A globalizációs témával könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik, olykor ellene ugyanannyian, mint mellette, ezért a fogalomnak számos formája és definíciója vált ismertté: az integráció, határnélküliség, információáramlás, függőség, összefonódás, univerzalizálódás mind-mind a globalizációt jellemző vagy körülvevő, elkülönítő vagy társított kifejezések. Nehéz viszont precízen és néhány mondatban meghatározni, hogy mit is jelent számunkra ez az oly sokszor ismételt tudományos és egyben divatos kifejezés. A pontos definiálással kénytelenek lennénk lehatárolni a határtalant. Benne élünk, nem vagyunk tudatában annak, hogy mikor kezdődött és vajon hol végződik, elszenvedői és egyben kiváltságosai is vagyunk a globalizáció hatásainak. Ha mégis egy konkrétabb fogalmi meghatározással kívánunk élni, akkor jelen esetben számunkra Szabó Gábor gondolata bizonyul megfelelőnek: „A globalizáció terminusban a ’globál’ előtag az egész világra kiterjedő, az egész világot érintő jelenségekre, mozgásokra utal, tehát szélesebb, időben és térben egyaránt távolabbi hatások meglétét sejteti, mint a nemzetköziesedés” (Szabó 2010:11). A globalizáció formálja társadalmunkat, identitástudatunkat és új szociálpszichológiai jelenségek kialakulásához járul hozzá. A globalizáció károsnak mondott következményei elleni tiltakozások kiváló példájaként értelmezhető az 1999-es seattle-i tüntetések sorozata, melynek véghezvitele a globális civil szervezetek tevékenységéhez köthető. Paradoxonnak tűnhet, hogy a globalizációellenes tiltakozások éppen a globalizáció nyújtotta fejlett kommunikációs csatornáknak köszönhetően valósulhattak meg. Ebben az esetben fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy létezhet-e egyáltalán globalizációellenes megmozdulás a globalizációs hatások kirekesztésével? Annak ellenére, hogy a kérdésfeltevés költői jellegű a válasz valószínűsíthetően nemleges. A következőkben többek között (e nyitott kérdéskört körüljárva) az 1999-es seattle-i tiltakozó mozgalmakat érintve a globalizáció társadalomra gyakorolt hatása, az identitásváltozás, valamint a tömegpszichózis jelensége képezi a vizsgálódás, elemzés tárgyát.

Formálódó identitástudatok, globális civil tiltakozások

A 20. században teret nyert, és mára életünk szinte minden területét átható globalizáció nem csak a világgazdaságra gyakorolt forradalmi hatást, hanem a társadalomban is jelentős változásokat hozott létre. A század második felében számos globalizációkritikus írás látott napvilágot, melyekben egy új fogalom a „globális világprobléma” is megjelent. A globalizáció megkérdőjelezhetetlen előnyei mellett a túlzott gazdasági növekedés hatására az 1960-as évektől kezdődően folyamatos és egymással összefonódó zavar jelentkezett a társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerekben (Hajnal, 2006:9). A globalizáció térnyerése következtében a mobilitási esélyek bizonyos szempontból javultak ugyan, ám a társadalmi egyenlőtlenségek problémaköre továbbra sem oldódott meg, a gazdagok és a szegények közötti szakadék pedig még inkább kiszélesedett. Ahogy Róbert Péter fogalmaz: „A társadalom tagjai arra törekednek, hogy mindig és mindenhol szűkösen rendelkezésre álló, s ennek megfelelően értékesebb javakból minél nagyobb arányban részesedjenek. Természetszerűleg ezt a törekvést a társadalom nem minden tagja tudja egyformán megvalósítani (Róbert, 2002:4). Érthető tehát, hogy a probléma súlyosságára tekintettel számos szervezet mozdult meg és szólalt fel egy élhetőbb és egyenlőbb világ megteremtése céljával.

A közelmúlt történelmét szemügyre véve számos esetben találkozhattunk olyan példával, mikor a globalizációellenes kritika az úgynevezett globális társadalmi mozgalmak által kerül megfogalmazásra. A globalizációnak – és az internetnek – köszönhető például a globális civil társadalom megjelenése, melyet Anheier, Glasius és Kaldor a következőképpen határoz meg: „A globális civil társadalom a család, az állam és a piac közötti elképzelések, értékek, intézmények, szervezetek, hálózatok és egyének színtere, amely a nemzeti társadalmak, politikai rendszerek és gazdaságok határain túl működik” (Anheier – Glasius – Kaldor, 2004). A globális civil társadalom létrejötte többek között köszönhető a rendkívül fejlett információs és kommunikációs technikának, mely segítségével a világ különböző részein tevékenykedő, közös célért dolgozó csoportok könnyedén és egyszerűen kapcsolatba képesek lépni egymással, megteremtve ezzel egyfajta nemzethatárokon átívelő közös identitást. Ezen csoportok így olyan laza hálózatokat képesek alkotni, melyek a kollektív cselekvésben vesznek részt egy közös cél elérésének érdekében. A kapcsolódási pontok lehetnek gazdasági, politikai, társadalmi vagy – leszűkítve egy szegmensre – éppen környezetvédelmi (ezeket általában „zöld mozgalmaknak” szokás nevezni) célok. Ahogy Glied Viktor írja a globális civil szervezetek többsége sokféle téma mentén szerveződik és egy közös ponton, a globalizációkritika megfogalmazása mentén kapcsolódik össze (Glied, 2010:64). Láthatjuk tehát, hogy a közös célért való fellépés sikerességét egyértelműen meghatározza a közös identitástudat erőssége. Az egységes identitástudat megteremtése viszont korántsem bizonyul könnyű próbálkozásnak manapság. Az identitás vizsgálata egyre összetettebb kérdéssé alakul át. A klasszikus szociológia szerint az identitás az egyén és a társadalom közötti interakció során alakul ki. Ezen interakció arról szól, hogy milyen módon vagyunk képesek saját magunkat elkülöníteni és definiálni a többiekhez képest. Barcsi Tamás rávilágít, hogy napjainkban az identitás problémájának vizsgálata a társadalomtudományi irodalom egyik slágertémáját képezi. Az identitás, mely eredendően társadalmi azonosságtudatot jelent mára nehezen értelmezhető fogalommá nőtte ki magát. A szakirodalom által identitáskrízisként aposztrofált kifejezés globalizált világunk egy „népbetegségének” számít (Barcsi, 2012:77-78). Vagy ahogy Tarrósy István fogalmaz: „Olyannyira vált a globális kornak sarokkövévé a ’Másikhoz’ való viszonyítás, hogy saját magunkat szükséges újrafogalmaznunk (Tarrósy, 2012:145). Állandóan mozgásban lévő világunkban éles váltásoknak lehetünk tehát tanúi, előfordul az anarchistából lett pacifista, vagy a békés környezetvédőből lett radikális tüntető. Igazolhatjuk tehát a korábbiakban megfogalmazott kijelentést, mely szerint korunk társadalmi változásai alapjaiban járultak hozzá a globalizáció és az újkapitalizmus kritikai megközelítéséhez.

Fontos viszont elkülönítenünk a személyes identitás („individuális létünk folytonos azonosságának pszichikus leképeződése”) és a szociális identitás („egyén társadalmi minőségének megjelenítője”) fogalmát (Barcsi, 2012:78). A tiltakozó mozgalmak okán jelen esetben számunkra a szociális identitás bír fontos szereppel. Ahhoz, hogy megértsük a globális társadalmi mozgalmak hátterét mindenképpen szót kell ejtsünk a vertikális és horizontális szolidaritásról, melyek mentén kialakul a kollektív cselekvés igénye. A közös identitást képviselő helyi mozgalmak így globális méreteket képesek ölteni. Kétféle hálózatosodási folyamatot különböztetünk meg: egy vertikálisat (a mozgalmi családokon belüli globális hálózatok kialakulását), és egy horizontálisat (a mozgalmi családok közötti hálózatok megjelenését (Scheiring 2008:90). A 20. századtól kezdődően a civil társadalmi összefogások megerősödésének lehetünk tanúi. Ennek főbb okai között tartjuk számon oktatás expanzióját, az urbanizációs folyamatok térnyerését, valamint a tömegkommunikáció fejlődését. Az 1970-es évek közepétől a sokszínű társadalmi mozgalmakon belül a fejlett világ országaiban a környezetszennyezésre és pazarló fogyasztásra érzékeny szervezetek kialakulása figyelhető meg. A természeti környezet védelmét középpontba helyező szervezetek létrejötte egyfajta válaszreakciót jelentett a sok esetben mértéktelen gazdasági növekedésre, bár ez csak később vált alternatív közös gondolati körré (Glied 2012:41).

A globalizációkritikai irányvonalak tekintetében Scheiring hét mozgalmi családot különböztet meg: zöld mozgalmak, munkásmozgalom, fogyasztóvédők, mezőgazdasági kistermelők mozgalma, radikális baloldali és békemozgalmak (Scheiring, 2008:90). A fennebb felsorolt mozgalmak, tehát a globalizáció kritikai irányvonala mentén kialakult szervezetek legnagyobb áttörését a 1999 novemberében, a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization – WTO) csúcstalálkozója során bekövetkező tüntetések hozták.

A Kereskedelmi Világszervezet elleni harag 1999-ben

A WTO egyesült államokbeli Seattle-ben megrendezett ülése a nem-párt-jellegű szervezetek és mozgalmak azelőtt nem tapasztalható olvasztótégelyének bizonyult. Az egymástól sok tekintetben különböző szervezetek, mint a Sierra Club, a Direkt Akciók Hálózata (Direct Action Network), a Nemzeti Családi Farm Koalíció (National Family Farm Coalition), a Humán Társadalom (Human Society), az Első a Föld! (EarthFirst!), a Kanadaiak Tanácsa, a szakszervezetek (AFL–CIO) „dolgoztak össze”, hogy mozgósítsák a környezetvédelmi, emberjogi és AIDS-ellenes aktivistákat, egyházi csoportokat, szakszervezeteket, farmereket stb. (Artner, 2003:8).

Akik résztvettek a tüntetésen, összességében körülbelül 700 szervezet és 40 000 diák, munkás, nemzetközi szervezetek és vallások tagjai voltak, akik száz országból képviseltették magukat. A demonstráció céljaként a WTO miniszteri tanácskozásának berekesztését fogalmazták meg. Hogy mi okból volt tapasztalható ekkora eddig nem látott összegfogás a civilek között? A válasz a kollektív elégedetlenségben és haragban keresendő. A haragot pedig leginkább a következő hatások váltották ki: egyre több ipari üzemet telepítettek a harmadik világba; kizsákmányoló, gyakran veszélyes munkakörülmények gyarapodtak a harmadik világban; végül a környezetvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyása is hatóerő volt. Lényeges momentumnak tekinthető tehát az a tény, hogy a „csata Seattle-ért” azért bizonyult sikeresebbnek az előző tüntetéseknél, mert az eddig egy-egy problémával foglalkozó szervezetek most egy közös cél érdekben tudtak összefogni és együttműködni. Szociálpszichológiai szempontból vizsgálva az esetet egyértelműen állítható, hogy a szervezetek a globalizáció pozitív hatásai (mint például a gyors információáramlás, a közös identitástudat megléte, valamit az internet eszközei) révén voltak képesek egymással felvenni a kapcsolatot és értesülni a világ kizsákmányolt társadalmainak problémáiról, megteremtve ezzel egy olyan közös „mi-identitást”, mely képesnek bizonyult WTO-ellenes fellépésekre. A hasonló érdekeket valló és a szolidaritást fontosnak tartó szervezetek így saját elégedetlenségüknek kollektíve tudtak hangot adni. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk továbbá az internet adta lehetőségeket, melyek segítségével az egymást személyesen nem ismerő, de adott kérdésekben egyetértő emberek kapcsolatba tudtak lépni egymással. Ez a módszer sokkal inkább bizonyult költséghatékonynak és gyorsnak, mint a postai vagy telefonos úton történő kapcsolatba lépés. A fejlett információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően a nemzetközi civil szervezetek és egyéb mozgalmak tagjai koalíciókat alkotva tették hatékonyabbá a közös érdek mentén létrejövő demonstrációk szervezését. E kommunikációs színterek segítségével olyan nemzeteken átívelő, közös „ellen-identitás” (a globális civil szervezetek képviselő ugyanis egy „közös én” létrehozásával tudtak fellépni a WTO-val szemben) alakulhatott ki, amely a korábban nem látott módon volt képes összefogni a szervezeteket. Sokkal hatékonyabban, gyorsabban szerveződhettek a mozgalmak, és a különböző országok szervezetei között is létrejött egy könnyebb kommunikációs forma. A tüntetések szervezését a Public Citizen nevű szervezet készítette elő.

Valójában nem csak a WTO miniszteri tanácsának berekesztése, hanem a nemzetközi intézmények által irányított pénzügyi és kereskedelmi rendszer ellen szerveződtek a tiltakozások. A demonstráció viszont nem csupán az államok ellen szólt (mint az 1960-as években), hanem a multinacionális cégek és nemzetközi gazdasági intézmények ellen is. E téren a globalizálódó világ csírái ellen léptek fel a tüntetők, hiszen az akkor bő két évtizede létrejövő globalizáció nemhogy csökkentette, hanem tovább súlyosbította az egyenlőtelenségeket. A harmadik világ országainak kizsákmányolása, elnyomása már nemcsak az adott kihasznált ország problémájává vált, hanem azoké a fejlett országokban élőké is, akik szolidaritást vállaltak ezekkel az államokkal. A seattle-i csata dokumentációjából, a forrásokból egyértelműen kitűnik az is, hogy a harmadik országból származó politikusokat, küldötteket is megérintették ezek a célok. Ők is közösséget vállaltak a szervezetek törekvéseivel, és azonosulni tudtak azokkal. Mindez kifejezetten a Seattle-ben történt eseményekre vonatkoztatható.

A WTO előző üléseit, a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Found – IMF) és Világbank (World Bank Group) tanácskozásait szintén kísérték demonstrációk, viszont ezek mégsem mozgattak meg akkora tömegeket, mint 1999-ben, Seattle-ben. Ezért mondhatjuk azt, hogy a globális civil társadalom kifejezés ettől kezdve vált használatossá. Hogy miért vettek ilyen óriási számmal részt az „N30”-nak is becézett tüntetésen az a kommunikáció és a koalícióra való lépés mellett több tényezőnek is köszönhető. Ilyen tényezőnek nevezhetjük például a Direct Action Network-öt (DAN), mely az egyéni szervezetek laza koalícióját jelöli, megalakulásuk a novemberi tüntetések előtt pár hónapra tehető. Az interneten fellelhető tanulmányokból és naplószerű leírásokból egyértelműen kiderül, hogy a nagyszabású demonstrációt már akkor elkezdték szervezni, mikor kiderült, hogy a WTO tanács helyszíne Seattle lesz. Egy ilyen világméretű csúcstalálkozó pedig olyan lehetőséget biztosított az amerikai és a nemzetközi szervezeteknek, mely nagyobb potenciált jelentett számukra a figyelemfelkeltésre, és céljaik elérésére, mint a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank tárgyalásainak megzavarása.

A tömegpszichózis megjelenése a seattle-i csatában

A Battle in Seattle kifejezés egy 2007-ben készített, Stuart Townsend által írt és rendezett mozi címeként is szerepel a köztudatban (a film eredeti felvételeket is tartalmaz). Hogy mi történt pontosan 1999. november 30-án nehéz megmondani, hiszen mást mutattak a hírek, mást írtak az újságok és tüntetők elbeszéléseiből is különböző információk birtokába juthatunk. Az imént említettet film, az interneten található youtube-videók, a hírek és tanulmányok, valamint a tüntetők által készített személyes beszámolók segítségével mégis megpróbálunk választ adni arra a kérdésünkre: miért fajult a békésnek induló demonstráció vandalizmussá? Fontos megjegyezni, hogy maga a demonstráció nem érte váratlanul Seattle városát, hiszen különböző csoportok már hetekkel a találkozó előtt kifejezték nemtetszésüket. Arra viszont nem számított a városvezetés, hogy közel 50 000 ember vonul majd utcára és nemcsak békés szándékkal. Az Egyesült Államok akkori demokrata párti elnöke, Bill Clinton egy nyilatkozatban közzétette, hogy aki nem ért egyet a WTO-val, nyugodtan adjon hangot véleményének. Azzal viszont valószínűleg ő sem számolt, hogy a tüntetés anarchiába és utcai csatározásokba torkollik majd.

A hosszú hónapok óta szervezett demonstráció eleinte békésen indult, a különböző szervezetek képviselői színes, figyelemfelkeltő jelmezekben, mondatokat skandálva vonultak fel Seattle utcáin. Akadtak viszont olyan tüntetők (számuk elenyészőnek mondható a csoporton), akik kirakatokat törtek be, graffiti feliratokat festettek az autókra, luxusáruházak és gyorséttermek ablakaira, illetve utcai tárgyakat rongáltak meg. A rendőrök ekkor még semmilyen beavatkozásra nem voltak feljogosítva. Nem kívántak olajat önteni a tűzre azzal, hogy közbelépnek, hiszen több oldalról is biztosították a tüntetőket a szabad véleménynyilvánításról. Fontos megjegyezni, hogy az agresszív és békés tüntetők célja, azaz a WTO ülések bojkottja nem különbözött egymástól, bár a felek a tüntetés módszerében és jellegében nem értettek egyet, a demonstrálók vezetői is vitába keveredtek egymással. A DAN tagjai a későbbiekben is tagadták azt a tényt, hogy a demonstrálók bármelyike erőszakot követett volna el valamely személy ellen, a kirakatok betörését és a kukák dobálását, valamint rongálását ők nem minősítették erőszakos cselekedetként, továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy a radikális csoportok anarchista, antiglob és szélsőbaloldali indíttatásúak voltak, sőt, az erőszakos fellépéséről hírhedt Black Bloc is jelen volt, amely biztossá tette a zavargások kirobbanását. Egyes források szerint a békés tüntetők jelentős száma tudni vélte, hogy lesznek majd bajkeverők, arra viszont egyik szervezet sem számított, hogy a rendőrséggel is szembe kell majd szállniuk.

A seattle-i polgármester – látva az erőszakos akciók eszkalálódását – külső nyomásra végül elrendelte a beavatkozást, bevetette a Nemzeti Gárdát, valamint szükségállapotot hirdetett a városban és reggel hét órától másnap hét óráig kijárási tilalmat rendelt el. Az intézkedés mögött húzódó nyomós okok a következők voltak: egyre növekedett az agresszív tüntetők száma, és a vezetés szerint a tüntetők törvénytelen cselekedeteket vittek véghez; a helyi és a világsajtó folyamatosan a seattle-i eseményekről írt és beszélt; Bill Clinton amerikai elnök érkezését várták.

Mindezek hatására a demonstráló tömeget (a békés tüntetőket is) elkezdték oszlatni a rendőrök. Ehhez gumilövedéket, könnygázt és paprikaspray-t használtak. A demonstrálók természetesen nem engedtek a rendőröknek és a következő szöveget skandálták: „Békés tüntetés!”. Nem érzékelték tisztán, hogy immár egy csoportról van szó, aminek vannak békés és agresszív tagjai is, hiszen a különböző szervezetek összeolvadásával immár egy nagy csoportról beszélhetünk, nem több kisebb szervezet tagjainak tömegéről. Ennek következményeként számos esetben a rendőrség által bevetett eszközök olyan tüntetőket sebesítettek meg, akik később, a vizsgálatok során teljesen ártatlannak bizonyultak. Az agresszív rendőri fellépésnek köszönhető, hogy a demonstrálók körében még inkább eluralkodott a harag és az elégedetlenség érzése, így a tömeg immáron egy a kiindulási állapothoz képest agresszívebb egységet alkotva vált egyre agresszívabbá. Ezen történések esetében lehetünk tehát leginkább tanúi a tömegpszichózis jelenségének, hiszen számos eredetileg békés tüntető vált a csoporthoz való tartozása, illetve a karhatalmi túlkapások és erőszak miatt agresszívvá. Az adott személyek egyéni identitása feloldódott a tömegben, azaz azonosultak a rendőrség által bántalmazott csoporttal, így azok a tüntetők, akik egyénileg kizárólag békés úton nyilvánultak volna meg a tömeg és a helyzet hatására agresszívvá váltak.

A tüntetők köveket és Molotov-koktélokat dobáltak a rendőrök felé, akik összesen 500 rendbontót vettek őrizetbe. A demonstráció ennek ellenére a seattle-i fogház előtt is folytatódott, hiszen a szabadlábon lévő tüntetők az épület előtt a következő szöveget kiabálták hangosan: „Összefogunk, nem fogtok legyőzni!”. Ez esetben tehát továbbra is megfigyelhető, hogy a számos letartóztatott ellenére a csoport mégsem szakadt szét, a közös célért való „harc” továbbra is képesnek bizonyult összetartani a demonstrálók tömegét.

Az őrizetbe vett tüntetők támogatása, és fizikai szinten is a közelükben való tartózkodása egyértelműen jelzi, hogy a csapatösszetartó erő, a csoportidentitás-tudat nem szakadt meg. Többek között az összetartásnak is köszönhetően a letartóztatottakat végül szabadon engedték. Ez egy szintén a demonstrálók közül való ügyvédnő sikeres közbenjárásának, valamint a szakszervezetek általános sztrájkkal történő fenyegetőzésének volt köszönhető.

A demonstráció végül elérte a célját, hiszen a WTO miniszteri tanácsát nagymértékben megzavarták, maga a WTO csúcs teljes kudarccal zárult, még az ünnepi megnyitót sem tudták megtartani a szervezők. A nemzetközi sajtó egy új társadalmi erő, a globális civil szervezet megjelenéséről beszélt, mely érdekeit sikeresen érvényesítve hívta fel magára a figyelmet és volt képes bojkottálni a WTO üléseket. Ezt felismerve a WTO és a többi globális gazdasági szervezet a szintén óriási zavargásokat kiváltó genovai és prágai találkozókat követően a világtól elzárt helyeken, komoly rendőri biztosítás mellett igyekezett megtartani a fórumait.

Egy áttekintő összegzés

Az egyéni érdekek összekovácsolása hatalmas tetteket képes véghezvinni – ezt a seattle-i tüntetéssorozat tehát bebizonyította. Ezért sem véletlen, hogy Egyesült Államokbeli sajtóírások sorozata új hatalom megjelenésének nevezte a globális civil szervezetek seattle-i megmozdulását. Nyugtáznunk szükséges viszont, hogy egy csoport, jelesül a tiltakozó tömeg identitástudata mégsem bizonyult elég erősnek, hiszen csak ideig-óráig volt képes a fennmaradásra. A tüntetők személyiségbeli különbségei miatt ugyanis elkerülhetetlen, hogy a csoporton belül ellentétek keletkezzenek, melyet esetünkben az agresszív viselkedés példáz. Hogy végül melyik megnyilvánulást követi majd a tömeg, szintén számos tényezőn múlott Seattle esetében is. Az agresszív viselkedést egyértelműen befolyásolta és növelte a rendőrök (szintén agresszív) fellépése és a tüntetők egymás iránt érzett szolidaritása.

Az eseményekről pontos leírást alkotni és igazságot tenni természetesen nem lehet. Az úgynevezett „globális igazságosságot” szervezeti szinten meghatározni és annak nevében cselekedni pedig ugyancsak nehézkes. A társadalom, pont úgy, mint egy globális civil szervezet egyének tömegéből épül fel, akik a világot eltérő módon tapasztalják ebből adódóan egyes helyzetekben különbözően reagálnak és cselekszenek (békésen vagy agresszíven). A közös kapcsolódási pont megtalálása természetesen lehetséges. Minél határtalanabb, mondhatni globalizáltabb világban élünk ugyanis, annál több egyénnel akad lehetőségünk a közös kapcsolódási pont megtalálására és kialakítására. Minél inkább tisztában vagyunk viszont a világ problémáival, annál inkább találunk majd olyan eseményeket és tetteket, melyek ellen valamilyen módon fellépnünk szükséges. A kör így nem zárul be, hanem önmagát követve pörög tovább.

Könyvészet

Anheier, Helmut – Marlies Glasius – Mary Kaldor 2004 Globális civil társadalom. Budapest, Typotex.

Artner Annamária 2003 Globalizációkritika a világban. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Műhelytanulmányok, 54. szám.

Barcsi Tamás 2012 A kivonulás mint lázadás. Pécs, Publikon Kiadó.

Bronstein, Avram 2009 N30+10: Global Civil Society, a Decade After The Battle of Seattle. Dialect Anthropol.

Glied Viktor 2012 Zöld politikai dilemmák In Pánovics Attila – Glied Viktor szerk. …Cselekedj lokálisan! Társadalmi részvétel környezeti ügyekben. Pécs, Publikon Kiadó, 41-55.

Glied Viktor 2010 Civilek a klímatárgyalások árnyékában. Civil Szemle VII. évf. 2. szám: 64-74.

Hajnal Klára 2006 A fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben. Doktori disszertáció. http://balkancenter.ttk.pte.hu/tarsadalom/letoltes/teljes_szerkesztett_1.3.pdf

Levi, Margaret – H. Murphy, Gillian 2006 Coalition of Contention: The Case of the WTO Protests in Seattle. Political Studies, vol. 54: 651-670.

Róbert Péter 2002 Miért (nem) meritokratikusak a modern társadalmak? Századvég, 7. évf. 2. szám: 3-31.

Scheiring Gábor 2008 Seattle nyomában. A globalizációkritikai mozgalom mint a globális kormányzás új tényezője. Politikatudományi Szemle, 17. évf. 3. szám, 87-107.

Smith, Eliot R. – Mackie, Diana M. 2008 Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó.

Szabó Gábor 2010 Szétszakadó világunk. A globalizáció emberi jogi kockázatai. Pécs, Publikon Kiadó.

Tarrósy István 2012 Érzelmek geopolitikája. Civilizációk – identitások – érzelmek. In Bretter Zoltán – Glied Viktor – Vörös Zoltán szerk. Az elkötelezett tanító. Tiszteletkötet Csizmadia Sándor 65. születésnapjára. Pécs, Publikon Kiadó, 143-151.

*

E tanulmány első változata megjelent: Struktúrafordulók. Üdvözlő kötet Róbert Péter 60. születésnapjára. Szerk. A.Gergely András. MTA TTK Politikatudományi Intézet, Budapest, 2013. (Politikatudományi Tanulmányok, 2. sorozat), 20-26. old.

Bagi Judit (PhD) a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Programja keretében védte meg értekezését NŐK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI KÉPVISELETE RUANDÁBAN AZ 1994 ÉS 2017 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN című doktori értekezésével (2019 március).