Az úzvölgyi cirkusz még nem ért véget, de máris le akarják vonni a tanulságokat. Például azt, hogy a románok mindig kész tények elé állítják az erdélyi magyarokat. Mert a történelem során, száz éve már, „egyazon fiókból kerülnek elő az Úzvölgyéhez hasonló ügyek” – állítja a Mandiner cikkírója – és Onisifor Ghibu ortodox teológus tettét idézi példaként, aki 1937-ben a román állam számára birtokba vette a premontrei rend ingóságait és ingatlanjait Váradszentmártonban és Félixfürdőn. Sőt, még a katolikus templom épületét is államosította. A román állam pedig, amikor felelősségre vonták ezért, nem tett egyebet, mint csodálkozott – pedig ő adott engedélyt Ghibunak erre az államosításra. És ugyanígy csodálkozik a román állam ma is azon, hogy az úzvölgyi magyar katonai temetőben román feliratú betonkereszteket helyeztek el magyar katonák sírjaira, sőt, még egy felszentelést igénylő emlékművet is állítottak ott… Továbbá: megkívánták azt, hogy Csíksomlyón Ferenc pápa miseruháján takarják le a magyar feliratot… Majd váratlanul, román személyiségről nevezték el a marosvásárhelyi orvosi egyetemet – pedig elnevezhették volna együtt egy románról és egy magyarról, ha már nevezni kellett… Hadd, ne folytassuk!

Egy szó, mint száz: a magyar érdekképviselet mindig csak az események után lohol – hangzik a vád. Talán ő kellene, hogy kezdeményezze az ilyen és az ehhez hasonló gaztetteket, hogy megelőzze a románokat? Térjünk észhez! Csak a többség tehet ilyet. Ha mi is ilyet teszünk, magunk kínáljuk fel a lehetőséget, hogy kitekerjék a nyakunkat. Nekünk egyebet kell tennünk! Valami olyasmit kellene alkotnunk, például, amivel Románia eldicsekedhet világszerte. Így mi is híressé válhatunk. Mert képesek vagyunk rá – hiszen mi, erdélyi magyarok adtunk már egy Nobel-díjas vegyészt a világnak. És telne belőlünk még egy-két tudós… Ez már járhatóbb útnak tűnik.

Az is jó, hogy az idén nyáron olyan sok Magyar Nap van Romániában – ahol nem csak hogy megszólalhatunk, de meg is mutathatjuk a világnak – és vele együtt a románoknak -, hogy milyen szépen éneklünk és táncolunk, milyen finom ételeket készítünk, milyen vendégszeretők vagyunk. És ez nem semmi…

Örömmel jegyezhetjük ide, hogy Kászonaltízon, a Minimum Party alkotótáborban 11 – igen, jól hallották: 11 műhely működik. Van zeneműhely, vizuális műhely, fotóműhely, videoanimációs műhely, filmes dokumentáció készítésével foglalkozó műhely, mozgásszínházi műhely, építészeti műhely, írói műhely, kézműves műhely és kísérleti színházi műhely. Lám-lám, a nemzeti tamtamozás helyett lehet valami hasznosabbat is művelni. Most már csak arra lenne szükség, hogy a kászonaltízi műhelyekben készült alkotásokat megmutassák a románoknak is és a világnak. Vagyis folytatni kellene a Kászonaltízon végzett munkát például az alkotásokat bemutató rendezvényekkel Bukarestben, Kolozsváron, Strassburgban… Mert nem elégedhetünk meg azzal, például, amit Vincze Loránt művel, bár indokolt, amit tesz. Ő állandóan kisebbségvédelmi intézkedéseket kér az EU vezetőitől. Csakhogy tekintetbe kell vennünk azt az apróságot, hogy a kéregetőket és a koldusokat mindenütt lenézik – még az EU-ban is. Az alkotókat viszont – előbb vagy utóbb – mégiscsak értékelik és tisztelik.

A politikai nyerítés legfeljebb hegycsúcs a halottasgödörben – nem érhetjük be ennyivel.

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű műsora, Vélemény rovat, 2019. július 17.