Lapszemle

Eugen Ionesco írta ezt a végrendeletében. Mert szerinte ahhoz, hogy a jóban higgyünk, hinnünk kell a rosszban is. Hiába, ilyen a világ. Két pólusa van. És aki megfeledkezik erről, vagy tagadja ezt, nagyon melléfoghat – nagyon nagy csalódások érhetik őt. Éppen úgy fel kell készülnünk a rosszra is, mint a jóra. Különben soha nem részesülünk a nekünk tetszőből; abból, ami nekünk emberként jár – amiért élet az élet. Azért, hogy végül is helyt tudjunk állni a mai világban, amely Ionesco szerint teli van űrrel – az életünk pedig üresjárattal. Miként a végrendeletében említi: „darabjaim nevetnek vagy sírnak, anélkül, hogy nagyon nagy fájdalmat éreznénk”.

Pedig Ionesco darabjai, az abszurd dráma klasszikus alkotásai, a világ megdöbbentő jelenségeit – és az emberi gyengeségeket – viszik színre, amelyekkel szemben nem lehetünk közömbösök. Ezért jött olyan jól, ezért volt valóságos ünnep a múlt rendszer idején egy-egy Ionesco darab bemutatója – amit szemkiszúrásból engedélyeztek, vagy mert azt hitték, úgy sem érti azokat senki, holott tudhatták volna, hogy a román származású francia drámaíró a kommunista rendszer elől menekült Franciaországba, és kerek perec megmondta: „Ha nem gondolok arra, hogy mi a rossz, akkor unatkozom.” S a rosszat, bár ott is találkozott vele, nem Franciaországban fedezte fel, hanem még itthon…

Tehát ő állandóan szem előtt tartotta azt, amit el kell vetni, amit ki kell küszöbölni ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a világban. És a néző azonnal rájön erre. Ami pedig a Ceaușescu-korszak romániai világát illeti, az ténylegesen teli volt kivetni valóval. Nem mintha a mai romániai világ sokkal jobb lenne. Sajnos, nem szakadt el teljesen a közelmúlttól. Ezért ma is látni kellene Ionesco darabjait szép hazánk színházaiban. Kár, hogy ritkán láthatjuk azokat. Pedig, ha találkoznánk velük a színházban, talán megfejthetnénk Ionesco dilemmáját. Végrendeletéből idézzük a kérdést: „Milyen alakú az Isten? Azt hiszem, ovális.” Ennek még utána kell nézni…

Minden esetre abban egyetérthetünk Ionescóval, hogy állandóan szem előtt kell tartani a rosszat, különben nem szabadulunk meg tőle soha. És nem lesz részünk a jóból ebben a világban… Én legalább is többre tartom a kritikusokat, mint a hozsannázókat. A mindenkori hatalom emberei is nagyon tartanak tőlük, ezért üldöznek, becsmérelnek, rágalmaznak mindenkit, aki kritizálni meri őket, és roppant szorgalmasok e tekintetben! Bárcsak szorgalmasok lennének akkor is, amikor a saját munkájukat kellene, hogy elvégezzék – például a koronavírus járvány visszaszorítását. Persze az nehezebb dolog… A hatalmon lévők, és nemcsak ők, valójában rettegnek a bírálattól, azért olyan agresszívek.

Ionesco tehát indokoltan hisz a rosszban. Bár csak ilyen indokoltan lehetne hinni a jóban is. De ne adjuk fel! – Reménykedjünk…

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2020. augusztus 26.