Ellinidha – meg a kékesbarnák

Most még a megnyitó előtt vagyunk,¹ s hogy ezúttal épp kallódó lelkeit, röppenő asszonyait, libbenő múzsáit, bohócosan lenge krapekocskáit hozza-e, vagy csakis csajokat – még nem tudhatom… De három évtizedes barátságban, társiasságban, s kötődésben azokkal a mosolyszürke fuvalmakkal, kékes-vöröses széljárásokkal és újabb időkben kiegyensúlyozott napsárgákkal, melyek keretezik, fölvezetik, étvágykeltően áthangolják vagy kontrasztosan mintegy dekomponálják ecsetszíneinek alkalmi alaptónusát. Lány-lények, olykor foltonfoltok, máskor ki- vagy elhajolók, egymásra is csak merőlegesek, érintésekben már csak esetlegesek vagy kihívásosak.

Ellinidha, vagyis Lepsényi Piros – ahogy barátainak mindig is az –, talán ha kérdeznék, sem erősítene meg vidám okkerjeinek, rétegzett föld-színeinek és fölhangoló világkép-állapotainak aktuális okairól. Kegyek ezek, s kegyeltek a főszereplői, valahol talán szenteltséggel telített, kiszolgáltatott marginalitásban is fájdalmasrealista figurák, kiknek talán még életútja, sorshelyzete, kiszorultsággal elegyes jellemrajza sincsen, mégis szemet és szellemet kelletően szabadok, mosolyra fakasztóan meg- vagy „el”szállottak. Mindig is bolonduskák voltak, habókosak és ősziesen kedvesek, üveghegyen túliak valamiképp, de a siker belső kolonnádjain át-meg-átlendülők, a körülmények mindenkori falain akár muris dőlésszögben is fölhatolók, sosemvolt világok felé is tovalengedezők. Maguknak valók, netán magukért is élők – mindenesetre olyan ködlők és kapaszkodók, érintők és ölelkezők, akik szeretnének még sokakhoz tartozni, néha szeretve lenni vagy áldozatot vállalni a hovátartozás oltárán… Ölelni, vagy ölelődni inkább. S hogy épp Dorotheák vagy Nasty Woman-ek, busongók vagy vízmosta sápadtak, cirkusziasan kellemkedők vagy tompaszürkén sóvárak… – sok mindentől függ. Mégannyira a létmódjuk, környezetük, köztes lebegésük éterisége. Nemlétező létformák, úttalan sorsok, kietlen atmoszférák – s velük kontrasztba állítva a csakazértis boldogság, a kísérlet minden bánat ellen, a megtalálható célrendszer és siker, a társasság mindenkori életvidámodása, a párkeresés gyámoltalansága, vagy épp a keserű képtelenségek bonyolult rétegzettsége. Ők Ellindha képhősei, történései és eseményei. Maguktól azok, s nem a sors-dobálta helyzetek okán, hanem eredendő függéseik, függeszkedéseik, kölcsönösségeik révén. Ez azonban nem elsősorban szituációkban mutatkozik Nála, hanem kifejezésekben, gesztusokban, arcokban, leképeződött helyzetekben, érzelmi történésekben.²

Ellinidha „témái” ezért az alakok, arculatok és sors-hordozó viszonylatok, melyek a maguk esendőségében, rejtett történéseiben és érzület-lélektani állapot-ábráiban képződnek meg. Figuratív fantáziája nyomán és „Az Élet Gondozóinak” egyediségében is megismételhetetlenül esendő jelenvalósága révén valamiképpen a Teljes és Emberi komplexitások szólalnak meg. Ahogyan a kiállítás előzetese ezt meg is fogalmazza, ekképpen: „festményein láthatóvá válik az az ’emberkép’, aminek lényege, hogy MINDEN EGYES EMBER egyszeri, megismételhetetlen, pótolhatatlan és csodálatos, a Teremtett Méltóság megvalósulása”. E teljesség lebegései, összhatásai, színvilágokban kiélt jelentőssége az, ami megszólal, sőt megszólít, megérint, s mintegy „kihív” a rejtekező, olykor leskelődő pozícióinkból. Nők, élménylények, Hölgyek, Dámák, Asszonyok, talán mesei vagy költői figurativitású Lányok lengedeznek, lakoznak, éledeznek, beteljesülnek és asszociációkba költöznek itt, a szerény környezetből még erőteljesebben kitüremkedve. Alakoskodásuk, sorhelyzeteik és lelki mélységélességük talán az amsterdami őszt idézi, figurativitásuk meg alighanem a kelet-európai vágypolgárságot, valamiféle polgárias-hétköznapias létté-levés esélyeit és reménytelenségeit.

Költői világokban, jelenkori fény-lények életvilág-kalandjában olykor a kor- és arctalan báj, máskor a felelősség-függés nyomasztó mivolta lakozik, s hódoltat vagy kényszerít, késztet vagy invitál belső párbeszédre, tabu-tilalmak oldására, az örök esetlegességek elfogadására. Talán alaptónus az esetiség, a tanúság, a kapcsolathálókba bonyolódás, a társas magány véletlensége, a mosott kalapszínek eluralkodása, a mindenkori függetlenségtől függés kínos csele.

Ellinidha a beremendi Múzeumban épp oly otthonosan tónusos, mint amsterdami galériában, londoni naptáron, kanadai tárlaton vagy budapesti irodai miliőben. A lekerekedő sarkok, a színvonattal esetlegessé tett párálló hátterek, a szinte ködlő idegenségben is együttes közösségbe költöző figurativitás mintegy élet-dekorációs alaphatású egyes képein is, tárlata nyármeleg össztónusában is. 2014-es budapesti kiállításán jószerivel a szembesülés és szembesítés volt alaptónusa, aktorai arccal ellenünk álltak vagy szeretetteli közönnyel egymásnak kontrasztjaiként.³ Itt most az ördögkatlani kékellésben majdhogynem feleselnek a békében feloldódva, katlanmeleg cementes füstjébe takarózva… Kényük és pompájuk, kedvük és kilátásaik mintegy ablakot nyitnak a hajnali ködök felé, nyári rekkenés ellen is.

A. Gergely András

1 Virtuális kiállítás-megnyitó: Beremend, Múzeum, a 10. Ördögkatlan Fesztivál keretében, 2017. aug. 2. http://www.ordogkatlan.hu/2015/05/kiallitasok-katlanban.html

2 http://www.ellinidha.nl/

3 https://www.youtube.com/watch?v=bid1OF1UM0k