Lapszemle

Érdekes könyvet kaptam: az Otthonom Szatmár megye sorozat 52. kötetét. Dolgoznak ezek a szatmáriak! Kicsit hosszú a könyv címe: Tanulmány és visszaemlékezés a romániai kommunista börtönviszonyokra – alig értem a végére. A tanulmányt Tempfli Imre írta, a visszaemlékezést pedig Pakocs Károly, aki „háromszáz napot töltött a föld alatt” – vagyis a kommunista börtönökben. Nem irigyeljük érte.

Persze irigyelhetnénk is, mert sok olyasmit látott és tapasztalt, amire nekünk – legalább is remélem – soha nem lesz alkalmunk. Például azt, hogy román foglyok segítettek, védelmeztek egy velük együtt bebörtönzött magyar rabot – egy katolikus papot, aki a cellában naponta misézett, gyóntatott és megáldoztatta rabtársait, legyenek azok akár ortodoxok is… Ezt a papot aztán 1966-ban agyonverték a szekusok – vértanúvá vált. Hogy szent-e? – azt nem tudhatjuk, mert az egyház nem siet a kanonizálással. De, gondolom, Pakocs Károlynak esélye van rá, hogy kanonizálják, hiszen csodát művelt: papi hivatását gyakorolva a kommunista börtönben összehozta és testvérré tette a románokat és a magyarokat, az ortodoxokat és a katolikusokat. Sokan tanulhatnának tőle!

Tempfli Imre tanulmányából érdekes dolgokat tudhattunk meg. Például azt, hogy 1953-ban több volt a szekus, mint a rendőr /vagyis a milicista/. 55 ezerre rúgott a szekusok száma, míg a rendőröké csak 40 ezerre. A közel négyezer szekus tisztből pedig 3334 román nemzetiségű volt, 338 zsidó, 247 magyar – vagyis mi sem maradtunk ki a sorból -, és 24 pedig orosz. Azt is érdemes megfontolni, hogy a Ceaușecu-éra végén a nemzeti jövedelem 10 százalékát a Securitate kiadásaira fordították. Vajon ma mennyit fordítanak a Securitate utódjára, a SRI-re? Meglehet, hogy ugyanannyit. Ahhoz pedig spórolni kell a többi kiadással. Tehát nem csoda, hogy a tanügyre, az orvosi ellátásra, a fizetésekre ma sincs elég pénz – csak dolgozunk a semmiért… 1967-ben félmillió személyt figyelt meg és követett nyomon a Securitate. Vajon ma hány román állampolgár iránt érdeklődik ilyen intenzíven a SRI? Ki tudja? Az is figyelemre méltó, hogy 1945-ben mindössze 74 börtön volt Romániában, 1989-ben viszont, a kommunista rendszer végén a fogházak és a fogdák száma immár 470 volt szép hazánkban. Mi lett velük? Működnek-e ma is? Nem hiszem, hogy a román állam lemondott volna róluk. Legfeljebb a rabtartás mellett egyébre is használja azokat. Talán a vezetők által lopott holmik raktározására? – Most ne részletezzük…

Igazat adok Pakocs Károlynak, aki a visszaemlékezés előszavában ezt írja: „a leghatalmasabb méretű történelmi események is végelemzésben az egyes emberek eseményeiből tevődnek össze: tekintet nélkül arra, hogy az illetők az események élén vagy azoknak a forgatagában, névvel vagy névtelenül élték át azokat”. Tehát, soha ne takarózzunk azzal, hogy mások – a kommunisták, a szekusok, a fejesek stb. - mit műveltek, mert végső soron minden a mi hozzájárulásunkkal vagy pedig a mi nemtörődömségünk folytán lett úgy, ahogy lett. Felelősök vagyunk érte.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019 november 13.