Az évfordulós megemlékezések egyik, s talán nem is mellékes funkciója a retrospektív eljárás emlékezetpolitikai stratégiájának, értékrendjének megőrzése és a kortárs felfogásmódok felé közvetítés gesztusa melletti állásfoglalás is. Miképp rovatunkban ezt éppen Tallár Ferenc kitűnő írása is mutatta legutóbb, a ’68 „és tovább” szemléletmódja nagyszerűen kínálja a hatások, kölcsönös folyamatok, párhuzamok és átnézeti összképek közötti hasonlóságok aspektusát épp annyira, mint a korfolyamatok távolnézeti képe mellett a helyi történések mögötti rejtett áramlások fölismerését is. Ilyen nézőpont lehet érvényes akkor is, ha a korszak szimbolikus-politikai eszköztárából (konkrétan a ’68-as történések, értékek, normaképzetek és jelképek közül) kivilágítani hagyjuk az USA-ellenes tiltakozások talán legfőbb hangjait, a „Veled vagyunk Vietnam!” táblákat,ⁱ a bombázások beszüntetéséért és az észak-déli háborúskodás megoldásának békés útját szorgalmazó kiállások tónusait. S bár látszólag nem közvetlenül ezekre van hatása, de az utcai tüntetések, a diákzavargások és politikai uralkodó-csoportokkal folyó tárgyalások eseményterében mélyen ott van egy messzi és kicsiny nép megosztottságának, az ellene irányuló katonapolitikai és világstratégiai gyalázat dicsőséges gyakorlásának egész folyamata, kudarca és átértékelődése is. Ennek pedig (akkor és ott, a „szocialista táborban” éppúgy, mint a nyugati értelmiségi eszmerendszerében) kiemelt figyelmet kapott kulcskérdése a vietnami háború, a szocializmus-kritika és a világcsendőri főszerepért folyó ideológiai háború stratégiai témája, amely majd a korszak USA-ellenességében meghatározó tónus és hangerő hátterét adja. Ebben is csupán a helyi védekezés joga és technikája az, aminek hangsúlyozására Vo Nguyen Giap, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese és hadügyminisztere, a VDK néphadseregének főparancsnoka (mondhatni) pártszerű tónusú felszabadítási, marxista-leninista katonapolitikai kézikönyvet komponált. S nem egyet, nem csupán a magyar szocializmus hasznára tette.

Sokszövegű szerző, alighanem megbecsülésnek örvendett szovjet vonalon éppúgy, mint a marxizmus ideájára és az amerikai katonai potenciál folyamatos fitogtatását elszántan bíráló ifjúsági mozgalmak számára is. „Mintha” Castro, mintha-Guevara lenne akár, a fennállónak ellene van, s éppen a demokratikus plebsz, a nép felől érti-értelmezi mindazt, amit a nyilvánosságba szánt gerilla-hadműveletezésből piacképesnek látnak a kiadók. Giap tollából már megjelent Roger Hilsmannal közös kötetük New Yorkban a Praeger kiadónál 1967-ben 217 oldalon, People’s War People’s Army, melyben a fejletlen és kommunista országok gerilla-hadviselését, a felkelés, harc és népi hadviselés kézikönyvét nyújtja át a nyugati olvasóknak (tegyük hozzá: adott pillanatban az éppen zajló vietnami háború egyik szemléleti megítéléséről van szó az agresszor fővárosában kiadott műben…!), s a felkelési kézikönyv egy ázsiai kommunista tábornok tollából való, aki olyan tanulmányokat gyűjt egy csokorba, melyek közül nem egy nem több mint túlbeszéd – ahogy azt az előszót író Roger Hilsman megjegyzi.

A gerilla-hadviselés imperialista betolakodókkal szembeni felkelési útmutatója a fejletlen országok számára szolgál jó tanácsokkal a kommunista hadviselési módszereket bemutatva, amelyek egyúttal a sikeres vietkong tábornok mint kommunista vezető és propagandista felfogását tükrözik az agresszor belvilágában. Magyarul is napvilágot látott már (Kelemen Pál fordításában, a Zrínyi Kiadó révén 1960-ban) az a kötet, melyben a franciákkal szembeni 1954 májusi győzedelmes csata mint „a gyarmati elnyomás és kizsákmányolás felett diadalmaskodó népi erő és szabadságszeretet jelképeit” jeleníti meg a nemzeti felszabadító háború példája révén, nem visszafogva az abbéli hitet, hogy a „Harc a végső győzelemig függetlenségük kivívására hívta fel az elnyomott népeket. S a közelmúlt történelme tanúsítja, hogy a vietnami példát sokan követték, s nincs messze az az idő, amikor minden nép szabad lesz”. A kötet cikkekből, cikksorozatból áll, „amelyet Vo Nguyen Giap tábornok, a vietnami néphadsereg legfelső parancsnoka, a hadműveletek vezetője írt a Dien Bien Phu-i csata negyedik évfordulója alkalmából” – szól ismertetője. Az írások pedig a hősiesség tényén túl ismertetik a propagandisztikus közleményeket és eseménytörténetet „az 1953 telén és 1954 tavaszán kialakult katonai helyzet rövid áttekintésével, a hadászati vezetés és a Dien Bien Phu-i hadművelet vezetése, harcászati kérdések, a hadsereg erkölcsi szelleme, a nép az arcvonal szolgálatában és a pártirányítás következetessége kérdéskörében egy hosszú és dicsőséges Dien Bien Phu-i csata” folyamatában. A Zrínyi kiadó megjelentette A népi háborúról. Válogatott beszédek (1976) kötetet is, melyben „a népi háborúnk legyőzte az amerikai légitengeri háborút; Népi háború regionális szinten; Népi háború a városokban és az ipari központokban; A regionális fegyveres erők stratégiai jelentősége; Népi háború a tengeri és folyami hadszíntérben” fejezetek vezetnek az apró részletek ismeretéig, s ez mintegy az „új Vietnam” historikumához, az addig szokványosnál jobban hozzátartozó ismeretterjesztésnek is alapot adott. Az 1966-ban magyar kiadványként a Magvetőnél Simon István szerkesztésében megjelentetett antológia ugyancsak azt a célt szolgálta, hogy a 19. század közepétől 1965-ig áttekintő verses-irodalmi-publicisztikai kötetben 370 oldalon át a nemzeti múlt, a történelmi viadalok, a gyarmati sors, a halálraítéltek, a hadsereg születése, a hősök népe, a már nép- és gyermekdalokban is meggyökerezett küzdésképesség lírai lételméletét támassza alá „a szennyes háború”, a sanyargatott nép küzdőképessége és emberpróbáló megmaradásának poétikus lelkisége révén, „Dávid legyőzi Góliátot” tónusában.

A fenti útelágazások és folyamatkövetések talán csak részbeni, s látszólag mellékes lábjegyzetei vagy hátterei annak a kiadványnak, mely Giap tábornok elméleti munkásságából a közpolitikai és államideológiai színtéren a szocializmus nemzetközi sikereit” voltak hivatottak alátámasztani. A Stratégia és taktika a felszabadító háborúban című kötet,ⁱⁱ már a bevezető másfél oldal is megnyugtat: „az elmúlt negyven esztendőben a vietnami nép – a Ho Si Minh elnök vezette Vietnami Dolgozók Pártja diadalmas zászlaja alatt – folytonosan harcban állt. Diadalt diadalra halmozott, és kiváltképp győzedelmes volt a nemzeti felszabadító harcban, mely új korszakot nyitott történelmünkben: a függetlenség és a szabadság, a szocializmus korszakát, s ezzel jelentős mértékben hozzájárult a világforradalom ügyéhez” /…/ „Pártunk katonapolitikája – politikai irányvonalának szerves része. Magában foglalja a háborúra és a hadseregre vonatkozó marxista-leninista tanítások alkotó alkalmazását hazánk viszonyaira…” (stb.). Ami a lényeg: „Pártunk katonapolitikája fegyveres erőink és népünk legyőzhetetlen zászlaja volt és marad” (5-6. old.).

Politika mint zászló, izmusos tanok alkotó alkalmazása, a forradalmi harc végtelenségét biztosító stratégia, felkelés és küzdés minden-szerte, bázisok és hátország, a népi háború problémái, a háború vezetésének módszere, a hadművészet – ezek a kötet fejezetei. A záró blokk: „Győzelmünk forrása – a pártirányítás”. Marx- és Engels-idézetek (százhúsz évvel korábbról), Lenin-mondatok, pártkongresszusi szövegrészek vagy határozatok, Ho Si Minh-idézetek. S közben taktika, imperializmus, agresszor, legreakciósabb erők, „Johnson háborújából Nixon háborúja lett”, még több áldozatot kell vállalnunk, hogy teljesen legyőzzük őket, s ebben a párt alapszervezetei, az aktivisták vidéki és öntevékeny mozgalmárai, Le Duan elvtárs és Ho apó, a párt útmutatásai a garanciák…

Mai olvasószemüveggel a kötet tizenhét perces lapozgatást ér meg. De ne becsüljük le! Giap tábornok történelmi szavatosságú közleményei egy Európa- és Amerika-szerte lábra kapó elementáris mozgalmiság közegében hatnak. Párizsban is éppúgy idézik a vietnami csata- és mészárlás-helyszíneket, mint Oradour, Lidice párhuzamait, megnevezve a fasiszta szellemiségű rezsimeket kiszolgálókat, Vietnam déli és északi felének egymás ellen vívott harcait, a Felszabadítási Front és a nemzetközi segítség egységeit, eredményeit. Világméretű szolidaritás egy mikroméretű országban, mega-tömegű megszálló erővel szembeni pöttöm ellenállás. Hősök, együttérzés, háború-ellenes szolidari, szinte Mao-hívők majdnem-piroskönyves asszociációi. Vietnam „a korszak”, az ötvenes évek végétől egy évtizednyi idő vöröslő csillaga a szélesen hömpölygő euro-amerikai agresszió ellenében. Párizs utcáin éppúgy jelen van De Gaulle győzedelmes hódításainak bizonyíthatóan vesztes oldalaként, „az algériai hős” őslakosok általi legyőzésének példájaként, a kicsiknek nagyokkal szembeni bizonyítható esélye szimbólumaként. A párizsi bel- és a francia gyarmatpolitikában pedig jelen van mint harsány kudarc, a francia tábornok csúfos felsülése a honvédő tábornokkal szemben, a nemzetközi szolidaritás jelképeként az összetartozás közösségének jegyeként, a francia kommunista érdekszféra világpolitikai győzelemben érdekelt moszkovita túlerejével szembeni „csakazértis” képleteként. Másik aspektusból meg az öntevékeny, önszervező, magabízó társadalmi, „népi” ellenerő diadalaként, a hatalom (s bármely nagyhatalom, erőszakhatalom, túlhatalom) ellenében helyi győzelemre merészkedni képes aktivisták sikerképességeként is.

Giap kötetét a mából olvasni kétes értékű veszélyt hordoz. Egyik oldalán a pártideológiai túlsásosságok, vonalas kommunisztikusság, moszkvai ráhatás és katonapolitikai teszt-terep helyszíneként látszik benne Vietnam szerves védekező ereje, másik (legalább ennyire elfogult) aspektusból az évezredes helyi küzdéspolitika vállalhatatlan kietlensége is, mely percnyi nyugtot nem hagy kínaiaktól, japánoktól, kambodzsaiaktól, mongoloktól, japánoktól – közben a feudalizmusok és kapitalizmusok sorsdöntő győzelmei ellenében a szocializmusok diadalát látja ünnepelhetőnek. Aminek persze mind, kik ebből úgyszintén részesültek, talán kevésbé kérnének ma már… A könyv ugyanakkor mint veszélyérzetet ébren tartó figyelmeztetés messze nem függetleníthető megannyi ’68-as eszmétől, mozgalmiságtól, példakereséstől, antikapitalista víziótól. Sem hinni, sem pártszerűen követni, sem pártunk katonapolitikai vezérelvében a kiteljesedés örömét megnevezni nem okvetlenül kell…

De ha már ennyi, talán nem is kevés ez.

*

i az amerikai fő gyűjtőhely, a Library of Congress önálló fondja a magyar plakátok köre: https://www.loc.gov/item/2017646456/

ii Gergely Pál fordításában, Kossuth Könyvkiadó – Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1971, 124 oldal. Eredetileg Guerre de libération. Politique – stratégie – tactique. Edition Sociales, Paris, 1970.