(Ceaușescu idejében és azután)

Alapkérdésem: hogyan jelenik meg a legfelsőbb pártvezetésben a nemzetiségi probléma a ceaușescui hatalomátvétel után? Milyen helyet és szerepet kapnak a nemzetiségek az új nemzetfelfogásban? Időben az 1965-1967 közötti eseményekre összpontosítok. A megyésítés és a prágai tavasz utáni belpolitikai változások nemzetiségpolitikai kihatásaira most nem térek ki.

Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül, a román történetírásnak még nem sikerült teljesen kivetkőznie a mártirológiajellegű szemléletből. Egyelőre még nagyon kevés mélyfúrásszerű társadalomtörténeti kutatásról beszélhetünk. Ez a fajta megközelítés igaz a hatvanas évek esetében is. A romániai hatvanas évekről íródott munkák többnyire a különutas politikát, a Dej utáni hatalmi harcot, Ceaușescu hatalmának megerősödését helyezik középpontba.

A román állam- és nemzetépítés és a Romániában élő nemzeti kisebbségek kapcsolata a II. világháború befejezése és a kommunista hatalomátvétel után többször is átértékelődött. A második világháború befejezése utáni időszakban a hatalomért küzdő RKP kisebbségpolitikájára viszonylagos engedékenység volt jellemző. Az 1944-1947 közötti időszakban a kommunisták és az általuk irányított Groza-kormány nem gördített komolyabb akadályokat a kisebbségek által fenntartott intézmények működése elé. 1945-1947 között a romániai kisebbségi politika kedvező alakulását mind külpolitikai, mind belpolitikai okok elősegítették. Egyrészt Romániának szüksége volt arra, hogy a párizsi békeszerződés aláírásáig semmilyen kisebbségi konfliktus se zavarhassa meg a külpolitikai célok elérését, másrészt a szovjet segítséggel hatalomra kerülő Groza-kormány pragmatista megfontolásoktól vezérelve megpróbált minél inkább kisebbségbarát politikát kommunikálni a nemzetiségek irányában.

A magyarságpolitika kedvező propagálását az egyetlen hivatalosan elismert magyar érdekképviseleti szervezet, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) tevékenysége is elősegítette. Mindehhez hozzájárult viszont az a tény is, hogy a valós helyzet gyakran lényegesen rosszabb volt a deklarációk szintjén festett képnél.

1948-ban Romániában is sor került a kommunista hatalomátvételre. 1948-ban a hatalomra került RKP hozzálátott az ország szocialista átalakításához (államosítás, oktatási reform, a politikai pártok és a még létező civil szféra maradékainak felszámolása). A politikai, gazdasági és társadalmi szférában bekövetkezett homogenizációs politika nagymértékben kihatott az országban élő kisebbségekre is. Az RKP kisebbségpolitikáját illetően a változás első jele Luka Lászlónak (Vasile Lucának, az RKP Politikai Bizottsága tagjának) a kolozsvári Igazság 1947. május 22-i számában megjelent „irányadó" írása („A romániai magyarság útja") volt, amely többek közt a magyar kisebbség körében megindítandó belső tisztogatásokra szólította fel az MNSZ vezetőségét. A politikai tisztogatásokkal párhuzamosan sor került az önálló magyar gazdasági intézményrendszer felszámolására is. A homogenizációs politika beteljesedésére 1953-ban került sor, amikor véglegesen felszámolták a kisebbségi érdekvédelmi szervezeteket, az MNSZ-t és a Zsidó Demokratikus Komitét. Az időközben Román Munkáspárttá átkeresztelt kommunista párt magyarságpolitikáját meghatározó fontos tényező volt az 1952-ben, szovjet kérésre és minta alapján létrehozott Magyar Autonóm Tartomány (MAT).

Az ötvenes évek második felétől és a hatvanas évek elejétől újabb változások álltak be a párt és az ország területén élő kisebbségek -különösen a magyarság - kapcsolatában. 1952-ben lezárult a RMP-on belüli frakcióharc, amely az Ana Pauker és Vasile Luca neve által fémjelzett „moszkovita csoport" vereségével, illetve a Gheorghiu-Dej által vezetett helyi, nemzeti irányvonal győzelmével ért véget. A Sztálin halála után bekövetkező desztalinizációs hullám szinte teljesen elkerülte Romániát, alig érzékelhető változásokat eredményezve pártvezetésben. A szovjet csapatok kivonulása és a kínai-szovjet konfliktusban való közvetítő szerep tovább erősítette a román különutas törekvéseket, amelyek végül a Velev-terv visszautasításával és az 1964-es „függetlenségi nyilatkozattal" teljesedtek be. A különutas politika sikeressége belpolitikai téren a nemzeti vonal megerősödését vonta maga után. Fontos tényezőként hatott az erdélyi magyarság megítélésében az 1956-os magyarországi forradalom és annak erdélyi kihatása. 1956 után a román pártvezetés azt a következtetést vonta le, hogy Romániában a magyar kérdés egyben nemzetbiztonsági kérdés is.

Következésképp a RMP az ötvenes évek végétől egy sor olyan intézkedést vezetett be, amelyekkel nagymértékben megnyirbálta az erdélyi magyarság jogköreit.

1959-ben került sor a kisebbségi oktatás nagymértékű visszaszorítására. 1960-ban átalakítják a MAT-ot Maros Magyar Autonóm Tartománnyá (MMAT) úgy, hogy magyar többségű rajonokat csatoltak Brassó tartományhoz, és román többségűeket a régi MAT-hoz. 1962-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben beindul a román nyelvű oktatás, és különböző erdélyi városokban utcanév-átkeresztelésekre került sor.

A hatvanas években kibontakozó román nemzeti diskurzust a szocialista táboron belül jelentkező hasonló tendenciák is befolyásolták. A kommunizmusban mindenütt mutatkozott az internacionalizmus felől a nacionalizmus felé csuszamlás, némelykor végzetes formákban, máskor viszonylag mérsékelten. A jelenség általános volt, és azzal magyarázható, hogy a kommunista utópia, mint minden utópia, izolacionista jellegű, és hogy a kommunizmus képtelen volt másvalamit nyújtani az embereknek, mint legjobb esetben is középszerű létet.

1957-től a szocialista blokkon belül is a soknemzetiségű állam víziója mellé egyre inkább odakerül az egységes nemzetállam. A nemzetek fejlődéséről a Szovjetunió Kommunista Pártja az 1961. október 17-31-e között tartott moszkvai kongresszusán a következő nézetet fogalmazta meg: „A szocializmus feltételei között a nemzeti kérdésben két, egymással kapcsolatban álló irányzat érezteti hatását. Elsősorban, mindegyik nemzet sokoldalú, száguldó fejlődése tapasztalható, bővülnek a szövetséges és autonóm köztársaságok jogai." A nemzeti autonómiák deklarált bővítése mellett azonban erőteljes homogenizációs tendenciák is jelentkeztek, amelyek az új, szocialista embertípus, a szovjet ember megjelenésének kinyilvánításában csúcsosodtak ki. Az új embertípus megjelenéséhez társult az orosz nyelv egyre nagyobb térhódításának fontossága is: „Feltétlen rá kell mutatni arra, hogy a nem orosz népek mindinkább törekszenek az orosz nyelv elsajátítására, amely gyakorlatilag a Szovjetunió nem orosz népeinek második anyanyelve lett, a nemzetek közötti megértés eszköze..."

1961-1962 között a kisebbségpolitika Magyarországon is lekerült napirendről. A Pártéletben Vendégh Sándor kijelentette: Magyarország és a szovjet blokk megoldotta ezt a problémát. Ezt alá kell rendelni a szocializmus építésének. Szlovákiában előtérbe került a csehszlovákiaiság hangsúlyozása, miszerint a magyarok ugyan külön entitást alkotnak, de kötődnek az országhoz is.

Ceaușescu újításai

Gheorghiu-Dej 1965-ben bekövetkezett halála után, március 22-én Nicolae Ceaușescut megválasztották a RMP első titkárának. Ceaușescu hatalomra jutása, mindazok ellenére, hogy nagy vonalakban követte a Dej által meghatározott politikai irányvonalat, változásokat eredményezett nemcsak a román társadalom, de a magyar kisebbség életében is. Látszólagos liberalizálás, lazítás vette kezdetét. A kisebbségekkel szemben a nemzeti politikának egy viszonylag türelmesebb változata jelent meg. A kisebbségekkel szemben tanúsított óvatosságra utal az a tény is, hogy megválasztása után az új első titkár első látogatásai kisebbségek által is lakott vidékekre vezettek.

A hatalomátvétel után következő 4-5 évben Ceaușescu fokozatosan eltávolította politikai ellenfeleit, és megteremtette azokat a belpolitikai feltételeket, amelyek alapján hozzákezdhetett egy más társadalmi és gazdaságpolitikai irányvonal érvényre juttatásához. Az RMP visszakapta a régi megnevezését, az RKP-t. 1965-ben sor került a IX. kongresszusra, amelyen az is megfogalmazódott, hogy a szocialista berendezkedés újabb szakaszaként a jövőben sor fog kerülni az ország közigazgatási-területi megszervezésének reformjára, a falusi helységek szisztematizálására. A nemzetiségi kérdést is mélyen érintő, fontos alapelvként jelent meg az a kijelentés, miszerint a szocialista társadalom fejlődésének alapjait még hosszú ideig a szocialista állam és a szocialista nemzet biztosítják. A román állam és a kisebbségek viszonyát illetően a „szocialista nemzet" fogalmának megjelenése jelentett újdonságot. A szocialista nemzet fogalmának bevezetése egy megváltozott nemzetfelfogást vetített előre.

A megújított nemzetfelfogás, az állam és kisebbségek viszonyát meghatározó tételek tartalommal való kitöltésének fontosabb mozzanatai közé tartozott egy „a pártvezetés néhány fontosabb tagjának a vitája” a nemzetiségi kérdésről, az első titkár, Nicolae Ceaușescu 1965-ös látogatása a MMAT-ban, az 1967-es megyésítési előkészületek, valamint az ebben az időszakban napvilágot látott pártkiadványokban, román és magyar nyelvű folyóiratokban megjelenő elemző, propagandisztikus írások.

„A szocialista államrend. A szocialista nemzet felvirágzása. A román nép és az együtt élő nemzetiségek közötti testvériség" címet viselő vitairat a következő tételeket vetette fel: Az RKP IX. kongresszusán megállapították, hogy továbbra is a szocialista nemzet és a független szocialista állam játssza a legfontosabb szerepet a szocializmus építésében. Véglegesen megoldódott a nemzetiségi kérdés: az együttélő nemzetiségek egyenlő jogokat élveznek a románsággal. Átalakult az emberek mentalitása, kialakult a szocialista tudat.

A vitairat következő része a román nemzet kialakulását és a szocialista nemzet meghatározását járta körül. A vitairat meghatározása szerint a nemzet (natiune) olyan emberi közösség, amelyet nyelvi, területi, gazdasági és ebből fakadóan lelki kötelékek tartanak össze. A nemzet, mint olyan szigorúan társadalmi jelenség, nem rendelkezik sem etnikai sem pedig faji jelleggel. A nemzet a feudalizmus megszűnésével egy időben alakult ki, és tőkés rendszer gazdasági működése hívta életre. A nemzeti mozgalmak megteremtették a nemzetállamot (stat national).

A párt ideológiája szerint a román nemzet kialakulása is hasonló körülmények között zajlott le. A XVII. századtól már egységes nemzeti fejlődést mutat a román nemzet mindhárom román országban. Az egységes román nemzetállam kialakulását különböző történelmi folyamatok meggátolták (török és Habsburg uralom). Ezek a tényezők a gazdasági fejlődést is fékezték. A román állam egységes nemzetállam. A román nép mellett együttélő nemzetiségek is élnek az országban. Ezek a csoportok nem képeznek elkülönülő részeket, hanem a románsággal együtt élnek az ország különböző régióiban. Az együttélő nemzetiségek jelenléte nem változtat az ország nemzetállam jellegén. (Ma is ismerősen hangzik ez a tétel, sz. m.)

Nemzeti fából vaskarika

A vitairat szerint a társadalom és a gazdaság szocialista átalakítása megváltoztatja a nemzetek természetrajzát. A tőkés nemzet szocialista nemzetté fejlődik. A szocialista nemzet a közös tulajdonon alapszik. A szocialista nemzet, a kapitalista nemzettel ellentétben egységes társadalmi szerkezettel rendelkezik, nem léteznek az ellentétes érdekű társadalmi osztályok. A szocializmusban egy új, szocialista, homogén kultúra alakult ki, amely más változásokkal együtt felszabadította az eddig elfojtott társadalmi energiákat. A szocialista nemzet és állam fejlődése fontos szakasza a szocializmus felé vezető útnak, hisz megszünteti a nemzetek közötti bizalmatlanságot. A szocialista nemzet fejlődése feltételezi a saját erőforrások és lehetőségek kihasználását. Figyelembe kell venni azt is,

mértékben befolyásolja az előző korok öröksége, a hagyományok stb. Lenin is megírta, hogy a nemzeti sajátosságok még hosszú ideig létezni fognak. A szocialista országok közötti különbségek figyelmen kívül hagyása akadályozza a szocializmus építését. Tehát, az egyetlen járható út, esélyt teremteni, hogy minden nemzet megteremtse a maga módszereit a szocializmus építésében. A szocialista nemzetek külön fejlődése nem áll ellentétben az internacionalizmussal. A nemzeti szocializmus (sic!) fejlődése újabb lehetőségeket teremt majd a különböző szocialista nemzetek közötti együttműködésre.

A román nemzet és az együttélő nemzetiségek kapcsolatában a kiinduló tétel a következő volt: a történelem folyamán a román nép mellé más népek is érkeztek, letelepedtek; ezek, az évszázadok óta együtt élő csoportok alkotják ma a szocialista Románia nagy családját; a nemzetiségi kérdés véglegesen megoldódott, létrejött a románok és a más nemzetiségűek közötti testvériség. Az alkotmány minden állampolgárnak egyenlő jogokat biztosít az élet minden területén. Az együtt élő nemzetiségek szabadon használhatják anyanyelvüket, kellő számú kulturális kiadvánnyal rendelkeznek.

Ki hitte volna?

Az együttélő nemzetiségek nem tagjai a román nemzetnek. Ha ide sorolnánk, lehetőséget teremtenénk a kapitalistáknak, hogy azzal vádoljanak, hogy nem vesszük figyelembe a nemzetiségi sajátosságokat. Fontos viszont, hogy az együtt élő nemzetiségek a románokkal közösen alkotják a szocialista Románia lakosságát. A nemzetiségek a román nemzethez hasonló társadalmi, gazdasági és kulturális változásokon mentek keresztül. Fontos, hogy a román nemzet és az együtt élő nemzetiségek fejlődése közös gazdasági és társadalmi alapokon nyugszik. Továbbá közös alapokon nyugszik a románság és a nemzetiségek kulturális élete is, hisz ugyanazokat az eszmei üzeneteket tolmácsolják nekik. A szocialista fejlődés újabb szakaszában a románok és a nemzetiségek közeledése még inkább el fog mélyülni, közös kultúra fog majd kialakulni. Ezért fontos a nemzeti elszigetelődés megakadályozása. Az egyenlőség alapja az összes régió egyforma gazdasági fejlődése és az összes állampolgár egyforma joga a munkához a szellemi megnyilvánuláshoz. A vita fontos eleme volt a nemzeti szuverenitás (suveranitatea nationala), a nemzeti határok sértetlensége fontosságának hangsúlyozása. A felszólalók egyértelműen elutasították az államok feletti szervek, intézmények létrehozását. „Ebben az anyagban legyen világosan megfogalmazva, a marxi-lenini tanítások, az internacionalizmus és a szocializmus végső győzelme szellemében, hogy nem fogadjuk el nemzeti szuverenitásunk csorbítását... nem fogadunk el államok fölötti bizottságokat és szervezeteket, nem fogadjuk el az állam területének fölszabdalását, valamint az államok belügyeibe való beavatkozást" - hangsúlyozta pl. Stefan Voicu.

A szocialista nemzet (natiunea socialista) fogalmának meghatározásában az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy „a román szocialista nemzet az ország összes olyan lakosából áll, akik a szocializmus megteremtéséért dolgoznak, fáradoznak."

A szocialista nemzethez való tartozás a résztvevők megítélése szerint egyfajta közös gondolkodás, lelkület és kultúra kialakulását eredményezi, amelyek hosszú távon még homogénebbé teszik ezt a közösséget. Például az ülést vezető Ion Iliescu szerint a mindennapok valóságához tartozik, hogy egy aradi magyarnak több közös vonása van egy aradi románnal, mint egy magyarországi magyarral. (Ő csak tudta, sz. m.)

Keblünkre! – amíg kileheltek…

Ami a román szocialista nemzet és az országban élő nemzetiségek kapcsolatát illeti, a felszólalók a kisebbségek folyamatos integrációját tartották elfogadhatónak. Kérdés maradt viszont, hogy a különböző nemzetiségek integrációja hogyan következik be. Az ülés kezdetén Valter Roman még azon a véleményen volt, hogy a homogenizáció, integráció kérdését egységesen kell feltenni minden nemzetiség esetében. „Nem adhatunk külön-külön választ a különböző nemzetiségeknek. Vegyük pl. a magyar nemzetet. Ha a jelenből indulunk ki, tévedhetünk, hisz a múltban ez a nemzet a tőkés-magyar nemzet része volt. A kérdés, milyen történelmi változások következtek be? Nem állíthatjuk, hogy ez a nemzet a román nemzet része. Valószínű, hogy egy közeli vagy távoli jövőben ezek a nemzetek együttesen fogják alkotni a román szocialista nemzetet?"

A vita során ez az álláspont háttérbe szorul, ugyanis több felszólaló is hangsúlyozta, hogy az integrációs folyamat a különböző nemzetiségeknél más és más időben fog bekövetkezni. „Ha tágabb történelmi kontextusban vizsgáljuk a kérdést, kétségtelen, hogy létezik egy jól megfogható folyamat, ami az egységes szocialista nemzetet kialakulását illeti. A kérdés az, hogy egy nemzeti kisebbség tagja-e vagy sem a kialakulóban levő szocialista nemzetnek. A kérdést differenciálni kell.

Egyes nemzetiségek már tagjai valamilyen szinten, mások még nem, de folyamatosan integrálódnak. Létezik egy integrációs folyamat még a kompakt magyar lakosság körében is."

A vita egy másik kulcsfogalma a szocialista hazafiság (patriotismul socialist) volt, mint a szocialista nemzettudat kialakításának legfontosabb alappillére. Bányai László meglátása szerint a nemzetek kialakulásában fontos szerepet játszott az idegenek elleni harc (pl. az angol–francia háború). Ami a sokszínű lakosságot egységesítheti, az a hazafiság (patriotism), a mi esetünkben a szocialista hazafiság. A szocialista nemzet kialakításában nagyobb szerepet kell majd tulajdonítani a közös vonások hangsúlyozásának. Pl. erősíteni kell a közös román haza fogalmát. Véleménye szerint azonban a szocialista nemzet egy hosszú folyamat eredményeként fog kialakulni, és a nyelvi sokszínűség még sokáig fontos szerepet játszik.

Hadd, lássák a macskát! - Az asszimilációt!

Az egységes szocialista nemzet kialakulásának egyik elkerülhetetlen jelensége az asszimiláció kérdése, szögezték le a felszólalók. „Még egy dolog, azon a véleményen vagyok, hogy egy ilyen anyagban meg kell hogy jelenjen az asszimiláció kérdése is, mint objektív történelmi folyamat....Úgy gondolom, hogy az asszimiláció kérdését világosan meg kell fogalmazni a propagandistáink számára. Elvtársak, mi nem dolgozhatunk a magyar lakosság köreiben anélkül, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat. Nem kérem azt, hogy a magyarok váljanak románokká, de lássák a véleményt, hogy létezik egy ilyen irányú történelmi folyamat" – hangsúlyozta az ülés egyik legaktívabb tagja, Stefan Voicu.

Az asszimiláció létét, mint Romániában is létező jelenséget és mint az integráció egyik elkerülhetetlen velejáróját a felszólalók többsége elismerte. Ugyanúgy egyetértés alakult ki abban is, hogy a propagandaszövegekben ez a kérdés ilyen megfogalmazásban nem jelenhet meg. „Az asszimiláció feltevésével kapcsolatosan azonban kételyeim vannak. Tudom, hogy ez egy objektív történelmi folyamat, és bátran kell megközelíteni, de azt is tudjuk, hogy erős ideológiai töltettel rendelkezik. Ezért javasolnám, hogy használjunk egy más fogalomtárat. Vagyis ugyanezt a történelmi folyamatot más fogalmakkal írjuk le. Ez egy taktikai kérdés és nem hinném, hogy a propagandában mellőznünk kellene a taktikát. A kérdést az integráció, a közeledés fogalmaival kellene megközelíteni."

Az ülésen konszenzus alakul ki arról is, hogy az asszimiláció más- és másképpen tevődik fel az országban élő nemzetiségeknél, sőt a különböző társadalmi rétegeknél is. A magyarok képviselőjeként megjelent Bányai László, egyfajta taktikai kivárásként mindezt a következőképpen összegezte: „ami az asszimilációt illeti, azt most hagyjuk. Különbséget kell tennünk a különböző nemzetiségek és a nemzetiségek különböző társadalmi csoportjai között, mert különbség van például egy hagyománnyal rendelkező paraszt és egy városi ember között... Létezik a természetes asszimiláció, főleg azoknál a kisebb etnikai csoportoknál, amelyek nem rendelkeznek saját kultúrával. A tatároknak és törököknek van anyanyelvük, de nem rendelkeznek saját kultúrával."

Román–magyar szavalókórus

A IX. kongresszuson elfogadott alaptételek propagálásának másik fontos közvetítő eszközeként szolgáltak a különböző folyóiratokban, újságokban, pártkiadványokban megjelenő elméleti jellegű írások. A kongresszuson és az azt követő szakmai megbeszéléseken, vitákon elfogadott kulcsfogalmak (szocialista nemzet és haza, szocialista hazafiság, közös múlt, a múltbeli közös harc az elnyomók ellen, nemzeti szuveranitas stb.) ezeken az írásokon keresztül kerültek be az értelmiségi közbeszédbe.

A Korunkban vagy a Revista de Filosofie-ben (Filozófiai folyóirat) megjelent ideológiai töltetű írások is körüljárták a már bemutatott politikai kulcsfogalmakat. Farkas Zoltán az Állam, nemzet, szuverenitás című írásában például a szuverén szocialista államban élő szocialista nemzetről értekezett. „Az állam, nemzet és szuverenitás szoros kapcsolata, sajátos dialektikája a szocializmus feltételei között új tartalmat nyer...A szocialista állam, mint szuverén és független hatalom fejlődik....A szocialista társadalmi rend feltételei között alakult ki és fejlődik a szocialista nemzet hazánkban. A román népet és hazánk együtt élő nemzetiségeit összefűző egység és testvéri barátság szocialista rendszerünk egyik nagy győzelme... A szocialista állam az adott országok sajátos történelmi körülményeinek és hagyományainak megfelelően, nemzeti vagy többnemzetiségű, egységes szocialista államok formájában létezik." Az újra hangoztatott egységes román nemzetállam létét a szerző nem vonja kétségbe: „Szocialista államunk egységes nemzeti állam. Területén, a konkrét történelmi körülmények alakulása következtében, egyetlen nemzet alakult ki: a román szocialista nemzet, amely az együtt élő nemzetiségiekkel testvéri egységben fejlődik és építi a szocialista társadalmat."

Az A. Borgeanu, Stela Cernea, Ovidiu Trasnea szerzőhármas az új, szocialista nemzet meghatározását a pártvezetés által indítványozott gazdasági ok-okozati összefüggésrendszerre és az ezt befolyásoló politikai tényező (az idegen elnyomók és kizsákmányolok elleni harc) kölcsönhatására vezeti vissza: „A nemzet olyan szociológiai kategória, amely az emberi közösség bizonyos történelmileg kialakult formájának megjelölésére szolgál. Ez a közösségi forma objektíve a közös területen, nyelven és lelki alkaton alapul, melyeket a gazdasági élet (a termelés és csere) tartós egysége szilárdított meg."

Bányai László a Szocialista hazafiságunk közös történelmi gyökerei című írásában a szocialista hazafiság mint az új nemzettudat legfontosabb alapköve, kialakulásáról és fontosságáról értekezik. A szocialista típusú hazafiság gyökereit a szerző egészen az ókorig vezeti vissza. A Románia területén való első megnyilvánulási formájaként a dák hazafiságot említi mint „a szabadságát védő dák nép kollektív dühét". Ezt követik aztán azok a történelmi események, amelyek a szerző szerint alaposan hozzájárultak a közös hazafias öntudat kialakulásához: pl. Az 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás mint a román és magyar jobbágyok közös harca, sorsa.

Ilie Radulescu Az RKP által irányított szocialista nemzet fejlődésének, néhány vetülete című írásában a kapitalista nemzetet állítja szembe az új, homogén szocialista nemzettel. Mondván, hogy a kapitalista-burzsoá rendszerben a nemzet nem alkotott homogén emberi közösséget. Az RKP által vezetett munkás mozgalom és forradalom megváltoztatta az ország arculatát, társadalmi szerkezetét és a nemzet „fizionómiáját", amely jelenségek eredményeként megjelent a szocialista nemzet. A szocializmus megtart minden, az előző korszakból minden olyan tárgyi vagy szellemi alkotást, ami haladó szellemiséget képvisel. Igy a kapitalizmusban kialakult nemzeti sajátosságok egy része is tovább él. A szerzőnek az egységes nemzetállam meghatározásakor látszólag az sem jelent gondot, hogy az ország területén más nemzetiségű lakosok is élnek, mint a románok. „A román egységes nemzetállam egyik jellemzője, hogy területén román és más nemzetiségű dolgozók élnek testvéri egységben. Az évszázadok során a románok, németek, magyarok és más nemzetiségűek együtt éltek és dolgoztak ebben az országban, és együtt harcoltak a kizsákmányolók ellen. Az RKP továbbvitte ezt a közös harcot és megteremtette az egyenlőséget a különböző nemzetiségek között."

Együtt élve-halva

1965. augusztus 12-13-án az RKP legfelsőbb vezetése Nicolae Ceaușescuval az élen a Maros Magyar Auto­nóm Tartományba (MMAT) látogatott. A MMAT-ban tett látogatás egyik fontos mozzanata volt a IX. kongresszus során felmerült új fogalmak nyilvánosság elé tárására. A kompakt magyar lakossággal is (az összlakosság valamivel több, mint 60%-a) rendelkező tartomány ideális helyszínt jelentett a nemzetiségi kérdésben eszközölt ideológiai változtatások, új irányvonalak propagálásában.

Az előre, pontosan megtervezett forgatókönyv alapján felszólaló központi és helyi pártvezetők diskurzusaiban már jelen voltak a IX. kongresszuson és az azt követő vitákon felvetett ideológiai fogalmak, új retorikai fordulatok, legyen szó akár társadalmi, gazdasági vagy akár nemzetiségi vonatkozású kérdésekről (a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros kapcsolata a múltban és a jelenben, az osztályellentétek felszámolása, a szocialista típusú gazdasági beruházások, a román nemzeti történelem „újra fölfedezett" mozzanatai, kulcsszereplői és motívumai stb.). Nicoale Veresnek, a MMAT első titkárának köszöntő beszédében a dák-római kontinuitásra és a közös román–magyar múltra történtek utalások. Csögör Lajos, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora az erdélyi románság őshonosságát és a közös román–magyar történelmi vonásokat emelte ki beszédében: „A történelem folyamán, a hazánk területén élő románok mellé magyarok és más nemzetiségűek telepedtek le. A századok során a románok, magyarok, németek együtt dolgoztak és harcoltak, együttesen vészeltek át nehéz, szenvedésekkel teli időket és együtt folytattak ádáz küzdelmet a kizsákmányoló osztályok és az elnyomók ellen. Együtt élve, harcolva és dolgozva örök időkre testvérek lettünk és ma együtt alkotjuk Románia nagy szocialista családját." A közös múlt – mint az új, szocialista hazafiság alapköve – a pártvezér, Nicolae Ceaușescu diskurzusaiban is alaptétel volt. Az RKP első titkára beszédeiben a túlértékelt, túlnagyított történelmi eseményeknek is teret szentelt. „A különböző nemzetiségű dolgozók testvéri munkája szocialista megvalósitások alapja. Ez a közös munka és harc Románia történelmi múltjában gyökerezik. A románok és magyarok együtt élnek és dolgoznak már évszázadok óta. A székelyek harcoltak Stefan cel Mare seregében, Petru Rares moldovai vajda gondját viselte Marosvásárhely városának, az ezen a vidéken született Dózsa-féle felkelésben a románok és magyarok együtt harcoltak a kizsákmányolók, a nemesek ellen."

A tartomány lakossága ismét szembesülhetett az RKP 1950-es évektől hangoztatott kijelentésével, miszerint a lenini és sztálini tanok gyakorlatba ültetésével Románia véglegesen megoldotta a kisebbségi kérdést, és megteremtette a nemzetiségek közötti testvériséget, egységet. A minden állampolgárnak egyenlő jogokat biztosító alkotmány, mint a szocialista rendszer fontos vívmánya jelent meg és nemzetiségi kérdéskörben felmerült esetleges félreértések, apró hibák a pártvezér szerint az előző rendszer igazságtalan politikájának a számlájára írhatók. „A szocialista Románia új alkotmánya egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosít hazánk minden állampolgára számára, hogy érvényesítse tehetségét, erejét, munkabírását az összes tevékenységi körökben. Imitt-amott még föl lehet fedezni hiányosságokat. Néha találni még maradi felfogású embereket, sor kerülhet téves megnyilvánulásokra román vagy magyar emberek részéről, de mindez csak a múlt maradványa, és ezeket határozottan fel kell számolni."

A párt kisebbségpolitikáját illetően fontos szerepet játszott az 1968-as adminisztratív reform előkészítése is. A megyésítés előkészítése nemzetiségi szempontból tovább követte azt az ötvenes évektől működő elvet, miszerint a nemzetiségi kérdés egy megoldott kérdés, tehát nem kell külön érdekként megjelennie. Országos viszonylatban a megyésítési előkészületek alatt a nemzetiségi kérdés csak annyiban merült fel, hogy a jövendőbeli megyei intézmények majd biztosítják a megfelelő sajtót és iskolahálózatot az ott élő nemzetiségiek számára. Mindezek ellenére az ún. nemzetiségi kérdés, kisebbségpolitika bizonyos vonatkoztatásokban mégis meghatározta az előkészületeket, egyfajta adminisztratív kérdésként és csak székelyföldi viszonylatban. A Székelyföld-kérdés kettős vonatkozásban jelent meg, mint adminisztratív kérdés és mint gazdasági kérdés. Az adminisztratív kérdés lényege: a közigazgatási módosítások lehetővé teszik-e a jövőben, hogy a többségében magyarok által lakott Székelyföld nagyobb része egy közigazgatási egységet alkosson. Másrészt az előkészítő viták során erőteljesen felmerül, ugyan nem magyar részről a Székelyföld kétségbeejtő gazdasági helyzete, a beruházások, ipari fejlesztések hiánya, amelyek a térség gazdasági elszigetelődéséhez vezetnek, amely jelentős mértékben akadályozza az ottani lakosság integrációját, egyfajta „gettós" állapotokat teremtve. A pártvezetés elismerte ennek a jelenségnek a létezését, de nem mint egyedi esetet, és nagyméretű beruházásokat ígért a jövőben. A Székelyföld-kérdést a pártvezetés mindvégig az ország kisebbségpolitikája lényeges pontjaként kezeli, és a téma minden előkészítő vitán jelentős szerepel tölt be, habár nem az egyedüli regionális szintű kérdés. Nemzetiségi szempontból ugyan más töltettel, de az előkészületeket végigkövetik a Kolozs és Szilágy megyéről, az Észak-Moldváról, Braila és Galati térségéről szóló regionális viták.

Kompromisszumkeverés

Viszonylag hosszabb ideig fennállt a lehetőség, hogy az 1960-ban megváltoztatott MAT után a Székelylöld magyar lakosságának jelentős hányada ismét egy közigazgatási egységbe tömörüljön. A Fazekas János által javasolt és az egy ideig Ceaușescu által is elfogadott „nagy székely megye" ötlete hosszú ideig vita tárgya az előkészítő bizottságok munkájában, hogy aztán az utolsó száz méteren kompromisszumos megoldás szülessen oly módon, hogy a vitatott Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonok nem kerültek sem Hargita, sem pedig Brassó megyéhez, hanem kisebb kiegészítéssel egy új megyét, Kovásznát alkották.

Jellegzetesnek mondható az a jelenség is, hogy az előkészületek alatt nem létezik igazi magyar lobbi a kisebbségi kérdések tekintetében. Az erről a kérdésről kirobbant vitát valójában Alexandra Draghici hozzászólásai váltják ki. A problémákat a legjobb esetben mérsékelten bemutató Fazekas Jánost és a dokumentumok alapján meglehetősen háttérben mozgó Gere Mihályt leszámítva, a vitákon nem vesz részt nagyobb politikai súllyal rendelkező magyar politikus. Az, hogy Fazekas János a rendszeressé vált bukaresti tartózkodása alatt milyen kapcsolatban állhatott a vidéki magyar elittel, még egy jövőbeli kutatás témája lehet. Azt is mondhatjuk, hogy a legfelsőbb pártvezetés magyar tagjainak inkább közvetítő, mintsem igazi döntéshozó szerepkör jutott. Fazekas az előkészítő viták során találkozik több alkalommal is székelyföldi vezető káderekkel, Gere pedig a csíki tüntetések során játszott fontos közvetítő szerepet, amikor őt küldik tolmácsolni a tüntetőknek Ceaușescu üzenetét. A különböző munkabizottságokban tevékenykedő, már említett magyar résztvevők szerepe többnyire ki is merült az egyetértő, helyeslő felszólalásokban.

Annál intenzívebb és fontosabb szerepet játszott viszont a székelyföldi vidéki pártelit. A rajoni, városi és községi pártvezetők által levezetett és irányított gyűléseken viszont erőteljesen jelentek meg a helyi gazdasági és nemzetiségi követelések. Ide sorolható ugyancsak a csíkszeredai tüntetés is, amelynek megszervezésében óriási szerepet játszott az akkori Csík rajoni és városi pártvezetés is.

Habár nem nevezhető nemzetiségpolitikai kulcskérdésnek, inkább amolyan regionális jellegűnek, mégis fontos tényező a nemzetiségi politikában, hogy születik kompromisszum a magyarság egy részét érintő kérdésben is. Nem született meg ugyan a nagy székely megye, de Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy térsége egy kisebb, de magyar többségű megyébe tömörült. Az a tény, hogy az említett két székely rajon nem került Brassóhoz, habár mind a felső pártvezetés, mind a Brassó tartományi és a sepsiszentgyörgyi rajoni vezetés ezt tartotta gazdaságilag indokoltnak, mindenképp jelentős sikerként könyvelhető el. Ez esetben, ha csak mérsékelten is, de a nemzetiségi kritériumok megelőzték a gazdaságiakat. A csíkszeredaiak tömeges ellenállása pedig országos szinten is hosszú időre egyedi cselekedetnek számított. Ebből az időszakból, sőt néhány évre visszamenőleg sincs tudomásunk utcai tüntetésekről. A tüntetések és a csíkszeredai küldöttség bukaresti látogatása meghozták a város számára hőn óhajtott döntést, Csíkszereda lett Hargita megye székhelye. Csíkszereda volt 1968 februárjában az egyetlen olyan romániai, frissen létrehozott megyeközpont, ahol a hatalmi alkuba a helyi társadalom támogatásával, a helyi elit is beleszólt. Az utcai megmozdulások és nem utolsósorban a küldöttség diplomatikus, de nagyon határozott érvelése hatására Ceaușescu és a pártvezetés változtat tervein.

Miért engedhetett Ceaușescu?

A ceaușescui hatalomátvétel után viszonylagos enyhülés vette kezdetét. A pártvezetés elítélte a Securitate visszaéléseit, és több politikai fogoly is kegyelemben részesült. Ebben, a viszonylag felszabadultabb hangulatban elkezdődtek az előkészületek az ország új területi felosztására és az iparosítás fokozására. Az új területi, közigazgatási településhálózat-fejlesztési koncepciók politikai célja a megváltozott központi hatalmat kiszolgáló lojális elit létrehozása, gazdasági célja pedig a decentralizált, erőltetett ütemű iparosítás helyi feltételeinek a megteremtése. Annak ellenére, hogy a kisebbségi kérdést megoldottnak tekintették, a pártvezetésnek számolnia kellett azzal is, hogy a Székelyföldön viszonylag nagy számban élő magyarság esetében egy nagyon kedvezőtlen döntés egyáltalán nem tesz jót a jövendőbeli gazdasági és politikai célok megvalósításában, valamint nem vet túl jó fényt az ország nemzetközi megítélésére sem. Valószínűnek tartjuk, hogy az új politikai, gazdasági konstellációban Ceaușescunak a Székelyföldön is szüksége volt egy új, lojális politikai elitre, amely az új megyékben jutott pozíciókhoz. A Székelyföld több megyére való felosztása, több politikai és gazdasági centrum létrehozása viszont, ahogy a neves történész, Dennis Delatant is fogalmaz: „lehetővé tette a magyarok számára, hogy az eddigieknél több megyében többséget képezzenek, ugyanakkor megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy egy olyan monolitikus, általuk meghatározott tömböt alkossanak, amely a jövőben határozottabb autonómia-követéléssel állhatott volna elő." Ehhez kapcsolódik az a tény is, hogy tovább erősödik nemzetiségpolitikai szinten az a jelenség, miszerint a politikai nyelvezetben egyre inkább a háttérbe kerül az „erdélyi magyarság" mint kifejezés, mint nemzetiségpolitikai kérdés. A Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával is fokozott folyamat, miszerint az erdélyi magyar kérdés lényegében a Székelyföldre koncentrálódik, a megyésítési előkészületek alatt is folyamatosan mélyült. Az akkori pártvezetés úgy gondolta, a nemzetiségi kérdés már nem létezik mint politikai prioritás. A már sokat hangoztatott nyelvhasználati és kulturális engedményekkel és a Székelyföld adminisztratív és gazdasági kérdéseinek rendezésével pedig végképp ki lehet elégíteni az erdélyi magyarság igényeit. A nemzetiségpolitikai kulcskérdésként kezelt Székelyföld-kérdés azonban alkalomadtán egyfajta regionális, Udvarhely versus Csíkszereda vitaként is megjelent. A „kis" Hargita megye székhelyéért folytatott harc már nem nemzetiségi, hanem regionális küzdelem, a helyi elit próbálkozása, megtartani a régi pozíciókat vagy fontosabbakat, nagyobb presztízssel, egzisztenciális lehetőségekkel kecsegtető újakat szerezni.

Végszó

A szocialista nemzet fogalmának bevezetésével a pártvezetés lényegében újra átértékelte az ország területén élő nemzetiségek és a többségi románság viszonyát. A fogalom azonos lelkületet, mentalitást, kultúrát feltételezett - ezt is csak néhány nemzetiség, mint például a magyarok esetében -, csupán egy bizonyos mértékű nyelvi elkülönülést ismerve el. Ezek után már nemcsak hogy külön kisebbségi kérdésről nem lehet szó, hanem ezen csoportok nemzeti sajátosságait is teljesen háttérbe szorították. A Romániában a két világháború között oly domináns francia típusú államnemzethez való visszatérés vagy éppen annak túllicitálása egyértelműen erőteljes homogenizációs törekvések ideológiai alapja volt. Egy olyan homogenizációs törekvéshez, amely a későbbiekben tudatosan és következetesen szorította háttérbe vagy számolta fel a Romániában élő kisebbségek nemzeti sajátosságait. A kisebb lélekszámú, a pártvezetés szerint, gyengébb kulturális gyökerekkel rendelkező etnikai csoportok számára gyors, rövid távú integrációt (asszimilációt) írtak elő. A pártvezetés megítélése szerint a nagyobb társadalmi, politikai, kulturális súllyal bíró magyarság vagy németség számára hosszabb távú integráció volt előirányozva. Konkrétan számították tehát az országban élő nemzetiségek rövidebb vagy hosszabb távú asszimilálására. A Ceaușescu vezette RKP ezzel tovább mélyítette a deji nemzeti irányvonalat, lerakta az ideológiai alapokat a román nemzetépítés újabb szakaszához.

Archív forrás: ÚMSZ-Kisebbségben, 2006. október 25. / 1-3-4-5. old.