Lapszemle

Újra színen van Az ember tragédiája. És jellemző, hogy kik vállalják ma Madách művét. Hát, a fiatalok. A bukaresti színisek – akik államvizsga-előadást alkotnak belőle. És társuk a Ion Caramitru által vezetett Bukaresti Nemzeti Színház, amely otthont ad a színisek produkciójának. Havonta kétszer is eljátszhatják ott Madách művét, a Kisteremben. El is játsszák, és teltházzal. Az előadás pedig egy óra és húsz percet tart, szünet nélkül.

Mit lehet ennyi idő alatt elmondani Az ember tragédiája hatalmas szövegéből, amihez öt óra is kevés? Hát, nagyon is sokat. Pedig a fiatal színészek alig beszélnek. Inkább játékkal, helyzetek teremtésével, a színpadi jelenlét erejével fejeznek ki sok mindent, amit Madách műve indított el bennük. Nem szószátyárkodnak… És a néző pisszenés nélkül figyeli a színisek játékát. Vagyis, elérték a céljukat! Az egyik gond az, hogy az ember próbára van téve egész életén át. Éva – aki mindig őszinte, szemérmetlen, természeti lény – megsajnálja a sebesültet játszó és jajongó Lucifert. Ősanyánk megsimogatja a szenvedő ördögöt és összevérezi a kezét, majd pedig megkóstolja a kezére folyt vért. És jóízű az! Érdemes volt kívácsiskodni… Lucifer így eteti be az embert. Lám, a tiltott gyümölcs, a vérontás eredménye igenis élvezetes! A domb pedig, amelyen Lucifer szenveleg, tulajdonképpen egy sokadalom, ez esetben az ördögök serege – de, mint idővel kiderül, lehet az akár a polgárok gyülekezete is, a demokrácia, amiről az athéni szín regél. Kár, hogy erről most kevesebbet tudunk meg – de érthető: az előadás alkotói nem akarnak olcsóan aktualizálni, megmaradnak a költészet szintjén, és jól teszik! Persze az ember tragédiája az, hogy nem az angyalok seregétől van körülvéve, hanem az ördögökétől, vagyis Lucifer uralma alatt van. Ádám lehet egyiptomi fáráó is, vagy akár keresztény hívő, nem szabadul meg ettől. A bizánci színben egyetlen szóért felakasztanak bárkit – eretneknek tartják, és a kereszten a helye. Egy hatalmas kereszten, amelyről – úgy tudjuk – a kereszténység jelképe, és semmiképpen sem akasztófa. De lehet, hogy rosszul tudjuk. És fogjuk be a szánkat! – mert még minket is felakasztanak…Az ókori Rómában pedig a győzelem jelképeként hurcolják a leprás hullákat. Íme, hová jutnak a bujálkodók! De akad egy nő, aki, hogy észrevegyék őt, megcsókol egy leprás hullát. Meg is kapja érte a jutalmát… A színisek előadása nem hagy kétséget afelől, hogy Kepler Prágában hiába alkot, hiába műveli a tudományt, művének lapjait szétszórják. A császárnak egyéb sem kell csak a napi horoszkóp, mindössze ezért hajlandó fizetni egy keveset. Amit aztán Éva azonnal elherdál. Az ókori és a középkori színek annyi mindent elmondanak rólunk, hogy a színiseknek nincs is szükségük az újkori színekre: Párizsra, Londonra, a falanszterre… Mi újat mondhat még velük Lucifer? Ádám és Éva elfordul a sátántól, feláll a piramis csúcsára és fölemelkedik a mennybe. A győztes replika: „Anyának érzem, ó Ádám, magam.” A mennybe emelkedés pedig szó nélkül igazolja a most ki nem mondott isteni biztatást: „Ember küzdj, és bízva bízzál!”A bukaresti színisek izgalmas színpadi költeménnyel szólaltatták meg Madách emberiség drámáját. Hát kell ennél több? Aligha. Azt tették, amit a színháztól várunk.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. február 27.