A tisztálkodás néprajzához

Lehet, ha a mosakodásra, a tisztaság jelképeire vagy a tiszta életformák naivan teljesnek tetsző alakzataira gondolunk, már nem is néprajz vagy társadalomtörténet, hanem viselkedéskultúra, közösségi szabályok, egészségfogalmak, a tradicionális vagy a kisközösségi viselkedésminták tolakodnak előtérbe. Juhász Katalin A férfi és a tiszta nő. Tisztaság és tisztálkodás a magyar népdalokban címen írott tanulmánya ugyanakkor meggyőz arról,ⁱ mennyire nem mindegy, mikor és honnan nézi az érdeklődő ugyanazt a „triviális” jelenséget a néprajzban vagy a történettudományban.

A kérdés bár szinte „fölöslegesen” mindennapi, hiszen tisztának lenni ősidők óta „nemes” és társadalmilag is előzékenyen elbírált létmód – de ez azért sosem volt (és lehetett) így valójában. A kérdés társadalomnéprajzi és folklorisztikai részkérdéseivel régóta behatóan foglalkozó Juhász Katalin így ír egy tanulmányában: „A tisztasággal, tisztálkodással kapcsolatos folklórszövegek áttekintése kapcsán a szövegek mondanivalójából igyekeztem kikövetkeztetni az alkalmazott képek, lírai szituációk szimbolikus jelentését. Természetesen eközben a szövegekre nem tekintettem úgy, mintha a valóság hiteles dokumentumai lennének. Egyetértek Demény István Pállal, aki a következőket fogalmazta meg a szimbolikus motívumok értelmezésével kapcsolatban: ’Népdalaink sokszor csak sejtetnek, utalnak. Esetleg – és ez igen gyakori – szimbólumokkal fejezik ki magukat. A tudomány ezeket a szimbólumokat, sajnos csak igen kevéssé kutatta. Néhány dilettáns pedig allegóriának fogta fel, minden részletnek valamilyen pontos – és lehetőleg minél obszcénabb – jelentést tulajdonítva. A népdalok azonban szimbolikusak, a szimbólum pedig éppen azért szimbólum, mert nincsen egyszeri, pontosan körülhatárolt jelentése; inkább sejtet, hangulatot kelt; kissé bizonytalan körvonalú »jelentésfelhője« van; jelentése sokszor általánosabb, esetleg változhat is’. Ugyanakkor nem tekinthetjük véletlennek, hogy bármenyire is különbözik a ténylegesen dokumentált tisztálkodási szokásanyag és a folklórszövegekből megismerhető lírai kép egymástól, néhány alapvető tendenciában mégis felfedezhető az egyezés. A nők szerepének ilyen mértékű kihangsúlyozása nem meglepő, hiszen a legtöbb kultúrában a hagyományos női tevékenységek között az első helyen szerepel a férjről, családról való gondoskodás: a családtagok és a lakás tisztán tartása. Tehát még a felnőtt férfi tisztasága sem az ő saját dolga, felelőssége, hanem a vele egy családban élő, vagy szerelmi kapcsolatban álló nőé (feleségé, anyáé, szeretőé). Nem volt ez másként a régi magyar (paraszti) kultúrában sem. Az már egy kicsit elgondolkodtató, hogy a testi (és erkölcsi) tisztaság, mint társadalmi elvárás, csak a nőkkel szemben fogalmazódik meg, a férfiak esetében vagy magától értetődő, vagy – a nő dolga. A rendetlen, nem megfelelően tisztálkodó nőt kigúnyoló nagyszámú dalszöveg mellett csupán néhány szövegben jelenik meg „tiszta nő” ideálja (amelyet gyakran a fehér szín jelképez), a lovagi költészethez hasonlóan kizárólag fiatal (szűz) lányok jellemzőit soroló” vagy fölértékelő fohászok pedig a kellő illedelem és merész bírálat közötti széles sávon hangzanak el évszázadok, ha nem épp évezredek óta. A francia királyi udvarban például a király reggeli vécézése „esemény” volt, melyre nem mindenki kaphatott meghívást, csak a kiérdemesültek élvezhették az uralkodó szabályos működésének vagy problémáinak intimitását – mint erre Saint-Simon herceg emlékirataiban részletesen kitért akkoriban. De szólhatnánk a tisztaság rituális jelentéséről, a „tiszta lélek” immár „tiszta testre” következő sorrendjéről, a népi szokásmódok és tisztálkodási eszközök gazdag készletéről és technikáiról is – mindez ma már (úgy hisszük) „néprajzi relikvia”, múlt idő, historikus korszakok öröksége és meghaladott szintje. De vajon „meghaladott-e” valóban. S mi van akkor a világegész lakosságának legalább harmadát, ha nem felét kitevő sivatagi, őserdei, sarkvidéki, stb. népekkel, akiknek efféle mindennapi rítusairól csak szaknéprajzosok tudnak valamicskét…? Akik vízhez sem jutnak, vagy aranyárban lévő készletük sem erre való, azok hogyan tisztálkodnak? Akik rítusokhoz kötik a megtisztulás minden módját, mit választanak a lehetséges kelléktárból? Sorolhatók még az olvasói kérdések, de mert részbeni választ kötetnyi anyag adott, elég most ebből lapozgatni valamelyest.

Ugyanis Juhász Katalin kötetet szerkesztett egybe minderről. Egy Szentendrén tartott néprajzi konferencia (2006) előadásaiból, akadémiai, helytörténész, egyetemi néprajzoktató körből jött válaszadókkal, huszonegy tanulmányból állt össze az a kiadvány, melyet a L’Harmattan adott ki Tiszta sorok. Tanulmányok a tisztaságról és a tisztálkodásról címen.ⁱⁱ A rendezvény nemcsak kapcsolódott a Meg is mosakodjál” kiállításhoz, ahol a témakör paraszti tárgy-anyagát, emlékezeti és szokásgyakorlási rendjét, mintáit és értékeit vették szemügyre, de mindez kiegészült messzi tájakon járó kutatók megfigyeléseivel és a tisztaság-fogalmak, normák, jelképek színes kínálatával is. Az udmurt hagyományos fürdő (Paréj Gabriella, Kovács-Tóka Anita), az „aranyos víz” és az ünnepi tisztálkodások (Tátrai Zsuzsanna), a közkutak és vízvételi lehetőségek kérdései (Várkonyi Gábor, Deáky Zita, Gergely Katalin, Jávor Kata, Sári Zsolt), a tisztaság mint érték paraszti és polgári változatai (Juhász Katalin – G. Szabó Zoltán, Czingel Szilvia, Peterdi Vera, Lajos Veronika, Báti Anikó, Valuch Tibor) írnak a kötetben, de sor kerül a tisztaság mint fogalom paraszti és polgári, divat- és ízlésbeli, életviteli gyakorlati kérdéseire is (Nagyfalusi Ágnes, Dyekiss Virág, Vincze Anikó), egészen az udvar rendjének, „a ház szennye, szemete” problémáinak, a szépségeszmények időszaki hódításainak és a rendezettség mögötti rejtett tisztátalanság (pl. erkölcstelenség) felfogástörténetének árnyalt bemutatására is (Murányi Veronika, Örsi Julianna – s ki még, akit nem soroltam…!). A kérdéskörök összefüggései ugyanakkor ezt a „tematikus” lajstromot egyúttal viszonylagossá is teszik…: mikor sért közízlést, családi normát, értékrendet, eszményt, divatot, szokást az, aki /férfi-e vagy nő? gyerek vagy öreg, magányos vagy köztiszteletben álló, zártan élő vagy közösségi színtereken ismeretes…?/ a maga igénye és normái szerint „megteszi”, amit a higiénia „megkíván”, vagy pomádéval pótolja a szappan hiányát akár, de „ad arra”, hogy a közmegítélésben hogyan jelenik meg. S e ponton kell még említeni a kötet talán meghatározóan gazdag, széleskörűen kibomló két írását is, melyekben talán mindaz, amit a szaknéprajzi érdeklődés tárgyiasult és teresült egzaktságában föltár, kiterjeszti a szimbolikus tartományokra is. A könyv bevezető szerkesztői sorai után Verebélyi Kincső veszi szemügyre gazdag szakismereti apparátussal magának az „értéknek és mértéknek” kérdését, vagyis „a tisztaság értelméről” formált tapasztalati tudást tárgyalja ki az ember biológiai adottságaitól a filozófiai, morális és szakrális tudásanyagát, a társadalomtudományok ősidők óta előtérben lévő ismereteit is magába ölelő értékrendekig mindazt, ami valahol-valamiképpen tisztaság. A szétágazó kérdéskörben rendet tenni, mértéket szabni e tanulmánynak nemcsak értéke, de igen látványos alapozó eredménye is, mely egyben a nemzetközi kutatási keretben is elhelyezi az alapkérdéseket. A másik, ugyancsak „paradigmatikusan” átfogó kérdéskörben Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor igazít el, mégpedig a tiszta „sorok” közötti tudás-miliőben, a szimbólumok világában: a szerény „Néhány gondolat a tisztaság szimbolikájáról” című írás a legvaskosabb a kötetben, mindjárt három szerzőnyi helyen lakozik, s nemcsak tisztaság- és értelmezéstörténeti alapozást kínál, hanem „a tisztaság-felfogás szimbolikus jelenségei az ezredforduló Magyarországán” címen a messzi tájak „primitív kultúráitól” és szakirodalmától a modern tájak kortárs szagvilágáig, szinte testi intimitásaiig vezeti körül az olvasót. Érdemes csupán utalni a „nyilvános és privát” tisztaság-határokra, a falu és a város, az urbanizáció és a környezeti ártalmak tömege, a „vécékultúra”, a presztízsjavak és mozgáshatárok, tisztaság-hierarchiák és divathullámok, a bűnök és mentális mentességek világaira, melyekre mind-mind rávilágít e tanulmány.

Mentségemül kell hozzam, hogy ennyi témakör ilyes gazdag és főképp részletes szemlézése nem lehet vállalható feladatom. Annyi azonban bizonyos egy-egy írás, de alapjában a kötet egészének lapozgatása közben: a rend-fogalmak és rendezettség-eszmények pazar birodalma mellett az ismertető közlés rendezett soraira is asszociálható mindaz, ami a nett és üde, mértékkel és jelképesen is harmonikus, egészséges mutatkozás alapszabálya. A tiszta sorok nemcsak a szőlőlugas vagy a kiskert rendjét sugallják, a tiszta ruha vagy a társadalmi összeszokottság normáit is, de a mértékkel bölcsen gazdálkodó mívességet, igényességet ugyancsak. Ezért aztán a további elmélyülést, a tudásban való megmerítkezést mint létformát is tisztán az Olvasóra hagyom immár.

A. Gergely András

i Elérhető itt: https://www.academia.edu/21872229/A_f%C3%A9rfi_%C3%A9s_a_tiszta_n%C5%91_Tisztasag_es_tisztalkodas_a_magyar_nepdalokban

ii Szerkesztette Juhász Katalin. L’Harmattan – Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény – MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, 2009., 332 oldal