Nemrégiben a France Culture nevű, néha egészen érdekes rádióadón hallgattam egy vitát Németország egyesítéséről. A résztvevők egyike, Hubert Vedrine volt francia külügyminiszter, a kiváló diplomata, Francois Mitterand egykori francia elnökhöz közeli éleselméjű politikus a jelenkori helyzetek és események elemzésében rendkívül fontos kifejezést használt: a jogos nézeteltérések kezelését.

Abban reménykedem, hogy a román diplomáciának sikerül majd ezt a fajta kezelést használnia külső és belső szomszédainkkal való kapcsolatainkban. Névszerint Oroszország, Ukrajna vagy Magyarország viszonylatában, hogy nyilvánossá tegye ezen államoknak a jelenkori Romániával szembeni igényeit, mihelyt azok jogosnak feltüntetett jogtalan közbeszéde jogos nézeteltéréseket takar.

De nem csak a szomszédok viszonylatában. Olyan országokról is szó van, amelyekben számos volt román állampolgár él. Például Izrael államról, méghozzá azzal a súlyos problémával kapcsolatosan, hogy ez az ország az egykori, 1945-55 közötti kommunista elnyomó apparátusból való bűnözőknek nyújt otthont, olyan emigránsoknak, akik ellen még nem indulhatott vizsgálat Románia területén. Vagy éppen az 1939-1965 közötti ki- és bevándorlási adatok összehasonlító kutatásával kapcsolatosan, hogy megállapíthassák a román hatóságok szerepét a zsidó származású lakosság megmentésében a háború idején, akár csak Románia demográfiai hozzájárulásával kapcsolatban Izrael állam gazdasági megerősödéséhez és fejlődéséhez azáltal, hogy a román oktatás által felkészített, nagyszámú magas képzettségű szakembert fogadott be. Megannyi kutatásra váró kérdés a két ország tudósai számára, amelyek hozzájárulhatnak a jogos nézeteltérések békés és józan kezeléséhez.

Csakhogy miközben bizonyos jogos nézeteltérések megoldásához a diplomáciai megoldás reményét fűzöm, román állampolgárként, románként, erdélyiként, íróként, újságíróként, műfordítóként, három nyelvet beszélőként - a románt mint anyanyelvet, a magyart mint második, együttélési, barátsági és együttműködési nyelvet, a franciát mint befogadó nyelvet használom -, ezennel rugalmas, ám határozott véleményt mondanék egyes magyar körök általam irredentistának vélt politikájáról. Valódi gondom nem a tendencia létezésével van, annál inkább a megértés és a párbeszéd hiányával a románok és magyarok között, valamint a bukaresti kormányok tehetetlenségével a kortesszemlélet elkerülésére és az etnikai politizálás leszerelésére, amelynek 1990-es elfogadása különben mindkét fél részéről súlyos hiba volt; egyfelől azok részéről, akik azt remélték, hogy ezáltal orvosolhatják a magyar közösségre telepedő, az asszimilációtól és a beolvadástól való páni félelmet, de azok részéről is, akik nem látták előre a magyar követelések végső határait.

Nem hinném, hogy a megfelelő magatartás az ellentétek szőnyeg alá söprése lenne; ellenkezőleg, a viták iránya a gyakorlati kérdések felé mutat, e körök egyes követelései következményeinek konkrét elemzése felé, végérvényesen beemelve e vitákba a jogos nézeteltérések szempontját, amit nem csupán etnikai, hanem mindenek előtt társadalmi, gazdasági összefüggésben érvényesítenék.

Ismétlem: nem hiszem, hogy egy magyarok vezette Erdély virágzóbb lenne a jelenleginél. Hol vannak a jó vezetés bizonyítékai? Az erdélyi Kárpátok oldalairól kiirtott erdőkben? Azokat a pénzforrásokat, melyekkel némi javakat teremtettek, politikailag kívülről irányították és nem az erdélyi magyar közösség virágzása révén keletkeztek.

Az etnikai alapú régióteremtés idejétmúlta. Nagyon jól megértem a még élő nosztalgiákat, bár nem helyeslem azok elképzeléseit és ábrándjait, akik számára Erdély történelmi szempontból magyar terület, amelyen a románokat jövevényeknek tekintik. De erről ma vitatkozni késő és értelmetlen is. Legfeljebb beismerjük, hogy a helyzet visszafordíthatatlan, a dualista birodalom vagy a történelmi-etnikai közigazgatás visszaállításához fűzött bármiféle ábrándon túl.

A jelenlegi népvándorlási áramlatok közepette a magyarok és a románok csak szélsodorta falevelek lehetnek. Előfordulhat, hogy a székelyek megvalósítják az autonóm tartományt, amiről egyes manipulátoraik álmodoznak. Alkalmazhatnak egy feltételezett numerus clausust is, hogy útját állják egy feltételezett román demográfiai terjeszkedésnek, annál is inkább, mivel a kivándorlás és a népszaporulat visszaesése, az elhalálozás és a gyermekhalandóság növekedése miatt a románok népességdinamikája a négy évtizeddel ezelőttinek csupán az árnyéka. Ám senki nem tud majd a keletről és a délről jövő terjeszkedésnek gátat vetni. Ezért aztán, a közös veszéllyel szemben, meg kell találnunk jogos nézeteltéréseink pozitív kezelésének eszközeit.

DAN CULCER

Ardealul Nostru

http://ardealul.blogspot.com