I. A könyv jelentősége

Fontos könyv Lapohos András könyve*, hisz nemzeti létünk, talpon maradásunk egyik alapkérdését taglalja: a Makkai László által Holt-tengernek nevezett térség, a mezőségi magyarság sorsát. Mai közéletünkben a kérdéskör „szórvány problémaként" közismert.

Vetési László, a jelenség nagytudományú szakértője (ahogyan én szeretem nevezni, a „szórvány prófétája") a kérdéskört „szórványneurózisnak" is nevezi. Joggal: a Mezőség fogyó magyarságának kérdésköréhez való viszonyulásban nemzetkarakterológiánk két irányzata érhető tetten:

a) A nemzethaiál víziójával küszködők szemlélete, a Vörösmartyk, Kölcseyk, Csoóri Sándorok és Szilágyi Domokosok tragikus félelme, hogy nemzetünk eltűnik a föld színéről. Sajnos ez többnyire önmarcangolással, s az ebből következő tehetetlenséggel társul.

b) Ezzel a tünettel szemben áll a Csokonaik, Zrínyik világlátása, miszerint „nincs sír, hol egy nemzet süllyed el", s „egy népnél sem vagyunk alábbvalóak". Ez a szemlélet a „cselekvő magyar”

fogalmában testesül meg, aki (Venczel József szavait kölcsönvéve) a „cselekvő önvédelem" nevében képes a további romlások megállítására. Lapohos könyve is azt bizonyítja, hogy van mód a Venczel-i szemlélet életbe ültetésére, ezért nem csak fontos könyv, hanem eszközt is ad a „cselekvő magyar" modell kialakításához. Ünnepelnünk kell tehát a szerzőt, s azokat, akik lehetővé tették a könyv megjelenését.

II. A Holt-tenger titka

Alapvető érdeme a könyvnek, hogy végre az általános nemzetféltő megfogalmazásokon túl konkrét javaslatokkal szolgál, segíti a szakembereket a konkrét feladatok megfogalmazásában. Vegyük sorra a szakterületeket:

1. Demográfia: a szerzői hozzáállás elismeréseként említem, hogy a szerző nem meleg otthonában siránkozott, hanem végigjárta a Holt-tenger településeit. Meglátogatott 49 ősi közösségi fészket, s kimutatásait a református lélekszám alakulásának trendjeiről, a magyar közösség jellemzőjeként is felfoghatjuk, hisz alapvetően református övezetről van szó. A könyv adatai szerint, a régió reformátusainak lélekszáma jelenleg 8548. Ha összehasonlítjuk Kádár József Szolnok-Doboka megyéről írt monográfiájának 1891-es adataival (különben ez volt a szerző alapforrása), valamint az egyházközségek adataival, a XIX. század végén illetve a századfordulón 13160 református élt ott, tehát mára 4612 lélekkel apadt a közösség. Olyan település is akad, amelyben már egyetlen református lélek sincs (Sajósárvár, Szamosújvárnémeti, Vasasszentiván), vagy 7 alatti a lélekszám (Göc-3, Csicsókeresztúr-5, Girolt-7, Kecsed-4, Magyarderzse-4, Néma-4, Omrány-1, Szentbenedek-5, Vasasszentgothárd-2), holott ezek közül például Omrány vagy Néma tiszta magyar közösség volt, illetve Vasasszentgothárdról jegyezte fel Thököly Imre 1608-ban, hogy tiszta magyar faluba érkezett. A fogyásnak számos objektív történelmi oka is van: az 1657-es lengyel hadjáratkor Rákóczi György védtelenül hagyta az országot, az 1660-1663-as török- tatár pusztítás, az 1703-1711 közötti labanc gyilkosságok, amelyek egész településeket néptelenítettek el, a trianoni tragédia, amely a hatalomváltás nyomán a pestis pusztításaihoz mérhető lélekgyilkosságot eredményezett, az asszimilációt kiváltó vegyes házasságokat.

2. Oktatás: a felmért 49 településen 38-ban nincs semmi fajta magyar oktatás, a fennmaradó 11 település közül 7-ben van óvoda, illetve I-IV. osztályos iskola (Baca, Melegföldvár, Magyarberéte, Szentmargita, Szépkenyerűszentmárton, Várkudu, Mezőkeszeg), 4-ben pedig (Ördöngösfüzes, Felőr, Mezőpanit, Nagysármás) V-VIII. osztály is van, de ezek a tanintézetek létszámhiánnyal küzdenek, s a globális finanszírozás bevezetésekor létük alapjában kérdőjeleződik meg. Ha egy képzeletbeli lélekharang kongana (lelkünkben csendüljön is meg!), akkor a XX. században megszűnt 20 iskoláért szólna. A képzeletbeli lélekharang kongására a következő összeomlott, omladozó, vagy más náció által elfoglalt tanintézetek csengői felelhetnének: Alsóilosva (megszűnt 1944-ben); Alsótök (megszűnt 10 éve); Csicsómihályfalva (megszűnt fél évszázada); Esztény (megszűnt 30 éve); Felsőtök (megszűnt 20 éve); Girolt (megszűnt 1956-ban); Gyeke (megszűnt 1950-ben); Katona (megszűnt 8 éve); Kecsed (megszűnt 1952-ben); Kis- és Nagyiklód (megszűnt 1970-ben); Magyarköblös (megszűnt 1929-ben); Magyarszarvaskend (megszűnt 15 éve); Mezőzáh (a 2003/2004-es tanévben szűnt meg); Mócs, Noszoly (megszűnt 1960-ban); Pusztakamarás, Sajószentandrás (megszűnt 1988-ban); Szentbenedek (megszűnt 1944-ben); Vízszilvás (megszűnt 1944-ben). Pedig feltehető a kérdés: miért nem működik magyar elemi iskola Dengelegen, ahol a 6 iskolaköteles gyerek mind román iskolába jár; Mócson, ahol 2 óvodaköteles, 4 elemi és 12 gimnáziumi korú gyerek van, és szintén mind román iskolába járnak; Sajószentandráson, ahol 10 elemista jár más nyelvű iskolába? – pedig ilyen létszámmal a törvény is engedélyezné tanintézet működését. Számos település nevét nem említettük; ott megszűntek az oktatási feltételek, nincs mit menteni: egyetlen iskolaköteles magyar gyermek sincs már.

3. Gazdasági és szociális viszonyok: a felmérés szerint ezek a kisközösségek annyira meggyengültek, hogy önerőből, főnixmadárként, feltámadni nem tudnak. A vállalkozások megindulásához nincs meg a megfelelő tőkeerő (kivétel Mezőpanit, ahol sajtgyár és dohányszárítás működik, de itt a nagy számok törvénye érvényesül). Ilyen szempontból az övezeten már csak a külső beavatkozás segít.

III. Váljék a Holt-tenger Élő-tengerré!

E lehengerlő adathalmaz láttán álljunk be mi is a „nemzethalál" víziójának hirdetői közé, vagy a cselekvő magyar hite szerint igyekezzünk megállítani a további romlást? Ha elmélyülten tanulmányozzuk Lapohos András könyvét, akkor – s ez a szerző másik nagy érdeme – számtalan példát találunk arra is, hogy a romlás megállítható. Erről szól a könyv egyik gyönyörű metaforája is, a faültetés jelképe: a Szeretet, a Hit és az Árpád-fa mellé egyik cinterembe elültették a Reménység fáját is. Ennek kézzelfogható megtestesülése a „tanútemplomok" láncolatának létrehozása. Közösségi összefogással megmentik az övezet olyan templomait, amelyeknek újjáépítésére a helyi közösség már erőtlen.

Figyelmeztetés ez nagy múltunkra, de kifejezi jövőbe vetett bizodalmunkat is: szükség lehet még hitünk és identitásunk eme végváraira. De a kötet eme jelképes vonulatán túl, tartalmaz egy valós cselekvési programot, mondhatnánk úgy is: szórványstratégiát. Nyilvánvaló, az elgondolások nem mind újkeletűek, de lényeges, hogy fő vonásaiban egybeesnek az erdélyi magyar közösség nemzetmentő célkitűzéseivel, s mindaz, ami megfogalmazódik e kiadványban, tökéletesen fedi a 2000. augusztusában napvilágot látott Algyógyi Nyilatkozat tételeit, amely egyik legmozgósítóbb és leglátnokibb hittétel a „cselekvő jövő"-ről, a „villanyoltás" előtti időszak tennivalóiról. A Zúgó harangok üzenete és a Nyilatkozat eszméi alapján próbálkozzunk meg ma, itt is összeállítani egy cselekvési tervet számunkra, akik az ördöngösfüzesi református szent hajlékban összesereglettünk, levetkőzve a „szórványneurózis" sokkjait, józan cselekvésre szövetkezve. A tennivalók, fontossági sorrendben, megítélésem szerint, a következők:

1. Gazdasági fejlesztés: mondottuk, ezen a téren külső segítségre van szükség. Továbbfejlesztve az ördöngösfüzesi Szülőfalum Alapítvány kezdeményezését, miszerint minden szórványtelepülés szervezze meg az elszármazottak találkozóját, ezeken a rendezvényeken azt is kezdeményezni lehetne, hogy hozzák létre a Mezőségi Vállalkozási Alapot, amely induló tőkét biztosíthatna a térségbeli gazdasági tevékenységek megalapozásához vagy idetelepítéséhez, valamint gondoskodhatna a szükséges humánerőforrás előteremtéséről is. Talán ez lenne a legsürgetőbb tennivaló, hisz gazdasági erő nélkül nincs cselekvési tér, hit önmagunk teremtő erejében, bizalom abban, hogy identitásunkban is van érték. A nagydevecseri templom felirata így hangzik: „Szép hangommal Istenhez hívlak, mert Ő kegyelmez." Bízom abban, hogy a gazdasági fellendülésre szóló felhívás meghallgatásra talál, hisz ezáltal ajánlhatjuk sorsunkat Isten kegyelmébe. Van a könyvben még egy fontos történelmi adalék, amely esélyt kínál a térség gazdasági fellendítésére. Ez arról szól, hogyan vált Nagysármás jelentős településsé. Gr. Bethlen András magyar királyi földművelésügyi miniszter megvásárolt 190 telket gr. Teleki Sándor birtokán, és ezekből az odatelepített rászorulóknak 190 portát alakított ki, ami egyben 190 evangélikus-református portává vált. Anyaországi segítséggel a helyi erők (RMDSZ, vállalkozók, önkormányzatok) összefogásával ez a kísérlet kipróbálható lenne, akár a hazai nagyipar összeomlása nyomán munkanélkülivé vált, pont innen elszármazottak hazahívásával is. Ma már nem utópia ilyen kezdeményezésekről szólni: olyan bankhitelrendszer áll rendelkezésünkre, amely értelmes, vállalkozó kedvű magyarokra is vár partnerként. Mindez lehetséges: ismétlem, ott a mezőpaniti példa. Persze ez a munka nem lesz ünnepi körmenet, de hát Madách mondotta: „az élet értelme a küzdés maga".

2. Oktatás. Az előbb nem véletlenül használtam az értelmes jelzőt. A mai világban már csak az a közösség versenyképes, amely kimeríti az Apáczai megálmodta „kiművelt emberfők" közösségének követelményrendszerét. Ezért sürgősségi listánkon második helyen az oktatás szerepel. A fentebb felvázolt tragikus helyzet ellenére itt is megállítható a romlás! Mindenekelőtt fel kell mérnünk, hol hozható létre iskola? Mert lehet. A könyvben például megemlítődik, hogy Szépkenyerűszentmártonban, ahol mindössze 196 református lélek él, újraindult az óvoda és az iskola; a 295 református lelket számláló Szentmargitán óvodát építenek. Az új tanintézetek létrehozásának fő akadályaként a szükséges iskolaköteles gyereklétszám hiányát szokták emlegetni. Hála Istennek, mára ez az akadály is elhárítható! Az új felekezeti törvény kimondja az egyházak iskolaalapítási jogát és az állami finanszírozás lehetőségét. Várható, hogy az új tanügyi törvény, bevezetve a globális finanszírozást, annyi pénzt bocsát a felekezetek rendelkezésére, amennyi az egyházi tanintézményekbe beiskolázott gyereklétszámot megilleti. Eljött tehát az idő egy új iskolatípus megteremtésére a szórványban. Ahhoz, hogy minden településen biztosíthassuk az identitás megőrzéséhez szükséges anyanyelvi kultúra folyamatosságát, a tehetséggondozást, hogy a vállalkozó közösség humánerőforrás utánpótlásáról gondolkodhassunk, létszükséglet: minden magyarok is lakta településen, létszámtól függetlenül, hozzuk létre óvodáinkat és elemi iskoláinkat. Ez vegyes típusú intézmény is lehet: az állam adja a gyerekek után járó fejkvótát, a működéshez hiányzó alapokat fedezhetné az egyház a visszaszerzett ingatlanok jövedelméből. Nevezzük ezt a hálózatot népiskolai hálózatnak. Érdekes gondolata a könyvnek, hogy minden település termelje ki saját tanítóját. A szerző álmaiban ez így szerepel: „tanító, aki a falu szülötte". De az is elképzelhető, hogy a lelkészházaspár vállalja az iskola működtetésének gondját. Különben is, ennek a hálózatnak a kiépítése elképzelhetetlen az egyház, a lelkészek koordináló szerepköre nélkül. De mi történik a gimnáziumi és líceumi fokozatra érett iskolaköteles nemzedékkel? Lapohos András könyvéből kitűnik: ez a nemzedék az asszimiláció martaléka, szinte maradéktalanul román iskolába iratkoznak, kevés az olyan öntudatos szülői közösség, mint az alsótöki, ahonnan a 6 iskolaköteles gyerek Zsobokra jár magyar iskolába. És ezzel a példával a kérdés lényegéhez érkeztünk. Üzemeltetnünk kell azokat a szórványkollégiumokat, amelyek kistérségi iskolaközpontok mellett létesültek, és biztosítják a bentlakást és tanulási feltételeket a gyerekeknek a középiskolai ciklussal bezárólag. A térség rendkívül szerencsés helyzetben van: működik és fogadóképes a szamosújvári, válaszúti, zsoboki szórványkollégium. Létre kell hoznunk még egyet Nagysármáson (erre az RMDSZ szórványkollégium programjában van lehetőség), és akkor a Holt-tenger igénye az anyanyelvoktatásra vonatkozóan lefedhető. Ha megvallatjuk a könyv adatait, hány gyerek jár román iskolába magyar intézmény hiányában, kiderül: több tucatra tehető ez a szám. Hány magyar iskolát tartana ez életben és hány magyar tanári egzisztenciát biztosítana? - a kérdés egyelőre költői. Ilyen vonatkozásban két dolgot kell megoldanunk: meggyőzni a szülőket, hogy vállalják a gyerekeik idegenbe járatásának plusz terheit, és közösségi erőfeszítéssel biztosítsuk a szórványkollégiumok működési költségeit (közköltségek, étkeztetés, fizetések). Úgy gondolom, ha a kollégiumok térítésmentesen vagy nagyon olcsón tudják ellátni a tanulókat, a szülők meggyőzhetők.

A Kolozs és Beszterce megyei RMDSZ területi szervezetek, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége létrehozhatná a Mezőségi Tanulmányi Alapot, amely önkormányzati, lakossági, egyesületi hozzájárulással jelentős részét biztosíthatná a szórványkollégiumok költségeinek. Ma már az ilyen kezdeményezések nem álmok, elsősorban akarat és szervezőképesség kérdése. Haladéktalanul offenzívát kell indítanunk gyerekeink szívének, hitének, kultúrájának visszahódítására. Jól tudjuk: a nyelvvesztés egyben lélekvesztés is. Amíg működésbe lendülnek a fentebb javasolt intézmények, kövessük a csángó modellt: a román iskolába járó magyar gyerekek számára az állam által fizetett tanárok tartsanak az órarendbe iktatott magyar nyelv- és történelem órákat az illető intézményekben. A könyv adatai szerint több tucat gyerek van hasonló helyzetben. Ezt törvény szavatolja, és pontosan kidolgozott metodológia szabályozza. Ez is csak szervezés, kezdeményezőerő és elkötelezettség kérdése. A megyei RMPSZ-ek és RMDSZ-ek ezt a rendszert meghonosíthatnák. Ahogyan Lapohos András könyve mondja: ha a történelemórákon kuruc indulatokat vethetnénk el gyerekeink szívébe, nem szakadnának el kultúránk „gyökér-szálaitól", hogy szerzőnk kedvenc kifejezésével éljek. De ha már kultúránk „gyökérszálairól" szólunk (Illyés

Gyula inkább a hajszálgyökerek kifejezést használta, s ez magyarosabb és zeneibb), .beszéljünk közművelődési civil szervezeteink lehetőségeiről is. Egy kultúra hordozója a könyv. Mi lenne például, ha a Heltai Könyvtár Alapítvány „mozgó" könyvtárat üzemeltetne, hogy a térség lakói hozzájuthassanak az anyanyelvű szép- és szakirodalomhoz? Gondolom, egy mikrobusz megszerzése és üzemeltetése ilyen célra megoldható lenne, pályázati forrás van, csak, ahogyan a Biblia mondja: „Kopogtassatok és megnyittatik!"

3. Népszaporulat. Végül szóljunk a demográfiai helyzet esélyeiről. Ha az első két prioritás elmozdul a holtpontról, nőhet a gyerekvállalási kedv, lanyhulhat az elvándorlási szándék, lassítható az asszimiláció. Meg kell teremtenünk tehát helyben a minőségi élet feltételeit. Lelkesítő szavak helyett, cselekedjünk! Például az Európai Unióban erősödik a decentralizáció. A szubszidiaritás elve alapján a döntés egyre közelebb kerül azokhoz, akikről szól. Igy az élet alapsejtjei a kistérségek lesznek. Ismét esély adódik, hogy kézbe vegyük sorsunkat: ha a társadalom elitjévé tudunk válni, olyan térségfejlesztési koncepciókat dolgozhatunk ki, kohéziós alapokat pályázhatunk meg, amelyek helyzetbe hozhatják közösségünket. Csak le kell számolnunk mítoszokkal és csodaváró mentalitásunkkal. Soha nem volt aktuálisabb József Attila víziója:

„Dolgozni csak szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes."

Ha mindezeket megvalósítjuk, valóra válhat ma ünnepelt szerzőnk álma: a Holt-tenger Élő-tengerré válhat, s ahogyan Pusztakamarás nagy szülöttje, Sütő András mondotta: ismét a „felemelt fő" ideológiája jellemezheti szórvány magyarságunkat. A gondokat és ötleteket sorjázhatnánk még sokáig. Azonban itt megállunk, a felsorolt tennivalók is évtizedes munkát igényelnek. Minden, amit eddig elgondoltunk szerzőnk könyve nyomán, alulról jövő kezdeményezéssel, önszerveződő civil mozgalomként is megoldható. Van azonban a kérdésnek egy vonulata – s ez a döntő –, amelynek gyakorlatba ültetése a politikai elit feladata, az erdélyi magyarság közképviseletét felvállaló RMDSZ-é. Gyönyörűen és lényegbevágóan fogalmazta meg ezt a feladatot Vetési László: „akik a szórványsorsban meg akarják őrizni nemzeti önazonosságukat, ehhez már nem elég az önfeláldozás, a kisebbségi helytállás hite, a «másság méltóságának» büszke viselése, a nemzetközi jogi ígérgetés. Nem elég a sok biztosíték, ehhez teljes értékű és autonóm nyelvi tér és teljes nemzeti önrendelkezés kell". Ezt hiszem és vallom, ezt kell hinnünk és vallanunk!

* Lapohos András: Zúgó harangok üzenete (Templomok és fogyó gyülekezetek). Grafycolor Kiadó. Kolozsvár. 2007. A könyvismertető 2007. július 22-én hangzott el az ördöngösfüzesi református templomban a falunapok alkalmából.

Archív forrás: ÚMSZ-Kisebbségben, 2007. augusztus 28., 2-3. old.