Távol tőlünk…, s talán nemcsak messze van, de sötét is, riasztó is…, minek is kellene foglalkoznunk vele…?!

De mégsem így van. Talán múltunk, talán satnyább jövőnk is ugyanilyen. Vagy lehet, jelenünk már biztosan…

„Szomália esetében egy olyan államról van szó, ahol ugyan jelenleg kialakult egy törékeny, bár többé-kevésbé stabil belső helyzet, azonban ahhoz, hogy Afrika Szarvát nyugodt szívvel magára lehessen majd hagyni, még legalább két évtizedig hasonló erőfeszítések szükségeltetnek nemcsak szomáli részről, hanem a nemzetközi közösség oldaláról is. ’Ha ezen periódus bármely pontján a donorközösség leveszi kezét Afrika Szarváról, Szomália nagy valószínűséggel ismét visszahullik a káoszba’ – summázza következtetéseit a szerzőpáros”. Ezzel az összegzéssel zárja aprólékos ismertetését a könyv egyik értő elemzője, Molnár Dóra.¹ Más megközelítések, ismertetők olykor kritikusabb, hiányérzetekre rámutató tónusban is szólnak. De annyi kétségtelen: a kötet szerzői – két fiatal kutató, Marsai Viktor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), és Hettyey András (Magyar Külügyi Intézet) – szerint Szomália esete és esélye² a kortárs politikatörténet aspektusából nézve igen sok kétséget kínál. Minthogy igen kevés eredeti forrásmunka található a könyvespolcokon, mely magyar nyelven Afrikáról szólva éppen ezt a térséget mutatná be, kételyek nélkül hihetünk a két szerző szubszaharai Afrika térségével összefüggő tapasztalatainak. Marsai Viktor például már évek óta főként Szomáliával foglalkozik – s így nem is meglepő, hogy tíz fejezetből hetet (II-VII., X.) ő jegyez –, szerzőtársa pedig három fejezettel (I., VIII-IX.) járul hozzá a kötet szövegének teljességéhez. Írásuk, ha kötetnyi is, föltehetően (nagyívű) bevezető inkább, hisz kimarad a komplex elemzésből az állandóan apróbb változásnak kitett etnikai-vallási szféra, továbbá több olyan kérdéskör is, melyeket azonban majd csak a konfliktuózus helyzetek megoldódása, a jogállamiság helyreállítása, az ismét kialakított közrend és s megerősödő irányítási gyakorlat mentén lehet újratárgyalni. Addig azonban – miként a Szomáliát említő sajtóhírek többsége is – elsőként a politikai körülmények, katonai és védelmi problematika áll a főcímekben. Nem így e könyv fejezeteiben, melyek a sajtónyilvánosság „fölötti” és melletti történések rendjét a rendszerszerűségben fölmutatható ok/okozati viszonyokra koncentrálva adnak háttérismeretet ahhoz, aminek még előismeretével is adósok vagyunk.

A kötet tíz fejezete jól tükrözi a kihívások teljességét, a földrajzi-politikai környezet érdekterét és ilyen szempontból a világpolitikai „rálátás” konfliktusosságát is. A helyzetmegítélés sorskérdésekre épülő tisztasága az eszköz lehet ahhoz, hogy egy államot, mely mintegy tíz millió lakost és hét Magyarország méretű térséget szimbolizál, pontosabban láthassunk. E tíz fejezet az Arab-tenger, Indiai-óceán és Adeni-öböl háromszögében szinte éles rinocérosz-szarvként a távolabbi Keletet fenyegető, a Vörös-tenger felé vezető vízi utakat sarcoló, s talán Etiópia, Eritrea, Szudán, Kenya minden keserűségét a védtelen sérülékenység formájában hordozó államalakulat utóbbi negyedszázadára „szűkíti” le. Ez idézőjel azonban nem csupán a mélyebb és „tágasabb” térségtanulmányt jelzi, hanem azt a történeti, etnopolitikai, migrációs, nemzetközi kapcsolati, hadászati és biztonságtudományi spektrumot is, mely nem helyettesíthető laikus politikatudományi vagy tájnéprajzi következtetések kigyűjtésével, de mindezen tudásterületek szükségképpeni alkalmazására is kísérletet tesz. S tesz nemcsak azért, mert a szomáliai „események” sajtóanyaga, a biztonságpolitikai kurrens kérdések és katonai diplomáciai történések folytonosan ki-kivezetnek Szomáliföld völgyeinek és fennsíkjainak, tengerpartjainak és a szövetségi köztársaság, a többségi, az iszlám és a független területek lakosainak helytörténetéből, hanem mert mindezeknek az 1990-es évektől újságcímlapokra kerülő gyászos híranyaga szinte folytonossá vált lázadások, helyi háborúk, merényletek, robbantások, kalózkodások eseménysoráról értesít, s csupán csak elvétve ennek ellenkezőjéről. Szomália a nemzetközi politikában, térség-diplomáciában, földrész-közi kapcsolatrendszerben egyaránt a válság-övezetek közötti rangja alapján pozícionált állam, melynek politikai eseménytörténetét, s ennek drámai alakulási folyamatait legtöbbször a „Nyugat csődje”, az Amerikai Egyesült Államok kudarca, a lebénult ENSZ és a hatástalanul megoldásokba feledkező Európai Unió totális hatástalansága szavatolta.

A fiatal szerzőpáros valójában „köztes műfajú” opuszban tárja föl egy állami szervezetrendszer összeomlásának, az etnikai, gazdasági, szegénységi, szárazsági és klánrendszeri, iskolázatlansági és menekültügyi, radikalizált és terrorizált népességre vonatkozó forrásokból táplálkozó áttekintés alapkérdéseit – olyan politikatudományi szakterületi problematikaként bemutatva mindezt, amire a mainstream politológia csak elvétve vállalkozik. Az inter- vagy multidiszciplináris megközelítés megannyi előnyével találkozunk kötetükben: a szegénység- és megélhetés-történeti áttekintést az ókori egyiptomi krónikákban már szereplő térség vallás- és rétegződés-képlete hatja át, a gazdasági térségvizsgálatot a szomszédos államokkal összefüggő, vagy a polgárháborús ország belső problémáinak megoldását célzó amerikai beavatkozás és etióp megszállás következményeit tekintve végzi el; kitekintést nyújt az államiság nélküli, helyi klán-rendszerekre épülő társadalom belső rétegződése, az eredményes kormányzás hiányából fakadó polgárháborús válsághelyzet értelmezése felé is. Bőséges illusztrációt kapunk az anarchiába és polgárháborús konfliktusokba torkolló gyarmatosítási előképekből, a nemzetközi helyzet és a belső gazdaság összefüggéseiből, a radikális iszlám előretörésének és térfoglalásának, vagy a nemzetközi terrorizmus helyi változatainak, lecsapódásainak jelenkortörténetéből is. A külkapcsolatok sokrétű vázlata és eseménymenete (lényegében fejezetenként) folytonos állapotábrán mutatja a térségben meghatározó súlyú és nagyságú (kilencven milliós) Etiópiával, számos arab és muszlim sejkséggel, az Oszmán Birodalommal, a kenyai fenyegetéssel, Eritreával és időről időre az európai (olasz, francia, angol) megszállókkal vagy gyarmatosítókkal folytatott küzdelmeket, melyek mintegy nem mellékes következménye volt, hogy 1991 és 2012 között kimúltnak tekintett államszervezet nem volt képes ellenállni a külső szuverenitást a belső önállóság-hiány terhére kiépítő törekvésekkel szemben. S hogy ebben a meghatározó periódusban kalózok, szárazföldi hadurak, terroristák, vallási fanatikusok, érdekkörökre osztott politikai vállalkozók találtak rá a maguk legsikeresebb terepére, azt már szinte nem is érdemes a központi kormányzat cselekvés-képtelenségével magyarázni, a helyzet maga elsősorban ezek részletrajzából ismeretes. Sikeres játékfilmek, fotókiállítások, a nemzetközi sajtó lenyomatai, nemzetközi szervezetek segélyakciói, béke-műveletek és konszolidációs programok, ENSZ-jelentések és anarchia-analízisek könyvtárnyi anyaga illusztrálta mindezt, államkudarcok és partnerségi konfliktusok irdatlan tömege kísérte mint folytonos históriát, vagy mint a globális terrorizmus egyik kiemelt hadállását – a kötet utolsó harminc oldala egyetlen, megszakítás nélküli forrásjegyzék, melyből cím szerint is ömlik a vér és reménytelenség, nemzetközi bénultság és morális döbbenet.

A könyv hátoldalán mintegy ajánlásként hangzó szöveg szerint „Marsai Viktor és Hettyey András ezekre a kérdésekre igyekeznek választ találni ebben a kötetben”, jelesül leginkább azt kutatva, „melyek azok az okok, amelyek ide vezettek, és hogyan élnek az emberek Afrika Szarván?”… Az 1991 óta eltelt időszak, de főleg az utóbbi néhány év változásait „óvatos optimista” minősítéssel szemlélő szerzők végül is happy ending-gel zárják a művet, megértő belátással értékelik a fejleményeket „különösen az új szomáliai kormánnyal kapcsolatban, amelynek jó esélye van e tragikus sorsú ország stabilizálására”. Kritikai olvasatban ugyan főképp másodelemzésnek tetszik ez a mű, noha a Szerzők helyismerete, terep-élményei és magabiztos áttekintő képessége hitelesíti a gazdag szakirodalmi, sajtó és más forrásanyagot, de ezekből nem a(z élet)veszélyes gyémántok ismeretterjesztő krimije hangzik ki, hanem a rálátás szándéka, hogy „a magyar olvasó egy olyan tudományos igényű ismeretterjesztő munkát kapjon a kezébe, amelynek segítségével egy átfogóbb, teljesebb képet kaphat az Afrika Szarván zajló eseményekről”. Az események képe, a történések rendje és anarchiája persze folytonosan „bezavar” a tudományos távolságtartásba – de ez korántsem okoz a Szerzőknek hiányérzetet. Inkább azt igyekeznek tudatosítani, hogy a történések (melyek „hiteles” megjelenítése lényegében reménytelen és óráról órára változó is) az ókor óta nyomon követhető „rendje”, a helyi civilizációk összecsapása korántsem pusztán földrészközi vagy civilizációs konfliktusokkal magyarázható, hanem mindazzal a napra nap átalakuló helyi világgal, melynek az elmúlt 25 évben mintegy félmillió ember esett áldozatául és egymillió menekült időz a szomszédos országokban, hogy további 1,3 millió belső migráns élethelyzetéről már ne is szóljanak.

Tíz fejezet, áttekinthető struktúra, esemény- és jelenség-értelmezések fölépítménye… Kérdések és kérdéskörök a hatalom mechanizmusai, a konszolidáció perspektívái, az elmúlt öt esztendőt jellemző rendeződés állapotrajza mentén. Meg egy kis reménységgel, hogy talán minden sok-milliós gyilkos áldozat véget ér valaha…

Fontos szakkönyv ez, nemcsak afrikanistáknak, békefenntartóknak, valláskutatóknak, egyetemes vagy nemzetközi kapcsolattörténetet elemezni hajlamosaknak. Hanem mindenkinek, akiben a megértő humánum a tisztánlátás igényével, a sokszor megmagyarázhatatlan történések értelmezésének lehetőségével találkozik.

A. Gergely András

1 Afrika Szarva – és ami mögötte van. Afrika Tanulmányok 2014/nyár, 7. évfolyam 11. szám, 101-106.

2 Marsai Viktor – Hettyei András: Szomália. Állami összeomlás és konszolidáció Afrika szarván. IDResearch Kft – Publikon Kiadó, Pécs, 2013., 210 oldal