Periszkóp-klasszikusok

Szabó Lőrinc: Az ács fia

Móricz Zsigmond új regénye: a „Bál”

Móricz Zsigmond új regényt írt régi, kedves és felejthetetlen barátunkról, Nyilas Misiről. A debreceni kis mártírdiákról és prófétajelöltről, aki véletlenül egy ács fia, mint Jézus. A másodikos Nyilas Misi a Légy jó mindhalálig óta persze már megnőtt, megjárta Sárospatakot, és – mint a Forr a bor-ból tudhatjuk – a századforduló táján már nagydiák az egyik alföldi magyar városban. (A Forr a bor első része egy október 6-i, hatodikos diákforradalom történetét, a vége Nyilas Misi matúráját mondja el; ezt a két részt köti össze az új mű, a Bál, az Ifjúsági Segélyegylet sikeres szabadságharcának regénye, amely ma jelent meg, mint a Pesti Napló Könyvek új kötete.)

Egyszerű, hatalmas, nyugodt, kiegyensúlyozott mű a Bál. A legszebb Móricz-regények közül való; nem lepne meg, ha páratlan sikere lenne, tán még a Légy jó mindhalálig-énál is nagyobb. Az életábrázolás és az életteremtés nagyszerű erején és bőségén kívül súlyossá, hatalmassá és örökké aktuálissá teszi a cselekményből kibontakozó gondolati tartalom. Ebben a regényben ismerkedik igazán az ifjú a százrétű, titokzatos társadalommal, most eszmél rá igazán a szegény ács megszállott lelkű magyar fia arra, hogy az aranyborjú imádata nemcsak bibliai kép, hanem borzalmas valóság. A közösség, a különböző osztályok és csoportok, a pénz és az egyén bonyolult harcának, a kapitalizmus világszerkezetének megsejtése és folyton tisztuló megítélése rajzát csodálatos gyermeki egyszerűséggel és igazsággal hívja életre az író. A VIII-os Nyilas Misi lelkét érzelmileg rohamosan érleli az aránylag könnyű teoretizálás és lassan, de annál határozottabban a sok taktikával és még több „diktátori” becsülettel talán mégis csak legyőzhető, megfoghatatlan, gonosz és közönyös magyar élet.

A legfontosabb és legrokonszenvesebb kor ez az időszak a kivételes értékű fiatalok életében, és oly hamvas, oly sokszínű érzelmi gazdagság megmutatására ad alkalmat, amilyenre egyetlen más életkor sem. Az olvasó persze nem tud megszabadulni attól a (külön jóleső) érzéstől, hogy önéletrajzi regényt olvas, ez a műfaji meghatározás azonban téves: az ács fia már rég elszakadt az életrajzi valóságtól, s önállóan éli gyönyörű fejlődéstörténetét az író egyes ifjúkori reminiszcenciáinak keretében. Van életrajz és van jelképiesség a Bál-ban, de csak módjával; az „ács fia” megjelölés is mindössze alig észrevehető adat; jelképpé akkor válik igazán, ha az olvasó tudja, hogy maga Móricz Zsigmond szintén egy ácsmester fia.

Az egész regény Móricz újabb korszakának rendkívüli művészi erejét, maga módján való nagy bölcsességét és kiegyensúlyozottságát bizonyítja újra. Tehát (hogy még egyszer visszatérjek az önéletrajzi kérdésre) azt is, hogy a Nyilas Misik csak akkor igazán Nyilas Misik, amikor már megöregednek, amikor már Móricz Zsigmond a nevük.

Főképp a középső, második résztől kezdve éreztem, hogy remekmű a Bál. Ahogy a diák a társadalmi cselekvések küszöbén megállja az első próbát, ahogy kiszorítja segélyegyleti elnöki pozíciójából a szenteskedő tanár urat: az valami tökéletes. További érésének, az osztály és a kisváros szociografizálásának története szintén. Félelmes árnyak kísértenek a Misi agyában, és körötte a magyar életben, és Misi mégis győz: pénzt szerez társainak, önbizalmat, szellemi fegyvereket magának a jövőre. A hős ifjúban azonban nincs pátosz és hamisság: érzi, szégyelli a hiúságát, becsvágyait, minden szorongását, de épp ez adja meg szellemi arcának az igazság veretét.

Az ács fia a magyar nép megváltásáért akar dolgozni. Móricz Zsigmond könyve hatalmas művészi alkotás, és egyúttal hatalmas biztató az ifjúságnak, az Ácsok Minden fiainak, hogy mégis érdemes dolgozni ebben a gyalázatos életben a megváltó jövőért.

Forrás: Könyvek és emberek az életemben. (Prózai írások. Magvető, 1984.)

*

Móricz Zsigmond: Bál (Részlet a regényből - Második fejezet, 3. rész)

Az ebéd már régen készen volt. Vasárnap tizenkettőkor szoktak ebédelni. Ahogy a déli harangszó megkondult, már tálaltak.

Misi nyugtalan volt, hol késik a bátyja. Már fél egy volt s idegességében csak arra gondolt, hogy miatta van tanári konferencia. A bátyja nem ment másuvá, csak az irodába, ha más helyre is el kellett volna mennie, akkor értesíti az édesanyját, mert sokkal gyöngédebb, minthogy egy percig is kétségben hagyja, hogy hol van.

Biztos, hogy Csapodi feljelentette. Ki tudja, mit beszél. Bizonyosan Koós is bent van és talán nagy vita van a Segélyegylet miatt. Most, hogy megválasztották a bátyját igazgatónak három évre, véglegesen, már ellene nem tehetnek semmit, de egész biztos, hogy kikezdik, ahol lehet. Éppen kapóra jött, hogy az igazgató öccse ilyen stiklit engedett meg magának, ami sokkal erősebb még az október hatodiki sztrájknál is. Október hatodikán nem vett részt a hazafias tüntetésben, holott ezt meg lehet bocsátania bővérű ifjúságnak? és most lázító beszédet mond a gazdagok ellen?

Teljes mértékben tudatában volt annak, amit tett. Érezte a felelősséget. Már nagyon régen megtanulta, még Debrecenben, mikor a vak öregúr azt mondta: a felnőttek mindent meg­bocsátanak, de azt, ha valaki anyagi kárt okoz nekik, azt nem bocsátják meg soha.

Ez olyan aranymondás, hogy kőbe kellene vésni és felállítani minden piacon, hogy a nép tanulja meg, mert ez az igazság... Ő ma határozottan állást foglalt, különösen mikor reflektált a tanár úr beszédére, hogy Isten véghetetlen bölcsességében úgy rendelte, hogy legyenek szegények és gazdagok - a gazdagok ellen.

Még mikor beszélt, nem is tudta, de most tisztába jött vele, hogy ő szívéből útálja a gazdagokat. Nem tudja mért, de útálja és gyűlöli őket. Felháborítónak találja, hogy akinek véletlenül vagy nem véletlenül, hanem igenis rablás útján nagy vagyon jut a birtokába, azt a törvény védi és annak joga van uralkodni mindenkin, aki szegény.

Mikor ők abban a faluban laktak, ahova azért menekültek, mert az apja a szülőfaluban tönkre­ment és ebben a faluban sok rokon volt az anyja után, ő akkor jól megismerte a gazdagokat. Nem voltak azok nagyon gazdagok. Nem volt azoknak ezer holdjuk meg tízezer holdjuk, csak Beszédesnek valami harminc holdja, a Pusztaiaknak talán hatvan holdja. De ahogy azok velük szemben viselték magukat, az kétségbeejtő és felháborító.

Jól van: az apjának is volt otthon ötven holdja s azt egy rossz spekuláció miatt elvesztette. Nem is ő vesztette el, hanem az asszonyok. Mielőtt hazaért volna az édesapja, megjelent két ügynök vagy fiskális és megijesztették a nagyanyát és az anyát, hogy börtönbe csukatják az apát s erre ezek szegények, tudatlanságukban aláírták a váltókat és kötelezvényeket. Igy ment el az egész birtok. Hát elment. Nincs. Maig sincs új.

De a rokonok úgy viselték velük szemben magukat, mintha börtöntöltelék lett volna az egész család. Lenézéssel, megvetéssel, könyörtelenül. Ők ott voltak, a sok apró gyerek s nem volt ennivalójuk és elkívánták, hogy az apja ingyen dolgozzon nekik, csak azért, hogy ezzel kiérdemelje, hogy megtűrik a faluban.

Egész testében düh és lázas indulat volt. Mert nem ezt kellett volna tenniök, hanem maguk közé kellett volna venniök s azt mondani: »Sógor, bajba kerültél, azért vagyunk, hogy segít­sünk rajtatok.« De egy csupor tejet, pénzért nem akartak adni. Elvitték a tejet a városba és eladták ugyanannyiért idegeneknek, uraknak, csak ne kelljen odaadni a szegény Nyilaséknak.

Ő még akkor kicsi volt, hétéves volt, mikor ebbe a faluba került és tizenegy éves korában vitték el innen a kollégiumba.

Még ez is, most is lángol az arca, hogy eszébe jut, hogy Pusztai néni, milyen felháborodottan fakadt ki:

- Nem szégyellitek magatokat, hogy kollégiumba külditek a köjkötöket? Miből? Kit rabolt ki az urad? Én nem tudtam taníttatni egy fiamat sem! Nem is gondolok rá, hogy taníttassam! és ti a gyerekeiteket be akarjátok csempészni az állam nyakára? Mi lesz ebből az országból, ha minden koszos ács kitaníttatja a fiát?

Az édesanyja előbb csak belesápadt s nem akarta, talán nem merte megsérteni, mert mégis egy faluban laktak és ha nem segítettek, árthattak s ők már a fúvó széltől is féltek.

- Nem a ti költségetekre tanul, - csak ezt vetette oda keményen.

- Arra ne is számítsatok. Még mit. Felőlem?... Én a világot féltem ettől a te zsizsera fajtádtól. Minek kellett neked hat gyereket szülni? Nem elég egy vagy kettő ebben a nyomorban? Enni nem tudsz adni nekik és most még mind a hatot ki akarjátok taníttatni?... Mit akartok belőle?... Semmitek sincs, hát jegyzőt akartok a mi nyakunkra, meg szolgabírót, meg fiskálist, hogy nyúzzon bennünket?... Az istenit az ilyen dolognak. Nem tudja Gábor odavenni maga mellé ácsinasnak? Akkor is megélhet, ha nekem disznóólat csinál, nem kell hogy a fejünkre rakjon...

Ahelyett hogy örült volna, hogy a fajtájából jegyző lesz, vagy szolgabíró, vagy ügyvéd, még ő volt kétségbeesve.

Itt valami sokkal mélyebb dolog van. Nemcsak arról van szó, hogy Pusztainé, akit azóta sem látott, a maga kis földjét féltette tőle, ha ügyvéd lesz, - pedig azóta már tudja, hogy joggal féltek a rokonok, mert az ő nagyapját kisemmizték az örökségből azon a címen, hogy kitaníttatták s pap lett s ha pörre ment volna a dolog, meg is kellett volna nyerni a pört.

De az ő apja nem pörölt és ő sem akarja pörölni őket. De itt másról volt szó: attól rettegett az a had, hogy a Nyilas-fiúk kitanulnak s a szegények, ha kijárják az iskolákat, egy fokkal magasabbra kerülnek, mint ahol ők megvannak. A kasztbeli irígység tört ki bennük. A pária kitaníttatja a fiát s akkor mi lesz az ő nagy büszkeségükből, ha az ő gyerekük kénytelen lesz megsüvegelni a mai páriának a fiát?

Itt meg kell szüntetni ezt a gőgöt, amit a gazdagság ad az embereknek. El lehet képzelni, hogyha nem harminc- és hatvanholdas rokonaik lettek volna, hanem ezerholdas rokonaik, akkor még nagyobb lett volna bennük a felháborodás. A gazdagok el vannak bizakodva a gazdagságukban és csak azért élnek, hogy fék alatt és nyomorúságban tartsák a szegényeket. Akár rokon, akár nem, a szegénynek nem szabad megmozdulnia. Ez a világrend, amit az Isten ezen a földön akar? Ha visszagondol arra a falura? Van ott vagy tíz tizenöt telkes gazda és van egy nagybirtok, az nagyon nagy, talán ezerholdas, az bérlő kezében van. Zsidó bérlő. A kastélyba még bemenni sem volt szabad. Nagy láncos kutyák jártak szabadon, hogy paraszt valahogy be ne tegye a lábát. Tehát mindenki ebekkel védi a birtokát, mihelyt van neki. A falunak legnagyobb része, csaknem valamennyi pedig semmitlen volt. Enniek nem volt. Egész télen ott koplaltak a szemük láttára. Éppen úgy koplaltak, mint ők, s még jobban, mert az apja ács lett és télen is volt munkája. Nem a faluban, hanem a szomszéd falvakon. És szombaton mégis csak hozott haza valami pénzt. Azok pedig szegények egész télen otthon ültek és kukoricakenyeret, meg főtt kukoricát és sült tököt ettek, még krumplijuk sem volt. De ha nekik nem adtak a rokon nagygazdák, ezeknek sem. Azok felől sorra az egész falu kinyúlhatott volna éhen.

S nem volt Segélyegylet, ahova el lehetett volna menni valami irgalomért.

Hát ő nagyon jól tudja, mi a gazdagság és mi a szegénység s neki Csapodi tanár úr ne beszéljen, hogy az Isten az ő véghetetlen bölcsességében úgy rendezte be a világot, hogy legyenek gazdagok és legyenek szegények. Az ördög rendezte így be, nem az Isten. Ha van ördög. Ha Isten van, akkor ördög is van, a biblia szerint. Vagy Csapodi tanár úr olyan pap, hogy a bibliából is csak azt fogadja el, ami neki tetszik?

Igenis, míg egy csepp vére lesz, mindig azt fogja hirdetni és azt fogja szolgálni, hogy a sze­gények is emberek. Éppen annyi joguk van az életre, mint a gazdagoknak. Az nem elég, hogy a templomban a gazdag ott ül a szegény mellett. Mert ott is külön széke van a gazdagoknak a kálvinistáknál. A szegények csak ott húzhatják meg magukat az Isten házában, hátul a kórus alatt, ahol már a gazdagok nem vették meg a helyeket.

Igy fujt s dühöngött magában s egyszer csak beszólt a szobájába a nagyanya:

- Gyere fiam, itt van Bátyád.

Igy mondta, nagy Bével, Bátyád. Talán szegény úgy érezte, hogy ennek a szónak minden betűjét nagy betűvel kell leírni és kimondani... Persze, ő a kenyérkereső. Ő tartja el... A többi fia csak kis betűvel bátyád, de Géza bácsi az a legnagyobbal, hiszen itt van csak úri módja. Itt nem kell szegénykedni, vásárolhat, főzhet és tiszteletben élhet... De mikor a kovács nagy­bátyjánál látta, akkor nagyon is félre volt szegény tolva s nem volt Nagytiszteletű Asszony, csak tiszteletesné. Ezt a címet is a Géza bácsitól kapta, aki kisütötte, hogy az apja egyház­megyei főjegyző volt s így a mai szokás szerint megilleti a Nagytiszteletű cím...

Bement s feldúlt arccal ült le az asztal mellett.

Géza bátyja nem nézett rá. Már érezte, hogy csakugyan van valami baj... Nem bánja, de ebből nem enged: a gazdagok tanulják meg, hogy a szegénynek nemcsak önérzete van, de igénye is van a segítségre.

Már megették a levest, még mindig hallgattak. Akkor megszólalt a nagybácsi:

- No Misi, te nagy követ dobtál a kútba.

Ránézett. A szeme hólyagosan meredt ki az üregéből. Összeszorította a fogait s makacsul várt.

Géza bácsi szelíd mosollyal pillantott rá s el is csodálkozott, látszott rajta, hogy milyen vadul néz ő.

- Hogy jutott eszedbe, hogy egy zsidót választass be a bizottságba?

Misi elámult. Mindenre gondolt, de erre nem.

Hát innen fúj a szél? Ez is valami? Egész megenyhült s nevetni kezdett.

- Fussbaum? - mondta csodálkozva.

- Remélem, nem lesz belőle semmi, de sok beszéd lesz, az bizonyos.

Misi elbiggyesztette a száját.

A vállát is megrántotta. Ez nem izgatta.

- Csapodi egész oda van. És mingyárt pártja kerekedett.

- Koós? - mondta a nagyanya.

- Koós is, meg többen. Még Józsiás is.

- Hát mit csinált Misi? Mit csináltál kis fiam?

S Misi érezte, hogy a nagyanya ellene van.

- Semmit. Le lehetett volna szavazni.

A bátyja mosolygott:

- Leszavazni nem merte Csapodi. Mert mint bankember nem vállalhatja, hogy megsértse a helybeli zsidókat... De nagyon fáj neki... Azt még elfogadta, hogy kitessékelted az elnöki székből... képzelje anyám, Misi a katedrán fogadta a tanárt és helyet mutatott neki a fekete tábla előtt.

A nagyanya egészen belesápadt.

- A tanár urat?

Most nem volt neki hiéna.

- Erre azt mondta: Jól van, hadd fejlődjék a fiatalság, hadd próbálják meg. Igy tanulnak... A beszédben is volt valami, amitől fintorgatta az orrát, hogy megleckéztetted... De nem ez a baj, hanem az, hogy még soha zsidó nem volt az intézetben vezető pozícióban s most ezt is meg kellett érni.

Misi összehúzta szemöldökét. Nem hitt Csapodinak. Nem hitte, hogy ez komoly dolog: biztosan így akarja a szégyent elkenni... Talán ebbe jobban bele lehet kapaszkodni, azért kezdi evvel...

- A jövő héten kezdik a Dreyfus-pör tárgyalását - mondta az igazgató homlokráncolva. - Most nagyon élére van állítva a zsidókérdés. Még ebbe a kisvárosba is eljutott a szele.

- Hát ez zsidó dolog? - kérdezte a nagyanya.

- Persze. Egy zsidó kapitányt megvádoltak és elítéltek azért, mert állítólag hadi titkokat árult el a németeknek. Dreyfus francia. Nem lett volna belőle semmi, de beleavatkozott Zola, a regényíró...

- Az a disznó, aki azokat a disznóságokat írja, - mondta a nagymama, aki roppant könyv­olvasó volt s még Zolát is ismerte.

Az igazgató nevetett.

- Az... Nem szabad éppen disznónak nevezni... Erkölcsbíráló és azért írja meg azt is, amit eddig nem volt szokás megírni, hogy feltárja az emberiség hibáit...

- Á, ne védd előttem. Én csak egy könyvét olvastam, de úgy megútáltam, hogy soha többet a nevét sem akarom hallani.

- Hát már akár akarja édesanyám, akár nem, most az egész világon emlegetni fogják megint... Bizonyos, hogy jó reklám a könyveinek... Szóval védelmébe vette Dreyfust és kinyomozta az egész dolgot és bebizonyította, hogy Dreyfus ártatlan.

- Egy zsidó nem lehet ártatlan - mondta a nagyanya kegyetlenül.

- Tetszik látni, ha még édesanyám is ilyen könnyen tör pálcát, papné létére egy ártatlan ember fölött, csak azért, mert zsidó... Mit kívánjak akkor Csapoditól és a tanár kollégáimtól és az együgyű városi lakosságtól?

A nagyanya összeszorította száját és az az egy foga kibuggyant a vékony ajkak közül.

- Ha ez tavaly történik, hogy az esperes fia, Gottlieb Jakabot, aki szintén volt olyan kiváló tanuló a tavalyi osztályban, mint most itt nálatok Fussbaum Náci, beveszi a bizottságba, nem lett volna semmi baj.

- Mert az esperes fia tette volna - szólt a nagyanya.

- Igen... Nem is tette... De Nyilas Misi megtette és ezzel kihívta a dolog ellen az ellenszenvet, mert most éppen élére van állítva a kérdés... Én nekem a zsidók ellen általában, csak azért, mert zsidók, nincs semmi kifogásom. A legjobb barátom is, aki a legjobb párthívem volt egész idő alatt, Furtvengler, aki éppen ma értesített, hogy Böszörményire magyarosította a nevét... Szóval egyik legjobb barátom is zsidó... A tudományban és művészetben rengetegen vannak zsidók, akik a legnagyobb tiszteletet és rokonszenvet érdemlik. De ezek s éppen ma, nem úgy okoskodnak. Képzelem, hogy berettyóujfalusi és árpádi Kisséknél mennyi szóbeszéd van ma az ebéd felett, hogy hogy engedhettétek meg, hogy egy zsidó belekerüljön a Segély­egylet vezetőségébe. Hallom, albizottságokra kérsz engedélyt: talán ott kellett volna neki helyet adni. Például a bálrendezőségben lehetnek akár százan is, ott a zsidókat nem lehet úgyse kihagyni...

Misi nevetett. Az egész ügy nem volt fontos neki.

- Én sokáig gondolkodtam rajta - mondta. - Megjegyzem, éppen Fussbaum nekem nem rokonszenves. Össze is vesztem vele, rögtön a gyűlés után.

- Min?

- Nem tudom. Ez a fiú nem bírja megtanulni a nevemet. Odajött hozzám hálálkodni és megint Nyilassynak szólított.

A bátyja nevetett:

- Nem tudott örömében elég szép nevet adni neked.

- Igen, ő is azt mondta.

- Na, úgy-e... Te nem is sejted, milyen nagy dolog ez ma... Remélem, nem lesz belőle semmi baj. Én mindenesetre elutasítottam azt az indítványt, hogy az egész választást meg kell semmisíteni azon az alapon, hogy szabálytalanul volt végrehajtva... Hogy jutott eszedbe, hogy a megválasztandó bizottsági tagokat rögtön behívd és a hetedik osztály termében készen tartsd őket...? Annyira biztosra vetted, hogy valamennyit megválasztják?

- Meg is választották.

- No de ezt nem lehetett előre tudni. És az is szabálytalan volt, hogy Pétery, mint meg­választandó bizottsági tag már bent volt a teremben a tisztikarral együtt.

- Nem tűnt fel, mert izgatott voltam és azt hittem, ő is benne van a tisztikarban. Hogy lehet Péterynek azt mondani, hogy itt nincs keresni valója?

- Igen, ez van a gazdag és elkényeztetett fiúkkal. Ha Péteryt kiküldöd, akkor bizony valószínűleg felborul az egész.

- Hát ez van itt, Géza bátyám... Nem a zsidók ellen van itt kifogás, az csak ürügy. A gazdagok és a szegények közt folyik a harc...

- Hó, hó... Ilyenekről aztán ne beszéljünk... Nagyon is komolyan veszed, amit a minap beszéltünk, hogy forradalmi egyéniség vagy. Új eszméket nem lehet az iskola falai között kezdeményezni. Avval várj, míg elvégzed az iskoláidat. Még azt mondják rád, hogy cucilista vagy... Az aztán igazán nagy baj lenne... Az még komoly kellemetlenségeket is vonhatna maga után.

Misinek nagyra nyíltak a szemei. Nem tudta, mi a szocialista, mi a szocializmus. Erre vonatkozó könyveket még nem olvasott. Egyáltalán nem volt tisztában ezzel a fogalommal s el nem tudta képzelni, hogy mi hasonlóság lehet az ő gondolatai és a szocializmus között, amiről csak úgy beszéltek, mint mételyről s a magyar haza ellenségeiről.

- Ne felejtsd el, - mondta jóakarattal a bátyja - hogy a század utolsó évében vagyunk. A századok vége pedig mindig forradalmi szellemű. 1700 táján volt a Rákóczi forradalma, 1800 táján a francia forradalom... Most pedig a szocializmus kezdi ki a világot... Úgy látszik, ez a levegőben van és a mai ifjúság öntudatlanul is erre az útra tér.

- Én szeretem a hazámat és büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

- Na látod... Hát akkor ne beszélj a gazdagságról és a szegénységről: ezek nem tartoznak a nemzeti gondolat körébe.

- Szóval a hazafias szegénységnek tűrni kell a hazafias gazdagok lábrugdosását.

- Kérlek szépen, mondtam, hogy hallgass... Inkább azt mondd meg, hogy lehet reparálni a Fussbaum Náci beválasztatását?

- Sehogy.

- Szóval te is úgy gondolod, hogy sehogy.

- Ha tetszik, én lemondok s akkor lehet új elnököt választani s akkor Csapodi tanár úr szépen visszaülhet a katedrára. Úgyis ez a baj.

- Én is azt hiszem - mondta gondolkodva a bátyja.

A nagymama éppen behozta a rántottcsirkét s hallotta az utolsó szavakat.

- Jaj, fiam, olyan vagy, mint az apám. Pap létére a parasztok pártjára állt, pedig tudhatta volna, hogy a paraszt paraszt, ha olajba főzik is.

- No, édesanyám - szelídítette a fia. - Nekem legnagyobb büszkeségem, hogy a nagyapám már 1836-ban az úrbéres pörökben a földmíves nép pártjára állott s emiatt Bécsbe citálták, mint nemesembert és mint papot és Ferenc császár személyesen szidta össze...

- Igen és el kellett mennie a legnagyobb községből a vármegye legkisebb községébe.

- Ennek is utána vagyunk, ma már ez is csak dicsőség.

- De ha ez az éretlen köjök már most is az ő rossz példáját akarja követni - mondta sírva a nagyanya s törülgette a szemét és az orrát.

Misiben lángolt a lélek. Hát akkor nem kell szégyelnie magát az ősei miatt. Érezte, hogy ő méltó lesz valaha a nagyapához.

- Az uram is ilyen bolond volt, - folytatta a nagyanya sírva - az is két esztendeig ingyen tanította az Ujhelyi fiát és mikor egy koszos bornyút adtak neki, a falu rögtön kikiáltotta, hogy egy fias tehénért eladta a falu legelőjét a földesúrnak.

- De mi tudjuk, hogy nem így volt és apánkra, nagyapánkra büszkék vagyunk és ebből az érzésből táplálkozunk.

Misi felmagasztosult és úgy érezte, hogy fokonként megnyílik előtte az élet. Ő már hallott elégszer ezekről a dolgokról, a nagyanya szeretett róluk beszélni, de csak most értette meg, mi az, az elvekért és a humánus emberi érzésekért síkraszállani és rágalmat, támadást és csapá­sokat elviselni.

- Ha már a nagyapáink olyan nagyszerű lelkű emberek voltak, - mondta gondolkozva - hogy lehet azt kívánni, hogy mi, az unokák még annyit se tegyünk meg, mint ők?

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy ha egy családban elkezdték tenni a jót, akkor annak családi tradícióvá kell lenni s a következő generációknak nemcsak azt kell cselekedni, amit a nagyapák tettek, hanem kötelességük kell, hogy legyen, hogy azon az úton továbbmenjenek és a magasabb tudással érvényesítsék az igazságot.

- Igen, igen, ez szép, de nem tudom, mire célozol vele.

- Édes nagyanyámnak az apja az úrbéres jobbágyokért szállott síkra. Ma már tudjuk, mi lett ezekből az akkor felszabadított jobbágyokból. Földtulajdonosok és a mostani papoknak ezekkel kell szembeszállani, hogy az általuk elnyomott szegénységet megvédjék őtőlük.

Az igazgatót váratlanul érte ez a támadás. Ő erre sohasem gondolt. Nem is volt alkalma, mert nem élt gyermekkora óta a nép közt s mikor ott volt, akkor is inkább a telkes jobbágyok közt volt, mint a szegénység között. Neki nem voltak olyan súlyos élményei az életről, mint Misinek.

- Ne bántsuk a falut - mondta. - Az az egyetlen hely, ahol áldott béke és boldogság van.

- A népszínművekben - motyogta Misi, aki még egyáltalán nem volt felszabadulva a nagy­bátyja tekintélyének nyomása alól. De most nem állhatott ellent, hogy amint eszébe villant valami, azonnal ki ne mondja: - Ez a zsidók elleni harc is éppen olyan, mint az angol-búr háború.

- Miben hasonlít ez a kettő? - nevetett az igazgató.

- Én úgy látom, hogy az angol nemzet megtámadta a kis búr nemzetet. Az angol gazdag és irígyli, hogy a búrnak a kezében vannak az aranymezők. Úgy érzi, hogy el tudja venni tőle s el is veszi... A magyar gazdag elem ugyanígy úgy látja, hogy a zsidóság kezében van a pénz és mivel úgy gondolja, hogy ő a hatalmasabb, szeretné elvenni tőle.

A bátyja annyira komikusnak találta a hasonlatot, hogy hangosan nevetett.

- Lehet, hogy van benne valami.

- Igen, de én nem erre akarok célozni. Én arra gondolok, hogy Anglia bizonyosan úgy van berendezve, mint Magyarország, társadalmilag. Ott is vannak földbirtokosok, mint nálunk Pétery, Kiss Paliék, Markos polgármester, Sarku... és gazdag bankárok, mint a Langschein apja... Vannak magas hivatalnokok, mint a Rátz, meg a Keresztes apja, vannak kisebb hivatal­nokok, akik a magasabb rendet szolgálják... De vannak egészen kisbirtokosok, mint Gyurkó, meg Ábris és kisiparosok, mint Torony András és mások szülei. A mi osztályunkban csak ketten vannak a kisparasztok gyerekei közül, pedig olyan van ebben a városban ezer meg ezer, de nem küldhetik a fiaikat a gimnáziumba... Ellenben a gazdagok kivétel nélkül kitanít­tatják a fiaikat... Ez így van Angliában is meg Transzválban is... Most, folyik a háború... A háborút csak a gazdagok akarják.

- Ez nem áll: a nemzet akarja. S a nemzetben minden társadalmi rend együtt van. A háborút a parlament szavazta meg. A parlament az egész nemzet.

- Kérem szépen, mikor én még otthon voltam, éppen képviselőválasztás volt Sárospatakon. Volt ott egy jelölt, akinek a beszédét meghallgattam: az a szegénység érdekeit hangoztatta, nem választották meg. Egy nagy földbirtokost választottak meg, aki a herceg érdekeit kép­viselte és a herceg minden cselédsége és mindenki, aki valamiben a hercegi uradalomtól függött, köteles volt erre szavazni... Biztos, hogy Angliában is így van... Szabad elmondani, mit gondolok?... Én ezeken a dolgokon csak egy hét óta gondolkodom s nem tudom, igazam van-e?

- Beszélj csak, beszélj!

- Most a hadseregben és mindenütt, ahol a vezetés folyik, ezek a gazdagok s ezeknek a fiai vannak elől. A közkatonaság az ő kommandójukra megy a harcba. Tehát úgy látom, a gazdag angolok harcolnak a gazdag búrok ellen. Mind a két fél a szegénységet dobja be a tűzvonalba. Még ha el is esik egy tiszt, addig ezer közkatona esik el... Ha most az angolok megnyerik a háborút, akkor újra csak a gazdag angolok nyernek. És még azt sem tudom, hogy a gazdag búrok veszítenek-e? Én egy hét óta olvasom a lapokat és folyton csak azért fáj a szívem, hogy a szegények mindenütt veszítenek, akár háború van, akár béke...

- No és hogy vonatkozik ez a zsidókra?

- Nálunk van hét zsidó az osztályban. Ezek közül egynek az apja 3000 holdon bérlő, a Blum. Egy gazdag kereskedő fia, Fussbaum. Egy járásbíró fia, a Steiner. A többi szegény ember gyereke. Altmannak az apja szappanfőző, Gondos Márk apja szobafestő, Schwartz apja a külvárosban kis szatócs, Vámos apja meg pláne egy bukott ügynök, aki semmit sem keres... Én azt hiszem, hogy akik a zsidók ellen gyűlölködnek, nem volnának hajlandók sem a szappanfőző, sem a szobafestő, sem a koldusszegény kiskereskedők helyébe elmenni... Ha mégis az egész zsidóságot gyűlölik és szeretnék megsemmisíteni, ez azért van, amiért Pusztai néni otthon a falunkban megtámadta édesanyámat, mikor engem kollégiumba vittek. Azt mondta, hogy vegyen édesapám engem maga mellé ácsinasnak és ne taníttasson. Csak úgy tajtékzott a dühtől, hogy neki két fia van és egyiket sem jutott eszébe taníttatni és urat nevelni belőle. És az én apám, aki hozzá képest egy nyomorult ács, mind a hat fiát ki akarja taníttatni...

- Mért irígyelte volna ezt Pusztai nénid?

- Megmondta mért: azért, mert nem akarja, hogy mi ha kitanulunk, jegyzők legyünk, meg szolgabírók, meg ügyvédek, hogy a parasztnak fejet kelljen hajtani előttünk... Ez benne egy kasztérzés volt. Úgy látta, hogy mi, akik ott a legnagyobb szegénységben voltunk és rá voltunk szorulva őreájuk, bizonyos idő mulva felibe fogunk kerekedni az ő gyermekeinek... A zsidókkal éppen így lehetnek az urak. A zsidók mind taníttatják a fiaikat, hogy urakat neveljenek belőlük. Ők már most dühöngenek, hogy lesz idő húsz év, harminc év, ötven év mulva, mikor az ő vagyonuk szétmállik, mert a fiaik haszontalanok s léhák és csak el fogják pazarolni az ősi vagyont, ellenben a zsidók műveltek lesznek és a kezükben lesz minden hatalom.

- Ez elég félelmes is.

- Mért nem nevelik a gyerekeiket úgy, hogy azokban éppen olyan ambíció legyen, mint a zsidókban? Azt el kell ismerni, hogy Fussbaum, Altmann, Vámos jók és Schwartz, Gondos, ha gyengék is, de roppant eszesek és törekvők. Az egy Blum a buta, de ez sem természettől, hanem mert az apja gazdagságában éppen úgy el van bizakodva, mint Kiss Pali. Bezzeg a mi úrifiú barátaink, Kiss Pali, Markos, Sarku, Langschein a világ leghaszontalanabbjai, mert minek dolgozzanak, ha úgyis megvan a vagyon?... Pétery sem csinál semmit, csak éppen szokatlan jó memóriája van, de a világon semmi ambíció nincs benne és ha leteszi is az ügyvédit, egész biztos, hogy nem fogja gyakorolni, hanem dőzsölni fog itthon a birtokán. Hát ha én nem látom igazságosnak a búr háborút, még kevésbé látom igazságosnak, hogy nem engedik meg, hogy egyszer már egy zsidó benne legyen a szerény bizottságban.

- Te kész filozófus vagy. Hol szedted ezeket az ideákat?

- Én, Géza bátyám, magamtól jöttem rá. Nekem most arra kellett gondolnom, hogy lehet valamit csinálni ebből a Segélyegyletből s elkezdtem számolni és bírálni az osztály összes tagjait s így rájöttem egyre-másra. Nincs igazam?

- Nincs igazad, mert az életet nem az igazságok kormányozzák, hanem az áramlatok... Most itt egy zsidóellenes áramlat van és azt tanácsolom, hogy míg a Dreyfus-pörnek vége nem lesz, ne tarts gyűlést a Segélyegyletben. Azután majd lassan hozzászoknak az emberek, hogy Fussbaum Náci benne van a bizottságban és még sem dőlt össze a világ.

Misi nevetett, mert őneki az volt a fontos, hogy a nagybátyja nem tudta megcáfolni a gondo­latait.