok, a színvonattal esetlegessé tett párálló hátterek, a szinte ködlő idegenségben is együttes közösségbe költöző figurativitás mintegy élet-dekorációs alaphatású egyes képein is, tárlata nyármeleg össztónusában is. 2014-es budapesti kiállításán jószerivel a szembesülés és szembesítés volt alaptónusa, aktorai arccal ellenünk álltak vagy szeretetteli közönnyel egymásnak kontrasztjaiként.3 Itt most az ördögkatlani kékellésben majdhogynem feleselnek a békében feloldódva, katlanmeleg cementes füstjébe takarózva… Kényük és pompájuk, kedvük és kilátásaik mintegy ablakot nyitnak a hajnali ködök felé, nyári rekkenés ellen is.


A. Gergely András

1 Virtuális kiállítás-megnyitó: Beremend, Múzeum, a 10. Ördögkatlan Fesztivál keretében, 2017. aug. 2. http://www.ordogkatlan.hu/2015/05/kiallitasok-katlanban.html

2 http://www.ellinidha.nl/

3 https://www.youtube.com/watch?v=bid1OF1UM0k